Idén is megjelent az adóhatóság évkönyve, amely sok tendenciára mutat rá. Megtudhatjuk például, hogy miközben az adóhatóság egyre inkább az önkéntes jogkövetésben hisz, addig a büntetések nem látott magasságokba emelkedtek.
A Tesla bejelentette, hogy több mint 1,8 millió járművet hív vissza az Egyesült Államokban. A probléma ezúttal a motorháztető reteszelő egységével kapcsolatos, amely nem érzékeli megfelelően a motorháztető felnyitott állapotát - írja a MarketWatch a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatalra (NHTSA) hivatkozva.
Szeptember 20-án indul a Maxon és az HBO-n Colin Farrell és Christin Milioti főszereplésével a Batman spin-off sorozata, a Pingvin.A nyolc részes sorozat friss előzetese a San Diego Comic-Conon debütált elsőként, most pedig magyar felirattal is megtekinthető már.A széria a Batman című nagyszabású bűnügyi saga történetét folytatja, amelyet Matt Reev
Már van kit hívni, ha az olimpia megnyitóján a hagyományos értékeket támadják. Bemutatkozott a riadóláncként jellemzett Wokebusters, ami hamarosan nemzetközi turnéra indul.
Ma ünnepli a 77. születésnapját Arnold Schwarzenegger. Az izomkolosszus világsztár kétségtelenül napjaink egyik legsokszínűbb karaktere. Neve hallatán szinte mindenki előtt más karakter jelenik meg. Egyesek a testépítés királyát, mások a mozifilmek ikonikus akcióhősét látják benne, de olyanok is vannak, akik politikusként tekintenek rá.
Az Európai Bizottság a magyar hatóságoktól vár tisztázást az új vízumrendszer alkalmazási köréről, amely biztonsági aggályokat vetett fel az EU-ban. A nyolc ország – köztük Oroszország és Fehéroroszország – állampolgárai számára gyorsított beutazást lehetővé tevő rendszert bírálatok érték, mivel az Európai Népppárt egy levélben jelezte aggodalmát,
Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) nemrég jelentős változtatásokat hajtott végre a Binance piacvezető globális kriptotőzsde elleni perében. A legfontosabb módosítások egyike a Solana (SOL) értékpapírként való besorolásának eltávolítása, ami számos kérdést és lehetőséget vet fel a kriptopiacon. A Solana árfolyama és a piaci r
Néhány éve kaptam rá arra, hogy házilag csináljak jégkrémeket és fagylaltokat. Nem csak azért, mert így pontosan tudom, mit eszünk, hanem mert anyagilag is sokkal jobban megéri – ráadásul az ízvilág is az én kezemben van.
Az OTP Csoport lezárta az OTP Bank Románia és további romániai leányvállalatainak értékesítését a vevő Banca Transilvaniával (BT). A tranzakciót a közelmúltban a román versenyhivatal és a Román Nemzeti Bank is jóváhagyta. Az OTP Asset Management Banca Transilvania általi megvásárlása a végső engedélyeztetési folyamatban van.
Miért nem lépett semmit több mint egy hét alatt az Európai Bizottság Ukrajnával szemben az olajszállítások tiltása miatt? - tette fel a kérdést a külgazdasági és külügyminiszter keddi Facebook-bejegyzésében annak kapcsán, hogy Magyarország már több mint egy hete Szlovákiával közösen kezdeményezte az Európai Bizottság fellépését az ügyben.
A zárkájához érkező egészségügyi szakápolóra és a körletfelügyelőre támadt egy letartóztatott fogvatartott kedden a Szegedi Fegyház és Börtön II. objektumában - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az MTI-vel.
A zárkájához érkező egészségügyi szakápolóra és a körletfelügyelőre támadt egy letartóztatott fogvatartott kedden a Szegedi Fegyház és Börtön II. objektumában - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel.
Az OTP Csoport ma lezárta az OTP Bank Románia és további romániai leányvállalatainak értékesítését a vevő Banca Transilvaniával (BT). A tranzakciót a közelmúltban a román versenyhivatal és a Román Nemzeti Bank is jóváhagyta. Az OTP Asset Management Banca Transilvania általi megvásárlása a végső engedélyeztetési folyamatban van.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hiába két uniós tagország energiabiztonságának veszélyeztetése, hiába az EU-Ukrajna társulási megállapodás kristálytiszta megsértése, Brüsszel hallgat.
A Bosszúállók: Végjáték sokkolta a rajongókat a népszerű Tony Stark, azaz Vasember halálával – és ezzel Robert Downey Jr. távozásával a Marvel moziuniverzumból 2019-ben. A hétvégi Comic Con egyik legnagyobb bejelentése így az volt, hogy a színész visszatér, ezúttal viszont egy főgonosz szerepében.
Ez a csillagjegy lesz a legboldogabb augusztusban. Sokan, sok mindennek örülhetnek idén, lesznek kisebb-nagyobb változások, örömök, sikerek mind a munkában, mind a magánéletben. Ám létezik egyetlen olyan csillagjegy, akinek a csillagok csak és kizárólag jót jósolnak. Csodálatos horoszkóp következik, aminek egy állatövi jegy fog igazán örülni. Fanta
12 gyerek halt meg Izraelben, egy libanoni rakéta becsapodását követően. A válaszcsapásban is ketten vesztették életület. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint az eszkaláció attól függ, hogy Izrael milyen további ellentámadásokat tervez.
Csaknem kétszer annyi embert mentettek ki életveszélyes helyzetből a szabad vizeken a rendőrök az első fél évben, mint a múlt év hasonló időszakában – mondta Rétvári Bence.
Újabb éles kirohanást osztott meg a Facebookon Szijjártó Péter a Lukoil-ügyben, és a kedd délutáni posztban az Európai Bizottságot vádolta meg azzal, hogy a brüsszeli testület találta ki, hogy az ukránok vessenek ki szankciót az orosz cég tranzitjára. Sőt, a posztban gyakorlatilag szó sincs már az orosz cégről, hanem általánosságban az "olajszállít
Carlos Sainz döntésképtelensége blokkolja a pilótapiaci mozgásokat – hánytorgatta fel több, 2025-ös helyét kereső versenyző is az elmúlt hónapok során.
Bruttó 300 ezer forintos minimálbért javasolnak jövő évtől a szakszervezetek. A munkaadók szerint azonban ekkora emelésre kevés az esély, főleg a kkv-szektor sérülékenysége miatt.
Ismét megfogyatkozott a Nemzet Színésze köre. Király Levente távozása megrendítette kollégáit, valamint osztályfőnökét, Szinetár Miklóst, aki tőlünk tudta meg a 87 esztendős színész halálhírét.