Rishi Sunak brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy távozik a kormányfői tisztségből, és lemond a Konzervatív Párt vezetői posztjáról is, miután az előző nap tartott nagy-britanniai parlamenti választásokat az eddigi legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt nyerte meg.
Az E.ON Hungária csoport szakemberei mintegy 165 ezer okosmérő telepítését fejezték be június végén a Dunántúlon és Pest vármegyében, a készülékek részben családi otthonokba, egyéb ingatlanokba, részben ipari, vállalati létesítményekbe kerültek - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) számos panasz érkezik a légitársaságok tájékoztatásaival, illetve egyéb gyakorlataival kapcsolatban, ezért megkülönböztetetten figyeli a légitársaságok tevékenységét, és hatáskörei keretében támogatja a fogyasztóvédelmi eljárásokat – tudatta a…
Előrehozott döntőnek tartják Németországban a Nationalelf Eb-negyeddöntőjét. A péntek este hatkor kezdődő, stuttgarti találkozón az ellenfél a torna eddigi legjobb csapata, a spanyol lesz.
Az eset során egy férfi állítólag vízibombát dobott a színész kabriójára, aki kiszállt az autójából, és nekiesett az elkövetőnek, ezzel kirobbantva egy tömegverekedést a Los Angeles-i parádé útvonalán.
Frissítés: A nézelődők miatt a sztráda másik oldalán is torlódik a forgalom, így mindkét irányban már több, mint 5 km hosszan araszolnak a járművek. Aki teheti, válasszon másik útvonalat - írt az Útinform kevéssel fél 1 előtt. A police.hu azt közölte, hogy a kamionbalesetben egy személy életét vesztette, valamint három megsérült. Korábban írtuk: A
A magyar kormányzati gép, amin a korábbi feltételezéseknek megfelelően Orbán Viktor utazott Moszkvába, leszállt Vnukovóban, mintegy egyórányi autóútra Moszkva központjától. Mindeközben az EU politikusai nem győzik hangsúlyozni, hogy a Moszkvával való tárgyalásra nem jogosították fel a magyar miniszterelnököt. Még akkor sem, ha a hónap elején Magyar
Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján július 5-én és 6-án az azerbajdzsáni Susában - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
Immár hivatalossá vált, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában tárgyal egymással, a magyar politikus már meg is érkezett a találkozóra, ami azonnal vezető hírként jelent meg az orosz médiában - számolt be a Világgazdaság.
Előkerült egy videó, amin Orbán Viktor és kíséretének autókonvoja látható, amint Moszkva belvárosában éppen Putyin felé tartanak, feltehetően a Kremlbe.
A Magyarországon forgatott Rumoursban a G7 tagjait annyira lefoglalják a saját beszédeik, hogy azt sem veszik észre, hogy körülöttük mindennek kampó. Rózsaszín Uborka ismert arcokkal és egy óriási aggyal.
A Fidesz európai parlamenti képviselője reálisnak tartja, hogy a formálódó Patrióták Európáért pártszövetség a frakcióalapítás feltételeként előírt országszám dupláját, illetve a létszám négyszeresét is teljesítheti. Deutsch Tamás arról is beszélt az InfoRádióban, hogy a frakció a jövő hét elején alakulhat meg, és szerinte az Európai Parlament harm
Májusban a lakáshitelpiac mellett a személyi hitelek piaca is képes volt a további bővülésre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint az áprilisi 68,21 milliárd forinttal szemben májusban már 71,98 milliárd forint személyi hitel került kihelyezésre. Ez 5,5 százalékos bővülést jelent, amely ugyan elmarad a március-április vonatkozásában mért
A zöld rendszámmal forgalomba helyezett autók száma Magyarországon 2024 júniusának végére meghaladta a 100 ezret, míg a teljesen elektromos járművek száma az utakon meghaladta az 59 ezret - derült ki a Belügyminisztérium adataiból. Bár a friss adatok mindenképp mérföldkövet jelentenek, a zöld rendszámos autók futó állományon belüli arányának még bő
Brassói Vivien Kalocsán született és élt egészen tizenkilenc éves koráig. "Idejártam oviba, általános iskolába és gimibe is," - meséli Vivien, aki ma már elismert roma származású, emberi jogi szakjogász. Szülei a kalocsai paprikamalomban dolgoztak gyári munkásként.
Alig fél éve maradt a hazai vállalkozásoknak arra, hogy felkészüljenek egy 2025. január 1-jén életbe lépő és komoly adminisztrációs változásokat hozó jogszabályváltozásra. Szektorspecifikus rendeletek alapján jövő év elejétől a kereskedők és a hálózati engedélyesek a vállalkozások villamosenergia- és földgázszámláit már csak elektronikus formában b
Az ifo intézet (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) honlapján olvasható összefoglaló alapján az ágazat vállalatainak az üzleti környezetről alkotott véleményét számszerűsítő mutató értéke mínusz 9,3 pontra, öthavi mélypontra csökkent a májusi mínusz 9,1 pont után. Miként a német gazdaság általá
A versengés néha a legjobbat, máskor pedig a legrosszabbat hozza ki belőled. Az alábbiakban olyan eseteket gyűjtöttünk össze, melyekben élen járni egyenlő a kétes dicsőséggel – mégis sokan elsők akarnak lenni bennük.