2024. július 8. hétfő

júl. 8
13:18
Karácsony és Vitézy is garanciális feltételeket követel a szavazatok újraszámlálása előtt (Blikk)
Vitézy Dávid szerint elemi fontosságú, hogy minden szükséges garanciális elem biztosított legyen a most következő folyamatban, ugyanis rövid idő alatt nagy számú szavazólap újraszámlálására kell, hogy sor kerüljön. A főpolgármester-jelölt 3 pontban kifejtette, azokat a tényezőket, amiket a maga részéről elengedhetetlennek tart. Bízik benne, hogy az
júl. 8
13:24
Nem hisznek a fiatalok a KSH-nak (Privátbankár)
Úgy érzik, sokkal nagyobb az infláció a hivatalos adatoknál.
júl. 8
13:24
Nagy napelemes bejelentésekkel állt elő az Energiaügyi Minisztérium (Infostart)
A kormány a népszerű pályázat útján támogatja a magyar családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében.
júl. 8
13:24
Magyar Péter beszólt Gulyás Gergelynek (Piac és Profit)
Gyors reakció.
júl. 8
13:24
Fogcsikorgató megállapodás Németországban a költségvetésről (Infostart)
Hónapok óta zajlott a jövő évi költségvetés tervezetének vitája a német kormánykoalíció három párja között. A szorító egyik sarkában a szociáldemokrata SPD és a Zöldek Pártja, míg a másikban a szabad demokrata FDP, élén a pártelnök-pénzügyminiszterrel, Christian Lindnerrel. A nézeteltérések olykor olyan élesnek tűntek, hogy elemzők a koalíció felbo
júl. 8
13:24
Határidő közeleg: mutatjuk, kinek, mikor kell, és mikor nem kell szja-előleget fizetnie (Adózóna)
Július 12-éig kell a magánszemélyeknek megfizetniük az szja-előleget; cikkünkben összefoglaltuk, kikre vonatkozik ez, és mire kell figyelni az előleg megállapítása során.
júl. 8
13:24
Megbírságolták a Forrás nyRt.-t (ProfitLine)
Az MNB tizenötmillió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Forrás nyRt.-t a piaci visszaélésekről szóló uniós rendelet megsértése miatt. A tőzsdei kibocsátó saját értékpapírjai visszavásárlása során hamis, félrevezető jelzéseket adhatott a befektetőknek a Forrás/T és Forrás/OE részvények forgalmát, keresletét és kínálatát, illetve árfolyamát
júl. 8
13:24
Diéta az epeköves panaszok megelőzésére (WebBeteg)
Az epekőképződést a túlzott zsírbevitel, valamint a csökkent rostfogyasztás segíti elő, a zöldségek és gyümölcsök, valamint a teljes kiőrlésű gabonafélék fogyasztása viszont véd az epekőképződéssel szemben. Ha már kialakult és panaszokat okoz az epekő, szigorúbb táplálkozási ajánlások követésével kerülhető el az epegörcs.
júl. 8
13:24
Komoly változás jön az ország slágerhitelénél: bánni fogja, aki nem lépett időben? (Pénzcentrum)
Májusban megtorpant a babaváró hitelek kihelyezésének növekedése derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt héten publikált friss adataiból. Míg a jelzáloghitelek és a személyi hitelek piaca is jelentős mértékben tudott bővülni, addig a babaváró hitelek esetében a májusban kihelyezett összeg 6,3 százalékkal elmaradt az április havitól. Ugyanakkor a
júl. 8
13:24
Egyesül a Skydance és a Paramount (Portfolio)
Egyesül a Skydance Media és a Paramount Global amerikai média holding - tudatta a Paramount hétfői közleményében. Az üzlet két szakaszban valósul meg.
júl. 8
13:24
Karácsony után Vitézy is garanciákat akar a szavazatok újraszámolásakor (444.hu)
Mindennek a legszélesebb nyilvánosság előtt kell történnie.
júl. 8
13:24
Jelentősen emeli a kormány a Napenergia Plusz Program keretösszegét (ATV)
Jó hír a modern napelemes rendszer telepítését tervező családoknak: jelentősen - 30 milliárd forinttal - emelik a Napenergia Plusz Program keretösszegét - mondta az Energiaügyi Minisztérium államtitkára hétfőn a minisztérium ">Facebook-oldalán közzétett videóban.
júl. 8
13:24
Te örülnél, ha egy híres szülő gyereke elvenné a munkádat? - A nepo-bébi jelenség nyomában (Glamour)
A Nepo-bébi: híres ember valakije, vagy valakijének a valakije, aki ugyanazon a területen, jellemzően kreatív iparban ér el sikereket, a rokoni összeköttetéseinek köszönhetően. A nepo-bébikről szóló diskurzusokat a szokottnál hevesebb érzelmek fűtik: frusztráció vegyül a dühvel és irigységgel a közösségi média posztokban, mémekben, video esszékben.
júl. 8
13:24
Rácz András Orbánról: "Kijev jól sikerült, Moszkvában hülyét csináltak belőle" (SzMo)
Rácz András Oroszország-szakértő értékelte Orbán Viktor legutóbbi békemisszióját. Az elemző szerint Putyin egyértelművé tette, hogy a háborút Oroszország a saját feltételei szerint fogja befejezni, és Orbán közvetítői próbálkozása valójában véget is ért, mert nem lehet közvetíteni, ha az egyik fél nem hajlandó tárgyalni.
júl. 8
13:24
Csütörtöktől strandfoci Sóstón! (Nyíregyháza)
36 csapat vesz részt a tornán.
júl. 8
13:24
Az Orbán-kormány a médiavállalatok zsebébe nézne (Media1)
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón arról beszélt, hogy kötelezni fogják a pártok mellett a médiumokat is, hogy tegyék átláthatóvá a pénzügyi forrásaikat. Egyébként több újságírót megint nem engedtek be a sajtótájékoztatóra.
júl. 8
13:24
A leghátborzongatóbb utolsó szavak, melyeket haldoklók mondtak az ápolóknak (Sassy)
Megrázó mondatok csak erős idegzetűeknek.
júl. 8
13:24
Elegáns színek és szoborszerű bútorok Barcelona új fotóstúdiójában (Roadster)
Világos falfelületek, pasztellszínben úszó terek, szoborszerű bútorok és gondosan betervezett növények nyújtanak lenyűgöző hátteret a modellfotózásokhoz.
júl. 8
13:24
Oltvai Mártont nevezték ki a Schneider Electric bécsi gyárának igazgatójává (Digital Hungary)
2024. július elsejei hatállyal Oltvai Mártont nevezték ki a Schneider Electric Bécsben működő Schneider Electric Power Drives Vienna Manufacturing Plant igazgatójának. A magyar szakember 2010-ben csatlakozott a vállalathoz, jelenleg a cég Kelet-Európai Beszerzési igazgatója, valamint a budapesti, ellátási láncokért felelős központját (GSC Budapest
júl. 8
13:24
A Metro is csatlakozott a duális képzőhelyekhez (Karrier Trend)
Kereskedelem, vendéglátás és gasztronómia keresztmetszetének izgalmas területén kínál szakmai gyakorlatszerzési lehetőséget a METRO Magyarország azoknak a diákoknak, aki a duális képzés keretében kapcsolódnak be a nagykereskedelem mindennapjaiba. Idén nyáron országos szinten 83 diákot foglalkoztat szakmai gyakorlat keretében az áruházlánc, és folya
júl. 8
13:24
A ByBit Pre-Market-en elérhető lesz a Hamster Kombat (KriptoMagazin)
A Hamster Kombat (HMSTR) lesz a legújabb projekt, amely elérhető lesz a Bybit Pre-Market Trading platformján. Mi is az a Hamster Kombat (HMSTR)? A Hamster Kombat egy tap-to-earn Telegram játék, amelyben a felhasználók HMSTR érméket bányászhatnak egy virtuális kripto tőzsde menedzselésével. Pre-Market kereskedési ütemterv a Hamster Kombat (HMSTR) sz
júl. 8
13:26
A vártnál is jobban pörög a román gazdaság (Privátbankár)
A becsültnél nagyobb ütemben bővült a román GDP eddig idén.
júl. 8
13:26
Gulyás Gergely helyteleníti, ha a 444-et bárhol betiltották (444.hu)
Arról hogy mi történt pontosan, még meg kell kérdeznie Szijjártó Pétert.
júl. 8
13:26
Nagy Márton a repülőtérről: azonnali cselekvésre van szükség (ATV)
A tűrhetetlen állapotok felszámolása érdekében a magyar kormány, a nemzetgazdasági miniszter összehangolt és azonnali cselekvést sürget a repülőtéren.
júl. 8
13:26
Az arab nagykövetet fogadták a városházán (Nyíregyháza)
Az arab nagykövetet fogadta hétfőn a városházán dr. Kovács Ferenc polgármester, dr. Ulrich Attila alpolgármester, dr. Podlovics Roland alpolgármester, valamint Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője. A látogatás célja volt, hogy a két ország partneri kapcsolatának lehetőségeiről beszéljenek, ezért a nagykövet e
júl. 8
13:27
Rácz András Orbánról: "Kijev jól sikerült, Moszkvában hülyét csináltak belőle" (SzMo)
Rácz András Oroszország-szakértő értékelte Orbán Viktor legutóbbi békemisszióját. Az elemző szerint Putyin egyértelművé tette, hogy a háborút Oroszország a saját feltételei szerint fogja befejezni, és Orbán közvetítői próbálkozása valójában véget is ért, mert nem lehet közvetíteni, ha az egyik fél nem hajlandó tárgyalni.
júl. 8
13:27
Csökkenti a koleszterinszintet a napi lencsefogyasztás (Agrofórum)
A lencsét hajlamosak vagyunk alábecsülni, pedig híresen nagy tápértékkel rendelkezik. Ezért a kutatók egyre nagyobb érdeklődéssel tanulmányozzák, hogy mi történik, ha az ember rendszeresen fogyaszt lencsét.
júl. 8
13:27
Életveszélyes csúszdát adtak át a népszerű víziparkban, nincs még egy ilyen a világon, de talán ennek se kéne léteznie (Promotions)
Állva csúszdázni vajon tényleg biztonságos?
júl. 8
13:27
Nagy Márton: A légi közlekedés problémáinak felszámolása érdekében azonnali cselekvésre és célzott akciótervre van szükség (Magyar Hírlap)
Hétfőn hivatalában fogadta Tóth Lászlót.
júl. 8
13:27
Steiner Attila: Jelentősen emelik a Napenergia Plusz Program keretösszegét (Demokrata)
"A jövő a zöldenergiáé" – mondta az Energiaügyi Minisztérium államtitkára.
júl. 8
13:27
Szorult helyzetben Belgium, nincs elég pénzérme (Növekedés)
Pénzérméik elköltésére biztatja a Belgiumban élőket az ország pénzügyminisztériuma, a tárca szerint ugyanis egyre több eladó kerül bajba, ha készpénzes vásárlásnál aprót kell visszaadnia.
júl. 8
13:27
Köszönjük "Hungary expertek"! (Mandiner)
Magyarországot legalább egy bő évszázada próbálják megszakérteni. Hol Párizsból, hol Berlinből, a legutóbbi időkben pedig Brüsszelből
júl. 8
13:27
Orbán meglepő bejelentéssel indította a hetet, de közben történt valami még furcsább (Nyugati Fény)
A "békeharcos" Orbán nagy találkozóra készül az USA-ban, de ő senkit nem érdekel.
júl. 8
13:27
Latin-Amerika a kriptóra támaszkodik a gazdasági válság közepette (BitcoinBázis)
A kriptovaluták elterjedése Latin-Amerikában rohamosan növekszik, Argentína és Venezuela egyértelmű vezetésével. A gazdasági válságok és a gyenge helyi valuták miatt az emberek a stabilcoinokhoz fordulnak védelemért. Latin-Amerika és a gazdasági válságok Venezuelában és Argentínában a gazdasági válságok sora sokakat arra kényszerített, hogy a kript
júl. 8
13:27
Visszatér a magyar bajnoki címvédő, nem turistának megy Rómába (Racing)
Vincze Ferenc a római ERC-futamon áll ismét rajthoz, a tavalyi autóval és régiú-új navigátorral.
júl. 8
13:27
Megáll az ész: Zelenszkijné boldogságra oktatja az ukrán iskolásokat (AC News)
Ukrajna First Ladyje bejelentette, hogy egész Ukrajnára kiterjedő mentális egészségügyi program részeként elindul a Boldogság leckéi tanfolyam.
júl. 8
13:27
Törökországban épülhet a BYD következő gyára (Villanyautósok)
Szeged nem a végállomás volt az európai tervekben.
júl. 8
13:27
Rácz András: Putyin látványosan bolondot csinált Orbánból (Telex)
Az Oroszország-szakértő értékelte Orbán kijevi és moszkvai útját is.
júl. 8
13:27
Bajnai Gordon egy dollárszázmilliárdok kihelyezéséért felelős cég vezérigazgatója lett (Telex)
A volt miniszterelnök eddig is a londoni Campbell Lutyens egyik partnere és egyben résztulajdonosa volt.
júl. 8
13:27
Kroos a visszavonulása után sem költözik haza Németországba, mert nem tartja biztonságosnak (Telex)
A világbajnok középpályás azzal árnyalta kijelentését, hogy eredetileg teljesen egyetértett a menekültek befogadásával kapcsolatos német állásponttal.
júl. 8
13:27
Eldőlt: Le Penék csatlakoznak Orbánék EP-frakciójához (naphire.hu)
Marine Le Pen pártja is csatlakozik Orbán Viktorék frakciójához.
júl. 8
13:27
Vilmos herceg kétrészes dokumentumfilmet készít (in.hu)
A walesi herceg a hajléktalansággal foglalkozó dokumentumfilmet készít.A walesi családról beszélnek a legtöbben a világon, miután a múlt hónapban visszatértek a reflektorfénybe.Katalin walesi hercegné az év eleji rákdiagnózisát követően Windsorban lábadozott, és a júniusi Trooping the Colour parádén tért vissza a közéletbe. Most, hogy az ötgyermeke
júl. 8
13:28
Nyíregyházi Vb ezüst (Nyíregyháza)
Urbin Zsófi is tagja volt a vízilabda válogatottnak.
júl. 8
13:29
Katalin hercegnének engedélyt kell kérnie, ha ezt a színű ruhát venné fel (Magyar Hírlap)
A brit királyi család tagjainak számos öltözködési szabályt be kell tartaniuk.
júl. 8
13:29
Ha minden igaz, ezen a héten színt kell vallania Karácsony Gergelynek (Mandiner)
Július 11-én kiderül, történtek-e prémiumkifizetések.
júl. 8
13:30
Barátokból ellenségek: a bíróságon néz szembe egymással Baukó Éva és Alekosz (Blikk)
Másodjára kerül bíróság elé Baukó Éva és Alekosz. Évekkel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a két egykori villalakó egy életre szóló barátságot kötött. Mára azonban a kettejük közötti jó viszony olyannyira megromlott, hogy már a vitáikat sem tudják egymás között rendezni, így a bíróság tesz majd igazságot az ügyükben. A ValóVilág 4 két játékosa hétfőn dél
júl. 8
13:30
Újra tetten érték a Balaton egyik legelszántabb orvhorgászát (Agroinform)
Van két orvhorgász a Balatonon, akiket semmi nem tart vissza.
júl. 8
13:30
Macron nem fogadta el miniszterelnöke lemondását (444.hu)
Az ország stabilitása érdekében egyelőre a helyén kell maradnia, Párizs 18 nap múlva olimpiát rendez.
júl. 8
13:31
Orbán követheti Obamát (Magyar Hírlap)
Úgy tűnik, a magyar miniszterelnök békemissziója külföldön is követőkre talál.
júl. 8
13:31
Nagy Bandó András páros lábbal szállt bele Orbán Viktorba (Mandiner)
Nincsen annál szánalmasabb jelenség, mint amikor egy egykor szebb napokat látott közéleti személyiség nem érzi azt, hogy mikor elég.

Keresés