Lezárult az országos szavazás, és a több ezer sörrajongó voksai alapján megalkotott receptből már el is készült az Ország Söre, egy különleges komlóválogatással lefőzött New England IPA, amelyet július 4-től bárki megkóstolhat. Az Ország Kisüzemi Sörfőzdéje címet újra a Brew Your Mind érdemelte ki.
A bérlők egyre kevesebbet fizetnének, mégsem változtak a bérleti díjak júniusban a budapesti albérletpiacon, átlagosan 239 ezer forintnál maradtak, mert a lakásukat kiadók az egyetemisták rohamára számítva kivárnak – derül ki a Rentingo.com legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. A külföldi diákok ugyanakkor nem várnak a ponthatárok kihirdetésére, m
Orbán Viktor Kijev és Moszkva után Kínába látogatott. Nem véletlen, hogy a magyar miniszterelnök békemissziója során ezekbe az országokba látogatott el.
Dobó Kata főszereplésével már megkezdődött az RTL új napi sorozatának, a Pokoli rokonoknak a forgatása. A széria showrunnere, Hámori Barbara, aki mögött számos sikeres produkció áll. A sorozat díszletvárosát, Pantallóst, már felépítették Csillaghegyen, és hamarosan az RTL képernyőjén is láthatjuk, ahogy a szereplőket is, akiknek kilétére a következ
Amellett, hogy a filmtörténet legnagyobb bevételt hozó produkciója közül kettőt ő menedzselt, több emlékezetes adaptáció is kötődik a nevéhez – és ez még az Avatarra is igaz.
Mexikóban már olyan ütemben pusztultak el a majmok, hogy tetemeik almákként potyogtak a fákról. 2015 és 2016 között hasonló melegrekord volt tapasztalható.
Miközben tartott a kormányinfó, amelyen szóba került Magyar Péter – a Tisza párti politikus Gulyás bulizási szokásainak leleplezésével fenyegette meg a minisztert.
Az európai tőzsdék emelkednek, de Párizs a választási eredmények után sem jobban, mint a többi. A BUX-ot egyértelműen a kormányinfó küldte lejtőre, az OTP és a Mol kapott egy rúgást, no meg a forint is. Növöget a Duna House, algoritmusok helyettesítik a devizakereskedőket, indul az amerikai gyorsjelentési szezon.
A HírTV több forrásból megerősített információi szerint a francia Nemzeti Tömörülés mellett az olasz Liga is csatlakozik a Patrióták Európáért frakcióhoz, amely így akár a harmadik legnagyobb politikai erő lehet az Európai Parlamentben.
Továbbra is Magyarországon a legolcsóbb a gáz és az áram - írta Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos pénteken közösségi oldalán az osztrák szabályozó hatóság, az Energie-Control Austria és a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal által közösen megbízott cég, a finn VaasaETT júniusi kimutatása alapján.
A kriptovaluták gyorsan változó világában az egyszerűség és jövedelmezőség kulcsfontosságú. A kezdők számára, akik vonzó lehetőséget keresnek arra, hogy minimális erőfeszítéssel állandó jövedelmet szerezzenek, a felhőbányászat vonzó alternatívát kínálhat.
Anh Tuan vietnámi származású dizájner és divattervező. Neve sokaknak még utóbbi tevékenysége miatt cseng ismerősen, egyesek szerencsések, hogy gardróbjukban tudhatnak egy-egy ruhadarabot, táskát az érából, amikor még tervezőasztalok fölött álmodott nagyot.
Felújítják a Margit hídi kerékpárútat: új bevonatot kap és újrafestik az útburkolati jeleket - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Tavaly is teljesültek a villamosenergia-ellátás kötelező minőségi követelményei a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) éves vizsgálata szerint - közölte a MEKH kedden az MTI-vel.
Ugyan az 5G-hálózatok megnövekedett kapacitást és nagyobb sebességet kínálnak, egyelőre a 4G számít működőképesnek, megbízhatónak és költséghatékonynak.
A legtöbb ország GDP-jénél nagyobb katonai költségvetéssel az amerikai hadsereg közel 170 területen, a világ minden kontinensén állomásoztat csapatokat. De mely országok fogadják a legtöbb csapatot? Az alábbi ábrán Pallavi Rao, a Visual Capitalist munkatársa a Defense Manpower Data Center (DMDC) 2024. márciusi adatai szerint feltérképezi azokat a t
Újabb üteméhez érkezik az Eger és Szilvásvárad közötti útfelújítás; keddtől Szarvaskő térségében újítanak fel egy hidat, félpályás, jelzőlámpás korlátozásra kell számítani. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfői közleményében azt írta: a szeptember 4. és 8. között tervezett szilvásváradi négyesfogathajtó világbajnoksághoz kapcsolódóan megújul az Eger
A férfivízilabda-válogatottnál jártunk. Megtudtuk, milyen az olimpiai sorminta; hogy a legjobb forma nem csak a vízben, a parton is alakul; és ha nincs extra, jön a vödör!
Gulyás Gergely a kormányinfón jelentette be, hogy kötelezni fogják a pártokat és médiumokat, hogy a forrásaikat tegyék átláthatóvá, mindezt egy háborúellenes akcióterv részeként. A részleteket az igazságügyi miniszter fogja kidolgozni.
Hollywood egyik legrégebbi cége, a Paramount Global megállapodott a Skydance Media független filmstúdióval az egyesüléséről. A szerződés értelmében a Paramount elnöke, Shari Redstone eladja családja irányító részesedését a társaságban egy összetett tranzakció során, amelynek eredményeként egy új cég jön létre, amelynek értéke körülbelül 28 milliárd
Július 9-én, kedden nagyszabású vízből mentési bemutató helyszíne lesz a Duna margitszigeti szakasza a pesti oldalon - írja a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.