Soha nem volt még olimpia, amin metál zenekar lépett volna fel, 2024-ben ez a jég megtört. A lefejezett Marie Antoinette-ek közt véresőben fellépő Gojirára máris rásütötték a sátáni jelzőt, ők pedig most először adtak erről interjút a Rolling Stone-nak.
Augusztusban kezdi meg működését Albániában az a két tábor, ahova Olaszországból helyeznek át illegális bevándorlókat a két ország által kötött megállapodás értelmében.
A libanoni terrorszervezet felkészült a 12 gyerekáldozattal járó támadásuk miatti válaszcsapásra. Irán olyan elektromágneses lőszerrel látta el a Hezbollah-ot, amely képes megbénítani a kommunikációs rendszereket.
2024. július 28-án véget ért a 33. Művészetek Völgye, amire idén is több tízezer fesztiválozó látogatott el. Idén öt napon keresztül merültünk el a színes programkínálatban. Illyés Laura beszámolója.
Néhány év alatt százmilliókat kereshetett a Tisza Párt elnöke azzal, hogy korábban állami cégek igazgatóságában és felügyelőbizottságában ült – ráadásul mellékállásban.
A Sulapro sárgarépa facsaró új színt visz a szupermarketekbe, frissen préselt, egészséges répalevet kínálva. Gyors és hatékony önkiszolgáló megoldás, amely vonzza a vásárlókat és növeli a profitot.
Karambolozott egy kamion és egy személyautó az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán Érdnél, az érintett szakaszt lezárták - közölte a katasztrófavédelem és a rendőrség a honlapján.
Elképesztő pénzbe kerülhetett ez a látvány. Ráadásul az operatőr képei tovább emelik a színvonalat, akik szeretnek jobban odafigyelni ilyenekre, azoknak igazi kincs lehet a sorozat.
NAPI Kommentár. Szegény Gyurcsány nagyon keresi a helyét a politikai palettán, miután egy nemrég alakult ellenzéki párt jócskán rákoppintott az egykori baloldali éllovas orrára.
Az Európai Bizottság adatai szerint az unió (EU27) baromfihúsexportja 12 százalékkal csaknem 690 ezer tonnára emelkedett 2024. január–április között az előző év azonos időszakához képest. A közösség baromfihúsimportja 6 százalékkal 306 ezer tonnára növekedett ugyanebben az összehasonlításban. Az import több mint fele Brazíliából és Ukrajnából szárm
Olaszország legnagyobb bankja, az Intesa Sanpaolo kedden megemelte idei és jövő évi profitprognózisát, miután a vártnál magasabb, 2,47 milliárd eurós második negyedéves adózott eredményről számolt be. A bank árfolyama 3,6%-os emelkedést mutat a milánói tőzsdén.
A sportolás az egyik legjobb módja a kikapcsolódásnak, a feszültség levezetésének, a szocializálódásnak és még megannyi fontos dolognak, amelyeket a mindennapi életben is hasznosítunk. A sportolni vágyóknak fontos, hogy könnyen elérhető, minőségi körülmények között gyakorolhassák kedvenc sportágukat, legyen az a futás, a testépítés vagy bármilyen l
Pető Tamás, a Fehérvár FC vezetőedzője győzelmet és továbbjutást vár csapatától a szerdai visszavágón az azeri Szumgajit FK ellen a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában.
Az OTP Csoport ma lezárta az OTP Bank Románia és további romániai leányvállalatainak értékesítését a vevő Banca Transilvaniával (BT). A tranzakciót a közelmúltban a román versenyhivatal és a Román Nemzeti Bank is jóváhagyta. Az OTP Asset Management Banca Transilvania általi megvásárlása a végső engedélyeztetési folyamatban van.
A múlt héten volt a jövőbeli egyetemisták egyik legfontosabb napja, amikor kiderült, hogy kit melyik intézménybe vettek fel. Azonban annak ellenére, hogy sokan elérték a kívánt ponthatárt, mégsem jutottak be az érintett egyetemre. Az Oktatási Hivatal friss nyilatkozatban tisztázta, hogy mire számíthatnak most ezek a diákok.
A magyar csapat öt góllal is vezetett, de aztán sokáig futnia kellett az eredmény után a kellemetlen stílusú Angola ellen. A végén Klujber Katrin hetest rontott, így 31-31 lett az eredmény.
A vártnál alacsonyabb lett a nyitott álláshelyek száma és az állásukat otthagyók száma. A munkaáltatók és a munkavállalók is valamivel óvatosabbak, mint korábban. A mostani adatok is az amerikai gazdaság óvatos lassulása felé mutatnak.
Ma lezárta romániai leánybankja értékesítését az OTP. A vevő, a Banca Transilvania (BT) vállalta, hogy összes ügyfelénél ugyanazokat a feltételeket alkalmazza majd – beleértve a kétnyelvű kiszolgálást azokon a területeken, ahol erre szükség van.
A Nébih ezúton is felhívja minden érintett figyelmét, hogy a 2024. évi bevalláshoz kapcsolódó felügyeleti díj első részletének fizetési határideje 2024. július 31.
Már 17 évesen volt nyári munkám, pedig a szüleim azt mondták, hogy ameddig tanulok, ők eltartanak. Anyagilag nem tudtak sokkal elindítani az életben, de bőven elég volt, amit addig tettek értem: megtanultam becsülni és megfogni a pénzt.