2024. július 10. szerda

júl. 10
8:48
Az emberek 95 százaléka túl keveset fogyaszt belőle - Te is közéjük tartozol? (Glamour)
A rostokról méltatlanul kevés szó esik, pedig legalább olyan fontos szerepük van az egészséges életmód kialakításában, mint a vitaminoknak vagy épp a fehérjéknek. Mit is jelent ez pontosan? Hogyan építhetjük be őket az étrendünkbe? Ennek jártunk utána.
júl. 10
8:50
A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon nemenként (HR Portál)
Így változott 2019 és 2024 között hazánkban a munkanélküliségi ráta nemek szerint.
júl. 10
8:51
Megnevezték a legegészségesebb húst (Magyar Hírlap)
Több fehérjét tartalmaz, mint a hal.
júl. 10
8:51
Brutális káosz az európai légiközlekedésben, jobb felkészülni (BitcoinBázis)
Brutális járatkésések, törölt járatok, zsúfolt repterek. Idén nyáron erre lehet számítani, de nemcsak Budapesten, hanem egész Európában. Mi a fene folyik az európai légiközlekedésben? Képzeld el, hogy már számolod vissza a napokat a csodás nyaralásig. Izgatott vagy, hiszen nemsokára a nagyfényes tengerparton heverheted ki az év fáradalmait. Aztán e
júl. 10
8:51
Egy volt olimpikonra dőlt rá a téglafal a hévízi medencénél (Telex)
A mentők megpróbálták újraéleszteni Petrovics János egykori bokszolót, de a helyszínen életét vesztette.
júl. 10
8:54
Az Audi is bajban, nem volt nagy ötlet a villanyautó (Privátbankár)
Bezárhat a brüsszeli üzem.
júl. 10
8:54
Hőségben ezt kell kapnunk a munkáltatótól (Infostart)
A munkavállalóknak azt tanácsolják, hogy melegben végzett munka során kerüljék a cukros, illetve a magas koffeintartalmú italok fogyasztását.
júl. 10
8:54
NATO-csúcs: a magyarok a békemissziót sürgetik (ATV)
Eljött az ideje annak, hogy a NATO nagyobb szerepet vállaljon az Ukrajnára vonatkozó békemisszióban és a jelentőségteljes tárgyalások megkezdésében - jelentette ki Nacsa Lőrinc, a magyar parlamenti delegáció vezetője Washingtonban a NATO parlamenti csúcstalálkozón kedden.
júl. 10
8:54
A spirulina 10 csodás hatása a testünkre – A legtöbb "nyugati betegségre" hatásos! (Bien)
Gondolnád, hogy egy kékes-zöld színű alga - mindamellett, hogy tele van vitaminokkal és értékes tápanyagokkal, számos egészségvédő hatással is rendelkezik? Ismerd meg a spirulinát, a gazdag tápanyagforrást és igazi superfoodot!
júl. 10
8:57
Permetezzünk kukoricamoly ellen! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés (Agrofórum)
Július első dekádjában átmeneti felfrissülés után tovább folytatódott a forró meleget hozó időjárás. Nappalonként rendszeresen 30-35 °C körül sütött a nap és éjszakára sem csökkent a hőmérséklet 20 fok alá, emiatt csökkent a hajnali harmatképződési hajlam. Csapadék ugyan hullott rendkívül szeszélyes eloszlásban, de ez csak helyileg enyhített az ors
júl. 10
8:57
Interjút adott a magyar szabadkőműves nagymester, elárulta, hogyan befolyásolja diákjait (Promotions)
A férfi civilben iskolaigazgatóként dolgozik, több titkos dologról is lerántotta a leplet.
júl. 10
8:57
Balesetek és torlódások országszerte (Magyar Hírlap)
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményeket tett közzé az Útinform.
júl. 10
8:57
Fordulat az ingatlanpiacon, örülhetnek a vevők (Növekedés)
Júniusban kifulladt a lakásdrágulás lendülete, de az első negyedévben Magyarország így is dobogós volt az EU-ban.
júl. 10
8:57
Rendkívüli hír: súlyos balesetet szenvedett Vitray Tamás (naphire.hu)
A legendás riporter az otthonában sérült meg, mentőt is kellett hívni hozzá.
júl. 10
8:57
Mindent megváltoztathat a Meta új mesterségesintelligencia-modellje (ICT Global)
Hol tart ma a mesterséges intelligencia, merre fejlődhet, miként befolyásolhatja a Meta legújabb fejlesztése a fejlődést?
júl. 10
9:00
Megbírságolta az OTP-t az MNB (Portfolio)
Nem hivatalos felületeken tette közzé akvizíciós terveit az OTP, ezért az MNB 5 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a bankra rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének megsértése miatt. Az MNB közleménye szerint az OTP a hivatalos közzétételi rendszer mellőzésével számolt be – az osztalék mértékét is befolyásoló – bankvásárlási tervének r
júl. 10
9:00
Kiadták a vörös figyelmeztetést: pusztító hőség csap le ránk szerdán, de ez még mind semmi ahhoz, amit hétvégén ki kell majd bírnunk (Femcafe)
A hőmérséklet csúcsértéke már most a 40 Celsius-fokos határt karcolgatja, és hol van még a hétvége?
júl. 10
9:03
Az ember, aki mindent elfogyasztott (Magyar Hírlap)
Michel Lotito különös étkezési zavarába sokszor kerékpár, tévé és ajtópánt is belefért.
júl. 10
9:03
Több mint 32 ezren jelentkeztek a Napenergia Plusz Programba (Növekedés)
A lehetőség kedd esti felfüggesztéséig 32 430 előregisztrációs kérelem érkezett be a modern napelemes rendszerek telepítését támogató kiírásra. Az Energiaügyi Minisztérium az eredeti 75,8 milliárd forintos keretösszeget 30 milliárd forinttal emelte meg. A kormány így az előzetesen becsült 15 ezernél sokkal több, akár 25-26 ezer családtól vállalhatj
júl. 10
9:03
Eljött a nagy nap: kiszivárgott, mely tagállamok támadják meg Magyarországot (Mandiner)
Egyértelmű üzenetet akarnak küldeni.
júl. 10
9:03
290 milliárd forintos fogadás a villanyautók ellen (Forbes)
Az Aramco szerint még évtizedekig velünk lesznek a belsőégésű motorok, és nagy lesz rájuk a kereslet.
júl. 10
9:06
Holdampf Lindára öt évvel a válása után újra rátalált a szerelem (Blikk)
Holdampf Linda életében jelentős fordulat történt: öt évvel a válása után újra szerelmes lett. A stylist a tatai Víz, virág, zene fesztiválon már együtt mutatkozott új párjával, aki egy vidéki üzletember. Linda, aki a karrierjében hosszú évek óta sikeres, a boldogságáról egy visszafogott bejegyzésben számolt be, amelyben elárulta, hogy végre a magá
júl. 10
9:06
Így vitték ki az Mbappéval szelfiző szurkolót (Infostart)
Videón, amit a meccsközvetítéseken tilos mutatni.
júl. 10
9:06
A Nato szerepvállalását sürgette az ukrajnai béketárgyalások megkezdésében a magyar delegáció vezetője (HírTV)
Eljött az ideje annak, hogy a Nato nagyobb szerepet vállaljon az Ukrajnára vonatkozó békemisszióban és a jelentőségteljes tárgyalások megkezdésében - jelentette ki Nacsa Lőrinc, a magyar parlamenti delegáció vezetője Washingtonban a Nato parlamenti csúcstalálkozón kedden.
júl. 10
9:09
NATO-csúcs: 700 millió dollárnyi Stinger-rakéta gyártását rendelte meg a NATO (Növekedés)
A NATO 700 millió dollár értékben kötött szerződés Stinger-rakéták gyártására tagállamaiban - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Washington, a NATO-csúcstalálkozó kísérőrendezvényeként tartott védelmi ipari fórumon.
júl. 10
9:09
Ez mi? Kínai katonák masíroznak a lengyel határ közelében (Mandiner)
Hivatalosan "terrorellenes felkészítés" zajlik Belaruszban.
júl. 10
9:09
Izzik a levegő az EU-ban: Kőkeményen megleckéztetik a Putyin-ügynök Orbánt (Nyugati Fény)
A miniszterelnök kihúzta
júl. 10
9:12
Részvényeket hívott le és adott el az OTP igazgatósági tagja (Portfolio)
Az OTP a BÉT oldalán arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a bank igazgatósági tagja, Kovács Antal OTP részvényeket hívott le és adott el július 9-én, kedden.
júl. 10
9:12
Nagy Márton: ‘25-től távközlési és gyógyszergyártói extraprofitadó sem lesz (ATV)
A nemzetgazdasági miniszter az ATV kérdésére bejelentette: 2025 januárjától a légiforgalmi adó mellett már a távközlésnek és a gyógyszergyártóknak sem kell extraprofitadót fizetnie.
júl. 10
9:15
Álvarez és Messi góljaival finalista Argentína (Magyar Hírlap)
Elsőként a világbajnoki címvédő argentin válogatott jutott be az Egyesült Államokban zajló Copa América fináléjába.
júl. 10
9:15
Gál Kinga: Történelmi jelentőségű a Patrióták Európáért frakció megalapítása (Demokrata)
"Átütő összeurópai siker a patrióta, szuverenista jobboldali pártok ilyen mértékű összefogása."
júl. 10
9:15
Több mint 32 ezer család jelentkezett a Napenergia Plusz Programba (Demokrata)
A programban a kormány ingatlanonként legfeljebb 5 millió forint támogatást kínál a családoknak.
júl. 10
9:15
A vártnál is kevesebb orosz és belarusz sportoló lesz kint az olimpián (Forbes)
A július 24-én kezdődő párizsi olimpián mindössze 16 orosz és 17 belarusz sportoló vesz csak részt, és ők is csak semleges színekben.
júl. 10
9:15
Aggódhat Vidnyánszky: Borított a Nemzeti Színházban súlyosan megsérült színész (Nyugati Fény)
Horváth Lajos Ottó tisztázta az ámokfutó Vidnyánszky Attila rágalmait.
júl. 10
9:15
Nem fogja elhinni, már hány villanyautó fut Kína útjain (Autószektor)
Ezen belül a teljesen elektromos autók aránya 73,36 százalék volt, ami darabszámra 18,13 milliót jelent - áll az ázsiai ország közbiztonsági minisztériumának jelentésében. A minisztérium szerint csak az első fél évben rekordszámú, 4 millió 397 ezer új NEV járművet regisztráltak Kínában, ez 39,41 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához
júl. 10
9:15
Havi gyakorisággal válnak köddé az anyák: újabb csecsemőt hagytak az Uzsoki utcai kórházban (naphire.hu)
Néhány napos csecsemőt hagyott ott az Uzsoki utcai kórházban egy nő, azonban mivel nem mondott le szülői jogairól, így az örökbefogadás nem tud elindulni. Az említett egészségügyi intézményben havi gyakorisággal válnak köddé az anyák.
júl. 10
9:15
A macskák szeretnek nyávogni a gazdijukra, most már azt is tudjuk, miért (in.hu)
Ez a történet a távoli múltba nyúlik vissza. A macskák eredetileg magányos lények voltak. Ez azt jelenti, hogy inkább egyedül éltek és vadásztak, társas viselkedésük nagy része az anya-kiscica interakciókra korlátozódott. Ezen a kapcsolaton kívül a macskák ritkán nyávognak egymásnak.Ahogy azonban a macskák elkezdtek együtt élni az emberekkel, ezek
júl. 10
9:18
Bezárásról döntött a Wizz Air (Menedzsment Fórum)
Budapestre viszik a gépet.
júl. 10
9:18
Elkalapálták az olimpiai- és világbajnokot a női pólósaink (Infostart)
A magyar női vízilabda-válogatott 10-8-ra legyőzte az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok csapatát ötkarikás felkészülési mérkőzésen a kaliforniai Berkeleyben kedden.
júl. 10
9:18
Erősödött szerda reggelre a forint (ProfitLine)
Erősödött kissé a forint szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 10
9:18
Gyengülés után erősödésbe kapcsolt a forint (Portfolio)
394 ma reggel az euró, az előző napok mozgásai után visszatért a 390-400-as sáv közepére, ahol hetek óta tartózkodik. A befektetők a holnapi amerikai inflációs adatokra várnak, ami kimozdíthatja a forintot a sávból.
júl. 10
9:18
Ezen a héten tilos a fűnyírás: magadra vess, ha mégis elengeded a füled mellett, amit a szakértők javasolnak (Femcafe)
Ezen a héten tomboló hőség söpör végig egész Magyarországon, az extrém időjárási viszonyok közepette pedig sokat kockáztat az, aki mégis lenyírná a füvet a kertjében.
júl. 10
9:18
Nem hiszed el, miért támadtak Szoboszlai Dominik barátnőjére a rajongók: azt akarják, hogy a focista szakítson (Joy)
Néhány hete már tudni, hogy hazánk legsikeresebb és legnépszerűbb válogatott labdarúgója, Szoboszlai Dominik ismét szerelmes.
júl. 10
9:18
Már látszik, mikor érhet véget a trópusi forróság (Magro)
A mostani számítások szerint a július 20-ával kezdődődő hétvégén néhány fokot visszaesik a hőmérséklet, ez azonban csupán azt jelenti majd valószínűleg, hogy 40-ről 30 fok környékére esik vissza.
júl. 10
9:21
NATO-csúcs: Washingtonban megkezdődött a 75. évfordulós csúcstalálkozó (Magyar Hírlap)
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az ünnepségen rámutatott, hogy a NATO nemcsak a legsikeresebb és legerősebb, de egyben a történelem leghosszabb ideje fennálló szövetsége is, ami szándékolt választások és nehéz döntések eredménye.
júl. 10
9:21
Javuló tendenciák ellenére is kivontak 51 kiló jogsértő élelmiszert a forgalomból (Magyar Mezőgazdaság)
A Nébih június utolsó hetében a Tisza-tó éttermeinek higiéniai állapotát, alapanyagainak nyomonkövethetőségét és kezelését vizsgálta. Az eredmények összességében pozitívak.
júl. 10
9:24
Még megmenthető a hazai bogyósgyümölcs-termesztés? (Agroinform)
Új megközelítés szükséges a nemesítésben, a fajták megválasztásában, a növényvédelemben, a teljes termesztéstechnológiában.
júl. 10
9:24
Újabb csapást mért Oroszország Ukrajnára (ATV)
Oroszország öt rakétát és 20 drónt indított Ukrajna ellen az éjszaka folyamán, melyek közül az ukrán légierő 14 drónt sikeresen lelőtt - közölte az ukrán légierő szerdán.
júl. 10
9:24
Járatkésés: így fizet automatikusan a biztosító (Igényesférfi.hu)
Annyira gyakorivá váltak a repülőjáratok sok órás késései, hogy már a biztosítók is tapasztalják az ilyen kárbejelentések megugrását.
júl. 10
9:24
Űrtechnológiát alkalmaznak magyar építészek a városi hőség enyhítése érdekében (Digital Hungary)
Műholdakból származó földmegfigyelési adatokat felhasználva dolgoznak ki megoldásokat magyar építészek a hőszigethatás csökkentése érdekében. A Paulinyi & Partners tervezőiroda az Európai Űrügynökséggel 2023 decemberében indított nemzetközi együttműködése keretében az űrtechnológia segítségével, szimulációs eszközökkel dolgozik az ingatlanfejleszté

Keresés