Súlyos testi-lelki bántalmazásokról számolt be az RTL Híradónak nyilatkozó nő, aki korábban párkapcsolatban élt A. Tibor karateedzővel, aki néhány nappal ezelőtt felrúgta a gondjaira bízott egyik kisfiút.
Hiánypótló könyv jelent meg a magyar piacon Minden gyerek kicsi kincs címmel, amely gyereknek, szülőknek, nagyszülőknek is fontos ismeretet közvetít. Az egészséges és biztonságos testkép kialakítását segítő mondóka és mese a gyerekeknek szól, Gyurkó Szilvia pedig felnőtteknek foglalja össze az úgynevezett bugyiszabályokat. Hogy miért is fontos ezt
A nagy meleg a hazai vonatközlekedésre is kihatott. Azon túl, hogy sokszor klíma nélküli járatokkal kell több órát utazni, rengeteg késésről, sőt járatok kimaradásáról is lehetett hallani az elmúlt hetekben. A MÁV most úgy tűnik, minden eddiginél profibb megoldással állt elő, hogy a késés és a kimaradás közül legalább az egyik problémát orvosolják:
Bűncselekmény történhetett az RTL reality-jében, a VV12-ben: a rendőrség egy magánszemély feljelentése nyomán, szexuális erőszak bűntett kísérlete miatt rendelt el nyomozást VV Dzsigeri és VV Giada incidense ügyében. Az ügyről először egy hírportál írt, miután a közösségi médiában óriási felháborodás alakult ki a történteket tartalmazó videó alapjá
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Aldi Magyarország Bt.-vel szemben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
Iszol te eleget? - kapjuk meg gyakran a kérdést ismerőseinktől, barátainktól, ha épp fejfájás gyötör bennünket. Persze általában csak legyintünk rá, nem vesszük komolyan, hogy a dehidratáltság milyen komoly problémákat okozhat. Hatványozottan igaz ez a nyári időszakban, amikor a forró napokon a fokozott izzadás miatt még több folyadékra lenne szüks
Az elmúlt időszakban Kína elképesztő sebességgel és sikerrel fejleszti az űrkutatásra, különösen a Hold megismerésére specializálódott projektjeit. Ahogy arról mi is beszámoltunk, az ázsiai ország holdszondájának sikerült eljutnia az égitest eddig nem ismert, sötét oldalára, ahonnan több kőzetmintát is visszajuttatott a Földre. A kínai űrkutatás me
Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) nem újkeletű intézmény, minden bizonnyal az erdőgazdálkodók széles körében ismert, azonban hasznos lehet az erre vonatkozó ismeretek felfrissítése – írja honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A Gazdasági Oktatási Központ (CEO) nevű nonprofit szervezet pénteken több mint 5000 aláírást tartalmazó petíciót nyújtott be a kormánynak és a védelmi minisztériumnak a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása ellen tiltakozva Horvátországban - írta az Index.hr című horvát hírportál.
Nem csak bulizni tudnak és szeretnek a mai fiatalok, de dolgozni és spórolni is hajlandók azért, hogy legyen pénzük a nyári plusz kiadásokra. Egy reprezentatív felmérése szerint a legtöbben nem költenének többet 50 ezer forintnál egy nyári fesztiválra, de a költségek ennél könnyen magasabbak is lehetnek.
Az idei év második negyedében a Fordnál az elektromos autók eladásai 61,4 százalékkal nőttek a tavalyi év hasonló időszakához képest, és elérték a csaknem 24 ezres darabszámot. Az év eleje óta a növekedés éves összevetésben 71,8 százalék volt, ami 44 180 eladott járművet jelent. A Mustang Mach-E eladásai a második negyedévben 46,5 százalékkal nő
Minél melegebb van, annál jobban esik a múzeumok hűvösében lubickolni valamilyen kulturális csemegében: éppen ezért erre a hétvégére főként ilyen programokat válogattunk össze. Csodálatraméltó alkotók fantasztikus öröksége, a történelem sodrásából kiszűrődő tanulságok, értékek és kuriózumok várnak az ország különböző múzeumaiban, váraiban, kulturál
Ha régóta és aktívan használod a Telegramot, akkor itt az ideje, hogy egy örömhírt is hallj. Több Telegram airdrop projekt is létezik, amelyek a Telegram fiók életkorán alapuló tokeneket kínálnak. A Dogs (DOGS) és Cats (CATS) Telegram airdropok a legnépszerűbb projektek közé tartoznak. Nézzük meg részletesen az airdrop kampányokat és az alkalmasság
Az élelmiszerek gyakran az érzelmeink megéléséhez is hozzájárulnak - jelenthetnek vigaszt, jutalmat, bűntudatot, vagy éppen egy kis nosztalgiát. A kutatók évek óta úgy tartják, hogy annak, amit eszünk, szerepe van abban, hogyan érezzük magunkat, mára pedig be is bizonyították, hogy mindaz, amit fogyasztunk, a gondolatainkra és a hangulatunkra is ki
A videó, amin a jászberényi karateedző felrúg egy rábízott kisgyereket, egy pillanat alatt járta be az internetet. Az edző korábbi tanítványaival Mózes Zsófi beszélgetett. Egyikük szexuális abúzussal vádolja a férfit.
Bár az utóbbi napok zivataros időjárása egy minimális lehűlést hozott, és megszűntek a 40 fok feletti hőmérsékletek, továbbra is marad a hőség. Még jó pár napig nem szabadulunk a rettentő melegtől, de a jövő hét második felében már enyhül az időjárás. Ráadásul olyan mértékben, hogy a 30 fokot sem érjük el.
Válsághelyzetet jelentett az orosz Lukoil olajtársaság, miután Ukrajna blokkolta az olajszállítást. Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov nyilatkozott az ügyben, elmondása szerint Ukrajna döntése fájdalmas az orosz olaj vásárlóinak, de nem tudnak mit tenni, mert az ukránok egy politikai döntést hoztak. A szóvivő pénteken délben ta
Kunkli Tivadar, a thai box hazai úttörője két nappal ezelőtt úgy döntött, harcra hívja A. Tibort, a (volt) karatemestert, aki a szolnoki kalandparkban bántalmazott egy kisfiút. A sportoló mindeddig nem kapott választ, így újabb kőkemény videóval jelentkezett, hogy a kihívott felet rábírja a profi meccsre. Ismét Hajdú Péter adta át az Instagram-olda
Lando Norris jelentősen megjavította az első gyakorlás legjobb köridejét, amikor élen zárta az utolsó pénteki edzést a McLarennel. A 60 percre kiírt körözést Charles Leclerc furcsa autótörése a 4-es kanyar kijáratánál hosszú időre megakasztotta, ráadásul később kis híján egy Sauber is balesetet szenvedett ugyanott. Bár már délután 5 óra volt, amiko
A watusi szarvasmarhák lenyűgözőek, a szarvuk fesztávolsága akár két méteres is lehet. Kétszer is meg kell nézni őket, hogy az ember elhiggye, amit lát. Különösen akkor, ha az autópályán jön szembe az anyósülésen.
A tévécsatorna közölte, hogy Giadának minden segítséget megadnak, hogy túllépjen az ügyön, és folyamatosan kommunikálnak minden egyes villalakóval, és készek akár jogi vagy más természetű kérdésben is támogatni.
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 616 forint volt, ami 7 forinttal alacsonyabb a szomszédos országok átlagértéknél. A régióban az átlagár 606 forint volt, a magyar ár 1,7 százalékkal, azaz 10 forinttal volt ennél magasabb - közölte pénteken kísérleti statisztikája alapján a K
Magyarországon rengetegen döntöttek úgy, hogy felkeresik ezt a kirándulóhelyet, de onnan vissza is fordították őket. A helyszín le volt zárva, mivel életveszélyesnek nyilvánították, de most ismét a csodájára lehet járni.
Ha végre kiveszed az éves szabidat és eljutsz a strandra, használd ki! Mártózz meg a vízben, napozz, és töltsd idődet egy kis keresztrejtvényezéssel vagy olvasással! Vigyél magaddal az útra pár izgalmas magazint, és egy olyan olvasnivalót, amely segíthet abban, hogy egy ideig tényleg ne gondolj a munkára, a mindennapi teendőkre.
A magyar képzőművészet legkiválóbb alakjainak műveit lehet megtekinteni a Várkert Bazár Gloirette-hez vezető rámpáján. A Nyár a parton elnevezésű kiállítás a Magyar Nemzeti Galéria és a Várkapitányság közös szervezésében valósult meg, és a folyó- valamint tópartok mellett a magyar festők kedvelt tenger melletti üdülőhelyeit is megidézi. A kiállítás
Lando Norris volt a leggyorsabb a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén a Hungaroringen. Charles Leclerc törte a négyes kanyar után veszítette el autója felett az irányítást, és a falnak csapódott.
Bő két hónappal a 2024-es Les Voiles de Saint-Tropez megnyitója előtt a szervezők bemutatták a jubileumi kiadás néhány újdonságát. Huszonöt éves tapasztalattal a háta mögött a Les Voiles de Saint-Tropez mindig keresi a fejlesztési lehetőségeket, alkalmazkodik a flotta változásaihoz, igyekszik optimalizálni a vízi és szárazföldi programok egyensúlyá
DH Energy néven új üzletágat indít a Duna House Group, az Európa négy országában működő, ingatlanokat és pénzügyi termékeket közvetítő vállalat először Magyarországon lép be az energetikai piacra, főként lakossági és kisvállalati ügyfeleknek kínál energiahatékonysági megoldásokat - közölte a cégcsoport szerdán az MTI-vel.
Harmadik családi napját ünnepelte a tavalyihoz képest közel megduplázódott létszámú kollektíva az Airbus Helicopters Hungary gyulai üzemében. A kulturális és szórakoztató programok mellett meglepetésként két helikopter is érkezett az eseményre.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.