Tegnap a néppárt, a szocialisták, a liberálisok azt akadályozták meg, hogy a Patrióták megkapják a harmadik legnagyobb frakciónak járó két EP alelnöki posztot. Strasbourgból Zöldhegyi Katalin tudósított.
Ha be nem fizetett bírságra figyelmeztető üzenetet kap, amelyet látszólag a rendőrség küldött, ne kattintson az adatait megszerezni próbáló linkre – figyelmeztet az ORFK a police.hu-n.
A magyarok hanta helyett Fantát kapjanak - ezzel a címmel írt bejegyzést közösségi oldalára Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Coca-Cola narancsos termékében feleannyi gyümölcs van itthon, mint más országokban. A Coca-Cola azt közölte az ATV híradóval, hogy minden terméke megfelel a magyar jogszabály
Busz épült Baján: a GANZ Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. (GTKB) cseh járműgyártó partnerével (SOR) megalkotta a vadonatúj GANZ-SOR-t. A két cég azért döntött a közepes méretű midibusz kifejlesztése mellett, mert a főként városi közlekedésre alkalmas jármű a maga kategóriájában világszinten is nagyon keresett. Az új busz fejlesz
Tizenötmillió rubel (mintegy 61 millió forint) jutalmat kapnak azok a katonák, akik elsőként lőnek le amerikai F-15-ös és F-16-os vadászgépet - közölte az orosz védelmi minisztérium.
Jól hangzott az első blikkre ez az Európai Bírósági döntés von der Leyen elmarasztalása kapcsán, de aztán, de azt hiszem, hogy olyan nagyon nagyot nem ütöttek rajta, mert valóban az egész történet sokkal súlyosabbnak történik már az első perctől fogva– mondta Kacsoh Dániel a Mandiner főszerkesztő-helyettese.
Egy friss felmérés szerint a magyar dolgozók több mint kétharmada nem tud elmenni idén nyaralni anyagi gondok miatt. Aki el is jut valahova kicsit pihenni, az is összehúzza a nadrágszíjat.
Valószínűleg sokan nem ismerik ezt a nevet, de a Metaplanet, egy japánban székhellyel rendelkező, tőzsdén jegyzett befektetési és tanácsadó cég jelentősen növelte a birtokában lévő bitcoin mennyiségét. Nemrégiben a cég 21,88 bitcoint vásárolt nagyjából 1,2 millió dollárért. Ez a vásárlás összevág a közelmúltbeli piaci mozgásokkal, hiszen a bitcoin
Orbán Viktor béketárgyalásait több politikus elítélte mert szerintük felhatalmazás nélkül találkozott az ukrán és az orosz elnökkel, a kínai államfővel és Donald Trump elnökjelölttel.
Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki rajtjára - mondta a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a versenyt megelőző szerdai sajtótájékoztatón a balatonfüredi Kékszalag Portban.
Varga Mihály rámutatott: Korábban már kértük az Európai Bizottságot, járuljon hozzá ennek a finanszírozásához, eddig elutasító választ kaptunk, de optimisták vagyunk és bízunk abban, hogy a vitát érdemes folytatni. Ezért is emeltük be az illegális migráció elleni küzdelmet a prioritások közé.
A klímaváltozás hatására a napok a Földön minimális mértékben egyre hosszabbak lesznek - derül ki egy új, az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányból.
Nemcsak Budapesten, hanem a tatabányai kórházban is megadta magát a klímaberendezés. Ott állítólag egy darab ventillátorral próbálják megoldani a helyzetet.
A párizsi olimpián három számban is induló kajakos Csipes Tamara nem akart jóslatokba bocsátkozni a majdani szereplését illetően, annyit azonban elmondott, hogy 500 méter egyesben érzi a legnagyobb esélyt a jó teljesítményre.
Földrengés volt kedd este Balatonkiliti környékén, a 2,2-es magnitúdójú földmozgást a lakosság is érzékelte. A jelenség okairól az InfoRádió Harangi Szabolcsot, a HUN-REN–ELTE Vulkanológiai Kutatócsoportjának vezetőjét kérdezte.
A késések mellett a klíma hiányától is szenvednek a MÁV utasai. Vitézy Dávid a Lázár János-vezette minisztériumot hibáztatja, és azt állítja: sosem látott krízis van kialakulóban. A szaktárca viszont Vitézy Dávidot teszi felelőssé. A Közlekedő Tömeg Egyesület egyik vezetője azt mondta azt ATV Híradónak a költségvetésben elég forrás van közlekedésfe
Megnyitotta kapuit Tomán Szabina új, saját vállalkozása a Lipbar by Toman. Az ország első és egyetlen rúzsbárjában minden nő számára személyre szabottan elkészítik a tökéletes rúzst egy colorist (színspecialista) segítségével. Az ünnepélyes megnyitón a sikeres üzletasszony azt is elárulta a Femcafe-nak, hogy honnan jött a rúzsbár ötlete és milyen f
Egyik nyáreleji alanyunk a vásárlás előtti használtautó-átvizsgálásokat végző cégünkben egy Ford Fiesta 1.25 Champion volt. A minden adatában ideális használtautónak számító kocsit a vizsgálat után mégsem vették meg. Olvasd el, miért! Átlagos, ideális A kicsivel kétmillió forint alá árazott Ford Fiesta 12 éves, frissen importált és az órája szerint
Többeket érdekel a téma, mint gondolnánk. Különösen sok fiatal vagy fiatalos külsejű gazdász érdeklődött a bemutató iránt, bár kétségtelen, hogy jónéhány tapasztalt, idős szakember is tiszteletét tette.
Timothée Chalamet a Dűne: Második rész hatalmas sikere és a Bob Dylanről szóló új film leforgatása után sem lassít: már hivatalos, hogy ő lesz a főszereplője és egyik producere Josh Safdie (Jólét, Csiszolatlan gyémánt) Marty Supreme című új alkotásának.
Meghosszabbítja, de harmadfokról másodfokra módosítja a hőségriasztást az ország egész területén az országos tisztifőorvos péntektől vasárnap éjfélig – közölte szerdán a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A Szent László Kórház transzplantációs osztályán, a steril szobákban nem működik a hűtés a rendkívüli kánikula miatt. Már dolgoznak a javításán, de az még időbe telik.
A bírók fizetése bizonyos esetekben: nem elegendő a megfelelő színvonalú megélhetéshez - állítja az Országos Bírói Tanács. A problémára egy magyar bíró hívta fel a figyelmet, aki az Európai Bizottsághoz fordult a bírók alulfizetettsége miatt. A Magyar Bírói Egyesület elnöke szerint: a legnagyobb gondot az igazságügyi alkalmazottak bérei okozzák, ak