"Elszigeteltségről beszélni egy olyan miniszterelnök és kormány esetében, amely Európából mára egyedüliként tud kapcsolatot tartani egyszerre Kelet és Nyugat felé, nem vall túlzott bölcsességre" – szögezte le a magyar diplomácia vezetője.
A házigazda, címvédő és Európa-bajnok francia férfi kézilabda-válogatott 27-22-re kikapott Norvégiától a magyar érdekeltségű csoport második fordulójában a párizsi olimpián.
Megnyilvánulása nem azon a kulturális térképen van, amin kultúremberek beszélgetnek – nyilatkozta közel tíz éve a rendező pályatársáról, Magyar Péter emberéről.
Második csoportmeccsét megnyerte a remekül játszó magyar kézilabda-válogatott, az Argentína elleni 35-25-ös győzelem mellett annak is lehet örülni, hogy - remélhetőleg - nem sérült meg senki a mieink közül. Chema Rodríguez csapata így versenyben maradt a továbbjutásért - szerda reggel kilenckor a házigazda Franciaországot legyűrő Norvégia lesz a kö
Az endokrin rendszer zavarai igen gyakori problémának számítanak, és sokszor az igen jelentéktelennek tűnő panaszok mögött is valamilyen hormonzavar húzódik.
A bíróság bűnösnek találta az orosz haderő bevetésével kapcsolatos, komoly következményekkel járó tudatos álhírterjesztés címén, és távollétében nyolcévi börtönre ítélte.
A mai napig titok, hogy ki Demcsák Zsuzsa harmadik férje. A műsorvezető annyit most elárult, hogy hitvese egykor atléta volt. Ez pedig nagyon jól jött Zsuzsának, aki korábban rendszeresen futott, mígnem a Covid közbeszólt. A műsorvezetőt annyira ledöntötte lábáról a koronavírus, hogy csak mostanra tudta visszaszerezni a fizikumát.
A bankok egyre inkább válogatnak és szelektálnak az ügyfelek között: egyes helyeken jelentősen megemelték a kiemelt kamatokhoz kapcsolódó jövedelmi elvárásokat, máshol pedig az eddig legnépszerűbb, 10 évre fixált hitelektől próbálják eltántorítani az ügyfeleket – összegezte a hétfőtől érvénybe lépő kamatváltozásokat Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu
A TISZA Párt EP-képviselői közzétették a vagyonnyilatkozataikat, amelyekben az elmúlt három év bevételeiről adtak számot. A dokumentumok szerint a párt frissen megválasztott elnöke, Magyar Péter nem vesz fel fizetést a pártelnökségért, de Tarr Zoltán, Dávid Dóra és a többi képviselő bevételei is nyilvánosak lettek.
Böngészni a használt autók kínálatában, majd megvásárolni a kiszemelt járművet izgalmas és örömteli elfoglaltság, de ha nem vagyunk elég körültekintőek, gátlástalan csalók áldozatává válhatunk, és könnyen ráfizethetünk. A használt autók piacán sajnos ma is igen elterjedtek a különféle átverések, ezért a carVertical autóipari adatszolgáltató cég sza
A Bak kezdjen bele az önfejlesztésbe, a Szűz ne maradjon ebben az állapotban! Karrier horoszkóp: 2024.07.30. Kos Gondolj vissza egy idézetre, vagy egy jó tanácsra, amit valaki hozzád közel állótól hallottál. Lehet, hogy akkor nem értetted, mire gondolnak pontosan, de most utólag majd elkezded értékelni a bölcsességét. Szívd magadba ennek az emberne
Létezik egy színpárosítás, ami a modern és a hagyományos lakberendezési stílusnak is jól áll, ráadásul a konyhában is kitűnően megállja a helyét. Ez pedig nem más, mint a fekete-fehér!
A minősített munkaerő-kölcsönző cégeknek június 30-ig kellett teljesíteniük az év elején életbe lépett törvény által előírt szigorúbb feltételeket ahhoz, hogy megtarthassák minősített státuszukat. A létszámkövetelmény módosítását nem minden cég tudta teljesíteni.
Ma van a legendás színész halálának évfordulója, aki sajnos már 18 éve nincs köztünk. Zenthe Ferenc nem tekintett magára sztárként, tette a dolgát és színészkedett, az ország pedig a mai napig nem felejti.
A politikus Szentpéterváron tartott beszédében figyelmeztetést küldött az Egyesült Államoknak: ha Washington 2026-tól nagy hatótávolságú rakétákat telepítene Németországba, akkor Oroszország hasonló támadóeszközöket fog a Nyugattól lőtávolságban állomásoztatni.
Ahogy a divat, úgy az ízlésünk is változik. Most utazzunk vissza egy kicsit a múltba, és nézzük meg, hogyan alakultak a női ideálok az 1930-as évektől napjainkig.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott rövid híreket foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci kitekintéssel. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Bybit A Bybit az elmúlt napokban több első befizetőknek szóló akciót is meghirdetett. Az első, szeptember végéig tartó akcióban az, aki ezen
Egészséges táplálkozás, fenntarthatóság. Olyan hívószavak, melyeket ma nagyon sokszor hallunk, talán gyakran használunk is. Hogyan lehet ezeket tartalommal megtölteni, és meg is valósítani a mindennapjainkban? Például együnk-e húst, és ha igen, mennyit és milyet?
A minap egy olyan elejtett mondattal találkoztam, ami kicsit megijesztett. Így hangzott: "Kirepültek a fiókák, gondoltam már nincs már rá szükség, levertem a fészket, de meglepő módon visszajöttek, és megint tojást raktak. Nem is tudtam, hogy a rozsdafarkúak kétszer is költenek". Pedig költenek. És nemcsak a rozsdafarkúak, hanem számos más madárfaj
A legtöbb előértékesítésnél az a helyzet, hogy először befektetsz, majd vársz és megnézed, mi épül belőle. A DTX Exchange ezzel szemben azt tervezi, hogy hibrid CEX/DEX-üket még az előértékesítésük közepén elindítják. Ez óriási hatással lehet a DTX árfolyamára, és elvonhatja a befektetőket az alulteljesítő érméktől, mint az Aptos (APT) és a Litecoi
Mint ismert, a parlament júniusban fogadta el azt a jogszabályt, amelyben bizonyos eszközök, tárgyak használatát koréátozzák szeptembertől az iskolákban. A tiltitt tárgyak között szerepel minden fegyvernek minősülő tárgy, alkohol, dohánytermékek, energiaital. Az enyhébb, "használatában korlátozott" tárgyak közé tartozik pedig minden telekommunikáci