Bár Vigdis Hjorth kitart amellett, hogy az Örökség fiktív történet, a sajtó mégis az író családjának agresszív válaszlépéseitől volt hangos. Ám amikor az ember elkezdi Hjorth regényeit olvasni, ezek a médiahírek másodlagossá válnak: "egy könyv igazsága végtére is az olvasói élményben rejlik", és ez az igazság az ő tolmácsolásában szinte mindig megr
A délelőtti eseményeknek nincs nagy hatása a tőzsdéken egyelőre, ugyanis iránykereséssel indult a nap az amerikai tőzsdéken, a Dow Jones 0,4 százalékos mínuszban van, a S&P 500 stagnál, míg a Nasdaq szintén stagnál.
Érthetetlen és egyben elfogadhatatlan döntés Ukrajna részéről az orosz Lukoil magyarországi kőolajtranzitjának leállítása, és bár hazánk ellátását átmeneti megoldásokkal sikerült stabilizálni, ezek az eszközök már középtávon sem fognak működni, így gyorsan megoldást kell találni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Bud
Márciusban indult és sikerrel működik a Kastner Kommunity Olvasóbulija, ami a nyári hónapokra a kávézó mellett található parkba költözik. Papp Virággal, az esemény szervezőjével beszélgettünk.
Milyen könnyű lenne sóhajtani, és azt kívánni egy elvált apától, hogy csomag nélkül érkezzen az életedbe. Ám valljuk be, hogy van ennek számos előnye is, például az, hogy ennek a férfinek múltja van, átélt már párkapcsolati mélységeket és magasságokat, bölcsebb, érettebb lett, elveihez ragaszkodik, és tiszta, kompromisszumképes képet alkotott az id
Folyamatos az elektronikus gazdálkodási naplót érintő fejlesztői munka a nyár során is, melynek eredményeként a Nébih újabb frissítésekkel teszi egyre könnyebbé a gazdálkodók eGn-ben végzendő adminisztrációs feladatait.
Érthetetlen és egyben elfogadhatatlan döntés Ukrajna részéről az orosz Lukoil magyarországi kőolajtranzitjának leállítása, és bár hazánk ellátását átmeneti megoldásokkal sikerült stabilizálni, ezek az eszközök már középtávon sem fognak működni, így gyorsan megoldást kell találni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az Európai Bizottság nemrég azzal sokkolta Kínát azzal, hogy július 4-től kezdődően akár 38,1 százalékos vámot vethet ki az elektromos járművek importjára. Ez a vártnál sokkal magasabb szint, ami kereskedelmi háború veszélyét hordozza magában egy olyan időszakban, amikor Európában nagy a politikai bizonytalanság. A hónapokig tartó vizsgálat után b
Elég volt egyetlen hibás frissítés egy biztonsági cégtől, és a fél világ megbénult a lehaló számítógépes rendszerek miatt. Nem ez volt az első hasonló eset, és minden bizonnyal nem is az utolsó. De hogyan okozhat ekkora galibát egy szoftverfrissítés, és mit lehet mindebből tanulni?
Elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék arra kötelezte a Médiaszolgálatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA), hogy adjon ki az Átlátszó újságírójának minden olyan szerződést, amelyet az elmúlt öt évben kínai szervezettel kötött.
Egyhetes társadalmi egyeztetési határidővel jelent meg csütörtökön a kormany.hu-n egy rendelettervezet, amely szerint 2024. szeptember elsejétől a kormány betiltaná, vagy legalábbis erősen korlátozná az okoseszközök használatát az iskolákban.
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedése az előzetes becsléssel összhangban 3 százalékra, 2021 júliusa óta a legalacsonyabbra csökkent júniusban az előző havi 3,3 százalékot követően - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) végleges adataiból.
Európai összehasonlításban is látványosan romlott a szegénységi kockázatnak kitett magyarok helyzete. Sokan nem jutnak rendszeresen hús- vagy halfélékhez Magyarországon – írja a Forbes.hu.
A CrowdStrike amerikai kiberbiztonsági cég úgy véli, hogy nem biztonsági incidens vagy kibertámadás áll a pénteken kezdődött globális informatikai hiba mögött, a problémát már azonosították, megoldást is találtak rá, s a javítás már folyamatban van.
Az Egyesült Államok teljes légiforgalmát érintette és több repülőterén is ideiglenes zárlatot okozott az egész világra kiterjedő technológiai üzemzavar, ami egy amerikai kiberbiztonsági cégtől, a Crowdstrike-tól indult. A legnagyobb amerikai légitársaságok közül a Delta Air Lines, a United Airlines és az American Airlines is közleményt tett közzé,
A Whale Alert blokklánckövető arról számolt be, hogy egy 11 éve szunnyadó Bitcoin tárca újra aktívvá vált. A tárca nem tartalmaz sok Bitcoint, azonban van benne annyi, hogy a tulajdonosa milliomos legyen, köszönhetően az abban a 11 évben látott hatalmas profitnak. Újra aktivált Satoshi-korszakbeli Bitcoin tárca A fent említett forrás szerint ez az