2024. július 31. szerda

júl. 31
0:48
"Én ilyet még nem láttam" – a kapitány kőkemény üzenetet küldött Milák Kristófnak (Mandiner)
Továbbra sincs túl sok információja a sztárúszóról.
júl. 31
1:00
"Nem arra születtem, hogy egyetlen nő mellett éljem le az életemet" – Varga Viktor megszólalt a szakítása után (Blikk)
Varga Viktor és korábbi párja, Zsembera Liliána, akivel összesen 4 éven keresztül alkottak egy párt, júniusban mondtak végleg búcsút egymásnak. A híresség oldalán a napokban feltűnt egy új lány, ám az új szerelemmel kapcsolatos pletykákat Varga Viktor annyival oszlatta el, miszerint ő nem arra született, hogy egy nő mellett éljen.
júl. 31
1:00
Fellép Nora Brown és Stephanie Coleman duója (Metropol)
A résztvevők a Lady Of The Lake című lemez anyagaiból hallhatnak egy ingyenes koncertet a Zene Háza Szabadtéri színpadán.
júl. 31
1:18
Hogy mi? Stana Alexandra a tánccipőt mikrofonra cserélné (Blikk)
Lemondana a táncról, a Dancing with the Starsban való táncos szerepről Stana Alexandra azért, hogy a háttérműsor háziasszonya lehessen. Legalábbis ez válaszolta Lékai-Kiss Ramónának, aki meghívta vendégnek őt a TV2 Titkok Ramónával című internetes műsorába. Erre egyébként meg is van az esély, hiszen a táncos show-műsor kísérőadásának műsorvezetője,
júl. 31
1:18
Túl sokan pisilnek a Balatonba - mi baja lehet ettől a fürdőzőknek? (ProfitLine)
Ön, Kedves olvasónk, most őszintén kérdezzük: bele szokott pisilni a Balatonba? A szerkesztőségben dolgozó 4 embert meginterjúvolva 2-2 lett a végeredmény, ami 50%-os belepisilési arányt jelent, bár a felmérés mintaszáma, tudjuk, hogy nagyon kevés. De milyen kockázatai vannak a belepisilésnek a tó vizére? És a benne fürdők egészségére?
júl. 31
2:12
"Már szervezem az utat" – A Broadway a célja a Karthago legendájának (Blikk)
Még javában turnézik az együttesével, de már készül bakancslistás útjára New Yorkba és Costa Ricába.
júl. 31
2:18
Online platformot üzemeltető szolgáltató? – Lehet, hogy fizetnie kell! (ProfitLine)
Felügyeleti díjat kötelesek fizetni a Magyarországon letelepedett online platformot üzemeltető szolgáltatók – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent legfrissebb adózási tárgyú változásokból, amelyek több adónemet is érintenek és többletfizetési kötelezettségekről rendelkeznek. Az azonban, hogy ki is minősül pontosan online platform szolgáltatónak,
júl. 31
2:30
Készüljön fel egy váratlan eseményre az egyik csillagjegy! 2024.07.31. (Karrier Trend)
A Ikrek bízzanak megérzéseikben, a Bakok legyen bölcs és stratégikus, a Bika figyeljen munkája minőségére! Karrier horoszkóp: 2024.07.31. Kos A Kosoknak ma az energiájuk hozza meg a siker kulcsát a munkahelyen. Használják ki a kreatív gondolkodásukat és bátran álljanak ki az új ötleteikért. Legyenek azonban óvatosak, hogy a lendületük közben ne hag
júl. 31
2:30
Évek óta kémkedhetett ellenfelei után a kanadai válogatott (InStyle Men)
Az olimpiai botrány csak a jéghegy csúcsa, a kanadai TSN szerint jóval korábban kezdődhetett a szabályszegés.
júl. 31
3:18
Bajban a németek - felpörög az infláció! (ProfitLine)
Gyorsult a németországi infláció júliusban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló keddi jelentése szerint.
júl. 31
3:18
Újabb sztrókot kapott Schobert Norbi, minden összeomlott körülötte: "A tévé előtt rosszul lettem" (BorsOnline)
Az elmúlt egy év talán élete legsötétebb időszaka volt.
júl. 31
3:24
Úgy tűnik, megvan Kim Dzsongun utódja (Igényesférfi.hu)
A Kim-dinasztia egészen 1948, vagyis az állam megalapítása óta folyamatosan hatalmon van Észak-Koreában. Kim Dzsongun 2011-ben, apja, Kim Dzsongil halála után került az ország élére.
júl. 31
3:24
Fény derült Clint Eastwood legnagyobb titkára, Morgan Freeman kotyogta el (Promotions)
Pont egyik nagy barátja árulta el Clint Eastwood legnagyobb titkát, most lehullt a lepel, kiderült az igazság, amire senki sem számított.
júl. 31
3:30
Meghalt a tiramisu atyja – így született az édesség (InStyle Men)
A tradicionális olasz desszertet valószínűleg egy véletlennek köszönhetjük.
júl. 31
3:30
Vásárlók ezrei rajonganak ezért testpermetért: isteni illat, páratlan ragyogás és hosszan tartó barnaság! (InStyle)
Nyáron sokunknak a legfőbb célja, hogy elérje a tökéletes napbarnított bőrt! Most mutatunk egy testolajat, amivel ez gyerekjáték!
júl. 31
3:48
Siklóinvázió Magyarországon: kiderült, miért szaporodtak el a hüllők több településen is (naphire.hu)
Magyar kutatók vizsgálata szerint több kockás sikló van a városias tóparti településeken. Ennek oka, hogy az ember által létrehozott mesterséges felületek miatt nagyobb biztonságban vannak a hüllők a rájuk vadászó ragadozóktól, valamint hogy nagyobb mennyiségű és jobb minőségű táplálékforrás érhető el számukra - tudatta a HUN-REN Magyar Kutatási Há
júl. 31
3:54
Lehet, hogy eladják az amerikai bitcoin készletet, mielőtt Trump stratégiai tartalékká nyilváníthatná (Kripto Akadémia)
Egy amerikai kormányzathoz köthetö kripto tárca, mely a Silk Road online feketepiac lekapcsolása során lefoglalt bitcoint tartalmazza, tegnap este 29 800 BTC-t utalt át egy másik címre. A több mint 2 milliárd dolláros utalást követően a bitcoin árfolyama néhány perc alatt 1%-kal zuhant, és azóta is ezen a szinten, 66 500 dollár környékén tartózkodi
júl. 31
3:54
Már nem a Ford a legnépszerűbb Amerikában (autopro)
A Tesla letaszította a trónról a Fordot.
júl. 31
3:54
Megtriplázhatja a demencia kialakulásának kockázatát a szorongás (Igényesférfi.hu)
A világon jelenleg nagyjából 55 millió ember szenved demenciában, ám ez a szám a mostani becslések szerint akár 139 millióra is nőhet az évszázad közepéig.
júl. 31
3:54
Leslie Mandoki zenésztársairól vall: "Meghaltam volna, hogy velük együtt játszhassak" (Képmás)
Szent István ünnepe alkalmából, augusztus 18-án 19:00 órától a Bazilika előtti téren ad koncertet a Mandoki Soulmates. Az est folyamán a közönség a zenekar legújabb albumáról, az A Memory Of Our Future -ról származó dalokat is hallhatja.
júl. 31
3:54
A nácik titokzatos aranykincse egy karnyújtásnyira lehet, mégsem találja senki (Promotions)
Nácik által összeharácsolt, hatalmas értékű aranykincs rejtőzhet az óceán mélyén, Korzika közelében. Legalábbis ezt mondta a legendás Erwin Rommel tábornagy egy korábbi katonája, akinek a szavait máig nem sikerült igazolni.
júl. 31
3:54
Honnan tudod, hogy elég vizet iszol-e? (Igényesnő.hu)
Az általános ajánlások szerint a legtöbb felnőttnek körülbelül két-három liter folyadékot – ideális esetben vizet – kell fogyasztania naponta. Persze a pontos mennyiség számos dologtól függ: életkortól, testsúlytól, aktivitástól, de a napi két liter minimumát érdemes mindenkinek bevinni.
júl. 31
3:54
Ezt hozza július utolsó napja. Horoszkóp 2024 július 31 (Bien)
Egyre jobban bosszant, hogy valaki a környezetedben látszólag haszontalan dolgokra vesztegeti az idejét, miközben a nehéz feladatokat rád hagyja.
júl. 31
4:18
Kinyírni a világot: Videójátékfilm (Mafab)
A Boy Kills World egy kapcsold ki az agyad mozi. Ha tetszenek a tipikus egyszemélyes hadsereg-sztorik, mint a John Wick-filmek, A Majomember (2024) vagy a Senki (2021), akkor jól fogsz szórakozni ezen is. Itt is a katartikus erőszak találkozik a látványosan koreografált harcokkal, és a vérslag sem tétlenkedik a film végére. Ha egy kicsivel mélyebb
júl. 31
4:18
Véget ért Palvin Barbi és férje tündérmeséje, csak egy évig tartott (AC News)
Tényleg csak ennyi lett volna a világhírű magyar topmodell és Dylan Sprouse házassága? Barbi az Instagramon már elhagyta a férje, Sprouse nevét is.
júl. 31
4:18
Mindenkit megdöbbentett Meghan Markle ezzel a lépésével, váratlanul visszatért az Egyesült Királyságba (naphire.hu)
A királyi család tagjaival azonban nem találkozott a hercegné.
júl. 31
4:24
Így mentheted meg a bőröd a füsmérgezéstől (Vital)
Szervezetünkben bőrünkre jelentik a közvetlen külső környezeti hatások a legnagyobb veszélyt. Hogy sokáig egészséges maradjon, érdemes odafigyelnünk már fiatal kortól kezdve ezeknek az ártalmas hatásoknak a csökkentésére. Nyáron ez elsősorban az UV védelmet jelenti, de a szakember szerint ugyanilyen fontos megóvnunk bőrünket a füsttől is.
júl. 31
4:24
Olyan vízi szörnyet találtak a Balatonban, amitől még a rendőrök is megrettentek (Infostart)
Olyan vízi járművet ellenőriztek, amilyet még nem láttak a tóban.
júl. 31
4:24
Rotátorköpeny-szindróma (WebBeteg)
A rotátorköpeny-szindróma a váll körüli izmok és inak sérülése, gyulladása. Mivel a munkához legtöbben a két karunkat használjuk, a panasz igen gyakori, leginkább a 40-50 éves korosztály betegsége.
júl. 31
4:24
Dermesztő előzetest kapott az új Alien-film (Igényesférfi.hu)
Ridley Scott megosztó előzményfilmjei után egy hangulatos spin-off tágítja tovább az Alien-univerzumot. Fede Alvarez (Vaksötét) filmjének történetét egyelőre óriási titkolózás övezi, az előzetes azonban több mint ígéretes.
júl. 31
4:24
Horoszkóp - július 31: a hónap utolsó napja változatos lehetőségeket és kihívásokat hoz minden csillagjegy számára (Promotions)
Napi horoszkóp július 31-e, csütörtökre.
júl. 31
4:24
A cukorbetegség szövődménye lehet ez a fertőzés (Magyar Hírlap)
A vizeletben lévő cukor termékeny táptalajt biztosít a baktériumok számára.
júl. 31
4:24
Újabb kultúrákra kapott engedélyt az ismert gombaölő szer (Mezőhír)
Káposzta- és hagymafélék, valamint csonthéjasok gombák elleni védelme válik könnyebbé az engedély kiterjesztésével.
júl. 31
4:24
2 élelmiszer, ami csodát tesz az anyagcserével (Magyar Mezőgazdaság)
Bár az anyagcsere, azaz a metabolizmus gyorsaságát főleg olyan tényezők határozzák meg, amelyekre nincs ráhatásunk (például magasság, kor, nem, genetika), aggodalomra semmi ok: tudunk kedvezni neki, például az alábbi 2 élelmiszer fogyasztásával.
júl. 31
4:24
Rengeteg újdonság a Balatonfüredi Borheteken (Balatonica)
1932 óta minden év augusztusában rendezik meg a városban a Borheteket, amelyen a borvidék legjobb nedűi kóstolhatók. Augusztus 9. és szeptember 1. között ezúttal 24 borász mintegy 280-300 bormintájából kaphatunk kóstolót három héten át.
júl. 31
4:24
Még egy érv a telefonok ellen a tantermekben (Szakmát Szerzek)
Az MCC Tanuláskutató Intézet oktatáskutatójának, Szakos Enikőnek az írása. Egészen meglepő, hogy mennyien és hogyan védelmezik az iskolai telefonhasználatot, mintha egy régóta fennálló társadalmi konszenzussal menne szembe most a kormány a korlátozással. A progresszív felfogás hátránya, hogy a folyamatos meghaladást és újítást szorgalmazza, akkor i
júl. 31
4:24
7 Sos frizuraötlet, ha nem frissen mosott a hajad (Bien)
Hajat mosni valószínűleg te sem szoktál minden nap (ha mégis, minden elismerésünk!), és mire eljutsz a következő hajmosás időpontjáig, minden bizonnyal már a te hajad sem annyira fényes és selymes, mint frissen mosva. Ilyen esetekben a szárazsampon mellett egy jó frizuraötlet is életmentő lehet: éppen ezért összeválogattunk most neked néhányat a le
júl. 31
4:30
A száj környékén megjelenő pattanások 6 legfőbb oka: nem csak hormonális változások miatt jelentkeznek (Joy)
A pattanások megjelenése a száj környékén gyakori probléma, mely sokakat érint és nem kizárólag a hormonális változásoknak köszönhető. Bár a hormonális ingadozások jelentős szerepet játszanak a bőrproblémák kialakulásában, számos egyéb tényező is hozzájárulhat. Vajon melyek ezek? Most utánajártunk!
júl. 31
4:30
Igyál minden este lefekvés előtt egy pohár mézes tejet vagy teát: nem hiszed el, milyen hatása van! (Femcafe)
A méz tele van jótékony tápanyagokkal, azonban csomó olyan szuper tulajdonsággal is rendelkezik, amire a legtöbben nem is gondolnak.
júl. 31
4:30
A jövő legkeresettebb digitális készségei: Melyeket érdemes elsajátítani? (Karrier Trend)
Egy valami biztos, és ez a változás. Jobb ezzel szembenézni és alkalmazkodni hozzá. Ha behúzod a féket, azzal magadat fogod hátráltatni. A jövőben sokkal nagyobb digitális jártasságra lesz szükségünk. A digitális forradalom gyorsan formálja a munkaerőpiacot, de az élet minden területére hatással van. Az új technológiák bevezetése nemcsak az iparoka
júl. 31
4:30
Amire sokan vártak! Érkezik a nyílt világú Terminátor-játék (InStyle Men)
James Cameron jövőképét testközelből élhetjük át, és nem is kell rá sokat várni!
júl. 31
4:36
Szakértők: nem meglepő a magyar gazdaság visszaesése, óriásiak a problémák (ATV)
Csökkent a gazdaság teljesítménye az év második negyedévében, a szakértők szerint nem meglepő módon. A GKI számított a visszaesésre. A Nemzetgazdasági Miniszter szerint rengeteg pénzt von el a költségvetésből a hadiipar, az elemzők azonban úgy vélik, hogy sokkal nagyobb probléma a hatalmas adóteher és az állami működés, emellett pedig az, hogy az e
júl. 31
4:36
Katasztrófa kellett hozzá, hogy megtalálják Indiában az elsüllyedt ősi várost (Hamu és Gyémánt)
Indiát 2004-ben sújtotta az ország történetének egyik legnagyobb cunamija, amelyben közel negyedmillió ember vesztette életét. A borzasztó természeti katasztrófa azonban a felszínre hozta egy olyan ősrégi indiai város maradványait, amiről évszázadokon keresztül csak legendák keringtek.
júl. 31
4:42
16 fotó, ami többet mond minden szónál: Pulitzer-díjas fényképek, és a mögöttük rejlő történetek (InStyle)
Megrendítő képek, amik sokat tanítanak emberségről és a világról. Íme 16 Pulitzer-díjas fotó, ami örökre beírta magát a történelembe!
júl. 31
4:48
Tömeges defekt az autópályán: sokba kerül az autósoknak (Infostart)
Több tucat autós kapott defektet a hétvégén az M0-s és az M5-ös autópálya csomópontja környékén, miután egy járműről vastörmelék szóródott szét az aszfalton. A közlekedési szakjogász azt mondja, hogy a károkat okozó teherautó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítója fogja megtéríteni a károkat, ez azonban hosszú időbe telhet.
júl. 31
4:48
Tényleg sokat adóznak a magyarok? (MMonline)
A közbeszédben gyakran találkozunk a magas hazai adókulcsok kritikájával. Ha nem vagyunk kedvezményekre jogosultak, bruttó bérünk 18,5 százalékát fizetjük TB hozzájárulás gyanánt, 15 százalékát pedig személyi jövedelemadó címszóval vonja el az állam. A megmaradó összegből (ami az eredeti jövedelmünk 66,5 százaléka) javakat vásárolunk, melyeket jell
júl. 31
4:48
Három ember szörnyethalt a taxisofőr rosszulléte miatt az M3-ason (AC News)
Rosszul lett a taxis, fékezés nélkül belerohant az előtte haladóba, utasaival egy 90 éves nővel és 30 éves unokájával szörnyethalt.
júl. 31
4:48
Váratlan híreket közöltek Robert Fico állapotával kapcsolatban (naphire.hu)
A szlovák miniszterelnök a közösségi oldalán számolt be az állapotáról.
júl. 31
4:54
Bitcoinjai miatt öltek meg egy külföldit Ukrajnában (Kripto Akadémia)
Négy férfi elrabolt, majd megölt egy külföldit Kijevben, hogy ellophassa annak bitcoinjait. Az esetről az ukrán rendőrség által kiadott jelentés alapján, a helyi Censor.net híroldal számolt be. “A kijevi rendőrség éjfél körül kapott információt egy férfi elrablásáról. A Solomjanszkij kerületben egy ház lakói sikolyokat hallottak, és látták, ahogy t
júl. 31
4:54
Schobert Lara döbbenetes vallomása: itt képzeli el az életét (ATV)
Még csak 21 éves, de Schobert Larának már kiforrott tervei vannak a jövőre nézve.

Keresés