Az Ipswich Town futballklub csütörtök este jelentette be, hogy a négyszeres Grammy-díjas énekes, Ed Sheeran kisebbségi részesedést szerzett a csapatban.
A Bitcoin bányászattal foglalkozó Marathon Digital újabb jelentős befektetést hajtott végre a kriptovalutában, miután 300 millió dollárt gyűjtött össze egy kötvénykibocsájtásból. Augusztus 14-én a Marathon bejelentette, hogy az úgynevezett kötvény eladásból származó bevételek nagyrészét felhasználva körülbelül 4 144 BTC-t vásárolt összesen 249 mill
A katolikus egyház belső életében a hagyományos népegyházi modell összeomlása, a rohamos ütemben kibontakozó szekularizáció és elvilágiasodás mély válságot idézett elő. Ebből a válságból kereste a kivezető utat a II. vatikáni zsinat és a hit megélésének új útjait kereső lelkiségi és karizmatikus mozgalmak, vallási közösségek sora. Az egyik legismer
Az ukrán erők orosz területen végrehajtott nagyszabású támadása eddig sikeresnek tűnik, de lehetnek olyan következményei is, amelyek aggodalomra adhatnak okot.
A 21. század legnagyobb régészeti felfedezése lenne Kleopátra, a szépséges egyiptomi királynő sírjának megtalálása. Most alighanem minden korábbinál közelebb jutottak ehhez.
Szeptember 7-én szombaton este 20 órakor elstartol az X-Faktor 2024-es évada az RTL-en. Az új időszámítás új mentorcsapattal és két műsorvezetővel indul. Tóth Andi, Gáspár Laci, Majka és Valkusz Milán a Válogató adások alatt döntenek arról, hogy kik jussanak idén a Táborba. A mentoroknak 2024-ben sem lesz könnyű dolguk, mert idén is rengetegen jele
A chitosan eddig kevéssé ismert összetevő volt a szépségápolás világában, de a Dyson kutatásai révén most a hajformázás egyik kulcsfontosságú eleme lett.
A több mint fél évig tartó munkálatok lezárulta után, a mai napon újranyitott a Nyugati téri McDonald’s. A többször is a világ egyik legszebb McDonald’s éttermének választott Meki, a műemléki épület különleges belsőépítészeti elemeit megtartva, természetes építészeti anyagok használatával, nagyságrendileg 1,8 milliárd forintból újult meg teljesen.
A robosztus, 58 méter magas épület több mint 80 éve uralja Hamburg látképét. A St. Pauli bunkert a náci rezsim alatt kényszermunkásokkal építtették meg, így a német történelem legsötétebb időszakának emlékét őrzi – most azonban meglepő átalakuláson ment keresztül a betonóriás.
Újranyitott a nyáron az energiaválság miatt két éve bezárt Urányi János Sport és Szabadidő Központ uszodája. A létesítmény működtetését a Balatonboglári Sport Club (BBSC) végzi. Az önkormányzat vállalta az újraindítás 10 millió forintos költségét, valamint a működéssel járó havi 1-2 milliós kiadást is.
A sport és a rendszeres mozgás nemcsak a testi egészségre van jótékony hatással, hanem jelentős szerepet játszik a tanulmányi eredmények javításában is. Az elmúlt évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a fizikai aktivitás és a szellemi teljesítőképesség között szoros összefüggés van. De milyen konkrét módon befolyásolja a sport a tanulmá
A tested túlhevülése nem csupán fáradttá vagy nyűgössé tesz, de komoly egészségügyi veszélyt is jelent. Szerencsére néhány egyszerű lépés is segíthet, hogy egy hőhullám idején megakadályozd a felforrósodást.
Érdekes arról ábrándozni, milyen lehetett az élet a Földön évezredekkel korábban. Hogyan boldogultak őseink, hogyan gondolkodtak, hol laktak, mit ettek, hogy oldották meg az élelmezést a szűkösebb időszakokban?
Levelet hozott a posta Nemere Istvánnak. A feladója a világhírű popénekesnő, C. C. Catch, aki megköszöni a dedikált könyvet a világ legtermékenyebb szerzőjének. Az író alaposan meglepődött, amikor a postás átnyújtotta számára a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb diszkósztárjának kézzel írt levelét, Nemere István ugyanis csak titkon reménykedett ab
A Binance kínálatába is bekereült a Telegram közösségi platformhoz szorosan kapcsolódó kriptopénz, aToncoin (TON – Telegram Open Network). Az esemény kapcsán a tőzsde egy Launchpool indítását és egy új kamatozó szolgáltatás bevezetését, a Binance Super Earn indulását is bejelentette, melyen kiemelkedően magas hozamot érhetnek el a felhasználók. A T
Sylvester Stallone első sorozatszerepe hatalmas sikert aratott, az alkotók nem is vártak sokat a folytatással: premierdátumot kapott a Tulsa King második évada és megérkezett az első előzetes is.
Nyolcadik helyen zárt az Egyesült Királyságban, júliusban megrendezett Nemzetközi Matematikai Diákolimpián a magyar diákok hatfős csapata. Két évtizede nem született ilyen jó eredmény. Milyen feladatokat kellett megoldaniuk? Kiknek hálásak? És hogyan lehet kreatív a matematika? Erről is beszélgettünk a Fazekas Gimnázium két diákjával: Simon László
A közúti szállítmányozásban, fuvarozásban használható árstratégiai döntést támogató rendszert fejlesztett a Nexogen Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap mintegy 221 millió forint támogatásának felhasználásával – közölte a társaság projektzáró közleményében. Kiemelték, a mesterséges intelligenciával támogatott árstratégiai
A Rakuten Viber elindítja Magyarországon a Viber Plust, a prémium funkciókat kínáló havi előfizetéses szolgáltatását. A sokoldalú, személyre szabott csevegési élmény Magyarországra érkezik, hogy a potenciális előfizetők felfedezhessék a Viber Plus exkluzív, csak tagok számára elérhető funkcióit. A Viber összes alapfunkciója továbbra is ingyenesen h
A Hankook 2023/24-es ESG jelentésében (Environmental Social Governance) bemutatja 2023-as tevékenységeit és eredményeit a fenntartható vállalatirányítás területén, valamint a válllalat közép- és hosszútávú stratégiáját. A 2010 óta évente közzétett jelentés
Szünidei családi filmfesztivállal zárja az idei nyarat a Cinema City. A mozihálózat augusztus 17. és 20. között filmkínálattal és Mini menüvel várja a kicsiket és a nagyokat országszerte.
Amikor a legjobb nyári paplanok megtalálásáról van szó, érdemes ismerni a hatalmas választék közötti különbségeket, hogy megtaláljuk a leginkább megfelelőt. Egy jó nyári paplan segít elkerülni a forró éjszakai izzadást. Lássuk, melyek a legjobb választások a hűvös és kényelmes alvás érdekében.
'Az Év Honlapja' pályázat 2024-ben is izgalmas lehetőséget kínál mindazoknak, akik az elmúlt időszakban kiemelkedő honlapokat, applikációkat, digitális és technológiai megoldásokat hoztak létre. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett verseny augusztus 15-én immár 23. alkalommal indul útjára, ahol a pályázók 3
Rózsáim levelein fekete, nagy foltok jelennek meg, a levelek gyorsan lesárgulnak, és le is hullanak. Idén különösen sok levelét elvesztették a rózsabokrok. Hogyan védekezhetek a betegség ellen?
2000 óta a százévesek száma világszerte a 151 ezerről 2021-re 573 ezerre emelkedett. Ez jól mutatja, hogy az emberek egyre tovább élnek, és várhatóan egyre többen érik el a 100 éves kort az elkövetkező években.Azok, akik megélték a 100. életévüket, a sikeres öregedést példázzák, gyakran kevesebb krónikus betegséggel küzdenek, és a mindennapi életbe
Ha a szabadságunk nagy részét már elhasználtuk, de mégsem szeretnénk élmények nélkül maradni az év második felében, akkor sem kell csüggednünk, hiszen rengeteg érdekes úti cél bújik meg a környező országokban, amelyeket akár egy hétvége alatt is bejárhatunk!
Több mint 1,3 milliárd megtekintett percet ért el A fiúk - 4. évadána fináléja, amellyel egyúttal streaming-rekordot állított fel a Prime Videón, így először vezeti a Nielsen streaming-listáját, írja a Variety.
Ahogy közeledik a nyár vége, egyre több szülő szembesül az iskolakezdés jelentette anyagi terhekkel. Egy első osztályos gyermek számára összeállított tanszercsomag akár 60 ezer forintba is kerülhet, ami jelentős kiadást jelenthet a családi költségvetésben. Szerencsére léteznek olyan praktikák, melyek segítségével jelentősen csökkenthetők ezek a köl
A majomhimlős fertőzöttek száma az elkövetkező hónapokban várhatóan növekedni fog, minden európai uniós tagállamnak is fel kell készülnie a betegség terjedésére - hívta fel a figyelmet az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) pénteken.