Júniusban összességében a májusival megegyezőek voltak a globális élelmiszerárak, amikor a növényi olajok, a cukor és a tejtermékek árindexének emelkedése ellensúlyozta a gabonafélék árindexének csökkenését, miközben a húsindex gyakorlatilag nem változott az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok s
NAPI Kommentár. Nem járt jól Gyurcsány Ferenc, hogy hangosan el akarta tolni magától a felelősséget az Orbán Viktor által négy választáson elért kétharmad miatt.
Felfedezni, megfigyelni, elmerülni a látványban: erről szól e hétvégi programajánlónk, melyben nemzeti parkok különleges túravezetései, exkluzív kastélylátogatás, katonazenekarok nemzetközi találkozója és fényfesztivál is helyet kapott. Hétről-hétre egyre nehezebb szűrni a programkínálatot, hogy tényleg csak a legkülönlegesebbeket mutassuk, hiszen
A matt fehér szín egyszerre elegáns, visszafogott, mégis nagyon feltűnő árnyalat, ha a körmeidről van szó. A nyolcvanas években egyszer már nagyot ment, most pedig sok másik korabeli trenddel együtt visszatért – mutatjuk, hogyan viseld, hogy naprakész legyen a hatás!
A hatékony kommunikáció minden sikeres munkahely sarokköve. Ennek ellenére a legtöbb munkahelyen gyakran előfordulnak kommunikációs zavarok, melyek félreértésekhez, konfliktusokhoz vezethetnek, és végső soron akadályozhatják a vállalat sikerességét. Mit tehetünk a zavartalan munkahelyi kommunikáció megteremtése érdekében? A kommunikációs zavar a
Nincs olyan nap az évben, amikor ne áldozhatnánk az önmegvalósítás oltárán - legyen szó öltözködésről, frizuráról, sminkről, körömről. De azt talán kijelenthetjük, hogy tavasszal és nyáron kifejezetten jól esik valami újat kipróbálni. Nem történt ez másként Kylie Jennerrel sem, aki annyira belemerült a kísérletezgetésbe, hogy legújabb manikűrjével
Magyar ingatlantulajdonosoknak nyújt vissza nem térítendő fűtéskorszerűsítési támogatást a Daikin Hungary Kft., a pályázati program teljes keretösszege 150 millió forint - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
A laboratóriumi hús előállítását és forgalomba hozatalát is tiltaná az Agrárminisztérium: a még idén bevezetésre tervezett törvényt társadalmi vitára bocsátotta a kormány. Indoklásként az emberi egészség és a környezet védelmét, az agrárium fenntartható termelését, a hagyományos vidéki életforma védelmét nevezték meg.
Háborognak az EU-s vezetők Orbán Viktor pénteki moszkvai látogatása miatt. Akkora a botrány, hogy az Európai Bizottság közelgő magyarországi látogatása is elmaradhat.
Háborognak az EU-s vezetők Orbán Viktor pénteki moszkvai látogatása miatt. Akkora a botrány, hogy az Európai Bizottság közelgő magyarországi látogatása is elmaradhat.
Életének 87. évében elhunyt Novák Ferenc, a magyar póló legendája, aki több klubban is maradandót alkotott a vízilabda szakosztályok vezetőjeként. A Budapesti Honvéd Sportegyesület saját halottjának tekinti, az ő szavaikkal búcsúzunk mi is
Nem kizárt, hogy ismét évtizedes rekordot döntenek az idei viharszezon biztosítói kárkifizetései. Félidőben ugyanis a számla jóval meghaladja a tavalyi négy hónap időarányos részét. Pedig a tavalyi kárkifizetések szintén évtizedes rekordnak számítottak, tette közzé a friss adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Az ITER fúziós reaktora minden idők legnagyobb szerkezete, amelyben rejlik annyi potenciál, hogy alternatív energiaforrások kitermelésére lehessen felhasználni anélkül, hogy atomkatasztrófát idéznénk elő a Földön. A Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor (ITER, latinul „az út”) Franciaországban épülő létesítménye hosszú múltra tekint vissza, e
A villámárvíz egyre inkább részévé válik mindennapjainknak, különösen a nyári időszakokban. Ezek a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadékot hozó viharok komoly problémát jelentenek, mivel a csatornarendszerek gyakran nem erre a terhelésre lettek tervezve. Sokszor a szennyvízrendszerbe is beengedik az esővizet, ami tovább súlyosbítja a helyzete