Az Európai Bizottság tájékoztatást kért a Metától arról, hogy milyen intézkedéseket hoz a cég az átláthatóság érdekében, miután a közösségi platformokat üzemeltető amerikai óriásvállalat megszüntette a Facebookon és az Instagramon egy, a dezinformáció kiszűrését szolgáló szoftver, a CrowdTangle elérhetőségét.
Koprivanecz Milán bv. százados egyike volt annak a 138 hallgatónak, akik Pintér Sándor belügyminiszter és a rendvédelmi szervek tábornoki karának jelenlétében június 29-én ünnepélyes keretek között tették le a tiszti esküt az NKE Ludovika Campusán.
Csak négy napig volt látható Debrecenben a Magyar Sajtófotó-kiállítás, holott az eredeti tervek szerint még szeptemberig maradt volna. A tárlat 42 éves múltjában sosem történt még ehhez hasonló eset. Bánkuti András, a MÚOSZ fotóriporteri szakosztályának vezetője is értetlenül áll a történtek előtt, úgy tudja, hogy felsőbb utasításra vitték el a kép
A gyermekülés sokkal régebbi találmány, mint sokan gondolnánk. Európában és Észak-Amerikában egyaránt a hatvanas években jelentek meg az első olyan szerkezetek, amelyek kutatásokkal alátámasztott módon igyekeztek biztonságosabbá tenni az autózást a legkisebbek számára. Az 1990-es évek elején bevezetett Isofix szabvány – no meg a világszerte egyre s
Jelentős a forgalom a román-magyar határon, szombaton délután több határátkelőnél hosszú gépkocsisorok alakultak ki, és meghaladja az egy órát a várakozási idő a romániai hosszú hétvége miatt.
Spanyolországban a súlyos aszályok 40%-kal csökkentették az olívaolaj-termést. Hasonló tendencia figyelhető meg a csokoládé esetében is: Ausztráliában egyes termékek ára 200%-kal nőtt. Az alapvető élelmiszerek, mint a búza, szintén érintettek. Az argentin búzatermelést sújtó aszályok, valamint az orosz-ukrán konfliktus okozta feszültségek a globáli
Végül köztes megoldásként egy Balaton parti helyszín mellett döntöttek. A Szerencsekerék háziasszonya azt is elárulta, hogy milyen ruhát választott a nagy napra.
Sokan rabjává váltak a bűnügyi podcastoknak, a sötét turizmusnak és az sem ritka, hogy valaki nyaralás közben a látványosságok helyett inkább a temetőket látogatja. Az emberek szeretik a „sötét eseményeket”, és mint kiderült, egy maroknyi különböző társadalmi és tudományos tényező készteti az agyunkat arra, hogy vágyjon rájuk. Egy nemrég közzétett
Míg a 2010-es évek elején a klímaberendezéseket szinte kivétel nélkül csak a nyári forróság enyhítésére használtuk, úgy ma már a technológia fejlődésének javarészt hűtő-fűtő eszközök érhetők el a piacon.
Hatalmas drámákat tartogatott a Barum Rally leghosszabb szakasza szombat délelőtt, ahol sok versenyző nagy bajba került, köztük Jan Kopecky is, aki 2015 óta mindig megnyerte a cseh verseny Eb értékelését.
Az ukrán-magyar határszakaszon 8112-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 12 006-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Több fontos bejelentést tett a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA). Eldőlt, hogy a 2025-ös női ökölvívó-világbajnokságnak Belgrád ad otthont, de az is ismertté vált, hogy a párizsi olimpián a saját súlycsoportjukban aranyérmet is szerző Imane Helif és Lin Ju-Ting nem vehet részt a rangos megméretettésen – szúrta ki a Magyar Nemzet.
A debreceni polgármesteri hivatal „megvédi a virágkarneválra érkező embereket” a néhány napja megnyitott és szeptember 8-i látogathatónak hirdetett Magyar Sajtófotó Kiállítástól. Tavaly még nem volt gond, hogy egyszerre volt a Virágkarnevál és a kiállítás. A szervezők szerint 42 éve nem történt még ilyen súlyos eset, hogy bezáratták volna a kiállít
A több mint fél évig tartó munkálatok lezárulta után, a mai napon újranyitott a Nyugati téri McDonald´s. A többször is a világ egyik legszebb McDonald´s éttermének választott Meki, a műemléki épület különleges belsőépítészeti elemeit megtartva, természetes építészeti anyagok használatával, nagyságrendileg 1,8 milliárd forintból újult meg teljesen.
Felpörgethető-e a magyar innováció? Ezzel a címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen, szeptember 6-án, pénteken 9 órától a Nyíregyházi Egyetemen.
Változatos és izgalmas programokkal várják a látogatókat a Szent István-napi rendezvénysorozat szervezői a nemzet fővárosában: a szombaton kezdődő négynapos, ingyenes fesztiválon a zenei, gasztronómiai és kulturális események célközönsége mellett a családi, illetve gyerekprogramok iránt érdeklődők is megtalálják a számukra legkedvesebb időtöltést.
Az euróövezet az előző havinál és a vártnál is nagyobb külkereskedelmi többletet ért el júniusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken ismertetett első becslése szerint.
A párt szerint nincs az a látványos program, "amely feledtetni tudná ma a magyar emberekkel és a magyar családokkal, hogy nem számíthatnak az államra a mindennapjaikban."
Először még a szervezőknek sem mondták meg, hogy milyen indokkal bontják el az eredetileg szeptemberig tartó kiállítást, később a Virágkarneválra fogta az önkormányzat.
Folytatódtak a rekordmeleg éjszakák, pénteken sorozatban harmadszor dőlt meg az országos hajnali melegrekord - közölte a HungaroMet Zrt. szombaton a honlapján. Pénteken a Szeged belterületén lévő meteorológiai állomáson 24,5 Celsius-fok volt a levegő legalacsonyabb hőmérséklete, ami új hajnali melegrekord.
Az értékesítési gondokkal küzdő Starbucks a szárnyaló forgalmú Chipotle Mexican Grill eddigi vezetőjére cseréli vezetőjét. A tőzsdén a hírre felrobbant a kávézólánc részvényeinek árfolyama, a mexikói gyorsétteremlánc papírjai esést szenvedtek el.
Ahogy a szerelem, úgy az igazság is mindig utat talál. Megérkezett az Emily Párizsban várva várt negyedik évadának első fele, amely minden várakozásunkat felülmúlta. Ebben az öt részben kő kövön nem marad, de a hősök végre mernek őszinték lenni egymással és önmagukkal egyaránt.
Olvasom, hogy éppen háromnegyed évszázada, 75 esztendeje, 1949 augusztus 16-án hunyt el szülővárosában, Atlantában a Margaret Mitchell nevű írónő, a világhírű regény, az Elfújta a szél szerzője.
A 20. jubileumára készül 2024. augusztus 23-25. között az ország egyik legegyedibb hangulatú művészeti fesztiválja, a pannnonhalmi Arcus Temporum. A zene, a képzőművészet, az irodalom és a spiritualitás köré szerveződő programok között számos újdonságot is találhat majd a közönség. Az idei Arcus öt hangversenye Mozart és Eötvös Péter munkásságát ál
A nyaralás lényege ideális esetben az, hogy felhőtlenül jól érezzük magunkat és kikapcsolódjunk, közben pedig az is megesik, hogy lecsúszik néhány pohár bor, koktél vagy korsó sör. Ezzel alapvetően nincs is semmi gond, de ha nem figyelsz a mértékletességre, könnyen másnaposan ébredhetsz, ami aztán akár az egész hátralevő nyaralásodat elronthatja. H
Jelentős a forgalom a román-magyar határon, szombat délután több határátkelőnél hosszú gépkocsisorok alakultak ki, és meghaladja az egy órát a várakozási idő. A hosszabb fennakadásokat a romániai hosszú hétvége okozza, ami miatt a következő napokban nagy forgalomra számítanak a román hatóságok.
Reggel Kalocsa és Paks környékén kezdődött, majd a Kiskunságba, a Dunántúl északkeleti részére és a főváros környékére is megérkezett a hűsítő csapadék. Az ország középső és északi részét le is hűtötték a zivatarok, nyugaton és keleten azonban még tombol a hőség.