2024 első felében a hackerek több mint 1,5 milliárd dollár értékű kriptot loptak el, ami 293%-os növekedést jelent 2023 azonos időszakához képest. Ismét a DeFi protokollok sebezhetőségét használták ki a tolvajok az okosszerződésekben található hibák miatt. A legnagyobb hackertámadások tőzsdék, egy játékplatform és személyes pénztárcák feltörésére i
Nem hiszem, hogy túl sok ember létezne a földgolyón vagy akár itt a Kárpát-medencében, aki elmondhatná magáról, nyolcvanadik születésnapján visszarévedve: két szóért két évet kapott.
Ma tette közzé a KSH a júniusi fogyasztói inflációs adatokat. Az idei év hatodik hónapjában a fogyasztói árak stagnáltak az előző hónaphoz képest, főként az energiaárak kedvező alakulásának betudhatóan. Az éves inflációs ráta így csökkent: 3,7 százalékra a májusi 4,0 százalékról. A maginfláció viszont gyorsult: 4,1 százalékra emelkedett éves szinte
Ma fontos gazdasági adatok várnak ránk, melyek a devizapiacokon és a tőzsdéken is okozhatnak mozgásokat: a tengerentúlon érkezik a pénzügyminiszternek és a jegybankelnöknek is a kongresszusi meghallgatása délután, elsősorban erre figyelhetnek majd a gazdasági szereplők. Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszott, ugyancsak bizonytalan
"A magyarok nem támogatják az Európai Néppárt és elnöke, Manfred Weber álláspontját számos fontos kérdésben, a háborútól a migrációig. Ez a baloldali Néppárthoz csatlakozó Tisza Pártnak is komoly dilemmát okozhat még. Az európai jobboldal legnagyobb erejévé vált Patrióták programja viszont a magyar választók többségének akaratával találkozik" - der
Ha anyagi jólétre és boldogságra vágysz, akkor mindenképp érdemes olyan növényekkel körülvenni magad otthon, melyek a Feng Shui szerint a jó szerencsét képviselik.
A következő napokban érdemes áttekinteni a bankok bankszámla ajánlatait és számlavezető pénzintézetet váltani: a legkedvezőbb, akár ingyenes bankolást lehetővé tevő konstrukciók egy részét talán tovább nem értékesítik majd a bankok a tranzakciós illeték emelés és annak áthárításának tilalma miatt. A megfelelő számlacsomaggal évi több tízezer forint
A húszas éveid megalapozzák a jövődet, a gondolkodásmódodat, és rengeteg csodálatos, vagy éppen szomorú emléked származik innen. Ez az időszak a tökéletes lehetőség arra, hogy azt csináld, amit csak szeretnél, és kiélvezd az életet; ám nagyon sokan az alábbi négy módon észrevétlenül szabotálják ezt az időszakot.
A regnáló finn bajnok, Teemu Asunmaa az Észt Rallyn indult első ERC-futamán, és a kvalifikáció után takarítani kényszerült az első napon, így már az első szakasz előtt tudta, hogy nem fog tudni jobb eredményért harcolni.
Megvették kilóra az elnökséget – állította egy névtelen levél, majd lemondott hat elnökségi tag. A békéscsabai vezér állítja, nincs összefüggés a levél és a lemondás közt. De akkor mi zajlik a röplabdában, miért forrong a tagság, és mi lehet a megoldás?
A világ népességének elöregedésében Japán jár az élen, ahol évtizedek óta alakítja a gazdaság működését az idősek arányának növekedése a népességen belül. Ez sorra szül újabb meglepő helyzeteket.
Brad Pitt és barátnője, Ines de Ramon kapcsolata kezd egyre komolyabbra fordulni. Bár a páros próbálja óvni a magánéletét a reflektorfény elől, a napokban kéz a kézben sétálgatva jelentek meg a nyilvánosság előtt, a szerelmes fotóik pedig futótűzként terjednek a neten.
3,7 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest a fogyasztói árak júniusban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss elemzése szerint, ami lassulást jelent az előző hónaphoz képest. Sőt havi bázison a statisztika szerint nem történt változás. Érdekes módon hiába van óriási vita a kormány és a forgalmazók között a drága üzemanyagok miatt,
Letartóztatták és bíróság elé állították a Crypto.com európai, máltai székhelyű leányvállalatának (Foris Dax MT Limited) jogi megfelelőségi biztosát. A 33 éves Jose Luis Alonso Melchort azonnal elbocsátotta a kripto tőzsde. A Malta Today szerint Melchort eredetileg azért rúgták ki, mert a Crypto.com felfedezte, hogy nem hajtott végre egy bírósági l
A svájci központú MET Csoport 10 éves, hosszútávú LNG-vásárlási megállapodást kötött a Shell-el. A szerződés átvételi pontja a Mexikói öbölben van, amellyel a MET globális diverzifikációt is biztosít a portfóliójának, olvasható a vonatkozó közleményben.
A svájci központú MET Csoport 10 éves, hosszútávú LNG-vásárlási megállapodást kötött a Shell-lel. A szerződés átvételi pontja a Mexikói öbölben van, amellyel a MET – az európai ügyfeleinek ellátása mellett – globális diverzifikációt is biztosít a portfóliójának.
A MOK főtitkára és alelnöke szerint 10-20 év kellene az egészségügy átalakításához. Manapság azonban a döntéseket gyakran politikai erőviszonyok és lobbierők befolyásolják.
Nehéz észrevenni, pedig évente milliók életét veszi el a hirtelen szívhalál. A finn Tamperei Egyetem kutatói rájöttek, hogyan jelezhető előre a közeledő baj.
A kormány hétfőn jelentette be, hogy védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan banknak, ami extraprofitot termelt a háborús időkben, és nem növelte az álllampapír-állományát.
A legendás focista szülővárosának lakói úgy tisztelegtek a pályafutását befejező középpályás előtt, hogy összegyűltek a város közepén és egy "TONI 8" alakzatot formáltak.
Nicolas Cage legújabb filmje, a Longlegs – A rém augusztus 1-jén érkezik a magyar mozikba. A színész egy friss interjújában kiemelte a 2021-es Disznó című thrillert, mint legkedvesebb filmjét, amely szerinte mély érzelmi tartalommal bír, emellett elmesélte, hogy egy filmjéhez digitális képet is szkenneltek róla. Cage aggodalmát fejezte ki a mesters
Évek óta megfigyelhető, hogy sok eladó túlárazott ingatlannal lép be az értékesítési piacra, ha azonban komoly az eladási szándék, akkor a hirdetési ár is reális - mondta az InfoRádióban az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője, Balogh László.
Hétfőn a kormány különadóinak hírére esett átmenetileg 395-ig a forint az euróval szemben, ma reggel a vártnál jóval alacsonyabb inflációs adat lökte tovább a lejtőn a magyar fizetőeszközt: az euróval szemben 396,5 körül is járt az árfolyam, azaz egyhetes mélypontra bukott a forint. A hét második felében az amerikai inflációs adat hozhat majd nagy
A marokkói Agadirból London Stanstedbe tartó Ryanair-járat fedélzetén olyan incidens történt, amelyet az utasok és a személyzet egyaránt rémálomként éltek meg. A repülőgép mindössze 36 percnyi repülés után kényszerült leszállni Marrakeshben, miután két család között tömegverekedés tört ki.