Talán sokan olvasták, Hosszú Katinka korábbi férje, edzője Shane Tusup kérvényezte (egyes hírek szerint perrel is fenyegetőzött, de ezt máshol meg cáfolták), hogy Hosszú Katinka olimpiai sikerei után kapjon akkori edzőjeként ő is életjáradékot. Ez 2024-es árfolyamon havi 2 112 400 forintot jelentene. Egy ekkora összegért - ahogy mondani szokták - m
Szabó Kimmel Tamás lett az Opten és a Mastercard közös fejlesztésének arca. A színész a Do Your Carbon innovációt népszerűsíti, amelynek segítségével a kisvállalkozások pár perc alatt megmérhetik a saját karbonlábnyomukat.
A hét korábbi részéhez képest tegnap határozott emelkedést láttunk az amerikai piacon, az S&P 500 és a Nasdaq is új csúcsot állított be, részben a Teslának is köszönhetően, hiszen az elektromosautó-gyártó papírjai több mint 10 százalékot emelkedtek, miután a vártnál jobb értékesítési számokat közölt a cég a második negyedévről. Ezek után az ázsiai
Az 1998-ban bemutatott Átkozott boszorkák berobbantotta mind a két színésznő karrierjét, és az évek során igazi közönségsiker is lett. A hírek szerint Nicole Kidman és Sandra Bullock hamarosan felülnek a nosztalgiavonatra és folytatást készítenek az ikonikus filmhez.
Vártnál kevésbé esett vissza a Tesla autókiszállítása az idei második negyedévben éves összevetésben, miután az idei első negyedévben 8,5 százalékos csökkenést regisztráltak. A cég közlése szerint a június végéig tartó negyedévben 443 ezer 956 járművet szállított ki, 4,7 százalékkal kevesebbet mint egy évvel korábban. Elemzők nagyobb visszaesésre,
A Fifa az általa életre hívott Club Protection Program (Cpp) keretein belül több tízmilliós jóvátételezést fizethet a klubnak, illetve a nemzetközi szövetség állja a támadó bérét.
A fiatalok kevesebb mint felének, 45 százalékának egyáltalán nincs megtakarítása. Akiknek van, azok átlagban 643 ezer forinttal rendelkeztek az idei második negyedévben a K&H ifjúsági index szerint. A 19-29 évesek 56 százaléka maximum három hónapig tudná finanszírozni az életét, ha nem jutna semmilyen bevételhez, mindössze 6 százalékuk tud egy évné
2024-ben bevezetésre került az elektronikus áfa rendszer, amely a digitalizációban rejlő lehetőségek kihasználásával az áfa bevallások elkészítésében vállalt adóhatósági támogatás keretében csökkenti a vállalkozások számára az adminisztrációs terheket. Egyúttal kijelöli a fejlődés irányát is, amelyben a végső cél az új platformok használatának elte
A világgazdaságba jobban beágyazott régiókban még mindig erőteljesebben érződik a magas infláció hatása, azonban Közép-Magyarország gyors tempóban zárkózik fel: javul a fizetőképesség. 2024 első negyedévében csupán egyetlen régióban csökkent a lakosság fizetőképessége, így a következő negyedévben várhatóan valamivel könnyebben tudják a magyarok tel
Japán adóbevételei új rekordra futottak fel a márciusban véget ért pénzügyi évben, részben a gyenge jen és az alacsony infláció hatására. A bevételek növekedése ellenére az ország költségvetési helyzete továbbra is feszített.
Egyetlen mondattal vált TikTok-szenzácóvá Hailey Welch, és ez az egész életét megváltoztatta. Ő a Hawk Tuah-lány, aki olyan népszerű lett, hogy már fel is mondott a munkahelyén.
A régészek élete első hallásra unalmasnak tűnhet, kivéve, ha az ember az Amazonas-medencében kutat, és 13 kilométernyi sziklarajzot talál, amelyek nagyjából 12600 évesek.
Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a július 1-jével induló magyar európai uniós elnökség remek alkalmat
Közös ünnepséget tartott a Magyar Kormánytisztviselői Kar Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Területi Szervezete, a vármegyei kormányhivatal és a vármegyei önkormányzat. Az eseményen elismerték azon kormánytisztviselőket és köztisztviselőket, akik az elmúlt években kiemelkedő teljesítményt nyújtottak munkájuk során.
Ijesztő lehet, ha pajzsmirigy ultrahang során göböket fedeznek fel, ám gyakran nem igényelnek semmilyen terápiát. Olykor azonban előfordulhat, hogy műtétre van szükség - az orvos elmondja, mikor.
Mi emberek mind egy célért küzdünk az életünkben. A határtalan boldogságért. Keressük-kutatjuk és mélyen hisszük, hogy a csillagok egyszer nekünk kedvezve, elhozzák mindezt. A csalódásokon képesek vagyunk túllépni, várva azt a megváltó pillanatot, amikor már semmi sem választhat el minket az örök boldog léttől.
Nehéz időszakon van túl Kate Beckinsale: a kétezres évek népszerű színésznőjét számos csapás érte testileg és lelkileg is, rajongói pedig nagyon aggódnak az egészségéért, ugyanis látványosan sokat vesztett a testsúlyából.
A 66 másodperces reklámszpot a Toys ‘R’ Us nevű márka alapítójának történetét meséli el. A mesterséges intelligencia segítségével készült kisfilm vegyes reakciókat váltott ki a közönségben.
A megváltozott klimatikus viszonyok miatt minden, gazdálkodók által megvalósítani kívánt öntözésfejlesztési projekt támogatást kapott az Agrárminisztériumtól – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. A Vidékfejlesztési Program keretei között több mint 1200 öntözési projekt részesült támogatásban, összesen 176,5 milliárd forint összegb
A területi monitoring rendszer (Tmr) a mezőgazdasági termelő által bejelentett területek vonatkozásában azonosítja a kérelemben bejelentettek és a műhold által észleltek eltéréseit.
Folytatódik a drágulás a tengeri szállítmányozásban, mert a cégek most már szinte teljesen kikerülik a jemeni lázadók által terror alatt tartott vörös-tengeri útvonalat.