A bruschetta az egyik legegyszerűbb és leggyorsabban elkészíthető fogás a világon, mégis elképesztően finom lehet, ha jó minőségű alapanyagokat használsz. Recept.
Joe Biden amerikai elnök ragaszkodik az elnökjelöltségéhez, mert nem szeretne egy ciklust betöltő elnök lenni, a szellemi képességeinek hanyatlása miatt azonban még meggyőzheti a családja, elsősorban a felesége, hogy az augusztus végén összeülő Demokrata Párti Konvenció során valaki javára visszalépjen. A legesélyesebb Gavin Newsom kaliforniai korm
Fejek nem hullottak, de újraosztották a hatásköröket és a felelősségeket. A belügy- és az igazságügyi miniszter gyengült, a Kabinetiroda vezetője, a nemzetgazdasági és az energiaügyi miniszter erősödött.
A pletykák szerint a Xiaomi Mix Fold 4 lesz a legvékonyabb hajlítható telefon a piacon, amikor megjelenik, feltehetően elhódítva a címet a jövő héten bemutatkozó Honor Magic V3-tól. Ma kiszivárgott egy hivatalosnak tűnő kép, amely a Mix Fold 4 hátulját mutatja egy műbőr borítással rendelkező verzióban (lehet, hogy lesznek üvegből készült változatok
Csütörtöktől már elérhető az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján az Otthonfelújítási program keretében támogatott építési termékek, valamint hő- és melegvíztermelő berendezések listája - jelentette be az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Mi történik, ha elfáradunk úszás közben? El lehet tévedni az útvonalon? Hogyan kerül át a csomagunk az indulási pontról az érkezőre? Hogyan léphetünk kapcsolatba szeretteinkkel, ha a mobilunkat az úszás előtt a túlsó parton hagytunk?
A cukor kiiktatása mellett sokan azért döntenek, mert fogyni szeretnének, és bár kétségtelenül van egy ilyen hozadéka is, ha végképp felhagysz a "fehér gyilkos" fogyasztásával, számos más meglepő pozitív változásra is számíthatsz.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közzétette a második fenntarthatósági jelentését, amely a társaság 2023-as környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) eredményeit is bemutatja - közölte a BÉT csütörtökön az MTI-vel.
Az Alkotmánybíróság Vitézy Dávid beadványával kapcsolatban – amely a főpolgármester-választással kapcsolatos Kúria-döntés megsemmisítését kérte – a három napos befogadási eljárás mellőzésével hoz döntést. Ennek végső határideje július 8-a.
Magyar tetoválókat kérdeztünk arról, hogy mi volt eddig a legelvetemültebb ötlet, amellyel megkeresték őket a vendégek. Megosztották, hogy mely testrészekre és milyen mintákat kérnek a leggyakrabban tőlük, de a páros tetoválások titkairól is lerántották a leplet. Egy biztos, a legtöbb olyan, amit nem szívesen mutogatnak majd az unokáknak.
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázatán 20 elektromos autóbuszra nyert 100 százalékos támogatást a Volánbusz Közlekedési Zrt. és a Mobiliti Volánbusz Kft. konzorciuma. Publikus elektromos autóbusz-töltő infrastruktúra kialakítására 80 százalékos támogatást nyertek - jelentette be csütörtö
A Munkáspárt szerint ezzel leküzdenék azt az "egzisztenciális fenyegetést", amit a politikában való hazugság jelent a demokráciára nézve. Az, hogy ez a gyakorlatban hogy nézne ki, még nem tudni.
Az Ethereum ETP-k jelentős kiáramlást tapasztaltak az elmúlt hetekben, miközben az Ether ETF-ek érkezése egyre közelebb kerül az Egyesült Államok piacán. Ez a trend komoly hatással lehet a kriptopiacra, különösen az ETH árfolyamára és a befektetői hangulatra. Nézzük meg a részleteket! Heti 60 millió dolláros nettó kiáramlás A CoinShares kriptocég h
A németországi Bremen City University of Applied Sciences egyik hallgatója kifejlesztett egy innovatív robotszerű szerkezetet, amely egyszerre rugalmas, de stabil is. Az eszközt a tengeri csillag inspirálta, amelyek rendelkeznek azzal a figyelemre méltó képességgel, hogy könnyedén képesek bármilyen testhelyzetben megtartani magukat.
Adorján Béla reagált arra a teóriára, miszerint Szabó Gábor keveri valójában a lapokat, és a háttérben nagy erőkkel dolgozik azon, hogy átjátssza a Jobbik erőforrásait Magyar Péter pártjának.
Követhetetlenné vált az adók fizetésének rendszere azzal, hogy az adóhatóság bejelentés nélkül is levonhat köztartozásokra összegeket az akár más adóra szánt pénzünkből. Ezen a gyakorlaton változtatna a MINKE (Minősített Könyvelők Egyesülete) javaslata.
Elsodort egy kerékpárost egy személyvonat Putnokon, emiatt késésekre kell számítani a Miskolc-Kazincbarcika-Ózd vasútvonalon – közölte a Mávinform szerda délelőtt a honlapján.
Még a nyári szünet előtt újabb fejlesztési csomagok érkeznek a Mercedestől. Toto Wolff reményei szerint ezzel a fennmaradó hátrányukat is eltüntethetik a legjobbakkal szemben.
A kínai BYD 21%-os növekedést könyvelhetett el a második negyedévben az elektromos járművek eladásában, ezzel felzárkózott a Tesla mögé, miután az első negyedévben visszaadta a világ elsőszámú EV-értékesítője címet az amerikai riválisnak. A BYD 426 039 EV-t adott el az április-júniusi negyedévben a Reuters havi értékesítési jelentései alapján végze
A bikapiac és az altcoin season már látótávolságon belül van! A piac általános hangulata rendkívül nyugodt, az altcoinok pedig lokális mélypontokon kereskednek, ez pedig tökéletes belépési szintet teremt a parabolikus növekedés előtt álló projektek számára. Erről van meggyőződve Arthur Hayes is, a kriptovaluták ikonikus alakja. Hayes szerint az év
Donald Trump már annyiszor fenyegetőzött a NATO elhagyásával – vagy legalábbis úgy tűnt, hogy sok kritikusa számára az a kérdés, hogy mikor, és nem az, hogy kilép-e a 75 éves szövetségből, ha novemberben újraválasztják elnöknek – írja a Politico. Trump nem lépne ki a NATO-ból Az igazság az, hogy Trump valószínűleg nem lépne ki egyenesen
A savanyú uborka készítése viszonylag egyszerű feladat: a megtisztított uborkákat befőttesüvegekbe rendezzük, hozzáadjuk a fűszereket, felöntjük vízzel és várunk. Úgy tűnik, nem lehet elrontani. Vagy mégis? Mutatjuk, mire figyelj!
Annalena Baerbock a német válogatott Svájc elleni Eb-csoportmérkőzése után repült Luxembourgba, miközben épp a pártja szorgalmazta a német repülőtereken az éjszakai repülési tilalom bevezetését.