2024. július 30. kedd

júl. 30
16:18
Veled is kitolnak a magyar kocsmákban – a legtöbb hely nem akarja betartani ezt a törvényt (Femcafe)
Nagyon finom és különleges italokat kóstolhatnál meg a hazai kocsmákban, de a magyarországi helyek nem igazán akarják betartani a sörtörvényt.
júl. 30
16:18
A Bors segítségével talált családjára Barbara, de megdöbbentő dolgokat tudott meg róluk (BorsOnline)
Barbara nemcsak szülei kilétére derített fényt.
júl. 30
16:18
Egyelőre nem mondhat le apja nevéről Shiloh Jolie-Pitt: ezért nem kaphatja meg azt, amit akar (Life)
Egy hiba miatt elhalsztották Shiloh Jolie-Pitt meghallgatását, így egyelőre továbbra is viselnie kell pja vezetéknevét.
júl. 30
16:18
Ezzel javíthatjuk a szívműködésünket (Magyar Hírlap)
Az alvásunkra is jótékony hatással van.
júl. 30
16:18
Afganisztán megszakítja a kapcsolatot saját nyugati képviseleteivel (Demokrata)
Az afgán külügyminisztérium közleménye szerint az érintett afgán képviseletek önkényesen jártak el működésük során.
júl. 30
16:18
Kapkodják a luxusautókat (Autószektor)
Alapáron 50 millió forintnál drágább modellek (november/2023 összesen) Mercedes-Benz GLS Maybach/AMG 40/94 autó Mercedes-Benz S Maybach/AMG 13/68 autó Mercedes-Benz G-osztály/AMG 8/163 autó BMW M760e/i7 2/41 autó Mercedes-Benz SL AMG 1/25 autó Audi S8 1/16 autó Bentley Bentayga 1/8 Bentley Continental 1/6 Ferrari SF90 1/3
júl. 30
16:18
Ezek a hibák biztos utat jelentenek az öregedő, beteg bőrhöz (AC News)
Azt mindenki tudja, hogy a bőrünk védelme rendkívül fontos. Azonban rengeteg hiba van, amit akaratlanul is elkövetünk.
júl. 30
16:20
"Megint nálam van, meztelenül a házamban" — újra együtt T. Danny és Kecskés Enikő? (Ripost)
Beszédes az új dalának a szövege.
júl. 30
16:24
Rágyújtotta barátjára a házát, majd elment meginni egy sört a komádi férfi (BorsOnline)
A vétkes férfi tette miatt évekre rácsok mögé kerülhet.
júl. 30
16:24
Megválaszolt egy fontos kérdést az Oktatási Hivatal a felvételi pontszámokkal kapcsolatban (Blikk)
A múlt héten volt a jövőbeli egyetemisták egyik legfontosabb napja, amikor kiderült, hogy kit melyik intézménybe vettek fel. Azonban annak ellenére, hogy sokan elérték a kívánt ponthatárt, mégsem jutottak be az érintett egyetemre. Az Oktatási Hivatal friss nyilatkozatban tisztázta, hogy mire számíthatnak most ezek a diákok.
júl. 30
16:24
Drámai döntetlent játszott a női kézilabda-válogatott Angola ellen (Infostart)
A magyar csapat öt góllal is vezetett, de aztán sokáig futnia kellett az eredmény után a kellemetlen stílusú Angola ellen. A végén Klujber Katrin hetest rontott, így 31-31 lett az eredmény.
júl. 30
16:24
Megérkezett a hét első, amerikai munkaerőpiaci adata (Portfolio)
A vártnál alacsonyabb lett a nyitott álláshelyek száma és az állásukat otthagyók száma. A munkaáltatók és a munkavállalók is valamivel óvatosabbak, mint korábban. A mostani adatok is az amerikai gazdaság óvatos lassulása felé mutatnak.
júl. 30
16:24
Piráját fogtak Magyarországon (Agroinform)
Ezzel megnőhet a kockázata egy, a hazai vizekben eddig ismeretlen, trópusi halbetegség elterjesztésének.
júl. 30
16:24
Kész, vége, teljesen kivonult Romániából az OTP (Azenpenzem)
Ma lezárta romániai leánybankja értékesítését az OTP. A vevő, a Banca Transilvania (BT) vállalta, hogy összes ügyfelénél ugyanazokat a feltételeket alkalmazza majd – beleértve a kétnyelvű kiszolgálást azokon a területeken, ahol erre szükség van.
júl. 30
16:24
György herceg és Sarolta ezen a szigeten vakációznak (Magyar Hírlap)
Katalin hercegné és Vilmos herceg minden évben elviszik a gyermekeiket nyaralni.
júl. 30
16:24
Közeleg a határidő: be kell fizetni az élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletét (Magyar Mezőgazdaság)
A Nébih ezúton is felhívja minden érintett figyelmét, hogy a 2024. évi bevalláshoz kapcsolódó felügyeleti díj első részletének fizetési határideje 2024. július 31.
júl. 30
16:24
Brazil védőt igazolt a Szpari (Nyíregyháza)
Matheus Leoni érkezett, Novák Csanád távozik.
júl. 30
16:24
Csaknem kétmillió autót hív vissza a Tesla (Gyártástrend)
A döntés hátterében egy a motorháztetőt érintő probléma áll.
júl. 30
16:24
"2 nap nyári munkáért kapott a szüleitől egy vadiúj Bmw-t" – Igaz történetek szülői ajándékokról (Bien)
Már 17 évesen volt nyári munkám, pedig a szüleim azt mondták, hogy ameddig tanulok, ők eltartanak. Anyagilag nem tudtak sokkal elindítani az életben, de bőven elég volt, amit addig tettek értem: megtanultam becsülni és megfogni a pénzt.
júl. 30
16:26
Baleset miatt lezárták az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalát Érdnél (Magyar Hírlap)
A baleset során egy tehergépkocsi a szalagkorlátnak ütközött, és teljes szélességében elzárja az érintett sztrádaoldalt.
júl. 30
16:30
Brüsszel is vizsgálja, miért engedi be könnyebben az oroszokat a magyar kormány (444.hu)
Manfred Weber szerint ez a lépés kinyitja az EU ajtaját az orosz kémek előtt.
júl. 30
16:30
Skót szigeten jöhet létre az első európai kalifátus, csak muszlimok léphetnek be (ATV)
Már összegyűlt a pénz az ultraradikális iszlamista csoport számláján.
júl. 30
16:30
Az olajbotrány mellett már orosz kémek beengedésével is vádolják hazánkat az EU vezetői (vg.hu)
Az olajszállítás kérdésében nem segítenek, ehelyett vádaskodnak.
júl. 30
16:30
Különleges módon búcsúznak a 24 évesen meghalt Lakatos Tíciántól – a testvére kérése volt (SzMo)
A fivér arra is felhívta a figyelmet, hogy akinek nincs keresnivalója a búcsúztatáson, azt szanaszét lövöldözi.
júl. 30
16:30
A zöldségek és gyümölcsök helyes tárolása nyáron (Agrofórum)
Nyáron egyes gyümölcsök és zöldségek valamivel gyorsabban megromlanak – különösen a kamrában tartott tárolókban, gyümölcskosarakban, de akár a hűtőszekrényben is. Mi okozza ezt?
júl. 30
16:30
Hosszú Katinka kritizálta Milák Kristóf edzőjét (Magyar Hírlap)
Védeni kellett volna a magyar úszót.
júl. 30
16:30
Eredményesen zárultak az érettségik, jól működött az új vizsgarendszer (Demokrata)
A bukások 0,99 százalékos aránya sem tért el az előző évek átlagától, ezt a számot az államtitkár elenyészőnek nevezte.
júl. 30
16:30
Romániában is erősödnek az antiszemita megnyilvánulások (Magyar Nemzet)
A bukaresti holokausztkutató intézet jelentése szerint terjednek a gyűlöletkeltő üzenetek.
júl. 30
16:30
A Róma Rally szervezői WRC-futamot szeretnének rendezni (Racing)
Követné a Lett Rally példáját az impozáns helyszínen megrendezett római futam, és az ERC-ből a WRC-be ugrana. A Róma Rally szervezőinek célja, hogy a futam bekerüljön a WRC versenynaptárába – erről Max Rendina beszélt az Autosport.com-nak a múlt hét végén megrendezett verseny után. Az ERC-sorozat több futama megugrotta ezt a szintet, a Lett Rally a
júl. 30
16:32
Ennyi chips ehető gond nélkül (Magyar Hírlap)
Hatékony módszer az élelmiszerek fő- és kiegészítő élelmiszerekre való felosztása.
júl. 30
16:36
Elhunyt a legendás bokszkapitány (Infostart)
Kedden hajnalban elhunyt idősebb Balzsay Károly mesteredző, a magyar ökölvívó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.
júl. 30
16:36
Drágulnak a lakáshitelek két magyar nagybanknál (Portfolio)
Július 29-ével kamatot emelt az UniCredit Bank, a pénzintézet újonnan elérhető 10 évig fix kamatozású hiteleinek a THM-értéke átlépi a korábbi THM-plafon szintjét is. A K&H Bank a kamatokhoz nem nyúlt hozzá, de szintén hétfőtől érdemben megváltoztatta a kamatkedvezmények jövedelemfeltételeit, ami az újonnan hitelt felvevő ügyfélkör jelentős része s
júl. 30
16:36
"Köszönöm mindenkinek, aki kockáztatta a testi épségét" - Egy egész utcát fenyegetett a tűz Rakamazon (BorsOnline)
A férfi két kocsija és garázsa odalett.
júl. 30
16:36
A hollandoknak sem okozott gondot a spanyol női kézilabda-válogatott legyőzése (Magyar Hírlap)
Golovin Vlagyimir magyar válogatottja Spanyolországgal csütörtökön találkozik, majd a csoportkört Hollandia legjobbjai ellen zárja szombaton.
júl. 30
16:36
Menczer Tamás: Brüsszel el akarja árasztani Magyarországot bevándorlókkal (Demokrata)
Videó! Brüsszel el akarja Magyarországot árasztani bevándorlókkal, ami nem fog sikerülni, mondta Menczer Tamás.
júl. 30
16:36
Most jött a hír: teljes káosz uralkodik az M7-es autópályán, baleset miatt áll a forgalom a Balaton felé (naphire.hu)
Karambolozott egy kamion és egy személyautó az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán Érdnél, az érintett szakaszt lezárták - közölte a katasztrófavédelem és a rendőrség a honlapján.
júl. 30
16:36
Katy Perry kétségbeesésében motorral megy a hírneve után (Sassy)
Úgy tűnik, Katy Perry karrierje lejtmenetet vett, és ezt ő is érezheti - kritikusai szerint legújabb, ibizai videó forgatása is ennek ékes bizonyítéka.
júl. 30
16:42
Hirtelen "mindenki" doktor akar lenni Ukrajnában − így menekülnek a besorozás elől (vg.hu)
Sokan választják a továbbtanulást a front helyett.
júl. 30
16:42
Baleset miatt lezárták az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalát Érdnél (Magyar Hírlap)
A baleset során egy tehergépkocsi a szalagkorlátnak ütközött, és teljes szélességében elzárja az érintett sztrádaoldalt.
júl. 30
16:42
Online platformot üzemeltető szolgáltató? – Lehet, hogy fizetnie kell! (Üzletem)
A Deloitte szakértője szerint minden érintett társaságnak érdemes felmérnie, hogy a kötelezettségek alá esik-e, vagy van számukra mentesülési lehetőség.
júl. 30
16:42
Az Olimpia 2 nap alatt átlépte az 1 milliárd megtekintést a Maxon (Media1)
A Warner Bros. Discovery egyúttal rekordot döntött az egy nap alatt szerzett új európai előfizetők számában is.
júl. 30
16:44
Olaszországban lefoglalták egy Ukrajnában korrupcióval vádolt orosz üzletember vagyonát (Magyar Hírlap)
A firenzei ügyészek szerint Fedoricsev, a Fedcom csoport alapítója az Ukrajnában illegálisan szerzett jövedelméből vásárolt fel ingatlanokat Firenzében.
júl. 30
16:48
Komoly fordulat állt be a lakossági állampapírok piacán (Infostart)
Meglódultak a lakossági állampapírok értékesítési számai: az ÁKK közlése szerint múlt héten mindegyik lakossági papír kereslete nőni tudott, a legtöbbet a FixMÁP-ból vették a magyarok, ezt a bónusz állampapír, majd a MÁP Plusz követte.
júl. 30
16:48
Eladta az OTP romániai leányvállalatait (Adózóna)
Lezárta az OTP Csoport az OTP Bank Románia és további romániai leányvállalatainak értékesítését a vevő Banca Transilvaniával (BT) – közölte a pénzintézet.
júl. 30
16:48
Lezárul a bírósági ügy, több mint egymilliárd dollárt kell fizetnie a Meta Platformsnak (Portfolio)
A Meta Platforms, a Facebook anyavállalata beleegyezett abba, hogy 1,4 milliárd dollárt fizet Texas államnak. Az összeggel lezárják azt a pert, amelyben a vállalatot azzal vádolták, hogy arcfelismerő technológiájával több millió texasi biometrikus adatait gyűjtötte össze a hozzájárulásuk nélkül.
júl. 30
16:48
Ennek is a szegények isszák meg a levét: vége a jóvilágnak, ismét drágulnak a lakáshitelek (Pénzcentrum)
Július 29-től kamatot emelt az UniCredit Bank hívta fel a Pénzcentrum figyelmét a Bankmonitor. A bank ezzel a 10 évig fix kamatozású, valamint a 9-10 éves futamidő mellett a futamidő végéig fix kamatozású hiteleinek kamata, THM-értéke alapján már átlépi a korábbi 7,3 százalékos THM-plafon szintjét. De nem az UniCredit Bank az egyetlen, ahol lényegé
júl. 30
16:48
Skót szigeten jöhet létre az első európai kalifátus, csak muszlimok léphetnek be (ATV)
Már összegyűlt a pénz az ultraradikális iszlamista csoport számláján.
júl. 30
16:48
"Patkánykór" a Szajna vizében: mindent kibírnak a triatlonosok? (hirado.hu)
A Franciaországban rendezett triatlonversenyeket gyakran követik tömeges megbetegedések.
júl. 30
16:48
Brazil bal oldali védőt igazolt a Nyíregyháza (m4sport.hu)
Matheus Leoni legutóbb Kecskeméten futballozott.
júl. 30
16:48
"Ha nem hagytam volna bekapcsolva..." - súlyosan megbetegedett egy 25 éves lány a légkondi miatt (BorsOnline)
A klíma nem volt megfelelően kitisztítva ez pedig súlyos betegséghez vezetett.

Keresés