2024. augusztus 17. szombat

aug. 17
10:51
Húszezren jöttek ide egyetlen nap alatt az ukrajnai háború elől menekülve (Infostart)
Nem szűnik az elvándorlás a háború által sújtott keleti szomszédunkból.
aug. 17
10:51
Áll a bál - Már az MSZP is megszólalt az óvszerbotrány témájában (ATV)
Mint arról írtunk, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Karán  a frissen felvett hallgatók nem vihettek óvszert a gólyatáborba. Időközben két fideszes nagyágyú is megszólalt a magyar közéletben eleddig unikális ügyben. Nemrég Kunhalmi Ágnes csatlakozott a megbotránkozók táborához.
aug. 17
10:51
Nagyszabású haltelepítés történt a horgászvizek fajgazdagságának megőrzése érdekében (Agroinform)
Fókuszban az őshonos halfajok állományjavító telepítése.
aug. 17
10:51
"Az érzés, hogy egy gondolatból valami kézzelfoghatót hoztam létre, nagyon felemelő" – Interjú Sándor Orsival saját fürdőruha márkája, a Ryu debütálásáról (Joy)
Ha láttál már álomszép fürdőruha kollekciót, akkor Sándor Orsi televíziós műsorvezető és modell márkája, a Ryu bizonyosan az: vibráló színei, álomszép, nőies, egyben funkcionális kétrészesei és fürdőruhái garantáltan elrabolják a szívedet. Orsival arról beszélgettünk, hogyan jött a márka ötlete, milyen kihívásokkal szembesült a megvalósítás során é
aug. 17
10:51
Folyami uszoda épülhet a Dunán Budapestnél? (Tiszta Jövő)
A Város és Folyó Egyesület mérései szerint 2024-ben a Duna vize az Európai Uniós és magyar jogszabályok alapján az árvizes időszaktól eltekintve, egész strandszezonban Budapest több pontján is fürdésre megfelelő minőségű.
aug. 17
10:51
Nem perelheti be a Disney-t a felesége halála miatt a férj, mert volt Disney+ előfizetése (SzMo)
Az amerikai nő súlyos allergiás rohamot kapott, miután a Disney World Orlando egyik éttermében vacsoráztak. Az özvegye 50 ezer dolláros kártérítést követel, de a Disney jogi csapata szerint el kéne utasítani a férfi keresetét.
aug. 17
10:51
Van egy hely a Szahara közepén, ahol virágzik a vízi élővilág, különleges halak és krokodilok népesítik be a sivatagot (Promotions)
A helyet a természet alkotta, semmi mesterséges nincs benne.
aug. 17
10:51
A BKK sem úszta meg (Mínuszos)
Az elmúlt időszakban számos bejelentés érkezett a Budapesti Közlekedési Központhoz, hogy adathalász csalók hirdetnek utazási kedvezményeket a BKK nevében. A közlekedési központ közleménye szerint a közlekedési központ oldalára megtévesztően hasonlító, annak arculati elemeit és fényképeit felhasználó Facebook-oldalak ingyenes vagy kedvezményes árú j
aug. 17
10:51
Úton a fél ország: rendkívül sűrű a forgalom az autópályákon (Magyar Hírlap)
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményeket tett közzé az Útinform.
aug. 17
10:51
Így működik az önkéntesség (MMonline)
Magyarországon az elmúlt évtizedben, ha nem is jelentősen, de növekedett az önkéntes munkát vállalók aránya. Míg 2011-ben a 15–74 évesek 28 százaléka végzett ilyen jellegű tevékenységet, 2022-ben már 31 százalékuk - ez utóbbi 2 millió 278 ezer főt jelent, ami közel 50 ezer fővel több, mint 2020-ban. Az önkéntesség egyre több szegmensben jelenik meg
aug. 17
10:51
Tragédia: Halálos balesetet szenvedett egy motoros Kecskemétnél (Nyugati Fény)
A rendőrség vizsgálja
aug. 17
10:51
A nigériai kriptotárcák ellenállnak a kormányzati zárolási kísérleteknek (BitcoinBázis)
Bár a nigériai kormány állítja, hogy zárolta az #EndBadGovernance mozgalomhoz kapcsolódó jelentős összegeket, több kriptotárca továbbra is aktív. Ez a helyzet rávilágít a digitális pénzügyek és az állami hatóságok közötti feszültségekre, amelyek új kihívásokat jelentenek a szabályozásban és a pénzügyi felügyeletben. A kormány állítása a zárolásokró
aug. 17
10:51
Láthatatlan ellenséggel küzdünk, a kastélyunkat akarják elvenni (Telex)
Aláírást gyűjtenek a Csáky-kastély privatizálása ellen a Szarvason és környékén élők. Köztulajdonban tartanák a kastély melletti Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkot is.
aug. 17
10:57
Mutassa, hogy takarít, megmondjuk, mit árul el önről, ahogy csinálja! (Blikk)
A legtöbb ember nem különösebben élvezi a takarítást, de szereti a tiszta, rendezett otthont. Vannak, akik kényelmetlenül érzik magukat, ha csak egy porszemet is észrevesznek a nap sugaraiban, míg másoknak maroknyi porcicák sem tűnnek fel a sarokban.
aug. 17
10:57
Vihar zúdul az országra, már a figyelmeztetést is kiadták (Mandiner)
Estére 22 és 29 fok közé csökken a hőmérséklet.
aug. 17
10:57
Fektess be most: Az év végére 200 dollárból 20 000 lehet (BitcoinBázis)
Fedezd fel hogyan hozhat egy kis befektetés a kiválasztott digitális tokenekben hatalmas hozamot az év végére. Ez a cikk három ígéretes altcoint vizsgál meg, amelyek jelentős profitot hozhatnak. Fedezd fel azokat a rejtett gyöngyszemeket, amelyek a szerény 200 dollárból lenyűgöző 20 000 dollárt csinálhatnak, betekintést nyújtva a növekedési potenci
aug. 17
11:03
Oroszország: Ukrajna nyugati rakétákkal rombolt le egy hidat a Kurszki területen (HírTV)
Az orosz külügyminisztérium állítása szerint Ukrajna nyugati rakétákat, valószínűleg amerikai gyártmányú Himars sorozatvetőket használt a Szejm folyón átívelő híd megsemmisítésére a dél-oroszországi Kurszki területen, aminek a következtében civilek evakuálásában segédkező önkéntesek vesztették életüket.
aug. 17
11:03
Magyar Péter a Heim Pál gyermekkórházban járt: "Még a WC-papír tartót is leszerelték" (SzMo)
A Tisza Párt politikusau szerint alapvető lenne, hogy Semmelweis Ignác országában van szappan és WC-papír egy gyerekkórházban.
aug. 17
11:03
A családok nyaralását támogatja Bécs (Spabook)
Bécs, az osztrák főváros, újabb példaértékű programot indított, amely a családok számára jelentős anyagi könnyítést biztosít a nyári vakációk során. A WIJUG (Bécsi Ifjúsági Szabadidő Egyesület) által támogatott kezdeményezés keretében…
aug. 17
11:03
Legalább kilencen meghaltak Dél-Libanonban egy izraeli légicsapásban (Magyar Hírlap)
Az izraeli hadsereg szerint a légicsapás célja a Hezbollah fegyveresei által használt fegyverraktár volt.
aug. 17
11:03
Három ukrán állampolgárt vádolnak a horvát tűzeset kapcsán (Demokrata)
A tűzben 22 hajó semmisült meg.
aug. 17
11:03
Ideje rendet tenni (Demokrata)
Sajnos Magyarország egyes jogszabályait, akár Alaptörvényben rögzített alapelveit büntetlenül hághatják át a legszélsőségesebb politikai ideológiák képviselői.
aug. 17
11:03
Luxuslakások, jachtok, exkluzív utazások – így urizál a baloldal (Mandiner)
Nem Magyar Péter az első ellenzéki politikus, aki VIP bulikban múlatja az időt.
aug. 17
11:03
Nyolc ország minisztere fordult az Európai Bizottsághoz amiatt, hogy a magyar kormány vízumkönnyítést ad az oroszoknak (Telex)
Az Európai Unió több képviselője is attól tart, hogy a Nemzeti Kártya miatt orosz kémek is be tudnak szivárogni Európába.
aug. 17
11:05
Hurrá, nyaralunk! – nagycsaládos vakáció itthon és külföldön (Demokrata)
Rengeteg türelem és persze pénz szükséges a nagycsaládos nyaraláshoz.
aug. 17
11:09
A párizsi olimpia példát mutatott (Magyar Hírlap)
A 2026-os milánói–cortinai téli olimpia főszervezője szerint így kell a koronavírus-járvány után levezényelni egy ilyen nagyszabású eseményt.
aug. 17
11:15
Már látogatható a Mesterségek Ünnepe (Infostart)
Ma kezdődik a 38. Mesterségek Ünnepe, amelyen a kézművesek portékái mellett gyerekprogramok, koncertek, divatbemutató, táncház és táncelőadások is várják a látogatókat augusztus 17. és 20. között a budai Várban.
aug. 17
11:15
Az idénymunkát, alkalmi munkát is be kell jelenteni (ProfitLine)
Népszerű az egyszerűsített foglalkoztatás, júliusban 350 ezren dolgoztak így; az adózása is egyszerű és kedvezményes ennek az foglalkoztatási formának, de nagyon sokat kockáztat az, aki elfelejti bejelenteni az alkalmi munkavállalóját - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
aug. 17
11:15
Terézia Mora hőse kamaszos hévvel, de árnyékként követ egy férfit – Olvass bele! (Könyves Magazin)
Muna, Terézia Mora hamarosan megjelenő regényének hőse 18 éves, amikor belezúg Magnusba. Az életük azonban csak jóval később fonódik össze. Most elolvashatsz egy részletet a könyvből. Fotó: Antje Berghäuser
aug. 17
11:15
Megszállta a szellem a ChatGPT-t, és nyelveken szólt (Bitport)
Hiába kérdezték angolul, rendre walesi nyelven válaszolt, amit viszont kérdezője nem értett.
aug. 17
11:15
Meghalt a 445-ös főúton balesetet szenvedett motoros (Demokrata)
A baleset körülményeit vizsgálják.
aug. 17
11:15
Megkezdődött a Szent István Nap ünnepségsorozat – ezekkel a programokkal várják a látogatókat (Növekedés)
Változatos és izgalmas programokkal várják a látogatókat a Szent István Nap rendezvénysorozat szervezői a nemzet fővárosában. A ma kezdődő négynapos, ingyenes fesztiválon a zenei, gasztronómiai és kulturális események célközönsége mellett a családi, illetve gyerekprogramok iránt érdeklődők is megtalálják a számukra legkedvesebb időtöltést.
aug. 17
11:15
Örömautózás az Mg4 Xpowerrel - négy másodperc alatt katapultál százra (Autószektor)
Nem lehet nement mondani egy olyan invitálásra, amely arra kínál lehetőséget, hogy megfuttassunk egy 435 lóerős, 3,8 másodperces 0-100 gyorsulású autót. A megadott linken regisztrálva lényegében néhány percen belül felhívott időpont-egyeztetésre az MG márkakereskedés értékesítője és gyorsan arról is megegyeztünk, melyik félóra lenne jó a próbakörre
aug. 17
11:15
Norris újabb balesetekre számít, Verstappennel is fog még szerinte ütközni (Racingline)
Lando Norris nem ámítja magát azzal, hogy miután az idén Ausztriában először csattant össze vele, többé nem ütközik majd Verstappennel.
aug. 17
11:21
BKK: tízmilliónál többször utaztak már Mol Bubival (Alternatív Energia)
A Mol Bubi közbringa-szolgáltatás augusztus közepén átlépte a tízmillió utazásszámot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
aug. 17
11:21
Ez nem semmi: megint a legjobbak közé került ez a budapesti egyetem (Pénzcentrum)
Előrelépett az Academic Ranking of World Universities (ARWU) nevű, leginkább Sanghaj-listaként ismert egyetemi világrangsorban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) - közölte az intézmény.
aug. 17
11:21
Digitális kijelzőt kaphatnak a BMW visszapillantó tükrei (autopro)
Egy szabadalmi beadvány szerint a BMW digitális kijelzőt tenne a visszapillantó tükrök külsejére.
aug. 17
11:21
Esküvő helyett szakítás? Dakota Johnson képviselője megszólalt a szakítási pletykák kapcsán (Glamour)
A Dakota Johnson és Chris Martin kapcsolatáról felröppent szakítási pletykák tegnap óta lázban tartják a világot. Exkluzív hírek jelentek meg arról, hogy a pár felbontotta eljegyzését, miután a hét évig tartó kapcsolatuk zátonyra futott. A színésznő képviselője most tiszta vizet öntött a pohárba.
aug. 17
11:21
Thomas Jefferson bunkó, gyerekgyilkos báránykája (Rakéta)
Az alapítóatya bájos állatkája meglepően brutális fenevad volt.
aug. 17
11:21
Burgenlandban volt a terrorötlet főpróbája (Magyar Hírlap)
Újabb hullámverés az elmaradt Taylor Swift koncertek kapcsán.
aug. 17
11:21
Brutális baleset, száz emberrel a fedélzetén csapódott a partnak egy hajó (naphire.hu)
Többen megsérültek egy hajóbalesetben Rotterdamnál.
aug. 17
11:21
Szájszag - olyan betegségeket is előre jelezhet, amikre sosem gondolna (EgészségKalauz)
A rossz szájszag igen kellemetlen, mely akár súlyos szorongást is generálhat. Ha tartósabban fennáll, úgy érdemes utánajárni, mi is okozza a panaszt.
aug. 17
11:21
Japánban különös módokon küzdenek a hőség ellen (Bien)
Amikor egyre komolyabb hőhullámok söpörnek végig a bolygón, érdemes szétnézni Japán ősi és modern megoldásain, hiszen a felkelő nap országában az embereknek már komoly rutinja van abban, hogyan kezeljék a szélsőséges időjárást.
aug. 17
11:27
"A békepárti Karmelita Államegyház ne generáljon vallásháborút!" – írja a Szabadság-szoborra tervezett kereszt ellen tiltakozó katolikus pap (444.hu)
Ez csak tovább fogja mélyíteni a társadalomban meglévő ellentéteket és feszültségeket.
aug. 17
11:27
A Fülöp-szigeteken sürgősségi ASP-vakcinabeszerzésre van szükség (Magyar Mezőgazdaság)
A Fülöp-szigetek mezőgazdasági minisztériuma afrikai sertéspestis (ASP) elleni vakcinák sürgősségi beszerzésére törekszik egy tartományi járvány kitörésének kezelése érdekében - közölte a szaktárca vezetője.
aug. 17
11:27
Csak olyan villanyautót ne vegyél, mint az enyém! (Villanyautósok)
A Villanyóra 242. adásában Tibor, Szöcske és Balázs beszélgettek a
aug. 17
11:27
Egy egyszerű ital, ami megnégyszerezheti a fogyást (in.hu)
Ha ezt az italt bevezetjük a mindennapokba, az csökkentheti a vérnyomást is, és jobb koleszterinszintet eredményezhet, derült ki egy kutatásból.Ha már csak egy cukros üdítőt is vízzel helyettesítünk, az fogyáshoz vezethet és javíthatja az egészségi állapotot, támasztja alá egy friss kutatás.Egy tanulmány szerint egy pohár víz fogyasztása minden étk
aug. 17
11:33
Csehországban felfedezték a paradicsom levélfoltosságát kiváltó gomba ellenszerét (Agroinform)
Az alkalmazása azonban több kérdést is felvet.
aug. 17
11:33
Hihetetlenül kapja az ívet Lázár János a MÁV-os döntése kapcsán (ATV)
Ötpontos akciótervet hirdetett a közlekedés megújítására Lázár János. 1 milliárd eurós uniós hitelt terveznek felvenni vasútépítésre, leselejtezett nyugati járműveket akarnak beszerezni, lecserélik a MÁV vezetését, és felújítanak több vasútállomást is. Az építési és közlekedési miniszter azt mondta, az átszervezésekkel két célja van: az egyik, hogy
aug. 17
11:33
Nem kellene elaltani őket (Magyar Hírlap)
Inkább a műtét, mint a gyászos vég.

Keresés