A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közzétette a második fenntarthatósági jelentését, amely a társaság 2023-as környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) eredményeit is bemutatja - közölte a BÉT csütörtökön az MTI-vel.
Egy felmérés alapján összeállítottak egy 50 városból álló toplistát. A lista szerint ezek a világ legjobb városai 2024-ben, most ebből szemezgettünk párat! Részletek a cikkben!
Mindig van valami új, szórakoztató íz a Lay's-től, amit felfedezhetünk az élelmiszerboltok polcain, de most a Lay's rajongói különösen izgatottak egy olyan limitált kiadású íz visszatérése miatt, amely már régóta hiányzott a kínálatból.A sokak kedvencének számító Cheesy Garlic Bread (sajtos fokhagymás kenyér) ízesítésű chips volt a Lay's 2013-as Do
Koncessziós pályázatot ír ki a szegedi önkormányzat a város víziközmű-rendszerének üzemeltetésére, a sikeres jelentkező 2025. január 1-jétől 15 éven át nyújthat ivóvíz- és szennyvízszolgáltatást a településen - döntött a szegedi közgyűlés pénteki ülésén.
Sokat hallhatunk a mikrobiomról, annak fontosságáról, de legalább annyi félrevezető információval is találkozhatunk. A vakcinainfós orvosok most segítenek képbe kerülni a témában.
Tér-Képzetek – Lelki és fizikai térformálások címmel nyílik kiállítás július 2-án a Platán Galéria kiállítóterében. A tárlaton bemutatott alkotások mind a térrel és annak aspektusaival foglalkoznak.
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke a Budapest Influenszer Tripet teljes sikernek nevezte, ugyanis ilyen mértékű, azonnal mérhető növekedés még nem volt a foglalásokban.
Csehországban nem estek hasra attól, hogy Andrej Babis pártja a magyar Fidesszel alakíthat frakciót az Európai Parlamentben, leleplezőnek tartják, hogy Babis Orbán Viktorral szövetkezik.
A McDonald's szendvicsének eladása annyira rosszul muzsikált, hogy a gyorsétteremlánc azonnal kivette állandó kínálatából. A vállalat azzal indokolja döntését, hogy a növényi alapú húshelyettesítőkkel készülő szendvics kis túlzással a kutyának sem kellett.
A Karib-tengeren pusztító Beryl hurrikánt a legmagasabb, ötös, vagyis a "potenciálisan katasztrofális" kategóriába sorolták, miután Jamaica felé vette az irányt, áramszüneteket és áradásokat okozva - közölte az amerikai hurrikánközpont.
Bikapiac és altcoin-szezon van a láthatáron, mely bármelyik nap elkezdődhet. Az általános piaci helyzet továbbra is nyugodt, sok altcoin még mindig mélyponton van, és bővelkedik a potenciálban. Ez termékeny talajt teremt a jelentős ármozgásokhoz, megteremtve a feltételeket ahhoz, hogy egyes altcoinok idén új történelmi csúcsot (ATH) érjenek el. Miv
Jákob Zoltánnak a Crystal Nails tulajdonosaként hatalmas vagyona van, most pedig azt is elárulta, mire költi a legtöbb pénzt. A válasz azonban sokakat meglephet.
Az idei év jelentős átrendeződést hozott a mobilszolgáltatások piacán. Az év eleji kisebb-nagyobb mértékű roamingadatkeret-emeléseket követően március elejétől mindegyik jelentős mobilszolgáltató inflációkövető díjkorrekciót vezetett be, majd alig egy-másfél hónapon belül sorra mindhárom szolgáltató teljesen megújította az előfizetéses mobiltelefon
A hétvégi francia választási eredmények hatására hétfőn még erősödéssel kezdett a forint, aztán amint romlott a külpiaci hangulat, a forint is visszakanyarodott, kedden pedig a borongós külső környezet mellett újra esni kezdett, így az euróval szembeni jegyzések 396 fölé lendültek. A forint gyengülésében és az OTP Bank árfolyamának esésében a kormá
A miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij találkozóján a magyar-ukrán kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseit is tárgyalják majd. A megbeszélés legfontosabb témája a béke megteremtésének lehetősége.
Az eurózónában 6,4 százalékon, az Európai Unióban pedig 6 százalékon stagnált a munkanélküliségi ráta májusban - jelentette az EU statisztikai hivatala, az Eurostat honlapján kedden.
Hazai versenyén a saját dolgozói előtt tiszteleg a Williams F1-es csapata: több mint ezer névvel ellátva, brit színekben versenyeztetik a két autójukat. Eközben egy korábbi világbajnokot is "reaktiválnak"
Kétszer kellett felszállniuk az utasoknak a Budapest–Lárnaka közötti repülőjáratra hétfő este, miután a személyzetnek időközben lejárt a munkaideje. Végül 6 óra várakozás után indult el a gép a célállomására.
Szánalmas látni, hogy az európai és a világ főáramlatából saját hübrisze miatt kiszorult magyar miniszterelnök mennyire kétségbeesetten keres szövetségeseket.
Váraljai Anita Kamilla az MTI-nek elmondta: az anya, valamint kilenc- és kétéves gyermeke egy gyalogos-átkelőhelyen ment át, amikor egy kanyarodó személygépkocsi elgázolta őket. A kilencéves gyermek súlyos fejsérülést szenvedett, őt mentőhelikopter vitte kórházba, az anyát súlyos csípősérüléssel, a kétéves gyermeket pedig könnyű sérüléssel szá