2024. július 9. kedd

júl. 9
7:09
A szaudiak is bevásárolják magukat a Renault-Geely motorgyártásba (Autószektor)
Ahogy korábban például az olajválság, úgy a mostani villanyos átállás is meglepő együttműködéseket eredményez néha. Ilyesmi például a Renault-Geely együttműködés szülöttje, a Horse Powertrain, amihez épp most csatlakozott harmadik félként a Saudi Aramco, azaz Szaudi-Arábia állami olajtársasága. Az együttműködést így már 7,4 milliárd eurósra becsüli
júl. 9
7:12
Üti-vágja a bankokat a magyar kormány (Piac és Profit)
A kormány a háborúellenes akcióterv keretében arról döntött, hogy védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan multinacionális vállalatnak, amely a háborús időkben extraprofitra tett szert. A kormány továbbra is elutasítja, hogy a háború árát a magyar családok fizessék meg, miközben egyes szereplők extraprofithoz jutnak. Nagy Márton nemzetgazda
júl. 9
7:12
Árnyékkormányt alakított az összetöpörödött brit Konzervatív Párt (Infostart)
Megalakult hétfőn a múlt heti nagy-britanniai parlamenti választások után ellenzékbe került Konzervatív Párt árnyékkormánya.
júl. 9
7:12
Egy világhírű filmsztár szerint a gyerekeknek kell dönteniük a saját nemüket illetően (HírTV)
A Marvel stúdió She-Hulk című sorozatának sztárja elítéli azokat a szülőket, akik nem hagyják meg a gyerekeik azon szabadságát, hogy eldöntsék milyen neműek akarnak lenni.
júl. 9
7:12
Senki sem tudja, hogy mi történt a bolgár hatóságok által lefoglalt 200 000 bitcoinnal (Kripto Akadémia)
Németország tegnap egy minden eddiginél nagyobb, 950 millió dolláros bitcoin eladást hajtott végre. A kormányzat által tavaly lefoglalt 50 000 BTC közel fele ezzel ismét piaci forgalomba került, aminek kapcsán úgy gondoltuk, hogy egy másik emlékezetes, szintén állami szereplőhöz köthető bitcoin történetet is érdemes lenne felidézni. A bolgár hatósá
júl. 9
7:12
Interjú a vámpírral: Ki Akasha, aki miatt Lestat olyan erős? (Könyves Magazin)
Véget ért az Interjú a vámpírral második évada, a fináléban pedig Lestat arra hivatkozik, hogy Akasha vére miatt kár próbálkozni a megölésével. De ki az, akiről beszél?
júl. 9
7:12
Budapest Európa legjobb kávézós városai közé került (Roadster)
Erre nem igazán számítottunk.
júl. 9
7:14
Mit tehetnek azok, akiknek törlik a járatát vagy csak késik? (Roadster)
Csúcsra jár a légi közlekedés Európában: a tomboló nyárra a foci-Eb és a közelgő olimpia is rátesz egy lapáttal. Sok a késés, a járattörlés, de mit lehet tenni ezek ellen?
júl. 9
7:15
Azonnal megjelentek a közlönyben a Kormányinfón bejelentett változtatások (Mandiner)
Engedmények a gyermektelen pároknak, bankok megadóztatása, háborús propaganda féken tartása.
júl. 9
7:15
Lejár a határidő, délután 4-ig le kell szedni a választási plakátokat (Telex)
A határidő lejárta után az önkormányzatok is leszedhetik a plakátokat, ennek a költségét pedig kiszámlázhatják a pártoknak, jelölteknek.
júl. 9
7:15
Megvan az időpont: ekkor tudjuk meg, hogy ki nyerte a főpolgármester-választást (naphire.hu)
Kedden kezdődik és a tervek szerint csütörtökig tart a főpolgármester-választás érvényes szavazatainak újraszámlálása, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) várhatóan pénteken dönt az eredményről.
júl. 9
7:16
A magyarok egyik kedvenc városában folyamatosan csökken az autóbirtoklás (Roadster)
Európa egyetlen nagyvárosa, ahol folyamatosan csökken az egy főre jutó autók száma, cserébe terjed a carsharing, azon belül is a Free Floating rendszer.
júl. 9
7:18
Vízi járőrözést kezdenek a Maroson és a Tisza alsó szakaszán (ProfitLine)
A vízi forgalom figyelemmel kísérése, az esetleges mentési feladatok ellátása mellett az illegális migráció felderítésében is részt vesznek a polgárőrök a Maroson és a Tisza alsó szakaszán azzal a kishajóval, melyet hétfőn adtak át a Marosmenti Polgárőr Egyesületnek Szegeden.
júl. 9
7:21
Vidnyánszky Attila: Szász Júlia miért nem írja le a Facebookon, hogy másfél millió forintot nem vesz fel?! (SzMo)
A Nemzeti Színház vezérigazgatója a novemberi színészbaleset kapcsán adott interjút. Vidnyánszky szerint valakik befolyásolják Szász Júliát.
júl. 9
7:21
A háború komoly bevételi forrást biztosít sokaknak (Magyar Hírlap)
"Annyi támogatást adnak Ukrajnának, amennyi elég ahhoz, hogy éppen megmentsék, de a győzelemhez kevés".
júl. 9
7:21
A szerb szilvatermelőknek sem felhőtlen a kedvük (Mezőhír)
Szerbia a fajtaszortimentjétől és a korábbi érésidőtől reméli #hogy labdába rúghat Moldova mellett.
júl. 9
7:21
Alaszkai gleccserek végveszélyben: Drámai gyorsulás észlelhető a jég olvadásában (Helló Magyar)
Tudósok megfigyelései alapján Alaszkában a gleccserek drámai gyorsasággal olvadnak! Részletek a cikkben.
júl. 9
7:21
Jelentősen csökken a CATL debreceni akkugyárának kibocsátása (Villanyautósok)
A módosítási kérelem szerint a határérték töredéke lesz csak az NMP kibocsátás.
júl. 9
7:21
Perzselő aszfaltpuszta Budapest legújabb, máris műemlék lifestyle hotelja körül (Telex)
Mi lett a Bem téren a Radetzky-laktanyából? A bontása előtti viták óta nyomon követjük a műemlék épület sorsát. Az új lifestyle hotel és irodaház megnyitása elött megnéztük, a tervekhez képest hogy alakult a környezete.
júl. 9
7:21
Pünkösdista templomnak ment neki szándékosan teherautójával egy férfi Ausztriában (Telex)
A román férfi elfogásakor azt mondta, hogy az egyház tönkretette az életét.
júl. 9
7:24
Ma már sokkal durvább forróság lesz, de nem ez a vége (Blikk)
Mutatjuk, mire számíthatsz!
júl. 9
7:24
Ütött a kampányplakátok utolsó órája (Infostart)
Délután 4-től már nem szabályos, hogy bárkinek a hirdetése fent van a köztereken.
júl. 9
7:24
Csendes szívroham: így ismerheti fel még időben! (EgészségKalauz)
A csendes szívroham olyan, mint a "normális szívroham" csak épp a megszokott tünetek nélkül jelentkezik. Milyen jel utalhat rá akkor mégis? A kardiológus elmondja.
júl. 9
7:24
Ilyen szerető vagy zodiákusod szerint. Magadra ismersz? (Bien)
A szexualitásunkat számos tényező befolyásolja, de a csillagjósok szerint a horoszkópod is árulkodik arról, milyen is vagy a hálószobában.
júl. 9
7:27
A kukoricatermelők örülhetnek a hurrikánnak (Agrofórum)
Alapvetően látványos csökkenéssel indult a kereskedés a terménypiacokon a héten, Amerikában és Európában is csak egy-egy kivétel akadt.
júl. 9
7:27
Burger Barna európai városokban készített képeiből nyílt kiállítás (Magyar Hírlap)
Meg nem írt képeslapok címmel tekinthető meg a tárlat hétfőtől Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében.
júl. 9
7:27
Így könnyebb lesz eladni a panellakásokat (KKV Magazin)
2024-ben is a panellakások bizonyultak az egyik legkeresettebb ingatlantípusnak, köszönhetően részben annak, hogy a téglalakásokhoz képest 20-30 százalékkal alacsonyabb áron érhetőek el a vevők számára az ingatlan.com adatai szerint. Részben ez is indokolta, hogy az ingatlanhirdetési portál beszerezte és digitalizálta a budapesti panellakások alapr
júl. 9
7:27
Nemcsak a csalók, de a bankok is visszaélnek az ügyfelek adataival? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 9
7:27
Felépítették az ország egyik legfontosabb fesztiválját, a Filmintézetet nem nagyon érdekli (Forbes)
Szűkös állami források, áldozatos munka. Új stratégiával próbál túlélni az ország egyik legjelentősebb filmfesztiválja, a BIDF.
júl. 9
7:30
Leváltják a bicskei iskolaigazgatót, aki testnevelő tanárként alkalmazta K. Endrét (444.hu)
Bárányos József 35 évet dolgozott le az iskolában. A tankerület most súlyos szakmai és etikai kifogások miatt leváltja az igazgatót.
júl. 9
7:30
A Boeing mintegy 2600 gépét kell azonnali hatállyal átvizsgálni (Igényesférfi.hu)
Az oxigénmaszkok problémája miatt mintegy 2600 Boeing 737-es repülőgépen rendelt el ellenőrzést a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) hétfőn.
júl. 9
7:33
Fontos kérdést válaszoltak meg tudósok a Holddal kapcsolatban (Hamu és Gyémánt)
A Holdnak nincs saját mágneses tere, mégis vannak rajta apróbb mágneses mezők. Hogyan lehetséges ez?
júl. 9
7:33
Folytatódik a kánikula: akár 40 fog is lehet kedden (Mandiner)
A hőség fokozódik, és egyelőre nem látszik hol a vége.
júl. 9
7:35
Papíron is eldőlt: a németek többsége Orbán Viktor álláspontját vallja (Mandiner)
A németek csaknem nyolcvan százaléka szerint megbukott a kormányuk és a tömeges bevándorlás ellen vannak.
júl. 9
7:36
Vidnyánszky Attila Szász Júliáról és Horváth Lajos Ottóról: "Ahol tudtunk, segítettünk, már amennyire engedték" (Blikk)
Az utóbbi időben meglehetősen komoly vita bontakozott ki a Nemzeti Színház főigazgatója és a társulat színésznője, Szász Júlia között, aki tavaly novemberben Horváth Lajos Ottóval együtt súlyos sérülést szenvedett a Rómeó és Júlia előadás közben. A színésznő szerint eddig nem kapott kártérítést, annak ellenére, hogy Vidnyánszky korábban azt állítot
júl. 9
7:36
Karácsony vs. Vitézy - Most indul a nagy újraszámlálás (Infostart)
Három napon át zajlik a fővárosban a főpolgármester-jelöltekre leadott voksok újbóli összeszámlálása. Az eredményről pénteken ad tájékoztatást az NVB. Amelyet aztán újra meg lehet fellebbezni, két fórumon is.
júl. 9
7:36
Vidnyánszky szerint újra el akarják pusztítani a Nemzetit (ATV)
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Szinhát főigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta: nagyon csúnya dolog, ami a Nemzeti Szinház ellen zajlik, ő Szász Júliához nagyon mélyen kötődött, ezért csalódás számára azokat a hamis állításokat olvasni, hogy ők nem fizettek semmit a színészeknek, így Júliának.
júl. 9
7:36
A Porsche kitart az elektrifikáció mellett (autopro)
Annak ellenére, hogy a kereslet csökken.
júl. 9
7:36
Hosszú idő után előkerült Angelina Jolie és Brad Pitt 15 éves fia, a rajongók azonban el sem akarják hinni, hogy tényleg őt látják (Femcafe)
Angelina Jolie-t a paparazzók rendkívül ritkán fotózzák le 15 éves fia, Knox társaságában. A fiatalember azonban most - hosszú idő után - ismét kilépett "a rivaldafénybe."
júl. 9
7:36
A közösségi média már a rémálmainkban is megjelenik (Könyves Magazin)
Új kutatás készült a közösségi média és a rémálmok közötti kapcsolatról. A hírhez egy könyvet is ajánlunk.
júl. 9
7:36
Pajzsmirigyzavar: ezzel a korai panasszal is jelezheti a szeme (EgészségKalauz)
Az ismert jeleken túl, vagy akár azokat megelőzően is jelentkezhetnek különböző tünetek, melyek a pajzsmirigy zavarára utalhatnak.
júl. 9
7:38
Udvaros Dorottya bevallotta, sokszor bűntudata volt, ha a színház miatt nem lehetett a fiával (Blikk)
A színésznőt egyáltalán nem rettenti meg a közeledő születésnapja, amikor kereken 70 éves lesz. Az évfordulókat inkább csak egy jó alkalomnak tekinti az ünneplésre. Udvaros Dorottya arról mesélt, hogy milyen nehéz pillanatokat élt meg anyaként, és azt is elárulta, készen áll-e már a nagymamai teendőkre.
júl. 9
7:39
Felháborító eset egy budapesti szórakozóhelyen, nem kapják meg a borravalót az ott dolgozók, egy forintot sem látnak belőle (Promotions)
Így adjunk jattot, sokszor egyáltalán nem osztják vissza azt a pultosoknak, pincéreknek.
júl. 9
7:39
Harmincnyolc ukrán drónt lőtt le az orosz légvédelem (Magyar Hírlap)
Az Orosz Föderáció Rosztov, Belgorod, Kurszk, Voronyezs és Asztrahán régiói felett semmisültek meg a pilóta nélküli eszközök.
júl. 9
7:39
Nagy változást jelentetett be a Tesco: nincs több Clubcard-os trükközés (naphire.hu)
2024. július 15-től módosulnak a Tesco Általános Szerződési Feltételei, amely a magyar vásárlókat is érinti.
júl. 9
7:42
Érkezik Az ördög Pradát visel folytatása (Blikk)
Csaknem tizennyolc évvel azok után, hogy bemutatták David Frankel blockbusterjét, kiderült, hogy készül Az ördög Pradát visel folytatása, ráadásul úgy néz ki, az eredeti gárdából többen is benne lesznek a buliban. A Disney által gyártott új részben ismét láthatjuk Meryl Streep, Anne Hathaway és Emily Blunt karakterét, ahogy a divat világában küzden
júl. 9
7:42
Mérnökök szkafanderben: út a Boschtól a világűrig (Digital Hungary)
A Hunor Magyar Űrhajós Programnak köszönhetően két elhivatott mérnök nyithat új fejezetet 44 év elteltével a hazai űrhajózás történetében. Mindketten a Boschnál kezdték karrierjüket, és rövidesen együtt vesznek részt az űrhajós kiképzés utolsó, egyesült államokbeli fázisában. Az innovatív gondolkodás és az újdonságba, folyamatos változásba vetett h
júl. 9
7:42
Lapajánló: már kapható a Vince magazin júliusi lapszáma (Vince)
A legismertebb fehérborunkat, az olaszrizlinget, azon belül is az érleltebb, magasabb árkategóriájú borokat vizsgálták meg ebben a hónapban a tesztelőink. Autós túrára a Mátrai borvidékre indultunk, ahol megismerkedtünk a Scharioth Birtok történetével. Jártunk Új-Zélandon is, ott jónevű borászokat kerestünk fel, és csak annyit mondunk, hogy van éle
júl. 9
7:45
Tovább gyengült a forint (Magyar Hírlap)
Az euró jegyzése kedd reggel hét órakor 394,83 forinton állt az előző este hat órai 394,30 forint után.
júl. 9
7:45
Gyurcsány Ferenc: Az orbánizmus Európa-ellenes, szabadulni kell tőle! (Nyugati Fény)
Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor rendszeréről írt.

Keresés