Áprilisról májusra három kiskereskedelmi multinál is nagyobb létszámmozgások történtek. A Sparnál 408, a Tescónál 286 fővel dolgoznak kevesebben, miközben a Lidl 143 fővel növelte alkalmazottainak számát - derül ki a HR Portál és az Opten céginformációs szolgáltató Létszámtrendek összeállításából.
A Balatonban lett rosszul egy 65 év körüli férfi, akit két strandoló húzott ki a partra. A mentéssel egy időben tárcsázták az Országos Mentőszolgálat számát, majd megkezdték a bajba került ember újraélesztését. A mentősök perceken belül a helyszínre érkeztek, majd emelt szinten folytatták a munkát.
Az iparági keresletet továbbra is visszafogottság jellemzi, ennek eredményeként a bevételek csökkenéséről számolt be a Masterplast a második negyedévre, azonban az EBITDA szintjén ismét nyereséget tudott termelni, és a menedzsment bizakodó az év második felével kapcsolatban - derül ki a ma reggel közzétett gyorsjelentésből.
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 II. negyedévében a nyers adatok szerint 1,5%-kal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,3%-kal haladta meg az előző év azonos időszaki értéket.
Hiába adott életjelet magáról a magyar gazdaság az első negyedévben, a másodikra elfogyott a lendület: a KSH adatai szerint negyedéves viszonylatban 2023 eleje után ismét csökkent a hazai kibocsátás.
A minap végig lapoztam a naptárt és megláttam, hogy július 30-án van a Barátság Világnapja. Ekkor sok minden eszembe jutott: hogy sosem volt sok közeli barátom, hogy többen kivándoroltak már közülük, hogy milyen nehéz vagy épp magától értetődő tartani a kapcsolatot velük az internet, a közösségi média és az üzenetküldő appok korában, vagy hogy vann
A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, hogy a kínálat alapján, 2022 első féléve óta, mely országokból származó márkák a legnépszerűbbek hazánkban. A német használt autók uralma egyértelmű, még ha kisebb megtorpanást is mutattak a vizsgált időszakban. A Használtautó.hu 2022, 2023 és 2024
Negyedéves összehasonlításban 0,2 százalékal mérsélődött a hazai GDP, bár a tavalyi, recessziós évhez képest 1,5 százalékos a bővülés. Az ipar rosszabb teljesítménye, a gyengébb külső konjunktúra miatt az export visszafogottsága, és az uniós források hiánya látszik az adatokon.
Pascal Jansen, a Ferencváros edzője egyértelművé tette, a műfüves pálya sem befolyásolhatja őket, de többek között a zene is szóba került a TNS elleni visszavágó előtt.
A második negyedévben a magyar gazdaság negyedéves alapon 0,2 százalékkal zsugorodott. Az éves összevetésben számolt GDP-bővülés (a kiigazítatlan adatok szerint) 1,5 százalékos volt. Előzetesen a Portfolio által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy az előző negyedévhez képest 0,5 százalékos, a tavalyi második negyedévhez képest pedig 2,3 szá
Egy amerikai bíró döntése értelmében a Wells Fargo perrel néz szembe egy olyan ügy miatt, amelyben azt állítják, becsapta a részvényeseket azzal, hogy a sokszínűség iránti elkötelezettségét hirdette, miközben olyan nem fehér és női jelentkezőkkel folytatott színlelt állásinterjúkat, akiket nem is tervezett felvenni - írja a Reuters.
Ii. Erzsébet a 2012-es londoni olimpián nyűgözte le a tömeget azzal, hogy egy James Bond-jelenetben vett részt, amelyben úgy tűnt, mintha ejtőernyővel ugrana le a stadionba.
Az óceánok mélyéről rendszeresen kerülnek elő megdöbbentő, sokszor többszáz éves relikviák is. Nemrég beszámoltunk azokról a pezsgőkről, amelyek közel 150 évvel ezelőtt egy hajóval együtt süllyedtek el és kerültek tengerfenékre, most pedig egy olyan palackpostát mosott a partra a víz, ami könnyen lehet, hogy minden idők legrégebbike.
Folytathatja az erősödést a Richter kedden, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) más nagy kibocsátóinál egyelőre nem látszik határozott irány - írtaelőrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Bár a Bitcoin 2024 esemény már véget ért, az elmúlt három napban több deepfake Elon Musk „duplázd meg a pénzed” átverés terjedt a YouTube-on. Az ál-élő közvetítések, amelyek hivatalos Bitcoin 2024 közvetítésnek álcázták magukat, gyanútlan felhasználókat csaptak be és loptak kriptovalutákat tőlük. Egy ilyen videó több mint 28 000 dollár értékű bitco
Franciaország gazdasága a vártnál nagyobb mértékben, 0,3%-kal nőtt a második negyedévben, amihez hozzájárult a belföldi kereslet enyhe növekedése és a külkereskedelem pozitív hozzájárulása - derült ki az INSEE statisztikai hivatal kedden közzétett előzetes adataiból.
Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 második negyedévében a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki értéket. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyens
Magyarország közelmúltbeli döntése, hogy enyhíti az orosz látogatókra vonatkozó vízumkorlátozásokat heves ellenkezést váltott ki az Európai Unióban, és az Európai Parlament legnagyobb politikai pártja, az Európai Néppárt (EPP) sürgős ellenintézkedéseket sürget. Manfred Weber, a szövetség elnöke arra figyelmeztetett, hogy a lépés "komoly nemzetbizto
Nem tudják megrendezni a férfi triatlonversenyt kedden a párizsi olimpián, mert a Szajna vize még mindig szennyezett. A szervezők szerdára halasztották a versenyt a női szám utánra, ha addigra sem javul a helyzet, akkor pénteken újra megpróbálják. Amennyiben ekkorra sem lesz megfelelő a vízminőség, úgy az úszást kiveszik, és csak duatlon versenyt r
Milák Kristóf már délelőtt úszik egy előfutamon, ha minden jól megy, neki este is szurkolhatunk majd. A női kézisek Angolával, a férfi vízilabdások pedig a spanyolokkal csapnak majd össze.
Nyomtalanul eltűnt Majka posztja, amelyben burkoltan, de egyértelműen lopással vádolta Desht, Young Fly-t és Azahriah-t, és amely nyomán a kommentmezőben kitört a háború.
Az iPhone felhasználók számára is elérhetővé vált a harmadik féltől származó, alternatív alkalmazásbolt, ami eddig nemcsak elérhetetlen volt, de számtalan tiltott kategóriát is magával hozott.