2024. július 2. kedd

júl. 2
9:00
Ezermilliárdos mínuszt hozott össze Magyarország (Privátbankár)
A 7852 milliárd forintos bevételhez 9020 milliárdos költés társult.
júl. 2
9:00
Úgy tűnik, a szépfiúnak vége, ízekre szedik a rajongók Zac Efront: Ön szerint is tönkretette az arcát? (Blikk)
Újra sokat emlegetett téma lett bulvárkörökben Zac Efron megjelenése. A színész rajongói ismét kérdéseket fogalmaztak meg a színész arcával kapcsolatban, miután látták a legújabb filmjét, amelyben egészen másképp néz ki, mint korábban. Efron a Netflix új alkotásában, a Family Affair című moziban játszik.
júl. 2
9:00
Nagy meccs a Tesla és a BYD között, az amerikai vagy a kínai cég nyer? (Portfolio)
A gyengébb évkezdés után felpörögtek a BYD eladásai, a cég júniusban, a második negyedévben és az év első felében is új rekordokat ért el. A tisztán elektromos autók eladásai is nőnek, de a hibrideknél volt igazán markáns a bővülés.
júl. 2
9:00
Még várnunk kell a forint feltámadására: így alakult az árfolyam kedd reggelre (Pénzcentrum)
Gyengült kissé a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 2
9:00
Zuhannak az élelmiszerárak Magyarországon, de még mindig „fájdalmas” a bolti bevásárlás (Agrofórum)
Vége a kötelező akciózásoknak, pedig az élelmiszerek árai sokunk számára még mindig elképesztő magasságokban járnak. A csúcson viszont már túljutottak, nagy kérdés viszont, hogy meddig folytatódik a csökkenő trend.
júl. 2
9:00
Tusk Lengyelországa: katolikus papot kínoztak meg (Mandiner)
Hatalmas a felháborodás, miután kiderült, hogy egy letartóztatott papot bántalmaztak.
júl. 2
9:00
Íme a vince.hu és a beerporn.hu közös sörtesztjének eredménye (Vince)
Komoly meglepetést hozott az alkoholmentes citromos sörök vaktesztje. Spoiler: a legjobb versenyzőt nem a boltokban kell keresni. Németországot nyugodtan nevezhetjük a söripar lakmuszpapírjának. Nagyon sok, az ágazatot meghatározó trend onnan indul és szivárog be hozzánk is, hiszen Németország évszázadok óta a sörfőzés központja. Az egyik ilyen, na
júl. 2
9:02
Szétvágnák az adórendszert is, csak legyen növekedés (Portfolio)
Adócsökkentést, a bürokratikus terhek csökkentését, valamint az állami támogatások visszavágását javasolt a Bundesbank elnöke, Joachim Nagel, hogy beindítsák a német gazdaságot.
júl. 2
9:06
Csökkent a kormányzati szektor GDP-arányos hiánya (Infostart)
Az előzetes adatok szerint 1068 milliárd forint, a GDP 5,4 százaléka volt a kormányzati szektor 2024. első negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 611 milliárd forinttal, GDP-arányosan 4,0 százalékponttal lett kedvezőbb – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 2
9:06
Vallott a Revolut (Privátbankár)
Jelentősen nőtt a Revolut bevétele és a nyereség is. A haszonkulcs 19 százalékos.
júl. 2
9:06
Teljesen átalakul a Momentum? Soproni Tamás, Orosz Anna és Hajnal Miklós már biztosan otthagyják az elnökséget (Blikk)
Vasárnap tisztújító kongresszust tart a Momentum. A megerősített információk szerint a párt elnökségéből már bizonyosan távozik Soproni Tamás, Orosz Anna és Hajnal Miklós is. A tisztségükért azonban újraindul Bedő Dávid és Cseh Katalin. A kongresszus legfontosabb kérdése, vajon van-e visszaút az EP-választáson 3,70 százalékot elérő formáció számára
júl. 2
9:06
Csúnyán ütik-vágják a cseheket, amiért a magyarok mellett döntöttek (Mandiner)
Röpködnek a durvábbnál durvább sértések a megállapodás bejelentése óta.
júl. 2
9:06
Nagy a baj: megint csúszik lefelé forint (naphire.hu)
Gyengült kissé a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 2
9:06
Átvette a Műegyetem rektori láncát Charaf Hassan (Gyártástrend)
Sulyok Tamás köztársasági elnök Charaf Hassan egyetemi tanárt, a Bme Villamosmérnöki és Informatikai Kar eddigi dékánját július 1-jei hatállyal kinevezte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Bme) rektorává. Charaf Hassan rektori megbízatása 2024. július 1-jén kezdődik és öt évre szól. A köztársasági elnök határozata a rektori megbízásr
júl. 2
9:12
BÉT: a történelmi csúcs után jöhet a visszaesés (Pénzcentrum)
Csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Hétfőn a BUX 193,44 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 72 288,23 pontos történelmi csúccsal zárt.
júl. 2
9:12
Baleset és torlódás az M5-ösön, gigadugó Dunaharasztinál (Magyar Hírlap)
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményeket tett közzé az Útinform.
júl. 2
9:12
Hatalmas befektetést kap a Kifli.hu (MMonline)
A Rohlik Csoport („Rohlik”), a hazai Kifli.hu márka tulajdonosa, az élelmiszer-kiskereskedelem technológiai és online élelmiszerkereskedelem európai vezetője 170 millió dollár (160 millió euró) friss növekedési tőkét kap. A beruházást az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vezette a meglévő befektetők, a Sofina, az Index Ventures, a Quad
júl. 2
9:12
Csodálattal tekint Orbán Viktorra a német AfD vezetője (Demokrata)
"Az AfD társelnöke igazán nagyszerűnek tartja az új pártcsalád létrehozását."
júl. 2
9:12
Lebukott a balatoni strandokon garázdálkodó táskás fantom (Mandiner)
Balatonfüredi rendőrök kapták el és vették őrizetbe a visszaeső nőt.
júl. 2
9:14
Copa America: Kiesett a házigazda Egyesült Államok (Magyar Hírlap)
A Kansas Cityben rendezett mérkőzés egyetlen gólját Mathias Olivera, a Napoli hátvédje szerezte a 66. percben.
júl. 2
9:18
Pereskedés helyett fizetett a tankerület a tanári túlórákért (Blikk)
Peren kívül megegyezett a tankerület azzal a 13 pedagógussal, aki a túlórák elmaradt kifizetése miatt indítottak kereset a Kelet-Pesti Tankerületi Központ ellen. A tankerület már a tárgyalás előtt kifizette a tanárok által követelt pénzt.
júl. 2
9:18
Gyengült kedd reggelre a forint (ProfitLine)
Gyengült kissé a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 2
9:18
Így indult a felborult 2024-es költségvetés (Portfolio)
Az előzetes adatok szerint 1068 milliárd forint, a GDP 5,4%-a volt a kormányzati szektor 2024 első negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 611 milliárd forinttal, GDP-arányosan 4,0 százalékponttal lett kedvezőbb - közölte kedd reggel a KSH.
júl. 2
9:18
Láttad már Letícia spanyol királyné 19 milliárdot érő ékszergyűjteményét? (Glamour)
Letícia spanyol királyné csillagászati összegeket érő ékszergyűjteménye maga a valóra vált álom. Felfoghatatlan, mennyibe kerülnek ezek a darabok, de azért eláruljuk: 19 milliárd forint összértékű a gyűjtemény, melynek egyes darabjai láttán egyszerűen elakad a szavunk!
júl. 2
9:18
Egy közeli ismerős kitálalt: Jennifer Lopez és Ben Affleck házasságának már hónapok óta vége van! (Joy)
Bár még mindig nem kommunikálnak semmit a világ felé, sajnos most már mindenki számára nyilvánvaló, hogy idő kérdése, hogy bejelentsék válásukat.
júl. 2
9:18
800 millió forintos támogatásra pályázhatnak a vidéki cukrászdák (Telex)
Az egész országban egyre kevesebb a cukrászda.
júl. 2
9:18
Most kaptuk a hírt: Hatalmas a dugó az M0-s autóúton (naphire.hu)
Aszfaltoznak az M0-s autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán, Dunaharaszti térségében, ezért csaknem tíz kilométeres a torlódás - közölte az Útinform a honlapján kedd reggel.
júl. 2
9:24
A rendőrség előtt ismert tizenéves késelt a Sydney-i Egyetemen (Infostart)
Ausztráliában egy késelést követően a rendőrség kedden őrizetbe vett egy 14 éves fiatalt a Sydney-i Egyetemen.
júl. 2
9:24
A dolgozó orvosok száma Magyarországon 2005 és 2023 között (HR Portál)
A pandémia utáni mélypontot követően ismét megállapítható, hogy az orvosok száma növekvő tendenciát mutat az elmúlt években. 2023-ban 42 065 orvos dolgozott az MTI és a KSH infógrafikája alapján, mely a 2019-es szintet is meghaladva új rekordnak számít.
júl. 2
9:24
Késésben a magyar nyugdíjreform: fontos határidő közeleg, ezt kéri az államtól az EU (Pénzcentrum)
Az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz, RRF előirányozza nyugdíjreformot - emlékeztetett hírlevelében a NyugdíjGuru. A kormány 3 szakaszt fogalmazott meg korábban a reformok végrehajtására, ebből kettőnek le kellett volna zárulnia. A következő határidő 2025. március 31-e: ekkor lépne hatályba a nyug
júl. 2
9:24
Látványos visszavonulót fújnak a globális befektetési bankok Kínában (Portfolio)
Az elmúlt években látott legnagyobb mértékű létszámcsökkentést hajtották végre tavaly a nyugati bankok Kínában, miután a piaci lassulás visszahatott a profitra is – írja a Financial Times.
júl. 2
9:24
Lehengerlő fotó: még most is ennyire dögös Szoboszlai Dominik édesanyja (Femcafe)
A 23 éves labdarúgó édesanyja nem kedveli a feltűnést, így hát az elmúlt esztendőkben csak kivételes alkalmakkor láthatta a nagyérdemű közönség.
júl. 2
9:24
Orbán Viktor Kijevbe utazott (Márkamonitor)
Kijevbe érkezett kedd reggel Orbán Viktor, az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke, ahol Volodimir Zelenszkijjel, Ukrajna elnökével folytat tárgyalásokat – tájékoztatta az Mti-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az ukrán fővárosból.   A megbeszélés legfontosabb témája a béke megteremtésének lehetősége. Or
júl. 2
9:24
Váratlan bejelentést tett Cristiano Ronaldo (Igényesférfi.hu)
A portugál labdarúgó-válogatott a gól nélküli döntetlennel zárult rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyesekkel 3-0-ra legyőzte Szlovéniát a németországi Európa-bajnokság hétfő esti nyolcaddöntőjében.
júl. 2
9:24
Krusovszky Dénes: A lassú tönkremenetellel vetnek számot a verseim (Könyves Magazin)
Tavalyi nagy sikerű regénye után Krusovszky Dénes májusban lírakötettel jelentkezett. Az Életrajzi kísérletek megjelenésének apropóján ültünk le interjúzni vele. Szó esett esetlegességről, betűk mögött megbújó bináris jelekről és arról is, hogy mennyiben nyújt menedéket a költészet a mindent elárasztó technológia elől.Fotók: Valuska Gábor
júl. 2
9:24
Így hisztizett Ronaldo az EB-n a magyarok ellen, bosszút állt volna Portugália a 2016-ban történtek miatt? (Promotions)
Cristiano Ronaldónak bőven kijutott idegőrlő pillanatokból az Európa-bajnokságokon.
júl. 2
9:24
Alkohollal a depresszió ellen? (Magyar Hírlap)
A kutatók hét olyan életmódbeli tényezőt azonosítottak, amelyek összefüggésbe hozhatók a depresszió kialakulásának kisebb valószínűségével.
júl. 2
9:24
Marco Rossi mellett demonstrálnak a szurkolók Budapesten (Demokrata)
Szurkolói demonstrációt tartanak Budapesten Marco Rossi mellett.
júl. 2
9:24
Az MNB iránymutatásaival összhangban gyors ütemben zajlik az Apple incidensben érintettek kártalanítása (Növekedés)
Az Apple-nél és a külföldi pénzügyi szolgáltatójánál felmerült technikai probléma miatt az elmúlt héten jelentős számú hazai ügyfélnél történt jogosulatlan kártyás tranzakció. Az MNB határozott fellépésének és aktív közreműködésének hatására folyamatban van az érintettek teljeskörű kártalanítása. Amennyiben valaki még nem kapta meg a jogosulatlan t
júl. 2
9:24
Az első két szezon bajnoka győzelemmel tért vissza a szimulátorosok közé (Autószektor)
Június második felében tudott csak elindulni a rali szimulátorosok ötödik szezonja, de szerencsére a játékosok kitartottak és az elmúlt évek versenyzői mellé sok új játékos is csatlakozott. "A mezőny egyharmada új versenyzőkből áll. Bízunk benne, hogy a korábbiak közül még többen megvásárolják az új játékot és az újdonsült játékosaink is jól fogják
júl. 2
9:24
Az egészséges életmód népszerűsítése érdekében támogat közpénzzel egy rúdtáncos stúdiót Rogán minisztériuma (Forbes)
A stúdió és az annak működtetése érdekében bejegyzett sportegyesület vezetője a Fidesz parlamenti frakciójának munkatársa volt.
júl. 2
9:24
1068 milliárd forintos hiány jött össze a kormányzati szektorban az év első negyedévében (Telex)
Ez a GDP 5,4 százaléka, de jobb eredményt jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.
júl. 2
9:24
Elemzünk, de most csak az ösztöneimet követtem a 11-eseknél (Telex)
A portugál kapus, Diogo Costa Eb-rekorder lett azzal, hogy egymás után három büntetőt megfogott. Ő lett csapata titkos fegyvere.
júl. 2
9:24
Vasaló nélkül: így simíthatod ki a gyűrött ruhákat (Bien)
Nincs kéznél vasaló? Ne ess pánikba. Ezekkel a tippekkel rövid időn belül kisimulhatnak a ruháid, és a gond okozta ráncok is a homlokodon.
júl. 2
9:26
Nagyon nagy dobás lehet az iPhone 16 (Portfolio)
Idén ősszel mutatja be az Apple a legújabb telefonját, az iPhone 16-ot, amivel kapcsolatban már sok találgatás napvilágot látott. Az amerikai cég chiprendelései alapján az Apple arra számít, hogy többet adnak el a iPhone 16-ból, mint a 15-ösből, írja az Apple Insider.
júl. 2
9:30
Mutatjuk, milyen az árpa és a búza hozama Békés vármegyében (Agroinform)
A csapadék nem jött jókor a gazdáknak.
júl. 2
9:30
Több száz eurós kártalanítást kaphatsz, ha késik vagy törlik a repülőjáratod - Mutatjuk, hogyan (Portfolio)
Elkezdődött a nyári utazási szezon, ennek megfelelően megszaporodtak a légijáratok jelentős késéseiről, törléseiről szóló hírek. Erre reagálva a Budapest Főváros Kormányhivatala tájékoztatást adott ki arról, milyen jogok illetik meg őket, ha a járatukat törlik, vagy annak indulása jelentősen – legalább 2 órát meghaladóan – késik, függetlenül a késé
júl. 2
9:30
A NATO tervet készített Ukrajna számára arra az esetre, ha Trump visszatérne (Magyar Hírlap)
Az Észak-atlanti Szövetség létrehoz egy Ukrajnának nyújtott segítségért felelős pozíciót, ezt a posztot egy magas rangú civil tisztviselő tölti be.
júl. 2
9:30
Karnyújtásnyira lehet a béke az oroszok szerint (Demokrata)
Az orosz sajtóban arról cikkeznek, hogy Zelenszkij elfogadta Putyin feltételeinek egy részét, erről ír a Mandiner.
júl. 2
9:30
Több doktorandusz, nagyobb ösztöndíjjal (Magyar Mezőgazdaság)
A Mate célja a minőségi doktorandusz képzés támogatása, biztosítva a kutatók számára az utánpótlást. Az ösztöndíjak bővítése sikeres volt, ami a pályázók számának növekedésében is megmutatkozik.

Keresés