2024. július 5. péntek

júl. 5
22:39
Ne vegyen és ne egyen szintetikus droggal készült gumicukrot, figyelmeztet az NNGYK (Telex)
A THCJD jelzésű gumicukrok szintetikus kannabinoidokat tartalmaznak, ezek a THC-nál sokkal erősebb hatásúak.
júl. 5
22:42
Szikora Róbert is kielemezte az Azahriah jelenséget, és odacsapósan mondta el a véleményét (Femcafe)
Azt tudjuk jól, hogy az előadók közül Szikora Róbert is mindig őszintén elmondja, amit gondol. Most Azahriah, és a Valmar is a középpontba került.
júl. 5
22:45
Olmo szerint ez közös győzelem (Magyar Hírlap)
Kroos pályafutása véget ért.
júl. 5
22:51
Az európai diploma kérdése is fókuszban van a soros elnökség ideje alatt (Magyar Hírlap)
A magyar modell a felsőoktatás, szakképzés és innováció kapcsán már bizonyított.
júl. 5
22:51
"Brüsszeli bürokratikus ostobaságnak" nevezte Orbán Viktor Joseph Borell hatáskörökről szóló bejegyzését (Mandiner)
Míg Brüsszelben a illetékességek tisztázásával bíbelődnek, addig a magyar miniszterelnök a béke érdekében tárgyal.
júl. 5
22:57
Ellopja a fotóinkat a mobilunkról a legújabb kártevő (MMonline)
Az adattolvaj kártevők generatív AI-eszközöket kezdtek el használni. Az új, mobilokat veszélyeztető kártevő képes arcfelismeréssel összefüggő adatokat lopni, amelyek segítségével deepfake videókat hoz létre. Az ESET legújabb Threat Report jelentése átfogó képet ad az ESET szakértői csapata által 2023 decemberétől 2024 májusáig megfigyelt fenyegetet
júl. 5
22:57
Idén Dj Sellő pörgeti fel a nyarat: a klasszikus jeges kedvenceket remixeli a habkönnyű ízekkel (Digital Hungary)
A Starbucks üzleteiben közel négymillió variációban kérhetik kávéikat a vendégek. Ezen a nyáron a kávézólánc kávémesterei újragondolták a kedvenc klasszikusokat, és a számtalan lehetőség közül megálmodtak négy italvariációt, amelyek hamar a vendégek kedvencei lehetnek. A fesztiválszezon és a kávéházi életérzés ötvözéséből születtet négy Remix italk
júl. 5
23:03
A kannibál hagyománynak tragikus vége lett (Magyar Hírlap)
Általában azt gondolják az emberek, hogy a kannibalizmushoz mindig valamilyen agresszív tett kapcsolódik.
júl. 5
23:03
Putyinhoz megy India miniszterelnöke is (Mandiner)
Narendra Modi az ukrajnai háború kitörése után először megy Oroszországba.
júl. 5
23:06
A függetlenség napján született meg a Nascar leghazafiasabb pilótájának első gyermeke (USAracing)
A közösségi médiában tudatta a világgal Ricky Stenhouse Jr., hogy július 4-én meglátta a napvilágot...
júl. 5
23:09
A függetlenség napján született meg a Nascar leghazafiasabb pilótájának első gyermeke (Racing)
A közösségi médiában tudatta a világgal Ricky Stenhouse Jr., hogy július 4-én meglátta a napvilágot...
júl. 5
23:15
Evenepoel nyerte az időfutamot (Magyar Hírlap)
Összetettben 12 másodpercet faragott a hátrányán.
júl. 5
23:15
Pressman: Orbán nem béketeremtő, moszkvai látogatása a haszonról szól (Telex)
A Fehér Ház szerint is kontraproduktív, amit a magyar miniszterelnök tesz.
júl. 5
23:18
Csökkent a hazai ipari termelés éves szinten (ProfitLine)
Májusban az ipari termelés volumene 5,2, munkanaphatástól megtisztítva 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. 2024. áprilisához mérten 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari kibocsátás a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 5
23:21
Ezek a hüvelyesek gazdagok fehérjében és vitaminokban (Magyar Hírlap)
A csicseriborsó a legalacsonyabb kalóriatartalmú növényi fehérjeforrás a világon.
júl. 5
23:33
Kínai pénzmosó bandára csaptak le (Magyar Hírlap)
A nyomozásban az Europol is közreműködött.
júl. 5
23:39
Észt ellenfelet kapott a Ferencváros (Magyar Hírlap)
A továbbjutóra az ukrán Vorszkla Poltava és a lett Riga FS találkozójának győztese vár.
júl. 5
23:39
A német baloldal sztárja is kiállt Orbán Viktor mellett: Itt az ideje, hogy megtegyük az első lépéseket a béke felé (Mandiner)
Sahra Wagenknecht teljes mértékben egyetért a béke fontosságáról a magyar miniszterelnökkel.
júl. 5
23:39
Fico először beszélt nyilvánosan a merénylet óta, csodálatát fejezte ki Orbán Viktor iránt (Telex)
A szlovák miniszterelnök még Putyinhoz is elment volna Orbánnal, ha egészségi állapota engedte volna.
júl. 5
23:45
Fordulópont: a kínai energiafogyasztás meghaladta az európait (Mandiner)
Kínában 2001 és 2021 között hihetetlen mértékben nőtt az egy főre jutó energiafogyasztás Kínában. Sokan Pekinget hibáztatják amiatt, hogy a zöldátállás lassabban megy végbe, de ezt a folyamatot csak összefogással lehet felgyorsítani.
júl. 5
23:51
Egy férfi ellopott egy kétmilliót érő, egyedi kerékpárt, tízezer forintért adta el (Magyar Hírlap)
Egyedi elektromos kerékpárról vágta le a lakatot.
júl. 5
23:57
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek évente több százezer áldozatot szednek Európában (Mandiner)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új jelentése szerint évente mintegy 391 ezer európai haláleset köthető az ultrafeldolgozott élelmiszerekhez. A szervezet félretájékoztatással, illetve a közegészségügyi kezdeményezések elleni lobbizással vádolja az élelmiszer- és italágazatot.

2024. július 6. szombat

júl. 6
0:03
Tizenegyespárbajban győzte le Franciaország Portugáliát (Magyar Hírlap)
Sokáig nem tudta dűlőre vinni a meccset a két csapat.
júl. 6
0:03
Franciaország büntetőkkel lőtte be magát a négy közé, Portugália kiesett a foci-Eb-ről (Telex)
Bár rengeteg kapura lövés volt az Eb-negyeddöntőn, 120 perc után sem született gól. A büntetőpárbajban a franciák egyszer sem hibáztak, ezúttal elmaradtak a portugál kapus bravúrjai.
júl. 6
0:07
Fábián Gergely: Az otthonfelújítási program az ipari teljesítmény helyreállását is támogatja (Magyar Hírlap)
4,9 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene.
júl. 6
0:09
Tizenegyesekkel Franciaország jutott tovább az elődöntőbe, ők játszanak a spanyolokkal (SzMo)
Cristiano Ronaldo utolsó Eb-meccsét játszotta. Ő berúgta a büntetőt, de számára véget ért az Európa-bajnokság.
júl. 6
0:12
Ezért "olcsó" a kínai elektromos autó (Infostart)
A Mathias Corvinus Collegium elemzője szerint az Európai Bizottság által a kínai elektromos autógyártókra kivetett védővámokkal igyekszik megőrizni az uniós gyártók versenyképességét. Ugyanakkor a kínaik számára óriási előny, hogy az autóikat teljes egészében, importfüggőség nélkül, maguk állítják elő.
júl. 6
0:12
Für Anikó bánja, hogy nem korábban vált anyává (Blikk)
Für Anikó elég későn, negyvennyolc évesen lett anya, amely dolog minden tekintetben megváltoztatta az életét, hiszen olyan dimenziók nyíltak előtte, amelyek létezéséről nem is tudott korábban. Ezért mindenkit arra ösztönöz, hogy minél hamarabb vállaljanak gyereket. Mint mondta, ő maga is bánja, hogy csak az élete delén tapasztalta meg, milyen érzés
júl. 6
0:12
Az ebben a négy csillagjegyben született férfiakból lesz a legjobb férj (Blikk)
Ők életük végéig szeretnek.
júl. 6
0:12
Várakozóterület jelölt ki sebtében a Budapest Airport (Infostart)
Bébiételt, pelenkát és törlőkendőt is biztosítanak.
júl. 6
0:12
Gálik Zoltán: úgy ért el történelmi győzelmet a brit Munkáspárt, hogy alig növelte a szavazói számát (Infostart)
Eleve vereségre volt ítélve a csaknem másfél évtizeden át kormányzó Konzervatív Párt a csütörtöki nagy-britanniai parlamenti választáson, a győztes Munkáspártnak pedig nem lett sokkal több szavazója, mint amennyi 2019-ben volt – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense.
júl. 6
0:12
Görögországban bevezették a hatnapos munkahetet: vajon ez vár más országokra is? (Blikk)
Görögországban július eleje óta bizonyos szektorokban öt helyett hat napig tart a munkahét. Máshol azonban épp az ellenkező irányba mennek a dolgok, Izlandon, Belgiumban, Németországban pont a munkaidő csökkentéséért tesznek lépéseket. És Magyarország vajon melyik irányba tart?
júl. 6
0:12
Orbán Viktor a moszkvai útja után nem jött haza: ebbe az országba sietett tovább – Fotón az érkezése (Blikk)
Nem tétlenkedik a magyar kormányfő, aki már el is hagyta Moszkvát. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Azerbajdzsánba érkezett, hogy részt vegyen a Török Államok Szervezete (OTS) államfőinek Sushában tartandó informális csúcstalálkozóján. Friss fotók is készültek róla.
júl. 6
0:12
Kylian Mbappéval szembejön a plakáthőse (Infostart)
"A 2016-os döntő kemény volt. De ez egy másik mérkőzés" – mondta Didier Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitánya a péntek esti, hamburgi negyeddöntő előtt, a hazai pályán a portugálok elleni fináléra gondolva.
júl. 6
0:12
Borzalmas élete volt az árvaházban és a nevelőszülőknél... most talán minden megváltozik – Melissa, a Zöld Völgy lánya (Blikk)
Az árvaházban nevelkedett Melissa keserédes története, ahogy a fiatal lány megtalálja a boldogságát.
júl. 6
0:12
Az Alkotmánybíróság döntése után újra nem tudni, ki nyerte a főpolgármester-választást (444.hu)
Így most az sem kizárt, hogy az összes, több mint 700 000 szavazatot újra kell számolni.
júl. 6
0:12
A holland Geert Wilders pártja is csatlakozik Orbánékhoz az Európai Parlamentben (444.hu)
Már csak egy pártot kell beszervezniük, hogy önálló frakciót alakíthassanak.
júl. 6
0:12
Spanyolország nyert, és véget vetett a németek Eb-álmainak (444.hu)
Toni Kroos vereséggel fejezte be pályafutását. Spanyolország 2008 óta negyedszer jut Eb-elődöntőbe.
júl. 6
0:15
Még egyszerűbb lett az online állampapír-vásárlás az államkincstárnál (Magyar Hírlap)
A havi rendszeres megtakarítások esetén a kincstár automatikusan elvégzi a befektetést.
júl. 6
0:15
Tárgyalás nélkül nincs béke (Demokrata)
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója új bejegyzést osztott meg közösségi oldalán.
júl. 6
0:15
Menczer Tamás: Orbán Viktor a lehető legtöbbet tette a békéért (Demokrata)
Ha nem állunk szóba egymással, akkor nem lesz béke – figyelmeztetett a politikus.
júl. 6
0:15
Orbán Viktor: A magyar elnökség a békemisszióról szól (Demokrata)
Európának a béke a legfontosabb – jelentette ki Orbán Viktor Moszkvában.
júl. 6
0:15
A spanyolok a 119. percben ejtették ki a németeket (Demokrata)
A spanyol labdarúgó-válogatott hosszabbítás után legyőzte a házigazda német csapatot.
júl. 6
0:15
Visszatér a brutális kánikula: riasztást adtak ki több megyére (AC News)
A mai kellemes meleg után a hétvégén berobban a kánikula. Akár 36 fok is lehet, másodfokú riasztást adtak ki.
júl. 6
0:15
Őrület Budapesten: még mindig nincs vége a Karácsony-Vitézy cirkusznak (naphire.hu)
Karácsony Gergely még mindig nem biztos, hogy megnyerte a főpolgármester-választást.
júl. 6
0:15
Kovászos uborkás, kapros, tőkehalas tészta (Street Kitchen)
A balatoni nyaraknak köszönhetően jól tudjuk, hogy a savanykás koviubi és a frissen sült hal milyen jó párost alkot. De próbáltad már őket egy tésztaételben összehozni? Ha nem, akkor épp itt az ideje: ez a könnyű, mégis különleges pasta villámgyorsan elkészül.
júl. 6
0:15
Orvosmeteorológia: nem akármilyen hőhullám előtt állunk, ezt vegyük komolyan! (EgészségKalauz)
Már szombaton erős lesz a hőterhelés – a Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint.
júl. 6
0:15
Old hollywood egyik legbotrányos szerelmi háromszöge: így szerette el Elizabeth Taylor barátnője férjét! (InStyle)
Elizabeth Taylor élete során összesen nyolcszor volt házas és ezek közül a férfiak közül az egyiket pont egy barátnőjétől szerette el!
júl. 6
0:16
Így lehet most még egyszerűbben állampapírt venni (Infostart)
A Magyar Államkincstár továbbfejlesztette az online felületeit, és a befektetések még egyszerűbb kezelése érdekében több új funkcióval bővült a WebKincstár és MobilKincstár alkalmazás, így már többek között lehetőség van a rendszeres befektetési megbízások rögzítésére is - közölte az államkincstár.
júl. 6
0:16
30 év után Magyarországon járt a Take That: hatalmas meglepetés érte a nézőket a koncerten (Blikk)
Először koncertezett hazánkban a Take That. A '90-es évek egyik leghíresebb fiúzenekara telt házat csinált a Budapest Parkban. A trió miatt azonban még egy legendás magyar csapat, az FLM is összeállt 28 év után. Császár Előd és Hoffer Dani kibéküléséről most nagyon fontos részletek derültek ki.

Keresés