Stratégiai jelentőségű, hogy újra magyar tulajdonba kerül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a
A Canal+ Csoport megállapodott a 4iG Csoporttal a Direct One ügyfelek átvételéről, miközben saját streaming platformjának magyarországi bevezetését is bejelentette.
A mesterséges intelligencia alapú kereskedésre fókuszáló tacskós mém érme célja, hogy forradalmasítsa a mém érme szektort egy igazi game-changer technológiával.
1899-ben ezen a napon rendezték az első nyilvános hazai vízilabda-mérkőzést Siófokon. A Magyar Úszó Egylet úszóiból összeállított két csapat 1:1-es döntetlent játszott. A vízilabda először 1900-ban, Párizsban szerepelt sportágként a nyári olimpiai játékokon, a magyar válogatott 1912 óta 24 alkalommal vett részt, kilencszer (1932, 1936, 1952, 1956
Egy kevert süti recept minden családi szakácskönyvben megbújik. Hogy miért? Nem kell hozzá extra bevásárlás, hiszen minden alapanyag megtalálható a legtöbb kamrában, gyorsan elkészül és nagyon finom a végeredmény. Most egy szedres variációt mutatunk, próbáld ki te is!
A 2024-es év első hat hónapjában több mint 80 százalékkal csökkent a Cseh Köztársaság területét átlépő illegális migránsok száma a tavalyi évhez képest. A cseh rendőrség 139 személyt tartóztatott fel közülük, többségük Németország felé tartott. A legtöbben Szíriából, Etiópiából és Afganisztánból érkeztek.
A biztosl portfóliók elosztásánál számítani fog, hogy vita van Magyarország és az Európai Unió között, és a magyar kormányfő és a magyar kormánypárti képviselők nem támogatták Ursula von der Leyen újraválasztását – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének főreferense.
A magyar női vízilabda-válogatott, a papírformának megfelelően, 12-7-re legyőzte a kanadai csapatot. A csoportban a hollandok (6 pont) és az ausztrálok (3 pont) még százszázalékosok, a magyar csapatnak három pontja van (egy győzelem, egy vereség), a kanadaiak és a kínaiak még pont nélkül állnak. A következő fordulóban, két nap múlva, a magyar csapa
Rekordmennyiségű, több mint 15 ezer aludobozt gyűjtöttek be a Minden Doboz Visszajár kezdeményezés munkatársai a 39. Formula 1-es Magyar Nagydíjon a múlt hétvégén.
Az ír származású, Golden Globe-díjas színésznő, Saoirse Ronan és skót párja, Jack Lowden a lehető legnagyobb titokban, egy szűk körű esküvőn mondták ki egymásnak a boldogító igent. Az házasságkötés a hírek szerint múlt hétvégén volt Skóciában. Luxuslagzi helyett egy kis költségvetésű szertartást választottak.
Fiút nevelni próbatételekkel teli feladat. Rettegés, hogy elrontom, hogy kihagyok, elfelejtek, rosszul mondok valamit, és egyetlen apró hiba miatt örökre bezárok egy – vagy pláne több – olyan ajtót, amit jó lenne nyitva tartani. Hiszen nem elég, hogy tükröt kapok az arcomba, de számos olyan témában kell transzparensen, őszintén beszélnem, amiről én
Tizenkét gyerek meghalt, harmincnyolcan megsérültek a szombati támadásban, amiért Izrael és az USA is a libanoni fegyveres szervezetet tette felelőssé. A Hezbollah előbb rakéták indításáról beszélt, aztán tagadta, hogy köze lenne a támadáshoz. Izrael kemény választ ígért, de az amerikai külügyminiszter és mások is hangsúlyozták, el kell kerülni a k
VV Ádi több mint 37 milliót, mi pedig egy közepes műsort kaptunk a Való Világ 12. évadával. Az online közvetítés tele volt technikai malőrökkel, a feladatoknak nem volt értelmük, a végén már a játékosok is unták magukat.
"Madách Imre Londonja és falansztere Párizsba költözött" – írta Orbán Balázs az ötkarikás játékok múlt pénteki, sokakat megbotránkoztató megnyitójával kapcsolatban.
Hónapok óta tart a találgatás Ben Affleck és Jennifer Lopez válságba került házassága kapcsán. Az utóbbi időben egyre inkább úgy látszik, a korábbi álompár nem talál majd vissza egymáshoz, hiszen már a közös otthonukat is árulják. A színész most ismét egy sokatmondó lépést tett: vadiúj luxusvillát vásárolt magának.
Nem csak az év elején érdemes beiktatni húsmentes időszakokat az étrendünkbe. Különösen nyáron, amikor a meleg miatt amúgy sem esnek jól a nehéz ételek, jó ötlet vegetáriánus hetet tartani. Mutatunk 7 szuper finom receptet, amivel garantáltan jóllakik az egész család.
Egy nappal azt követően, hogy a számára csalódást keltő ezüstérmet megszerezte a 100 méteres mellúszásban, pozitív lett az egyik leghíresebb brit sportoló, Adam Peaty Covid-tesztje.
A Várpalotai Szent Donát Kórház egyik páciensének hozzátartozói szerint idős rokonukat a kórházi ágyhoz kötözték, aki csaknem kiszáradt, ráadásul még az ügyeletes orvost sem tudták elérni. A fizetős magánintézmény mindeközben az időseknek emelt szintű ápolást ígér, ráadásul több százezer forintot is elkérnek mindezért. Egészségügyi szakértő szólalt
72 éves korában elhunyt a Szomszédok közkedvelt sztárja. A népszerű színésznő halálos ágyánál a lányai is ott voltak, akik az utolsó pillanatig fogták a kezét.
A nagyszülők mindketten már-már bigottan vallásosak voltak, csak néhány jelentéktelen ponton tértek el az anyaszentegyház iránymutatásától. A nagymama az ünnepek előírásait gondolta tovább, a nagypapa viszont a "ne paráználkodj" parancsolatát volt hajlamos igen lazán kezelni.