Megnyíltak a választóhelyiségek csütörtök reggel az Egyesült Királyságban, ahol parlamenti választásokat tartanak. Az utolsó felmérések a Labour földcsuszamlásszerű győzelmét vetítették előre. A jelenlegi konzervatív párti kabinet számos tagja is elveszítheti alsóházi képviselői helyét.
Követhetetlenné vált az adók fizetésének rendszere azzal, hogy az adóhatóság bejelentés nélkül is levonhat köztartozásokra összegeket az akár más adóra szánt pénzekből. Ezen a gyakorlaton változtatna a MINKE (Minősített Könyvelők Egyesülete) javaslata.
A Richter 50 országban van jelen, így Magyarországgal együtt összesen közel 12 000 munkavállalóért felel, és 310 HR-es munkáját koordinálja Erdei Katalin, a cég globális HR vezetője. Egyik legfontosabb értéknek a nyitottságot tartja. A vállalatnál stratégiai szerepe van a munkatársak megtartásában a tudatos utódlástervezésnek, tehetségmenedzsmentne
Minden statisztikai adat arra utal, hogy a készpénz használata Magyarországon is fokozatosan csökkenő volumenű, ám arról egyáltalán nincs szó, hogy a digitális fizetési megoldások egyeduralkodóvá válnának a pénzfogalomban. Épp ellenkezőleg: az emberek számára rendelkezésre álló fizetési opciók választéka folyamatosan bővülni fog.
Július 1-jétől egyebek mellett a legalább 10 ezer forint eladási árú új bel- és kültéri masszázsmedencékre, a látásjavító eszközökre, így különösen a szemüvegekre, valamint a napszemüvegekre is kötelező jótállás vonatkozik már
A Debrecen mellett épülő BMW-gyár sarkánál építené fel az új Közlekedési Múzeumot a Lázár János vezette Építészeti és Közlekedési Minisztérium, legalábbis a tervezett pályázati dokumentációban ez áll.
A megkérdezett női dolgozók majdnem fele úgy gondolja, hogy a menopauza akadályokat teremtett vagy teremthet a munkahelyen - derül ki egy friss felmérésből.
A Debrecen közelében épülő BMW gyár sarkánál tervezik felépíteni az új közlekedési múzeumot, amelyet a Lázár János vezette Építészeti és Közlekedési Minisztérium irányít – írja a Népszava.
Az első tartóoszlop behelyezésével megkezdődött az ácsi katódgyár 41 ezer négyzetméteres üzemcsarnokának építése – közölte a beruházást végző, kínai tulajdonú Bamo Technology Hungary Kft. az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint az 520
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolásoknak a "B" kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ- és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A magyar EU-elnökség nehezen blokkolhatná majd az uniós döntéshozatalt, Donald Trump újabb elnöksége pedig veszélyes lehet Európának, bár nem kell komolyan venni a politikus minden kijelentését. Orbán Viktor magyar miniszterelnök új politikai szövetsége, a Patrióták pedig komoly ellenállásra számíthat – mondta el Jean-Claude Juncker, az Európai Biz
A 100 milliárd forintot is meghaladhatja a kézi munkaerő hiánya miatti termelésiérték-kiesés Magyarországon, és ez csak a zöldség-gyümölcs ágazatot jelenti.
Az adatvédelem és a szólásszabadság védelme földrajzi korlátozások nélkül az elmúlt évek egyik legfontosabb kérdésévé vált. A VPN-szolgáltatók célja biztonságos és titkosított kapcsolatot biztosítani az interneten keresztül. Az adatvédelem, anonimitás és hozzáférhetőség azonban nem mindenhol elérhető, ezeket a korlátozásokat pedig a VPN-ek használa
A magyarországi gazdálkodók 2024-es mezőgazdasági tevékenységét továbbra is befolyásolják az elmúlt évek nehézségei; a klímaváltozás és az aszályos időjárás, a szomszédos országban zajló háború és annak gazdasági hatásai, valamint a terményárak hektikus változása. A hatékonyság továbbra is központi szerepet játszik a gazdálkodásban, és a Corteva Ag
Európai fronton érdemi makro adat nem érkezik, a tengerentúlon pedig Függetlenség napja miatt zárva tartanak a piacok. A holnapi amerikai munkaerőpiaci adatok azonban érdemi hatást gyakorolhatnak a nemzetközi hangulaton keresztül a forintra is.
Megnyíltak a választóhelyiségek csütörtök reggel az Egyesült Királyságban, ahol parlamenti választásokat tartanak. A felmérések szerint a britek 80 százaléka kormányváltást akar.
A Karlsruhei Technológiai Intézet, a Benteler Automobiltechnik vállalattal közösen, a Visual Components modern gyári tervezőszoftverét használja az innovatív gyártási technológiák kifejlesztéséhez.
A német ipar számára nem hozott jó híreket a május, ugyanis az ipari megrendelések váratlanul 1,6%-kal csökkentek az előző hónaphoz képest - derült ki a szövetségi statisztikai hivatal friss adataiból. Az adatokat szezonálisan és naptárhatással kiigazítva közölték.
A magyar EU-elnökség nehezen blokkolhatná majd az uniós döntéshozatalt, Donald Trump újabb elnöksége pedig veszélyes lehet Európának, bár nem kell komolyan venni a politikus minden kijelentését. Orbán Viktor magyar miniszterelnök új politikai szövetsége, a Patrióták pedig komoly ellenállásra számíthat – mondta el Jean-Claude Juncker, az Európai Biz
Megállíthatatlanul emelkedik a benzin ára a hazai kutakon, már jócskán a 600 forintos literenkénti árszint felett járunk - éppen ezért nem meglepő, hogy ismét a kormány célkeresztjébe került az üzemanyagárak témája, a kormány tegnapra tűzte napirendre a kérdést. De mégis miért jött el az éles fordulat a piacon, és ami a kormányzati kommunikáció fén
Az egyik szemünk sír, a másik nevet a magyarok befektetéseinek értékelésekor. Nominális értelemben új csúcsot döntött a háztartások pénzügyi vagyona, de az infláció miatt reálértelemben 3 évet elvesztettek a megtakarítók – számolta ki a Bankmonitor. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2024. első negyedévében minden korábbinál magasabbra, 54 721 mi