A magyar miniszterelnök moszkvai látogatása alaposan elhúzódott. Orbán Viktor a jelek szerint minden részletre kiterjedően tárgyalt az orosz elnökkel az ukrajnai békéről.
Bő hat évtizedes együttműködés ért véget a közelmúltban, az Agco csoport és az indiai Tafe traktorgyártó kooperációjának megszüntetése meglepte az üzleti köröket.
Az Újpest új vezetőedzője, Bartosz Grzelak a molcsapat.hu-nak adott interjút, ahol átigazolásokról, következő szezonról és egy esetleges Fradi-verésről is szó volt.
A nyár vega sztárja a cukkinifasírt, amit Ádám nagyon királyul tud elkészíteni. De nyugi, húsimádók, Zsolti is sütött egy igazi Húsból készült fasírozottat, szóval ti sem maradtok éhesek. :D
A nyár folyamán átfogó felújítási munkálatok kezdődnek a Margit híd északi oldalán található kerékpárúton, melyek célja a közlekedés biztonságának és kényelmének növelése.
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére 2024. július 7-én (vasárnap) 00 órától 2024. július 12-én (péntek) 24 óráig – olvasható a katasztrofavedelem.hu-n.
Minden hónap első napjaiban a követők fognak dönteni egy szavazáson arról, hogy melyik alapítványt/egyesületet/jótékonysági célt támogatják a tiszás EP-képviselők a mintegy 4,6 millió forinttal.
Elkezdődnek a negyeddöntők az Európa-bajnokságon és az már most biztos, hogy a dráma garantált. Itt már végső esélyesek eshetnek el, és lehet olyan világsztár, akit utoljára látunk nemzetközi tornán.
Nyilvánosan üzent a nevével, arcképével visszaélő csalóknak Jákob Zoltán. A milliárdos üzletember nevében már többször hoztak létre álprofilokat, ami az ő esetében azért is különösen veszélyes, mert rendszeresen több millió forint értékben osztogat adományokat, így az ő arcát ábrázoló projekteknek sokkal jobban bedőlnek az emberek. Az egykori Nagy
Az elmúlt napokban jelentős mennyiségű járatkéséssel és -törléssel kellett számolnia a légi utasoknak Európa-szerte, így Budapesten is. A Budapest Airport számára ebben a helyzetben különösen fontos, hogy az utasairól megfelelően gondoskodjon, ezért a menedzsment azonnali döntését követően a repülőtéren egy-egy dedikált várakozóterületet jelölt ki
Egyre többen sokallnak be napjainkban, a szürke hétköznapok terhei mázsás súlyként nehezednek a vállunkra, amire klisésen csak annyit mondhatunk: megszoksz vagy megszöksz. Nos, a menekülés a cudar valóságból nem egyedi eset. Többek között egy effajta megrekedésből eredően indul el a ma embere is az El Camino zarándokútra.
Kétségtelen, hogy meglehetősen alapos, közvetlen és őszinte véleménycserére került sor az aktuális nemzetközi kérdésekről. Beleértve az ukrán konfliktust is – jelentette ki Vlagyimir Putyin, miután Orbán Viktorral tárgyalt Moszkvában.
Ha A Legyek Ura kiemelt helyen van a könyvespolcon, akkor a Fiúk a völgyből is érdemes a figyelemre, miközben egy másik kötet a krimirajongóknak lehet ideális választás.
A Nyírségi Egészségközpont Kft. dolgozóinak is köszönetet mondtak Semmelweis-nap alkalmából. A foglalkozás-egészségügy mellett ingyenes lakossági szűréseiről ismert nyíregyházi cég – amellett, hogy elismerte szakdolgozó munkatársait –, a partnereknek, köztük az önkormányzatnak is megköszönte az együttműködést a csütörtöki rendezvényen. Jelszavuk a
Kövér László nem fogja az Európai Unió zászlóját kitűzni a parlamentre, és ennek az oka egyszerű: nem kötelezi erre semmiféle törvény, valamint az EU-elnökség sem erőlteti. Azonban az tény, hogy a székely zászló kitételét sem követelte senki a házelnöktől, de az mégis látható az Országgyűlés épületén. Az Országgyűlés Sajtóirodája is megszólalt az ü
Bedőlt az átverésnek, és az összes megtakarítását elveszítette egy pozsonyi asszony. Nem kevesebb mint 18 ezer eurónyi készpénzt és egyéb értéktárgyakat helyezett egy szatyorba, majd tett egy fa mellé. Az esetet végül az idős nő csak azt követően jelentette a rendőrségnek, hogy az összes megtakarítását az említett utcában hagyta.
Közúti közlekedési baleset történt 2024. július 5-én 10 óra 35 perc körül az M1-es autópálya 123-as kilométerszelvényében, az Ausztria irányába vezető oldalon. A balesetben egy személy életét vesztette, valamint három személy megsérült. A történtekről az első hírt itt olvashatja. A rendőrök a szemle és a műszaki mentés ideje alatt az autópálya éri
Horvátország rendelkezik Európa legtisztább természetes fürdővizeivel az Európai Bizottság (EB) és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) idei vizsgálata szerint - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség az MTI-t csütörtökön.