Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Nincs még minden veszve azok számára sem, akik eddig nem kerültek be a felsőoktatásba. Július 30-tól ugyanis elindult a pótfelvételi eljárás, a jelentkezők pedig egészen augusztus 7-ig le is adhatják a jelentkezésüket. Semmiképpen ne keseredjen el, aki a július 24-én meghirdetett ponthatárokkal nem került be egy intézménybe sem, van megoldás.
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elkerülése, az előzetes megfelelés eszközrendszerének minél szélesebb körben történő megismerése, és alkalmazása érdekében együttműködési megállapodást írt alá a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
Az új mobilfizetési szolgáltatás, a qvik az elsők között lesz elérhető az OTP-nél – jelentette be a hitelintézet. A kereskedőktől és a szolgáltatóktól nem igényel extra fejlesztést, hogy ezt az opciót biztosítsák vevőknek, azt alkalmazni tudják a SimplePay megoldásain keresztül.
Az exportáló japán vállalatok jenben számított nyereségét növelte a leértékelődő japán deviza, a trend megfordulásával a hátszél hirtelen szembeszéllé változhat.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Az egykori olimpiai bajnoknak a súlyos szívinfarktusa és életmentő műtéte után rehabilitációra lesz szüksége, ehhez pedig a segítségünkre. Ónodi Henrietta testvére részleteket árult el az egykori sportoló helyzetéről, és azt is elmondta, miért nem szállítják haza, Magyarországra.
Két motorkerékpár ütközése két emberéletet követelt szombaton kora este a Geschreibenstein Straße-n (B 56) Lockenhaus és Rechnitz (Oberwart kerület) között – a rendőrség megerősítette a "Kronen Zeitung" (online) jelentését. A szemtanúk szerint egy 21 éves és egy 28 éves férfi frontálisan ütközhetett. Az azonnali elsősegélynyújtás ellenére a baleset
Túlnyomóan felhőtlen, napos, száraz idő várható, legfeljebb néhol lehet kevés gomolyfelhő. A Tiszántúlon és helyenként a Dunántúlon megélénkülhet az északias szél, de nagyrészt mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 31 fok között várható. Késő estére 15 és 23 fok közé hűl le a levegő. agrotrend.hu / HungaroMet
Július közepén meglátogattunk több fizetős strandot a Balatonon, hogy megnézzük, hogyan áraznak az üzemeltetők és milyen költségekből áll össze egy belépőjegy. Strandkörkép az 1300 forintostól a 10 ezer forintos belépőig.
A McDonald's közölte, hogy átgondolja az árképzést, miután a költségtudatos vásárlók kevesebbet költöttek a láncnál a június végéig tartó három hónapban.
Farkasházi Réka háromgyermekes édesanyaként rengeteg energiával és szenvedéllyel dolgozik, miközben a férjével, Sárközy Bencével idén egy régi álmukat is megvalósítják. A színésznő, aki nyáron koncertezik, hangoskönyvet mond fel, szinkronizál, illetve egyensúlyoz a karrierje és magánélete között, most nagy fába vágta a fejszéjét. Férjével együtt eg
Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya játékosait dicsérte, amiért az Egyiptomtól elszenvedett vereség után Argentína ellen kiváló teljesítményt nyújtottak a párizsi olimpia csoportkörében.
A kifejezés Karel Čapek 1920-as színdarabjában szerepelt először. A cseh szerző azonban messze nem mechanikus kütyükkel telepakolt fémvázakat értett robot alatt.
Óriási lendülettel kezdett neki a munkának a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) július 1-jén hivatalba lépett új rektora. Charaf Hassan saját bevallása szerint sem szereti halogatni a szükséges feladatok elvégzését. Az Itbusiness-nek adott maratoni interjúban őszintén szóba kerültek az egyetem megoldásra váró gondjai. A beszélgetés
Az üzleti technológiával és fizetési megoldásokkal foglalkozó vállalat, a Teya április 24. és május 24. között végzett egy átfogó kutatást, amelynek célja a magyar vállalkozások digitális technológiákhoz való viszonyának, preferenciáinak és elégedettségi szintjének feltérképezése volt. A kutatás időszaka alatt a Landbot.io platformon futó chatbot 8
A barátok fontos részei az életünknek. Támaszkodhatunk rájuk, közösen űzhetjük kedvenc hobbijainkat, tanácsot kérhetünk a bajban, és nagyokat nevethetünk együtt. Felnőttként mégis nehezebb ilyen kapcsolatokat kialakítani. Lehet, hogy hemzsegünk a gyerekkori barátokban, de a barátkozás felnőttkorban sokkal nehezebbnek tűnik. Mi ennek az oka? Mit teg
Elavult a konyhád, vagy egyszerűen csak unod? Az alábbi öt csináld magad-tippel egy hétvége alatt is felfrissítheted, méghozzá meglepően költséghatékonyan.
2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. Cikksorozatunkban egy-egy mutató segítségével járjuk körül, hogyan változott hazánk helyzete 20 éves EU tagságunk ideje alatt. Friss elemzésében a költségvetési hiányt és az államadósságot vizsgálata a GKI.
Mi nagyra tartjuk a lengyel diplomáciát, ezért is rossz nézni, ahogy az lesüllyed a hazugság mocsarába - írta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán hétfő este.
Az olimpiai aranyat mindenféle testalkatú és méretű sportoló kapja, akik mind tökéletesen ráhangolódtak a területükkel szemben támasztott magas elvárások teljesítésére.