Zsana- Igazi szocialista katasztrófafilm színhelye volt Szeged melletti kis falucska, Zsana, ahol éppen 45 éve a legjelentősebb hazai fölgázkitörést jegyezték fel egy olajkútnál. A Kádári évek alatt kevés látványosabb armageddon történt, szerencsére emberéletben nem esett kár. Több százan életüket kockáztatva, soha nem látott hűtővíz csatornarendsz
Vasárnap Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, majd hétfőn és kedden az ország egyre nagyobb részén emelkedhet a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok fölé.
Szerbia Európa része, nem tud és nem is akar máshová tartozni, Szerbia számára az egyetlen járható út az európai út - mondta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök péntek este Belgrádban, ahol Magyarország belgrádi nagykövetsége szervezett fogadást a magyar soros EU-elnökség alkalmából.
Három kórházhajó, 150 vitorlás, motorcsónakok és orvosok, egészségügyi szakemberek, vízimentők, vízi rendőrök, valamint több száz szervező garantálja a 42. Lidl Balaton-átúszás résztvevőinek biztonságát, miközben megteszik az 5,2 kilométert július 20-án Révfülöp és Balatonboglár között.
Szerintük is egyre több a gépek által gyártott, alacsony minőségű tartalom, miközben az igazságot a generatív mesterséges intelligenciára mutogatva söprik le az asztalról. Kérdés persze, hogy a Google saját magára miért nem vonatkoztatja ezeket a megállapításokat.
Galambos Lajost 14 hónap után váratlanul hazaengedték a börtönből. A zenész azt állítja, jobb egészségi állapotban távozott, mint amilyennel bement. Tanult is sokat az elmúlt időszakban, de azért voltak nehézségei is, főként a rabtársakkal kapcsolatban.
Vasárnap Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, majd hétfőn és kedden az ország egyre nagyobb részén emelkedhet a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok fölé - írta a HungaroMet Zrt. az MTI-hez szombaton eljuttatott veszélyjelzésében.
Az Ötöslottó lassan 70 éves történetében a 3-as nyerőszámot sorsolták ki leggyakrabban, míg a legkevesebb találatot a 82-es nyerőszám tudhat eddig magáénak.
A Corvinus Egyetem Gellért Campusán a Delta Systems Kft. oktatástechnikai rendszert adott át térmikrofonokkal, robotkamerákkal és ledfalakkal. A Corvinus Egyetem Gellért Campusa 2024 februárjában nyitott meg kapuit. Az új kampuszon a Delta Systems biztosította az oktatástechnikai megoldásokat 67 teremben, szabadidős és közösségi terekben. A teljes
A befektetők visszatérítést kaphatnak a Bitfinex meghiúsult szállodai ajánlatáért El Salvadorban. Hotel közösségi finanszírozásból A Bitfinex Hampton Hotel értékpapír-kínálatába beruházó befektetők állítólag jogosultak a visszatérítésre. Azért, mert az finanszírozást gyűjtő szervezet nem érte el az 500 000 dolláros célját, hogy szállodát építsen Sa
Új szélmalom-lapátokat kapott a legendás párizsi Moulin Rouge kabaré. Helyi lakosok és bámészkodók százai figyelték, ahogy pénteken - a többi között kánkán-táncosok előadásával - felavatták a turisztikai látványosságot ékesítő szélmalom négy új lapátját.
Július elsejétől már nem hozhatóak forgalomba italos üvegek, PET-palackok és alumínium dobozok visszaváltási díjas logo nélkül. Erről, valamint az új visszaváltási rendszerről beszélgetett Áder János volt államfő Pethő Zsolttal, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatójával a Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában
A legtöbben épületszigetelésre és ablakcserére költenék az otthonfelújítási támogatást, de napelemet vagy hőszivattyút is sokan vennének a hétfőtől igényelhető forrásból - közölte az OTP hétfőn az MTI-vel.
Az első félévében a személyautók regisztrációjának száma jelentősen nőtt, az év első hat hónapjában 63 331 autót regisztráltak, szemben az előző év azonos időszakban regisztrált 56 594 autóval - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) kedden az MTI-vel.
Elsősorban a nyári turistaszezon és a sportesemények miatti zsúfoltságot lehet okolni. Emellett azonban a szomszédban zajló háború, és az időjárás is szerepet játszik az európai repülőjáratokat érintő problémákban. A helyzet valószínűleg szeptember végéig nem sokat javul majd.
Májusban lényegében stagnált a kiskereskedelmi forgalom, a benzinkutak forgalma nélkül azonban 0,6 százalék a havi alapú növekedés. A fogyasztói bizalom növekvő trendje az utóbbi időben ellaposodott, március óta lényegében stagnál. A nettó reálbérek már a 2023-as év nyarának végétől dinamikus emelkedésnek indultak, így számítani lehet arra, hogy a
Az MVM Next nem számol fel késedelmi kamatot, ha az E.ON-tól átvett ügyfelek megvárják a július 19-e utáni csoportos beszedést – hívta fel a figyelmet az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az MTI-hez pénteken eljuttatott tájékoztatásában.
A magyar szövetség (Masz) szombati tájékoztatása szerint ezúttal is sokoldalú csapat léphet majd pályára, mivel dobó, ugró, sprint, gátfutó, gyalogló, hosszútávfutó és többpróbázó versenyszámban is lesz érdekelt.
Nagyon sok késésre lehet számítani a turistaszezon, valamint a sportesemények, a labdarúgó Európa-bajnokság és a hamarosan kezdődő párizsi olimpia miatt. A reptéren segítőpontokat alakítottak ki az A és a B terminálon a beszálló kapuknál.