A Mol-csoport székházában tartották az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége keretében a Versenyképességi Tanács informális, magyarországi ülésének szakmai programját, ahol az Európai Unió versenyképességért felelős miniszterei és államtitkárai egyeztettek a kontinens kihívásairól.
A bloggerek és a híres divatmagazinok minden évben listát készítenek az antitrendekről. Néhány dolog folyamatosan rá kerül erre a listára, mert egyrészt hihetetlenül nehéz kombinálni őket más ruhákkal, másrészt a test alakjának hibáit emelik ki, ahelyett, hogy elrejtenék őket.
Az ukrán elnök szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek nincs meg a kellő befolyása ahhoz, hogy a konfliktus lezárása érdekében tárgyalásokat folytasson.
A klímaváltozásról szóló diskurzusban használt kifejezések nem elég hatékonyak, ezért új, erőteljesebb kifejezések bevezetését javasolja egy tanulmányban Forgács Bálint, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának kutatója.
A cochleáris implantátum beültetése eredményeképpen ma már a súlyos nagyothallók és - bizonyos esetekben - siket emberek is jelentős hallásjavulást érhetnek el, ezek az ő kedves történeteik.
A nyár az aratás időszaka. Ahogy haladunk előre a nyári napok során, úgy egyre szaporodnak a határban a learatott gabona- és őszi káposztarepce tarlók is. A tarlókon az időjárás függvényében előbb-utóbb megjelennek a kipergett szemek csírázása során kialakuló árvakelések is, amelyeket gazdagíthat meglehetősen sok T4-es életformájú gyom is.
A Telegrammon futó, tap-to-earn játékok egy csapásra meghódították a kriptovilágot. A faék egyszerű játékmód, a könnyű pénzszerzési lehetőség és az egyre népszerűbb airdrop lehetőségek miatt tömegek próbálják ki az új játékot. De hogyan is működik ez az új tap-to-earn műfaj, és miért lett ennyire népszerű? Mi az a tap-to-earn? A Tap-to-earn projekt
Aláírta a Roszkoszmosz vezetője, Jurij Boriszov a programban részt vevő 19 vállalattal az új orosz űrállomás építési ütemtervét. Hat éven belül el akarják készíteni az orosz űrállomás négy modulból álló magját.
A Wizz Air további késésekre számít az Airbus repülőgépek szállításában, Váradi József, a fapados légitársaság vezérigazgatója azonban optimista a kapacitás növelésével kapcsolatban. A Reutersnek adott interjújában kifejtette, hogy bár az Airbus szállítási zavarai folytatódnak, ezek nem fogják jelentősen befolyásolni a Wizz Air terveit.
Sok energiagyógyász azt mondja, hogy érdemes mentálisan rendbe tenni magad, ami utána a súlycsökkenést is magával vonja. Szükséged van a lelki táplálékra, a pozitív gyógyító energiára, arra, hogy jól érezd magad a bőrödben. Ha ugyanis ez nincs meg, akkor benne ragadhatsz a korábbi mintákban.
2024. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, az élelmiszereké 0,3 százalékkal csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A CUPRA DarkRebel tanulmányautó különleges formatervével elnyerte a Red Dot: Best of the Best elismerést - a rangos verseny legmagasabb díját. A siker ezzel nem ért véget, hiszen a CUPRA Tavascan is elhozta a Red Dot-díjat, amelyet a nemzetközi zsűri az igazán kiemelkedő dizájnnal rendelkező termékeknek ítél oda. "A CUPRA továbbra is feszegeti a fo
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház Főigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt, hogy csúnya dolog, ami a Nemzeti Színház ellen zajlik, és szerinte meg akarják hurcolni a teátrum vezetését.
Minden harmadik marokkói tervezi azt, hogy elhagyja hazáját és Európában vagy az Egyesült Államokban próbál letelepedni. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint azonban a valódi problémát a szubszaharai térségből menekülők okozhatják, akik egyre nagyobb számban érkeznek Marokkóba.
Júniusban átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbi szintet. Májushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, az élelmiszereké 0,3 százalékkal csökkent – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tegnap a kormány különadóinak hírére a forint nagyot gyengült az euróval szemben, végül 395 állt meg a gyengülés. Ma is 395 alatt kezd a forint, de tartósan nem lesz tér a pihenésre: a magyar inflációs adat máris hozott némi gyengülést, a hét második felében pedig az amerikai infláció okozhat mozgásokat.
A Shell kormányzati engedélyt kér a hatóságoktól arra, hogy Dél-Afrika nyugati partjainál akár öt tengeri kutat fúrhasson - derült ki az SLR környezetvédelmi tanácsadó cég kedden közzétett jelentéstervezetéből.
A kormány új rendeletet adott ki a szociális hozzájárulási adóra (szocho) vonatkozó szabályok módosításáról. A veszélyhelyzetre hivatkozva, és a foglalkoztatás növelését célul kitűzve a munkáltatóknak bizonyos esetekben engedélyezik az adó teljes visszaigénylését – derül ki a hétfő esti Magyar Közlönyből.
A Republikánus Párt hétfőn közzétette a Donald Trump által támogatott állásfoglalást, amely enyhíti a párt álláspontját az abortusz és a melegházasság kérdésében.
Versenghetnek-e frissen alakult startupok olyan nagyágyúkkal, mint az OpenAI? Egy új vállalkozás, a kevésbé ismert ázsiai nyelvekkel foglalkozó, azokat egymás és az angol között fordító nyelvmodellt és chatbotot fejlesztő Two AI példája azt mutatja, hogy nem reménytelen a verseny. Persze tovább kell fejlődnie hozzá, és nem szabad felvinnie szolgált
A háborúnak szinte valamennyi szektor a kárvallottja, köztük a bankszektor is. A gazdasági bizonytalanságok piaci következményei mellett számos kormányzati intézkedés terhét is fegyelmezetten és együttműködően viseli a bankszektor, ezért visszautasítja, hogy a háborús időkben extraprofitra tett volna szert.
A NATO olyan nyilatkozatot készül kiadni, amelyben Ukrajnának a szövetséghez való csatlakozáshoz vezető útját "visszafordíthatatlannak" nevezik. A döntést a Fehér Ház is támogatná, valamint a katonai szövetség többsége is örülne Ukrajna felvételének. A közlemény végleges tartalma még változhat a jövőben.
2024. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, az élelmiszereké 0,3 százalékkal csökkent - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).