Mindössze napi néhány száz forintból kijön egy külföldi utazás biztosítása, de akkor sem kell sokkal többet fizetni, ha valamelyik távol-keleti országba utazunk. Ha az utazásunkhoz illeszkedő biztosítást választunk, anyagi és ügyintézési segítséget is kapunk a biztosítónktól, például akkor, ha már fél napja nem indul a repülőnk vagy ha lekéstük a c
A Flow Felting nemezkuckóba látogattunk el és egy igazi mesevilágba érkeztünk meg. Fonalak, színek, mesés tárgyak, ékszerek táskák. Ismerjétek meg Emőd Tímeát, a márka alapítóját.
Az utolsó versenynapjához érkezett a párizsi olimpia: éremtáblázat első helyén Kína áll, megelőzve az Amerikai Egyesült Államokat, amely 2012-ben, 2016-ban és 2021-ben is első volt. 2008-ban Pekingben Kína 48 aranyéremmel végzett az éremtáblázat első helyén megelőzve a 36 aranyéremig jutó Amerikai Egyesült Államokat. A 2012-es londoni olimpián az U
Itt a nyár és jól jönne egy olyan okostelefon, amely csúcsminőségben képes megörökíteni a legjobb pillanatokat és mellé egy kicsi, de kiváló hangszóró, hogy bármikor, bárhol bulizhass? Ha így van, a Xiaomi promóciója neked szól: amelyben a Redmi Note 13 sorozat készülékei mellé most egy Xiaomi Sound Pocket Bluetooth hangszórót kapsz ajándékba! És e
A párizsi olimpia befejező versenynapján az öttusázó Gulyás Michelle megszerezte a magyar csapat hatodik aranyérmét. Guzi Blanka a negyedik. Gulyás Michelle 13 másodperces hátránnyal várta lövészettel kombinált háromezer méteres futást. A francia Elodie Clouvel már szombaton is bizonytalanul lőtt,most is nehezen jöttek a találatai. Nem úgy Gulyásna
Több napja zajlik az ukrán erők jelentős előrenyomulása Kurszk megyében, ami egyre nagyobb pánikot kelt Oroszországban. A Kreml már egyre visszafogottabban beszél a háborús eseményekről, attól tartva, hogy a helyzet széleskörű pánikhoz vezethet. A jelentések szerint az ukrán csapatok már teljes ellenőrzésük alatt tartják az oroszországi Szudzsa vár
Magyarország az elmúlt hat évben megötszörözte befizetéseit az Európai Űrügynökséghez (ESA), jövőre már 32 millió eurós hozzájárulással vesz részt az ügynökség programjaiban - mondta az űrkutatásért felelős miniszteri biztos vasárnap a bajai repülőtéren.
A német pénzügyminiszter elmondása szerint Putyin elrettentése miatt van szükség az amerikai rakéták telepítésére. Christian Lindner német pénzügyminiszter, a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) vezetője támogatja a nagy hatótávolságú amerikai rakéták tervezett telepítését Németországba. Számolt be az index.hu vasárnap. Putyin elrettentése miatt van s
Emelkedő forgalom mellett gyengült a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72 028,77 ponton zárt pénteken. 190,09 ponttal, 0,26 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 77,65 milliárd forint volt az előző héten elért 46,80 milliárd forint után. A vezető részvények vegyesen teljesítette
A mai nappal véget ér az olimpia Párizsban. Este kerül sor a záróünnepségre, ezért minden szempontból csupán néhány óra maradt már a 2024-es nyári olimpiából. Magyarország kiválóan szerepelt a versenyeken, 6 arany-, 7 ezüst- és 8 bronzérem a mérleg, amivel az éremtáblázaton is előkelő helyen áll hazánk. Olimpia – kiváló eredményekért magas jutalom
Elkezdődött a parlagfűszezon, amely nemcsak azokat az embereket veszélyezteti, akik allergiásak a növény pollenjére - ami Magyarországon körülbelül 1,5 millió embert érinthet -, hanem azokat is, akik kerttel vagy földterülettel rendelkeznek. Ők ugyanis komoly pénzbírságot kockáztatnak, ha területükön elterjed a parlagfű, ahogyan az a korábbi évekbe
A Vízöntő mélyítse el tudását, az Oroszlán legyen gyakorlatias és koncentrált! Karrier horoszkóp: 2024.08.12. Kos A pénzügyi céljaidra és álmaidra kell összpontosítanod. Nagy mennyiségű pénz és jó szerencse nem találhat meg tudatos munka nélkül. Ez egy jó nap arra, hogy kitöltsd az üres helyeket és tudatos lépésekkel töltsd meg. Bika Lehet, hogy me
Minőségi szempontból jól szerepeltek a görögdinnyék a hatósági vizsgálatokon, de jelölési és egyéb hibák miatt a felügyelők több mint 1,5 millió forint bírságot szabtak ki, és 5,5 tonna terméket kivontak a forgalomból - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-t.
Vannak sztárok, akik igyekeznek titokban tartani egészségi állapotukat, de azért néha még ők is megnyílnak a rajongók előtt. Épp ezért tudják csak kevesen, hogy ezek a sztárok milyen betegségekkel küzdenek, vagy küzdöttek egykor.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott rövid híreket foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci kitekintéssel. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Bybit 100 000 dollár összértékű ajándékot sorsolnak ki a Bybit nyári tomboláján, mely szeptember 1-ig, vagy addig tart, míg az összes nyeremé
Hatalmas port kavart az év elején, amikor mesterséges intelligencia segítségével manipulált, ál-Taylor Swift-pornóképek árasztották el a közösségi médiát. Az egyre terjedő trend legnagyobb áldozatai mégis inkább azok a "hétköznapi" kamaszok, akiket hasonló módszerekkel zaklatnak – egyeseket akár öngyilkosságba hajszolva – jellemzően a kortársaik. M
Réges-régen, amikor még az emberek élőszóval beszélgettek és a felhők legfeljebb bárányokat vagy esőt jelentettek, senki sem fényképezte le a vacsoráját. Hogy mit ettek eleink, azokat ékes szavakkal vetették papírra, vagy kivételes esetben vászonra festették, esetleg lerajzolták. Így az öreg szakácskönyvek megsárgult lapjain olvasott étel-meséknek
A minél kisebb termésveszteséggel járó biztonságos betakarítás érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szükséghelyzeti engedélyt adott ki három, dikvát hatóanyagú növényvédő szerre a szakmai és termelői kamarák jelzéseit figyelembe véve - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
A Bolondulásig alcímű új Bridget Jones-film forgatását le kellett állítani, mert a stáb tevékenysége zavarta a helyi denevérpopulációt a Lake District-i Keswick közelében.
Kalama Harris láthatóan erősödött Donald Trumppal szemben három olyan kulcsállamban, amelyek megnyerése nélkül a demokratáknak valószínűleg nem lenne esélyük a győzelemre.
Az elmúlt évtizedben, de leginkább 2018–2019-től egyre dinamikusabban nő a lombtrágyák, biostimulátorok felhasználása. A Kynetec Hungary mintavétele megyére és kultúra-méretkategóriára reprezentatív.
A Beach Run egy önfeledt, hatalmas bulifutás! Kortól függetlenül a rendszeresen futókat, és a futással most ismerkedőket is várják a balatonlellei Napfény Strandon augusztus 24-én!
Számos feladat vár ránk a kertben, amiket ebben a hónapban célszerű elvégezni. Augusztusban utánozhatatlan illatok, káprázatos színek, bőséges gyümölcs- és zöldségtermés és napsütés járja át a kertünket. Ebben a hónapban az egész éves kemény munka megérdemelt eredményének örülhetünk. Azonban az augusztus sem telhet el tétlenül, számos feladat vár r
Már tizenegy éve alkottak egy párt és néhány hete ünnepelték a nyolcadik házassági évfordulójukat. Az örömöt és a boldogságot azonban nemrég a keserű gyász váltotta fel. Ép ésszel felfoghatatlan az a fájdalom, amit most Musinszki-Palla Petronella érez, hiszen egyik pillanatról a másikra veszítette el örökre a szerelmét és nagyobbik gyermeküket, egy
Egyre magasabban alakulnak a maximumok a következő napokban, és az éjszakás sem lesznek nagyon frissítőek. Változást egy hullámzó frontrendszer hoz a hétvégén.
Baráti hangulat, szúnyogok döngő hada, ínycsiklandó illatok. A grillezés az egyik kedvenc nyári tevékenységünk, de sajnos minden évben számos baleset, égési sérülés történik, különösen, ha egy kis alkohol is fokozza a jókedvet. Hogyan kerüljük el az égési sérüléseket? Mit tegyünk, ha megtörtént a baj?
Bár ma már a legkevésbé sem néznénk prédának a szóban forgó kistermetű emlőst, egy új tudományos felfedezésnek köszönhetően kiderült, hogy 400 ezer évvel ezelőtt népszerű zsákmánynak számított. A kutatásnak köszönhetően ráadásul az is kiderült, hogy elődeink sokkal változatosabban táplálkoztak, mint idáig gondoltuk. Ez is érdekelhet! Régé
Még mindig rengeteg a találgatás Katalin hercegné állapotával kapcsolatban, most pedig egy szakértő azt mondta, hogy egyáltalán nem biztos, hogy visszatérhet a szerepébe.
A glaukóma (zöldhályog) kezeléséről számos alkalommal beszélgettünk már professzor Dr. Holló Gáborral, a Szemészeti Központ vezetőjével, glaukóma specialistájával. A zöldhályog világszerte az egyik leggyakoribb olyan betegség, ami visszafordíthatatlan látásromlást, súlyos esetben látásvesztést okoz. Hazánkban is gyakori, elsősorban a 40 évesnél idő