A Central European Opportunity Magántőkealap tulajdonában lévő cég nyerte a beruházási lehetőség oroszlánrészét. Felbukkan egy másik, eddig kevésbé ismert szereplő is a tenderben.
Paczolay Máté külügyi szóvivő a Telexnek küldött válaszában azt írta, megvárták a Venezuelából beérkező jelentéseket, a tanulmányozásuk után csatlakoztak a közös állásfoglaláshoz.
Emmanuel Macron francia elnök tavaly megvendégelte III. Károly brit királyt az Élysée-palotában – a számla vége 475 ezer euró lett, ami átszámítva 187,5 millió forint. Szép summa. De mi került ennyibe? Infografikán mutatjuk a részleteket.
A legtöbb sikerrel a csoportközi érintkezés kecsegtet, ám sztereotípiáink tartalmát ez is csak akkor változtathatja meg, ha a normák ellenében következetesen előítéletmentesen viselkedünk. Roma történelemről és jelenről ajánlunk könyveket a hír mellé.
A vártnál nagyobb bevételcsökkenésről és veszteségről számolt be a második negyedévben a Boeing, miután a cégnek továbbra is komoly kihívásokkal kell szembenéznie több területen is - írja a CNBC.
21,5 milliárdos veszteséggel zárta a 2023-as üzleti évét a Tesco. A vállalat a Pénzcentrumnak az okokról is mesélt: ahogy az embereknek kevesebb lett az elkölthető pénze, hátrányba kerültek a nagy, város széli hipermarketek. De finoman szólva sem tett jót a 25 milliárd forintos kiskereskedelmi különadó, ahogy az elszálló energiaárak, valamint az ár
Egy pszichológustól gyakran kérdezik meg privát beszélgetések során, hogy tud-e valami tanácsot adni egy bizonyos témával kapcsolatban. Mi lenne a helyes döntés egy adott helyzetben? Hogyan reagáljunk egy másik ember viselkedésére? Mit tegyünk, ha nem szeretnénk, hogy ez és ez történjen? Természetesen egy jó és etikus pszichológus ilyenkor kedvesen
Az aura olyan energetikai mező, amely körülveszi az élőlényeket. Színe sokat elárulhat a személyiségünkről, érzelmi állapotunkról és spirituálisunkról.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az év elején még 4 százalék körüli növekedést prognosztizált, Varga Mihály szerint az 1,8-2,2 százalékos sáv a reálisabb.
Az ingyenes gépjármű-lekérdezést biztosító Instacar megvizsgálta több mint 1 millió, az applikációján keresztül ellenőrzött autó adatait gyártási évek és színek szerint. Míg a 90-es években gyártott autók többsége (56%-a) színes, addig az elmúlt tíz évben készült autók esetében ez az arány töredékére esett vissza. A 90-es években gyártott autók fel
Bár az amerikai nemzeti adósság egyre növekszik, Rich Rosenblum, a GSR kereskedő cég társalapítója szerint ez előnyös lehet a bitcoin számára. A nemzeti adósság hatása Az USA szövetségi kormányának adóssága elérte a megdöbbentő 35 billió dollárt. A történelem során a növekvő nemzeti adósság általában inflációs nyomásokat és a hagyományos fiat valut
Számos padlizsánkrém recept létezik, köztük számos határozottan jó és kevésbé praktikus módszerrel. Hogy milyen lesz a végeredmény, az függhet a hagyományoktól, szokásoktól, vagy egyszerűen csak attól, ki hogyan szereti. Legyél vegetáriánus vagy vegán, ez a recept akkor is ideális opció, egyúttal pedig egy olyan étel, aminek mindenki konyhájában ot
Az emberek többsége úgy gondolja, nagy védelmet biztosít és csökkenti a külső támadások megvalósulásának esélyeit, ha egy ország tagja egy olyan szövetségnek, mint amilyen a NATO – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
Az orosz külügyminisztérium szerdán elítélte Iszmáil Haníje Hamász-vezér meggyilkolását Iránban, és felszólította a feleket, hogy tartózkodjanak minden olyan lépéstől, amely a Közel-Keletet súlyos háborúba sodorhatja.
Hosszas hallgatás után Gubík Ági színésznő végre megerősítette, hogy véget ért a kapcsolatukl. Bár már korábban is felröppentek a pletykák, a színésznő most először beszélt nyíltan a szakításról.
A svéd Väderstad magyarországi képviselete 1998 óta minden évben megtartja szántóföldi gyakorlati bemutatóját. Olyan hagyomány ez, amit nem lehet megszakítani, a gazdák pedig – a kiemelkedő részvételből következtetve – maguk is várják ezeket a találkozási lehetőségeket.
A pontverseny éllovasa, Thierry Neuville nagy kihívásokra számít Finnországban, de nem adná át a vezetést a verseny után. Thierry Neuville előnye gyakorlatilag elolvadt a Lett Rally után a pontversenyben, hiszen meglehetősen küszködött a takarítással – ezzel a szerepkörrel egyébként az egész szezonban meggyűl a baja. A Finn Rallyn ennek talán kiseb
Már csak két hét, és ismét elérkezik a Debreceni Virágkarnevál. A nagyszabású esemény, amit idén augusztus 15-e és 20-a között rendeznek meg, ezúttal is felejthetetlen élményeket ígér: több mint 2000 felvonulóval, különleges virágkocsikkal és izgalmas programokkal várja látogatóit. Galériánkban most megmutatjuk, milyen is volt régen ez a színes ren
A várakozásoktól elmaradóan 122 ezer fővel bővült a foglalkoztatottság júliusban az ADP felmérése szerint. Ez konzisztens a gazdaság lassulásával és növelheti a szeptemberi kamatcsökkentés esélyét.