Az FTX két korábbi vezető beosztású vezetőjét, akik bűnösnek vallották magukat a büntetőjogi vádakban, és szerepet játszottak főnökük, Sam Bankman-Fried elítélésében, még ebben az évben elítélik. Nishad Singh volt műszaki igazgató és Gary Wang volt technológiai igazgató október 30-án, illetve november 20-án fogja megtudni sorsát. Az FTX botrány Miu
A II. világháború óta nem voltak ilyen rossz állapotban Nagy-Britannia pénzügyei – állította első beszédében az új pénzügyminiszter, aki vizsgálatot rendelt el a korábbi, tory kormány gazdálkodása ügyében.
A hazai mobiltávközlés történetében először a Yettel egy kizárólag digitálisan elérhető, hűségidő nélküli és korlátlan belföldi adatkeretet biztosító előfizetést vezet be Yepp néven, ami teljes mértékben digitalizált ügyfélélményt kínál.
Egy évtizede kell már fizetni az államnak a mindennapi pénzügyi tranzakciók után. A tranzakciós illeték 2024. augusztusától jelentősen megemelkedik, októbertől pedig új fajtáját is bevezetik.
Gilles Pennelle feladata volt, hogy felkutasson olyan jelölteket, akik eséllyel indulhatnának a párt színeiben. Többükről kiderült, hogy rasszista, homofób, antiszemita vagy idegengyűlölő.
Ismerős, magyar vezetéknév virít egy kanadai rendőri egyenruhán a tizenegy csúcsú, jellegzetes vörös juharlevél mellett: a keszthelyi születésű Zanati Balázs úgynevezett közösségi rendőrként rója Kanada legnagyobb városának, Torontónak az utcáit, a ráosztott környéken körülbelül 40-50 ezer emberért felel.
A Celsius csődeljárásának levezénylésével megbízott ügyvédek július 1-jén jogi lépéseket tettek azon felhasználók ellen, akik a cég bedőlését megelőző 90 napban kiutalást kértek az oldalról. Az érintettek közül sokan hétköznapi felhasználók lehetnek, akik rendeltetésszerűen használták az oldalt, ám most mégis törvénytelen magatartással vádolják őke
A reptéren tartott sajtótájékoztatót Nagy Márton és a Vinci elnöke. A miniszter bejelentette: 2025-től ki nem lesz légiforgalmi adó. Egyáltalán nem biztos, hogy a kínaiak építik meg a ferihegyi gyorsvasutat, augusztus 1-től pedig változás jöhet a HungaroControlnál. "Nem a buszmegálló tehet róla, ha késik a busz" - nyilatkozta az ATV-nek a reptéri
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence közölte, hogy változások lesznek a örökbefogadással kapcsolatban. Közben drámai adatok kerültek nyilvánosságra.
A klímaváltozás egyik kulcsfontosságú szereplője a szén-dioxid, amelyet most egy új technológia segítségével feltételezhetően sikerül majd tárolni és kivonni a levegőből. Részletek a cikkben!
A német kormány egy óra alatt 3100 BTC-t mozgatott meg 178 millió dollár értékben, és valószínűleg további eladások is várhatók. A német kormány folytatja tehát a Bitcoin kiárusítási hullámát, miután egy óra alatt nagyjából 3100 BTC-t utalt át mintegy 178 millió dollár értékben. Ugyanezen időn belül a kormány nagyjából 1700 Bitcoint ki is utalt a B
Egyre valószínűbb, hogy az Európai Parlament Patrióták Európáért frakciója, amelynek megalakulásában oroszlánrészt vállalt Orbán Viktor kormányfő és amely Marine Le Pen Nemzeti Frontjának csatlakozásával a harmadik legnagyobb erővé lépett elő, kulcsfontosságú vezetői - bizottsági elnöki, alelnöki - helyeket kaphat az EP-ben.
Az év elején Szaúd-Arábia bizalmasan jelezte, hogy fontolóra veszi európai állampapírállományának eladását, amennyiben a G7 úgy döntene, hogy lefoglalja Oroszország közel 300 milliárd dollárnyi befagyasztott vagyonát - értesült a Bloomberg. Az ügyet ismerő források szerint a királyság pénzügyminisztériuma közölte néhány G7-es tárgyalópartnerével, h
Amerika konszumer világa bármit felvásárol, ami épp menőnek számít. Elég csak a Tesla autóira gondolni, vagy éppen a méregdrága Stanley kulacsokra gondolni, amik ugyanannyira képesek a folyadék tárolására, mint bármelyik hasonló kulacs, de az ideiglenes hype miatt most épp felvásárolnak belőlük akármennyit. Nos, ezt a kettőt ötvözte most a Tesla, u
Pénzügyi és stratégiai befektetőként a magyar állam jelöli ki a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztési irányait - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Herczeg Zoltán lehetőséget kapott, hogy egy rendkívül izgalmas projekt részese lehessen, egy készház összeállításában segédkezett. Az építmény annyira elnyerte a tetszését, hogy maga is kedvet kapott, egy hasonló otthonhoz. Az elmúlt napok történéseiről és a terveiről most Facebook-oldalán számolt be követőinek.
Mit tudnak tenni az egyes országok fintech piacuk fejlesztéséért? Milyen strukturális problémákkal kell számolniuk a kisebb államoknak? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ ad ConnectPay Fintech Index felmérése. A kutatás alapján Európa legfejlettebb fintech piacaival a skandináv és balti államok rendelkeznek, de erősödnek a kihívók is. M
Bakter már régóta nem dolgozik Balatonszepezden, és persze máshol sem, a bakter háza viszont megmaradt, és évtizedek óta üresen állt. Most azonban végre megújult és reggelizőként született újjá.
Csak akkor jöhet el a dollárkamat-csökkentés ideje, ha tartósnak ígérkezik az infláció enyhülése a 2 százalékos jegybanki cél felé - jelentette ki Jerome Powell Fed-elnök féléves kongresszusi bizottsági monetáris politikai meghallgatásán.
Az amerikai jegybank olyan szabálymódosítást fontolgat, amely az Egyesült Államok nyolc legnagyobb bankjának együttesen több milliárd dollárnyi tőkét takaríthat meg - értesült a Reuters. Ha ez igaz, az a bankok számára régóta várt győzelmet jelenthet.
Hogy lesz-e a késéseknek személyi következménye, az augusztus 1-je után dől el - nyilatkozta Nagy Márton a repülőtéri késésekről, az ATV kérdésére. Munkatársunk megkérdezte azt is, elküldte-e a selyemzsinórt a HungaroControl vezérigazgatójának, amikor a légiirányítás felelősségéről beszélt, mire azt mondta: ne várjon tőle senki csavaros utalásokat,
Hova lehet még fokozni a sárga kis cuki retteneteket? Ha például szuperhőscsapatot csinálunk belőlük. Nem kell megijedni, Grúék vannak a középpontban, és őket szerencsére sokkal jobb nézni.
Megisszuk, fürdünk benne, mégsem betegszünk meg. Ha azonban a vízpermetet belélegezzük, akár bele is halhatunk a Legionella baktérium által okozott kórba. Mi mindent érdemes tudni a legionellosisról?
Visszautasítják a bankok, hogy a háború miatt extraprofitra tettek volna szert. Az újabb és újabb kormányzati adók pedig visszaütnek, ugyanis így kevésbé tudnak hitelezni és a gazdaságot élénkíteni – reagált a Bankszövetség a hétfőn bejelentett újabb adóterhelésekre.
Ha jó dolgokkal nosztalgiázunk, akkor az remek hatással van a közérzetünkre. Nem csak egy dal, vagy egy film érheti ezt el, de egy operációs rendszer is.
Kutatások szerint a korai nyelvtanulás hosszú távon sokkal előnyösebb és hatékonyabb, mint az iskolás korban kezdődő formális nyelvoktatás. Ennek számos oka van, sok szülő mégis tart a korai nyelvfejlesztéstől. Egy új módszer segítségével azonban már csecsemőkortól együtt fejlődhet az édesanya és a baba angoltudása.
Ahogy arról beszámoltunk, Európa legismertebb vulkánja, az Etna július 4-én váratlanul kitört. Az ezzel járó hamufelhő szinte azonnal akadályozni kezdte a repülők fel- és leszállását, ráadásul az Etnával párhuzamosan a közeli Stromboli aktivitása is nagyon megnőtt, írja a Euronews.
Szinte minden kertészeti kultúrában általános gond a poloskajelenlét, folyamatosan kelnek a lárvák. Ezenkívül rajzik az almamoly is, sok a vértetű és az amerikai szőlőkabóca ellen is indokolt a védekezés – ahogy egy sor gombás betegség ellen is.
Teljes erővel berobbant a kánikula: a HungaroMet a hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy az előzetes adatok alapján megdőlt a napi melegrekord. Ráadásul a hét következő napjaiban tovább melegedhet az időjárás, így a tikkasztó meleg kicsit sem enyhül majd.
A Virtuális kormányablak projekt több mint 12 milliárdos uniós támogatást kapott - közölte a pályázó konzorciumot vezető Pest Vármegyei Kormányhivatal.
Hatnapos munkahetet vezettek be bizonyos vállalatok számára július elejétől Görögországban, a legnagyobb ellenzéki párt, a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) szerint az intézkedés "szégyent hoz" az országra.