2024. július 3. szerda

júl. 3
19:48
"Nem lehet leírni a kínt" – nem találták meg az eltűnt tinit, aki gyalog indult el egy buliból (BorsOnline)
A fiú lekéste a buszt, ezután pedig furcsa döntést hozott.
júl. 3
19:51
Pszichológus: Így előzd meg a nyaralás utáni depressziót (Life)
A nyaralási depresszióról dr. Fehér Gabriella pszichológust kérdeztük.
júl. 3
19:51
A rádióban, élő adásban vallotta be egy brit nő, hogy 43 éve megölte halálos beteg gyerekét (Telex)
Antonya Cooper a rádiónak megismételte: tudja, hogy most egy gyilkosságot vagy emberölést ismert be.
júl. 3
19:54
"Az utolsó pillanatig együtt voltak" – ezért ugorhatott a Tiszába a fiatal szerelmespár, Evelin és Dávid (BorsOnline)
Több helyi tudni véli, mi történhetett.
júl. 3
19:54
Szlovák párt még nem csatlakozott a Patriótákhoz (Infostart)
Néhány nappal az új Európai Parlament ülése előtt még nem tudni, melyik frakciót erősítik majd a legerősebb szlovák kormánypárt, a Smer képviselői. Regionális szempontból a napokban bejelentett Patrióták csoportjához csatlakozhatna a Robert Fico vezette párt delegációja, egyelőre azonban úgy tűnik, más képviselőcsoporthoz csatlakoznának a smeres po
júl. 3
19:54
Az ukrán elnök sürgette Donald Trumpot: tárja fel azonnal béketervét (hirado.hu)
Az ukrán államfő sürgette volt amerikai elnököt, hogy mihamarabb hozza nyilvánosságra az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború gyors befejezésére vonatkozó tervét.
júl. 3
19:54
Orbán nem akarta meggyőzni Zelenszkijt a békéről, csak tájékozódni az "álláspontjáról" (444.hu)
A miniszterelnök egy svájci konzervatív lapnak adott interjúban kommentálta az ukrán elnökkel való találkozóját: szerinte Zelenszkij "nem örült túlságosan" a tűzszüneti felvetésnek.
júl. 3
19:54
Pofátlan árak a Balaton Soundon: csapolt sör 1890, 4 cl kajszi pálinka 3950, 3 dl Mojito 4000, repohár 400 forint (Pénzcentrum)
Július 3-án szerdán elstartolt a Balaton Sound, de nem akármilyen árakkal. Egy csapolt sör 1890 forint, 4 cent kajszi pálinka 3950 forint, miközben a 3 decis (!) koktélokért 4 ezer forintot kérnek.
júl. 3
19:54
Románia egyik legfontosabb útjára csak éjszaka lehet majd ráhajtani (vg.hu)
Az autópályát egy hónapra zárják le a nappali órákra.
júl. 3
19:54
A 2022-es Australian Open döntőse vár Gálfi Dalmára Wimbledonban (m4sport.hu)
A 11. kiemelt Collins és a selejtezőből főtáblára jutott Gálfi eddig egyszer találkozott, akkor a magyar nyert.
júl. 3
19:57
Szíriában elkövetett emberiesség elleni bűntettekkel gyanúsítanai nyugat-európaiakat (Magyar Hírlap)
A gyanúsítottak kapcsolatban álltak Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerével.
júl. 3
19:57
Gyalázat! Cseh Katalin bugyijáról csinált videót a Pesti Srácok propagandistája (Nyugati Fény)
Itt az újabb mélypont.
júl. 3
19:57
Donald Trump béketervét követeli Zelenszkij (Magyar Nemzet)
Az ukrán elnök tudni akarja, szerepel-e a javaslatban Ukrajna szuverenitásának megsértése.
júl. 3
19:57
Ezekben az országokban nem bíznak a médiában, állítja egy új felmérés (BitcoinBázis)
Az álhírek terjedése, a média platformokba vetett bizalom hiánya és a hitelesség megkérdőjelezése globális probléma. Egy új felmérés szerint több országban a lakosság jelentős része egyáltalán nem hisz a hírmédiának. Az elmúlt évek során az álhír kifejezés és a dezinformációs kampányok egyre nagyobb teret nyertek. A fogalom először a 2016-os amerik
júl. 3
19:57
A rádióban vallotta be egy brit nő, hogy 43 éve megölte halálos beteg hétéves gyerekét (Telex)
A most 77 éves Antonya Cooper maga is halálos beteg, és az eutanáziáért küzdene története elmesélésével.
júl. 3
19:57
Palágyi Eszter séf: Nem tudok más olyan országot Európában, ahol ennyire korrupt lenne a gasztronómia (Telex)
A Michelin-csillagos séf szerint itthon mérgező a környezet, történelmi neveket tesz tönkre egy bizonyos kör, a szakértőket, ahogy őt is, pedig próbálják megfélemlíteni.
júl. 3
19:59
"Csodafűszerrel" a koleszterin ellen (Magyar Hírlap)
Megvédhet a különböző szívbetegségektől is.
júl. 3
19:59
Most következik, amitől sokan tartottak: Matolcsy György előre figyelmezteti a magyarokat a drágulásra (Nyugati Fény)
Közeleg
júl. 3
20:00
Új ESG-ajánlás előkészítését jelentette be az MNB (Adózóna)
Új ESG-ajánlás előkészítését jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi szolgáltatások jövőbeli irányait kutató Point Zero Fórumon – tájékoztatta a jegybank szerdán az MTI-t.
júl. 3
20:00
Minden ötödik dolgozóját kirúghatja a Manchester United (Portfolio)
A Manchester United közel 250 munkahely leépítését javasolja a klub egészére kiterjedő leépítési program keretében, tudta meg a Reuters.
júl. 3
20:00
A lengyel Jog és Igazságosság Meloni frakcióját választotta Orbánék helyett (444.hu)
Kaptak is egy társelnöki pozíciót.
júl. 3
20:00
A Haas már holnap bejelenheti egyik versenyzőjét (m4sport.hu)
Csütörtökön ismét elkel egy hely a rajtrácson?
júl. 3
20:01
Az orosz hadsereg újabb városnegyedet foglalt el (Magyar Hírlap)
A harcokban csaknem 1750 ukrán katona esett el.
júl. 3
20:03
Egy rákos nő és egy cuki cica a hangra reagáló szörnyek között – Te is néma csöndben fogod végignézni a Hang nélkül: Első napot (SzMo)
A Hang nélkül 2 nyitányában megcsodálhattuk, ahogy a hangszörnyek megérkeznek a Földre, és lecsapnak egy kisvárosra. Az Első napban ezt nézhetjük 100 percen át, csak a világ legzajosabb helyén…
júl. 3
20:03
Nem igaz, hogy Magyarország lett az unió legszegényebb országa (Magyar Hírlap)
Itt a balliberális fake news tételes cáfolata.
júl. 3
20:03
Robbanás előtt álló közép-ázsiai piacon fogna pozíciót a magyar agráróriás (Forbes)
Nagy üzletet jelentett be a magyar UBM. A 20 milliárd forintos beruházásból az üzemen kívül egy laboratórium és egy oktatási központ is épül a közép-ázsiai országban. 50 millió eurós – azaz mintegy 20 milliárd forintos – összértékű beruházással Kazahsztánban folytatná terjeszkedését az UBM, Magyarország piacvezető takarmánygyártója. Kazahsztán déli
júl. 3
20:06
Hivatalos, a PiS nem lép ki Meloniék ECR frakciójából (ATV)
Maradnak a lengyel PiS képviselői Meloniékkal az Európai Parlamentben az ECR-frakcióban. Azt az elmúlt napokban már nem valószínűsítették Brüsszelben, hogy a lengyel képviselők Orbán Viktorék Patriótáihoz csatlakoznának.
júl. 3
20:06
Távozik a Wizz Air elnöke (hirado.hu)
Robert Carey feladatait ideiglenesen Váradi József vezérigazgató veszi át.
júl. 3
20:06
Nyírbátori robbanás: rejtély övezi a tragédiát, zokogva beszélt a gyászoló anya (Ripost)
A szörnyű tragédiának nincs meg az oka.
júl. 3
20:06
Hollandia továbbra is garantálja a támogatást Ukrajnának (vg.hu)
Dick Schoof szerint túl magas a Hollandiába kívülről érkező munkavállalók, diákok és menedékkérők száma.
júl. 3
20:09
Lezárult a jelöltállítás Franciaországban (Magyar Hírlap)
Bizonytalanná váltak az erőviszonyok.
júl. 3
20:09
Vége a szürke hétköznapoknak, izgalmas sorozatok várnak egész júliusban a Sorozatklubon! (Digital Hungary)
Kövesd a magával ragadó történeteket évadokon át. Szenvedélyből, drámából és meglepetésből nem lesz hiány, ne hagyd ki a nyár legjobb pillanatait!
júl. 3
20:12
Fél évszázada gyilkolt, most emelnek vádat egy amerikai katona ellen (vg.hu)
El akart tusolni egy viszonyt, most megfizet tettéért az exkatona.
júl. 3
20:15
Péniszrák miatt kellett távolítani a férfi hímvesszőjét (Life)
Shaun Evans, volt rendőrségi alkalmazott egy nap éles fájdalmat érzett az ágyéka környékén.
júl. 3
20:15
Bujtor István annyira trágárnak találta Bud Spencer és Terence Hill híres filmjének magyar változatát, hogy új szinkront követelt hozzá (Promotions)
Bujtor István kiakadt, mikor meghallotta, milyen trágár szinkront csináltak Bud Spencerék egyik leghíresebb filmjéhez, azonnal csináltatott egy másikat.
júl. 3
20:15
Távozik a Wizz Air elnöke (Magyar Hírlap)
Feladatait a következő három hónapban Váradi József vezérigazgató veszi át.
júl. 3
20:15
Így fizess bankkártyával külföldön (MMonline)
Ma már természetesnek számít, hogy utazásainkon bankkártyával fizetünk, hiszen kényelmes, és pénzügyileg is előnyösebb lehet annál, mintha valutát vennénk, készpénzben fizetnénk. Ugyanakkor a Bankmonitor szakértői szerint van néhány dolog, amivel célszerű tisztában lenni, nehogy csalódás érjen bennünket. 1. Legyen elég pénz a számlánTalán furcsa, h
júl. 3
20:15
Tragédia a szomszédban: egy magyar férfi vesztette életét Burgenlandban (naphire.hu)
A férfi az autójával egy teherautónak csapódott.
júl. 3
20:18
Nem is hinnék a szülők, de ezzel csak rontanak a hisztin: így lesz diszfunkcionális felnőtt a gyerekből (Pénzcentrum)
A digitális eszközök alkalmazása hosszú távon nem segít a kisgyerekek hisztijének kezelésében, hanem inkább súlyosbítják az érzelemszabályozási problémákat - derül ki egy magyar-kanadai friss kutatásból. A vizsgálatot végző pszichológusok azt találták, hogy azok a gyerekek, akik digitális eszközt kapnak a kezükbe a dührohamaik csillapítására, nem t
júl. 3
20:18
Megdöbbentő felmérés: Michelle Obama rommá verné Trumpot (ATV)
A Reuters/Ipsos adatai szerint egyedül a volt First Lady-nek lenne győzelmi esélye Joe Biden helyére lépve.
júl. 3
20:18
Hátborzongató fantom tartja rettegésben a 8-as főúton közlekedőket - nem hiszed el, mit művel! (Ripost)
Már hetek óta rettegésben tartja a közlekedőket.
júl. 3
20:18
Ábrahám Minna junior Eb-győztes 200 méter gyorson (m4sport.hu)
Ábrahám Minna arany-, Molnár Dóra pedig bronzérmet szerzett 200 méter gyorson és Antal Dávid, valamint Jackl Vivien is harmadik lett szerdán a Vilniusban zajló junior úszó Európa-bajnokságon.
júl. 3
20:18
7 étel, amit a nőknek napi szinten el kellene fogyasztaniuk, mégsem teszik (Glamour)
Amikor a hüvelyünk egészségének megőrzésére gondolunk, talán a megfelelő higiénia, a rendszeres nőgyógyászati kontroll és a biztonságos szex jut először az eszünkbe. De azt tudtad, hogy az is nagyban befolyásolhatja, hogy milyen ételek kerülnek a tányérunkra?
júl. 3
20:18
Magyar Péter elárulta, hány millióval támogatta Bojár Gábor a Tisza Pártot - nem tőle jött a legtöbb pénz (SzMo)
A Tisza alelnöke szerint nem az üzletember a legnagyobb támogatójuk. Bojár Gábor elmondta, hogy még áprilisban kereste meg a politikus.
júl. 3
20:18
Kitálalt a plasztikai sebész a magyar sztárok műtétjeiről (BorsOnline)
Számtalanszor felmerül a rajongókban a kérdés, hogy vajon kedvenc hírességük kés alá feküdt-e már. Nos, most egy magyar plasztikai sebész kitálalt erről.
júl. 3
20:21
Errefelé változik mobilitásunk (Autószektor)
Ebben a cikkben a jövő közlekedését folytonosan elemző és előkészítő Commsignia adatait használom fel, hivatkoznak a Boston Consulting Group (BCG) felméréseire. Nem nagy időtávban nézzük a dolgokat, csak 1990-ig pillantunk vissza. Akkor 5,3 milliárd ember élt bolygónkon, most már nyolc, és 2050-re megközelítjük a tízet. Hatvan esztendő alatt közel
júl. 3
20:24
Iván Bence a Dancing with the Stars után is színpadra vágyik: nem hagyott fel a tánccal, rendszeresen vesz órákat (Blikk)
Iván Bence hamarosan úszóedző lesz, ám hiába telt el a műsor óta két év, lassan a táncban is profinak vallhatja magát. De jelen pillanatba az elsődleges célja, hogy a paralimpián minél jobb eredményt érjen el, ezt követően pedig szeretne sikeresen lediplomázni. És tévéműsorokban is szívesen szerepelne.
júl. 3
20:24
Minél színesebb, annál egészségesebb (Agroinform)
Segítenek az egészségünk megőrzésében.
júl. 3
20:24
Újabb csapás az autósoknak, Amerika felpumpálta az olaj árát (vg.hu)
Az amerikai Energiaügyi Információs Hivatal 12,2 millió hordós csökkenésről számolt be az amerikai olajkészletekben. Ilyen mértékű készletzsugorodásra tavaly július óta nem volt példa.
júl. 3
20:27
Így alakult ált Katalin és Sarolta kapcsolata, mióta kiderült, hogy a hercegné rákkal küzd (Hamu és Gyémánt)
Az utóbbi időben egészen átalakult a kapcsolatuk.

Keresés