Felpörgött a nyaralási szezon, ez jól látszik az utasbiztosításokon is - közölte saját adatai alapján a Netrisk. Júniusban az utasbiztosítások átlagdíja 11 800 forint volt. A legtöbben olaszországi és horvátországi utazásra kötöttek biztosítást, de az idén látszik a foci-Eb hatása is. 2024-ben a tavalyihoz képest előretörtek a repülős utak, itt ped
A baleset következtében beszorult egy ember, őt a mezőkövesdi hivatásos tűzoltók a mentőszolgálattal közösen kiemelték a kocsiból. Az egységek áramtalanítják a járműveket. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. - Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - írta a katasztrófavédelem honlapja háromnegyed 8-kor. A baleset Mezőkövesd és M
Július 1-től a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központba olvasztottak be több fővárosi kulturális intézményt. Ennek vezetője lett Demeter Szilárd, aki szerint egy racionális, teljesítményelvű rendszert kell összerakni.
Befejeződött a németországi Európa-bajnokság kieséses szakaszának első fordulója, miután kedden előbb Hollandia, majd Törökország jutott tovább, előbbi a románokat, utóbbi az osztrákokat ejtette ki. Ezzel pedig véglegessé vált a negyeddöntők párosítása.
Krausz Gábor és Mikes Anna szerelmének története igencsak mesébe illő: mint egy herceg és egy hercegnő, akik hónapokon át táncoltak együtt egészen addig, amíg egymásba nem szerettek. A szerelmesek nemrégiben az Ázsia Expressz forgatásán vettek részt, ám nem sokkal azután, hogy hazaértek, újabb külföldi útra mentek, Szicíliába. Az utazást Anna ajánd
Sok más aspektusa is fellendült a kriptokereskedésnek a Bitcoin közelmúltbeli problémái nyomán, mivel az altcoinok hosszabb ideig kívánnak nyereségesek maradni. Például a bányászok nagyobb megtérülést keresnek olyan proof-of-work projektekben, mint a Kaspa (KAS), miközben a kölcsönpiac bővül, még több lehetőséget kínálva az Aave (Aave) számára a nö
Az üzemanyagárak ismét a szomszédos országok átlagára felett vannak, ezért szerdán a kormány napirendre tűzi a kérdést, mondta el Nagy Márton az ATV-nek. A miniszter emlékeztetett: még mindig érvényben van a korábbi elvárás, miszerint a kutaknak az áraikat a szomszédos országok szintjén kell tartani.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A kormányfő alaposan átrendezte a miniszterek feladatköreit, ami várhatóan személycserékkel is jár majd. Rogán hivatala lesz a közlekedési előéleti pontrendszert nyilvántartó szerv is.
A digitális forradalomnak köszönhetően korszakváltás küszöbén állunk, és ez alapvetően átalakíthatja a magyar közigazgatást - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Tatán, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság konferenciáján tartott előadásában.
Különlegességekkel készül a Williams a hazai futamára, miközben egy olyan nemzetiségű pilótát is autóba ültet a Brit Nagydíjon, amilyet az ezredforduló környéke óta nem látott a sport.
Van, akinek a család és a szerelem, másoknak a karrier vagy a tanulás áll az első helyen: nincs két ugyanolyan ember, így az is változó, kinek mi a prioritás. Az alábbi tesztből pedig te is kiderítheted, melyik típust testesíted meg! Nézd meg a fenti háromszögeket, majd gondolkodás nélkül válaszd ki azt, amelyik a legjobban tetszik. Ezek után olvas
A Rimac Nevarával valóságos szupersztárrá váló Mate Rimac újabb nagy fába vágta a fejszéjét: a négyes szintű önvezetésre képes Vernében nem lesz se kormány, se gázpedál, a tervek szerint pedig már két év múlva megjelenhet Európa útjain.
Nem tud eltávolódni a 395-396 környékéről a forint, bármilyen kilengés után visszatér ide. Ma reggel is 395 környékén kezd az euróval szemben. Az utóbbi hetekben a nemzetközi hangulat változása billentette ki olykor-olykor a jegyzést, de ahogy a dollár is trendszerűen oldalazott, úgy a forint is visszatért ugyanoda mindig. A háten érkező amerikai f
A PwC Magyarország örömmel jelenti be, hogy adó- és jogi tanácsadási üzletágának új vezetője 2024. július 1-től Farkas Gábor. A pozíciót Deák Lászlótól veszi át, aki a továbbiakban a közvetett adókért felelős területet vezeti és mellette az Esg üzleti egység fejlesztéséért lesz felelős. Farkas Gábor 2008-ban csatlakozott a PwC Magyarország adótan
A hét korábbi részéhez képest tegnap határozott emelkedést láttunk az amerikai piacon, az S&P 500 és a Nasdaq is új csúcsot állított be, részben a Teslának is köszönhetően, hiszen az elektromosautó-gyártó papírjai több mint 10 százalékot emelkedtek, miután a vártnál jobb értékesítési számokat közölt a cég a második negyedévről. Ezek után az ázsiai
Az amerikai védelmi minisztérium közleménye szerint a csomag tartalmaz többek között légvédelmi eszközöket és további nélkülözhetetlen hadi felszerelést, amelyből a légvédelmet szolgáló kapacitások gyorsított ütemben jutnak el Ukrajna hadszínterére.
A fiatalok kevesebb mint felének, 45 százalékának egyáltalán nincs megtakarítása. Akiknek van, azok átlagban 643 ezer forinttal rendelkeztek az idei második negyedévben a K&H ifjúsági index szerint. A 19-29 évesek 56 százaléka maximum három hónapig tudná finanszírozni az életét, ha nem jutna semmilyen bevételhez, mindössze 6 százalékuk tud egy évné
Latin-Amerikának és a Karib-térségnek fel kell készülnie a La Nina érkezésére, amely az Atlanti-óceánon rendkívül aktív hurrikánszezont és nagyobb éghajlati változékonyságot eredményez - írja a Reuters.
Vártnál kevésbé esett vissza a Tesla autókiszállítása az idei második negyedévben éves összevetésben, miután az idei első negyedévben 8,5 százalékos csökkenést regisztráltak.
Az Egészségügyi Világszervezet 1992-ben nyilvánította augusztus elsejét az anyatejes táplálás világnapjává. Alt Lászlóné területi védőnő erről az eseményről ad hasznos információkat.
Felpörgött a nyaralási szezon, ez jól látszik az utasbiztosításokon is - közölte saját adatai alapján a Netrisk. Júniusban az utasbiztosítások átlagdíja 11 800 forint volt. A legtöbben olaszországi és horvátországi utazásra kötöttek biztosítást, de az idén látszik a foci-Eb hatása is. 2024-ben a tavalyihoz képest előretörtek a repülős utak, itt ped