2024. július 30. kedd

júl. 30
12:54
5 hamis hajfonat, amit kétbalkezesen is könnyen elkészíthetsz (Bien)
Van, akinek kisujjában van a fonás és bármilyen frizurát el tud készíteni pillanatok alatt, másoknak viszont nehezebb a dolguk. Annak ellenére, hogy tudok fonni, az, hogy egyenletes legyen a végeredmény, már keményebb dió, arról nem is beszélve, hogy saját magamnak parkettafonást készíteni még sosem tudtam úgy, hogy a lakásból kilépve is viseltem v
júl. 30
12:56
Németh Nándor a negyedik idővel középdöntős 100 méter gyorson (Demokrata)
A szám elődöntőjét 20.30 órakor, a finálét szerdán este rendezik.
júl. 30
13:00
Randizna Magyar Péterrel? A Tisza Párt elnöke bevallotta, milyen típusú hölgyek jönnek be neki (Blikk)
Magyar Péter kérdezz-felelek videói az utóbbi időben elég nagy gyakorisággal jelennek meg. Eddig egyebek között olyan kérdéseket válaszolt meg, mint hogy van-e kozmetikusa vagy éppen azt, hogy melyik szuperhős lenne szívesen. A politikus most arról számolt be, hogy legszívesebben milyen típusú nőkkel ismerkedik, illetve milyen könyvet, filmet ajánl
júl. 30
13:00
Üzemi balesetet szenvedett a munkavállaló, mennyiben felel a volt munkáltató a keresetkiesésért? (Adózóna)
Nemrégiben nyilvánosságra hozott döntésében (BH2024.165.) a Kúria egyebek mellett azt is vizsgálta, hogy a munkavállalót az üzemi balesetét követően beállt keresetvesztés kapcsán milyen kárenyhítési kötelezettség terheli. Cikkünkben ismertetjük az érdekes ügy részleteit.
júl. 30
13:00
Franciaország elismerte Marokkó szuverenitását Nyugat-Szahara felett (ATV)
Franciaország elismerte Marokkó szuverenitását a vitatott nyugat-szaharai terület felett, megváltoztatva ezzel egy évtizedes álláspontját, és csatlakozva a Marokkót támogató országok egyre bővülő listájához, miután az ENSZ közvetítésével zajló békefolyamat zsákutcába került.
júl. 30
13:00
Párizs 2024: nem várt fordulat, a cselgáncsozó Ungvári Attila kiesett (Pénzcentrum)
A 81 kilogrammos Ungvári Attila második mérkőzésén vereséget szenvedett, így helyezetlenül zárt a párizsi olimpia cselgáncstornáján.
júl. 30
13:00
Kiderült Orbán zenei ízlése, és pont olyan, mint gondolnád - válaszolt arra is, hogy Azahriah vagy Majka (SzMo)
Hiánypótló videóval jelentkezett a miniszterelnök a Tiktok-csatornáján, amiből az is kiderült, hogy titkos rajongója Koncz Zsuzsának.
júl. 30
13:00
Németh Nándor: Mindent bele a döntőért! (Magyar Hírlap)
A BVSC úszója Párizsban is szeretne bekerülni a fináléba 100 méter gyorson.
júl. 30
13:00
Úszni vagy nem úszni? Csak ez itt a kérdés? (Demokrata)
Öntsünk tiszta vizet a pohárba – vagy a Szajnába. Az olimpikonokra nem csak a szennyezettségi adatok hatnak zavaróan.
júl. 30
13:00
Fél évszázados a Cummins jamestowni motorgyára (GépMax)
Az üzem továbbra is vezető szerepet tölt be az innovatív és fenntartható energiamegoldások fejlesztésében.
júl. 30
13:00
Újabb jó hír: Európában is csökken a madárinfluenza-veszély (Agrárágazat)
Az európai mezőgazdaságot fenyegető madárinfluenza-fenyegetettség csökkent, öt éve nem volt ilyen kevés fertőzés.
júl. 30
13:00
Mikor és hogyan lehet lemondani az öröklésről? (Üzletem)
Nem ritka, hogy az örökös nem kíván örökölni az örökhagyó után, ezért kijelenti, hogy az öröklésről lemond. Jogi értelemben azonban az öröklésről lemondás nem teljesen azt jelenti, mint amit a hétköznapi szóhasználat alapján gondolnánk. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
júl. 30
13:06
Meghalt a legendás cukrász: a tiramisut is neki köszönheti a világ (Blikk)
81 éves korában meghalt Roberto "Loli" Linguanotto, a tiramisu feltalálója. A népszerű olasz cukrász hosszú ideje küzdött egy betegséggel, ám az nem derült ki, pontosan milyennel. Az olasz mestert tartják a népszerű sütemény "atyjának."
júl. 30
13:06
Robert Fico figyelmeztetett, Szlovákia nagyon megnehezítheti az ukránok dolgát (Infostart)
Ha rövidesen nem indítják újra az orosz kőolaj tranzitját Ukrajnán keresztül, akkor a pozsonyi Slovnaft finomító nem szállít több gázolajat Ukrajnába, ami az ország fogyasztásának tizedét fedezi – közölte Robert Fico szlovák miniszterelnök, és megismételte, hogy a kormánya kitart a korábbi lépései és kijelentései mellett.
júl. 30
13:06
Figyelem! Kiskérődző pestis jelent meg a környező országokban! (Agroinform)
Óvatosnak kell lenni!
júl. 30
13:06
"Éveken át mondogattam magamnak, nincsen velem probléma" Nehéz, de nem lehetetlen a menekülés a függőség poklából (SzMo)
Az életünk sokszor olyan, mint egy alma: kívülről szép és fényes, belül viszont rohad az egész. Különösen igaz ez, ha valaki egy függővel köti össze az életét. Elsőre minden rendben van, aztán kiderül, hogy amit hitt és gondolt közös életről, családról, összetartozásról, nem más, mint rohadt alma: ehetetlen és keserű a belseje.
júl. 30
13:06
Meghan Markle bizarr kéréssel fordult II. Erzsébethez (Magyar Hírlap)
Meglepte az uralkodót.
júl. 30
13:06
Merre veheti az irányt a forint? (Növekedés)
Egyelőre nem kell átírni a magyar kamatpályát, az alapkamat az év végére várhatóan 6,25 százalékra csökken, és még így is maradhat mozgástere a jegybanknak. A forint jövőre egy lépcsővel gyengébb tartományba kerülhet - a K&H Bank vezető elemzője szerint.
júl. 30
13:12
Ha Izrael szárazföldön is reagál Golán-fennsíkot ért légicsapására, abból regionális háború lehet (444.hu)
Még mindenki azt várja, mit reagál Izrael a Hezbollah focipályát ért rakétatámadására. Az izraeli társadalom radikális választ követel, az Izrael és a Hezbollah közötti teljes körű háború következményei azonban eltörpülnének a gázai konfliktus mellett.
júl. 30
13:12
Jackl Vivien nem jutott döntőbe az 1500 méter gyorson (Magyar Hírlap)
Európa-bajnok úszónk a futamában a hatodik helyen végzett.
júl. 30
13:12
Elhunyt Király Levente (Demokrata)
Király Levente a szegedi társulat vezető művésze, Szeged város díszpolgára volt.
júl. 30
13:12
Lehet még fokozni: Egy halom pénzt költöttek Rogánék nyugdíjas-agymosásra (Nyugati Fény)
Nem volt olcsó.
júl. 30
13:12
Előkerült Vilmos "kegyetlen" telefonhívása, amivel összetörte Katalin szívét (in.hu)
A walesi herceg és hercegné ma már a királyi család egyik legstabilabb és legszeretőbb párjának számít, de szerelmi történetük viharosan indult.Bár már részletesen is kifejtettük korábban, a pár először akkor találkozott, amikor a hercegné tinédzserként a Malborough College-ban tanult, és útjaik akkor keresztezték újra egymást, amikor mindketten a
júl. 30
13:12
Hét hónapos terhesen versenyzett a párizsi olimpián az egyiptomi vívó (Telex)
Nada Hafez így győzte le a világranglista 10. helyén álló ellenfelét.
júl. 30
13:12
Tragédia: 24 évesen meghalt Lakatos Tícián, a Love Island reality egykori győztese (Sassy)
Az RTL-en futó népszerű valóságshowjának győztese nem először esett át szívinfarktuson, gyerekkora óta szívbetegséggel küzdött.
júl. 30
13:18
Őrült sebességgel száguldó Mercedest meszeltek le a 6-os főúton a rendőrök: döbbenetes, mivel indokolta a gyorshajtást a nő (Blikk)
Vasárnap délután a 6-os főút szekszárdi szakaszán egy fekete autó sofőrje a megengedett sebesség több mint kétszeresével, 181 km/órával száguldott, mielőtt a rendőrség megállította. A 30 éves nő azt állította, hogy próbakörön voltak, ennek ellenére 260 ezer forintos bírsággal és 8 közlekedési előéleti ponttal "jutalmazta" őt a rendőrség. A rendőrök
júl. 30
13:18
Elhunyt Király Levente, a Nemzet Színésze (Infostart)
1986-tól volt a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja.
júl. 30
13:18
Sok bevándorló a spanyol fővárosban nyújt be kérelmet (HírTV)
Tarthatatlan állapotok uralkodnak a madridi repülőtéren az illegális migránsok miatt.
júl. 30
13:18
Még egy érv a telefonok ellen a tantermekben (ProfitLine)
Egészen meglepő, hogy mennyien és hogyan védelmezik az iskolai telefonhasználatot, mintha egy régóta fennálló társadalmi konszenzussal menne szembe most a kormány a korlátozással.
júl. 30
13:18
Viszkető nemi szerv - Mivel kezelhetem? (WebBeteg)
A hüvely gombás fertőzései a hüvely mellett a szeméremtestet is érinthetik. Leggyakribb kórokozója a Candida albicans nevű gomba, bár ritkábban, de más gombák és egyéb kórokozók is lehetnek a kiváltó tényezők. Tünetei a fehér, túrós hüvelyváladék, melyet erős viszketés, a hüvely és a külső nemi szerv irritációja kísér.
júl. 30
13:18
Temérdek magyar kezét üthetné több százezer forint ingyen: sokan mégse hajolnak le érte (Pénzcentrum)
Az ösztöndíjak számos diák számára nyitnak kaput új lehetőségek felé, legyen szó a tanulmányi karrier építéséről, a nyelvtudás fejlesztéséről vagy a világ különböző kultúráinak megismeréséről. Vannak olyan helyzetben lévő diákok is, akiknek ez az egyetlen esélye a továbblépésre. Ám ezek a támogatások nemcsak anyagi segítséget nyújtanak, hanem inspi
júl. 30
13:18
Vagyonosodási vizsgálatot ígér Magyar Péter minden politikussal szemben, húsz évre visszamenőleg (444.hu)
Végrehajtókat küldenének arra, aki nem tud elszámolni.
júl. 30
13:18
6 meglepő apróság, ami óriási hatással van a teljesítményedre, és még csak nem is tudsz róla (Glamour)
A munkahelyi csúcsteljesítmény nem csak arról szól, hogy rendelkezel-e a megfelelő képességekkel, mennyire vagy kitartó esetleg mennyire motiváló a felettesed. Számos - gyakran figyelmen kívül hagyott - tényező is van, ami jelentősen növelheti az eredményességedet az általános munkahelyi elégedettségedet és így a motivációdat is.
júl. 30
13:18
Kl-selejtező – A Fehérvár jó helyzetből várja a hazai visszavágót (Magyar Hírlap)
Az azeri Szumgajit csapatával csapnak össze július 30-án.
júl. 30
13:18
Kényszerleszállás – a legénység széthányta a repülőt (AC News)
Több légiutas-kísérőnek is hánynia kellett a United Airlines egyik járatán. A pilóták úgy döntöttek, hogy soron kívüli leszállást hajtanak végre.
júl. 30
13:20
Nem tudnak együttélni a menedékkérőkkel az olaszok (HírTV)
Egyre kevésbé toleránsak az illegális afrikai migránsokkal szemben az olaszok.
júl. 30
13:24
Miért romlik a látásunk 40 év felett? És mi segíthet? (SzMo)
Szilasi Noémivel, az Ofotért optometristájával és üzletfejlesztési vezetőjével beszélgettünk a presbyopiáról, azaz a korral járó látásromlásról, annak jeleiről és az ilyenkor ajánlatos olvasószemüvegekről.
júl. 30
13:24
Wokebusters: Az ellencsapás ideje elérkezett (Magyar Hírlap)
Az Alapjogokért Központ létrehozta "a konzervatív frontvonal gyorsreagálású elitegységét".
júl. 30
13:24
Elsőre nem akarta megcsókolni a kezét, ezért Erdoğan pofon legyintett egy kisfiút (Telex)
A török államfő árvízkárosultaknak adta át az újjáépített otthonuk kulcsát, az egyik színpadra vezérelt kisfiú viszont nem igazán tudta, hogyan kellene köszöntenie az elnököt.
júl. 30
13:24
Donald Trump is megszólalt a párizsi olimpia botrányos megnyitójáról (naphire.hu)
Néhány nappal a botrányosra sikerült olimpia megnyitó után Donald Trump republikánus elnökjelölt is megszólalt az eseményekkel kapcsolatban.
júl. 30
13:24
Krumplifesztiválra bicajjal? Naná! (Nyíregyháza)
Ha nyár, akkor barátok, tekerés, vidámság,  ha Gávavencsellő  akkor krumpli. A Nagyközség Önkormányzata idén is megszervezi hagyományos települési rendezvényét, a Krumplifesztivált. Az egész napos gasztrokultúrális programra szeretettel várnak minden kikapcsolódni vágyót, a Zöld Kerék Alapítvány pedig biciklitúrára csábítja az érdeklődőket.
júl. 30
13:24
Meztelen gyerek a standon? Kisgyermekes strand-etikett (Bien)
A nyári melegben sokan szeretünk strandra járni, hiszen igazán ott élvezhető vagy élhető túl a kánikula. Van azonban néhány szabály, amelyet érdemes betartanunk, ha kisgyerekkel megyünk oda, ugyanis ma már nem csak a medencébe ugrálás van tiltó listán.
júl. 30
13:30
Rossz hír jött Németországból, ez nekünk sem jó (Piac és Profit)
A vártnál gyengébben teljesített, negyedéves bázison csökkent a második negyedévben a német bruttó hazai termék (GDP) a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes értékeken alapuló keddi jelentése alapján.
júl. 30
13:30
Wokebusters: nemzetközi akciócsoport alakult az antiglobalizmusért (Infostart)
Az Alapjogokért Központ elindítja a Wokebusters-t, a jobboldal "gyorsreagálású hadtestét", amely egy nemzetközi kommunikációs riadólánc, online és offline politikai akcióközösség – jelentette be kedden a szervezet főigazgatója.
júl. 30
13:30
Évek óta nem láttunk ilyet: 6% alatt ment el a magyar kincstárjegy a gyenge GDP-adat után (Portfolio)
A vártnál jóval gyengébb magyar GDP-adat után 6% alá bukott a 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukció átlaghozama, amelyre évek óta nem volt példa, és arra utal, hogy erősödhettek a kamatcsökkentési várakozások.
júl. 30
13:30
Itt a fordulat? Az Eu-ban drágább a csirke, mint tavaly (Agroinform)
Emelkedik a csirkemell ára is.
júl. 30
13:30
Hatalmas sztár lett az interneten az eddig ismeretlen magyar olimpikon, példaképként tálalják a világsajtóban a sportolónkat (Promotions)
.
júl. 30
13:30
Hogyan, hol és mikor termesszünk kaprot? (Agrofórum)
A kapor az egyik legnépszerűbb hazai fűszernövény, amelyet viszonylag könnyű termeszteni, és amelyet rengeteg ételhez lehet a későbbiekben felhasználni.
júl. 30
13:30
Elhunyt a korábbi bokszkapitány idősebb Balzsay Károly (Magyar Hírlap)
Az edzősködés mellett a Testnevelési Egyetemen tanított, s a felsőoktatási intézmény 2020-ban mesteroktatói címmel tüntette ki.
júl. 30
13:30
Fel is út, le is út, középen is út – Ricciardo sorsáról szintén döntött a Red Bull (Racing)
Daniel Ricciardo speciális helyzetbe került a 2024-es szezon során, részben a saját, részben mások teljesítménye miatt. Az ausztrál számára három karrierút is opciót jelent.

Keresés