2024. július 4. csütörtök

júl. 4
0:31
Ez a 9 tünet azt jelezheti, hogy hogy úton van a kisbaba (EgészségKalauz)
Nem csak a menstruáció kimaradása utalhat terhességre.
júl. 4
0:31
Miért pont 199 fő az Országyűlés létszáma, miért nem lehet 200? (MaxiNewz)
Az Országgyűlés létszámát a Fidesz-kormány faragta le, de az ötlet nem tőlük származott.
júl. 4
0:35
Női kézilabda: Dán szakember lesz az újonc szombathelyiek mestere (Magyar Hírlap)
A dán Bo Rudgaard Olsen veszi át a női kézilabda NB I-be feljutó Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia vezetőedzői posztját.
júl. 4
0:35
Oroszország többé nem vesz részt az Ebesz Parlamenti Közgyűlésének munkájában (Demokrata)
A Kreml szerint "az Ebesz PK-n belüli konstruktív párbeszéd folytatásának lehetőségei teljesen kimerültek".
júl. 4
0:35
Szigorodtak a kötelező jótállás szabályai július 1-től (Növekedés)
Változtak a kötelező jótállás alá eső termékekre vonatkozó szabályok, július 1-jétől egyebek mellett a legalább 10 ezer forint eladási árú új bel- és kültéri masszázsmedencékre, a látásjavító eszközökre, így különösen a szemüvegekre, valamint a napszemüvegekre is kötelező jótállás vonatkozik már, vételártól függően két vagy három év időtartamra - h
júl. 4
0:35
A győzelem kapujában Le Penék (Mandiner)
Az első fordulóban győzött, most a nemzetgyűlési többség bebiztosítására készül a francia Nemzeti Tömörülés – és ennek megakadályozására a baloldaliak.
júl. 4
0:35
Biden kiszállhat az elnökjelölti versenyből (Magyar Nemzet)
Az amerikai elnök elismerte, kudarcot vallott.
júl. 4
0:35
Itt a válasz arra, hogy veszélyes-e visszatartani a tüsszentést (EgészségKalauz)
Eláruljuk, mi játszódik le ilyenkor a testében.
júl. 4
0:36
Egy csepp Vietnám - Vietnamazing az állatkertben (Metropol)
A résztvevők játszva tanulhatnak Vietnám sokféleségéről.
júl. 4
0:39
Tragédia az Árpád hídon: hárman meghaltak, többen megsérültek (Autószektor)
.
júl. 4
0:39
Honvédségi gépjárműoktatókat képez a szaktárca (Magyar Hírlap)
A tervek szerint a képzés a képesítő vizsgákkal együtt augusztus hónapban lezárul.
júl. 4
0:39
Sulyok Tamás: Jó életet szeretnénk biztosítani magunknak, gyermekeinknek, unokáinknak (Demokrata)
Európa a közös otthonunk, Európa a közös jövőnk – mondta a köztársasági elnök szerdán Bécsben.
júl. 4
0:39
Háború: Hollandia továbbra is kitart az ukránok mellett (Növekedés)
Hollandia "sziklaszilárd támogatásáról" biztosította Ukrajnát Hollandia új kormányfője, Dick Schoof ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel folytatott telefonbeszélgetése során.
júl. 4
0:39
Tegyük naggyá Európát! (Mandiner)
.
júl. 4
0:39
Elegük van a spanyoloknak, belefulladnak a tömegturizmusba (Magyar Nemzet)
Ezúttal Málagában és Cádizban vonultak utcára az emberek, hogy tisztességes lakhatást és normális életkörülményeket követeljenek maguknak.
júl. 4
0:39
7 lehetséges ok, amiért egész nap fáradt és csak ásítozik (EgészségKalauz)
Nem mindig a kevés alvás áll a probléma mögött, így több szundítással nem feltétlen tudja megoldja meg a gondot.
júl. 4
0:43
Hatalmas karambol az Árpád-hídon, áll a környék (Magyar Hírlap)
A legfrissebb információk szerint hárman meghaltak, többen megsérültek, a lezárás a közösségi közlekedési járművekre is vonatkozik.
júl. 4
0:43
Kína és Oroszország megerősítette egységét a Nyugattal szemben (Demokrata)
Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin továbbra is szembehelyezkednek az amerikai vezetésű nemzetközi renddel.
júl. 4
0:43
Lezárult a jelöltválasztás a franciáknál, a korábbinál is bizonytalanabb lett a helyzet (Növekedés)
A korábbiaknál is bizonytalanabbá vált az előrehozott francia nemzetgyűlési választások vasárnapi második fordulójának kimenetele azután, hogy lezárultak a jelöltállítások azokban a választókerületekben, ahol az első fordulóban egyetlen jelölt sem ért el 50 százalék plusz egy szavazatot.
júl. 4
0:43
Szintet kell lépnie az illiberális politikai alternatívának – Lánczi András a Mandinernek (Mandiner)
Ki a választás vesztese? Min kell változtatnia a Fidesznek? Történt-e konzervatív fordulat Európában? Interjú a filozófussal.
júl. 4
0:43
Telefonnal és fesztiváljegyekkel vert át embereket az interneten egy fiatal, vádemelésnek nézhet elébe (Magyar Nemzet)
Egy tizenhat éves fiú is részt vett a csalásban, őt pénzmosás miatt hallgatták ki a rendőrök.
júl. 4
0:43
Íme, mit tesz a stressz a bőrével - lehet, emiatt még feszültebbé válik (EgészségKalauz)
Vajon meg lehet akadályozni, hogy a stressz tönkretegye a bőrét?
júl. 4
0:47
Nagy Márton: Magyarország különleges szerepet tölt be a Kína és az EU közötti kapcsolatokban (Magyar Hírlap)
A héten kezdődött uniós elnöksége során Magyarország az EU versenyképességének javítását tekinti a legfontosabb feladatának.
júl. 4
0:47
Óriási karambol az Árpád hídon, lezárták a környéket (Mandiner)
A korlátozás a közösségi közlekedési járművek haladását is érinti.
júl. 4
0:47
Oroszország britek elleni műveletre készülhet – orosz tengeralattjárók jelentek meg a térségben (Magyar Nemzet)
Szakértők szerint nem kizárt, Moszkva megfélemlítené Londont Ukrajna támogatása miatt.
júl. 4
0:47
Ezek a nőgyógyászati fertőzések nem csak szexuális úton terjednek (EgészségKalauz)
A hüvelyi fertőzések egy része nem csupán szexuális úton terjed, hanem a hüvelyflóra kényes egyensúlyának felborulása is nagy szerepet játszik kialakulásukban.
júl. 4
0:48
Sárkányszelídítő - foglalkozás gyerekeknek (Metropol)
Meglepetés mesékkel, versekkel, talányokkal és kreatív játékokkal várják az 5-8 éves gyerekeket a foglalkozáson.
júl. 4
0:51
Wimbledon: Collins vs. Gálfi csata lesz a legjobb 64 között (Magyar Hírlap)
A világranglistán 127. magyar játékos a selejtezőből jutott fel a főtáblára, majd az első körben, kedden két sima szettben verte az egyiptomi Majar Serifet.
júl. 4
0:51
Újabb szankciós szégyen: a Világbank besorolta a magas jövedelmű országok közé Oroszországot (Mandiner)
Most már az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem is úgy megugrott Oroszországban, hogy a Világbank a felső polcra helyezte az elméletileg gazdaságilag már régen "térdre kényszerített" háborús országot.
júl. 4
0:51
Egyre közelebb az ingyenes jogosítvány ezeknek a hallgatóknak (Magyar Nemzet)
A végzős középiskolások már ősszel elkezdhetik megszerezni térítésmentesen a "B" kategóriás jogosítványukat.
júl. 4
0:51
Ismerje meg az alvás fázisait - ennyi mély alvásra lenne szüksége (EgészségKalauz)
Sok ember lényegesen kevesebb időt tölt mély alvás fázisban, mint kellene.
júl. 4
1:00
Zenés esték a Ferenc téren (Metropol)
A nyár folyamán csütörtök esténként ingyenes koncertekkel várják a Ferenc térre érkezőket.
júl. 4
1:06
Éjszakai tragédia a budapesti hídon: tömegbaleset történt, többen életüket vesztették – érthetetlen, hogyan következett be (vg.hu)
Frontálisan ütközött több autó a híd közepén.
júl. 4
1:12
JátszóCsütörtök a Ferenc téren - Rosta Géza gyermekkoncert (Metropol)
A koncert főleg kisiskolás-óvodás gyermekeknek szól, akik aktív részesei lehetnek az előadásnak, de a család többi tagja is jól fogja érezni magát.
júl. 4
1:18
A júliusi nyugdíjat miért ezen a napon utalják? Nyugdíj kifizetési időpont 2024. július (ProfitLine)
Fontos hír érkezett a júliusi nyugdíjak kifizetéséről! 2024-ben a legtöbb hónapban, az általános szabály szerint a hónap 12. napján érkezik a nyugdíj, de ha ez a nap hétvégére esik (vagy ünnepnapra), korábban is megkaphatják a nyugdíjasok. Mikor utalják tehát a 2024 július havi nyugdíjat?
júl. 4
1:21
Benzin – Emelés jön, de lehet megússzuk (TőzsdeFórum)
Árváltozásra lehet számítani az üzemanyagárakban holnaptól. Július 4-étől a benzin beszerzési ára bruttó 2 forinttal emelkedik. A gázolajért pedig 4 forinttal többet kell fizetniük a benzinkutanak a beszállítójuknak. Számolt be szerdán a Holtankoljak.hu A portál hozzátette, hogy ugyan emelkedni fog a benzin és a gázolaj ára, lehet, hogy megússzuk.
júl. 4
1:25
Nagy változás a Wizz Air-nél, új elnök (TőzsdeFórum)
Távozik a Wizz Air Holdings éléről Robert Carey elnök a légitársaság szerdán kiadott közleménye szerint. Robert Carey feladatait ideiglenesen, a következő három hónapban Váradi József vezérigazgató veszi át – áll a londoni értéktőzsde internetes oldalán szerdán közzétett közleményben. A vállalat azt is közölte, hogy október 1-jétől Michael Delehant
júl. 4
1:29
BörzeZárás 2024 Július 3. – Alulteljesítő volt a BÉT (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 282,76 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel, 71 738,76 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: alacsony forgalom, és esemén
júl. 4
1:33
Bitcoin árfolyam – Zuhant a kriptopiac, ezután jöhet az emelkedés? (TőzsdeFórum)
A Bitcoin árfolyam (BTC) szerdán az európai reggeli órákban 60 000 dollárra esett. Ez 4%-os esést jelent az elmúlt 24 órában. A BTC-t érintette a legsúlyosabban a kriptofőbb kriptodevizák csökkenése közepette. A szélesebb digitális eszközpiac a CoinDesk 20 Index (CD20) által mért értéken közel 3,3%-ot esett. BTC ETF áramlás vége okozta a Bitcoin ár
júl. 4
2:18
Civilek véletlenül lebuktattak egy szupertitkos amerikai vízi drónt: fotón a félelmetes vízi fegyver (Blikk)
A sasszemű felhasználók a GoogleMapsen vették észre egy szigorúan titkos amerikai tengeralattjáró prototípusát, a Manta Ray nevű víz alatti fegyvert. A gép a felhajtóerő által vezérelt siklással közlekedik a vízben. A hatótávolsága mintegy tízezer kilométer, a sebessége pedig elérheti a 100 csomót.
júl. 4
2:18
Új rezsitámogatás – döntött a Kormány, jár 41.760 forint/fő rezsikiegészítő támogatás! (ProfitLine)
A Magyar Közlönyben két olyan kormányrendelet is megjelent, amely egyes intézmények rezsitámogatását érinti.
júl. 4
2:24
Ingyenes jogosítvány: indul az állami program – fontos részleteket közölt a Honvédelmi Minisztérium (vg.hu)
A projekthez kapcsolódó pilotprogramban már zajlik a kijelöltek szakoktatók képzése.
júl. 4
2:27
Playstation az Xbox ellen: hiába gyengébb, ezért gyorsabb sokszor a Sony gépe (InStyle Men)
A jelenlegi konzolgenerációban papíron az Xbox Series X erősebbnek tűnik a Playstation 5-nél, de a valóságban a Sony gyakran jobb helyzetben van, mint a Microsoft.
júl. 4
2:33
Csapdába akarják ejteni az egyik csillagjegyet! 2024.07.04. (Karrier Trend)
A Rák kérdezzen, ha valamihez nem ért, a Skorpió változtasson hozzáállásán! Karrier horoszkóp: 2024.07.04. Kos Megvannak a képességeid ahhoz, hogy hatékony és gyakorlatias vezető légy. Össze tudod hozni a fontos embereket egymással, és határidő előtt elvégezni a munkát. Vigyázz, hogy ne csak szívességet kérj, és cserébe ne adj semmit. Mutass is fel
júl. 4
3:18
Lépett két nagybank: drágább lett a lakáshitel, olcsóbb a személyi kölcsön (ProfitLine)
Az MBH és az OTP is változtatott július elején a hitelkamatain. A MBH olcsóbbá tette a személyi kölcsönét, az OTP viszont a kamatplafon fölé drágította a lakáshiteleit. A személyi kölcsönök 12 százalék körüli THM-es élmezőnye ezzel még sűrűbb lett, a lakáshitelekben azonban a bankok többsége egyelőre tartja a csak június végéig kért 7,3 százalékos
júl. 4
3:18
Aurelio találkozott azzal a férfival, akit elrabolt (BorsOnline)
Úgy látszik a korábbi botrányhőst szabadulása után is kísérti a múlt. Aurelio véletlenül összefutott azzal a férfival, akinek elrablása miatt letöltendő börtönre ítélték...
júl. 4
3:24
Marco Rossi: itt az ideje, hogy tisztázzuk a dolgokat (Igényesférfi.hu)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hosszabb Facebook-bejegyzésben osztotta meg gondolatait szerdán a szurkolókkal azután, hogy a hazai szövetség bejelentette, az olasz szakember marad a posztján.
júl. 4
3:27
0-400-0: új rekordot futott a Koenigsegg Jesko Absolut (InStyle Men)
Ebben az összevetésben immár a svéd hiperautó a leggyorsabb a világon.
júl. 4
3:33
A 3 leggyakoribb stílushiba, amit a legtöbb nő elkövet akkor, amikor bő, oversize ruhákat visel (InStyle)
A bő ruhák jó ideje kifognak rajtad? Akkor könnyen lehet, hogy tippjeink segíteni fognak!
júl. 4
3:45
Brutális rakétacsapást mértek az oroszok Kelet-Ukrajnára, öten életüket vesztették, rengeteg a sebesült (naphire.hu)
Rakétacsapást mért Oroszország a kelet-ukrajnai Dnyipro városra szerda reggel, a támadásban az eddigi adatok szerint öten vesztették életüket és 34-en megsebesültek - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Facebookon.

Keresés