Nagyon rákapott a hitelekre az év első felében a lakosság: a folyószámlahiteleket nem számítva több mint 1240 milliárd forintnyi hitelt vett fel, ami 77 százalékos ugrás az egy évvel korábbi, nagyjából 700 milliárdhoz képest.
A vita során többek között szó esett az európai uniós jogalkotás, a folyamatos szerződésszegés, az uniós források visszatartása, vagy épp a Patrióták Európáért nevű jobboldali európai parlamenti frakció kiszorításáról is.
A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) feladatköre 2024 augusztusától kibővül a Magyar Formatervezési Tanáccsal (MFT) kapcsolatos feladatok ellátásával. A kreatíviparágak fejlesztése céljából az állami infrastruktúra működésének és hatékonyságának növelése érdekében vált indokolttá a koordinált irányítás.
Mindannyian abban a hitben éltük le az életünket, hogy az űrlények kis zöld – vagy legalábbis szürkészöld – lények hatalmas csészealjakkal. Az elmélet azzal magyarázható, hogy az idegenek klorofilt termelnek, amely oxigént bocsát ki. Azonban az idegenvadászok most úgy gondolják, hogy ez egy hatalmas hiba lehet. Az ufók ugyanis valószínűleg lila szí
Számos olyan ikonikus művész van, akik alkotásaikkal örökre beírták nevüket a történelembe. De vajon te felismered fel őket az arcképeik alapján, vagy csak úgy teszel? Műveltségi kvízünk segítségével letesztelheted, mennyire vagy jártas a művészetek világában!
"Tipikus kommunista viselkedés: jó és tiszteletreméltó dolognak tartani, ha valaki elárulja a saját családtagjait az »ügyért«" – mutatott rá Eva Vlaardingerbroek.
A spenót már évszázadok óta a táplálkozás egyik alappillére. Ennek ellenére még mindig nem fogyasztunk belőle eleget, pedig valódi szuperélelmiszer, amely tele van tápanyagokkal, és számos egészségügyi előnnyel rendelkezik. De miért is olyan különleges ez a zöldség, és miért érdemes gyakrabban helyet adni neki az étrendünkben?
Meghalt a Vízipók-csodapók szinkronhangja. Az AcNews külsős munkatársa legutóbb három hónapja beszélt vele. Előtte is rendre. Pathó mindig verssel fejezte be a beszélgetésüket. De nem csak egy 4 versszakossal… és mindig úgy mondta, mintha színpadon lenne.
Jól esik néha esténként a barátainkkal iszogatni, különösen a nyári időszakban, amikor a hűvös italok különösen csábítóak. Azonban a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az alkohol fogyasztása lefekvés előtt negatív hatással lehet az alvásunkra. Még ha úgy is tűnik, hogy egy pohár bor vagy sör segít az elalvásban, valójában hosszú távon álmatlan éj
A közös munka hozta össze Judyt és kedvesét, Krisztiánt. A Groovehouse énekesnője hat évvel ezelőtt ismerte meg a férfit, aki annál a divatcégnél dolgozott kereskedelmi vezetőként, amelyik Judy és zenésztársa számára a ruhákat biztosította.
Vilmos herceg, miután az egyetemi évek alatt rátalált Katalin hercegnére, tulajdonképpen kapott egy új családot is, Middletonékat. A herceg számára ez újdonság volt, belecsöppent egy tökéletesen idilli famíliába, ami neki soha nem adatott meg. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy végül ő is úgy érezte, eljött az ideje a megállapodásnak és a családala
Bár sokan tagadják, az alkoholizmus nem csupán a férfiakat érinti, a nők körében is egyre súlyosabb a helyzet. És ameddig a családok megbarátkoznak azzal a gondolattal, hogy normális, ha apa minden nap iszik, addig az alkoholista édesanyákról hallani sem akarnak. Igen, a legtöbben nem hajlandók tudomást venni arról, hogy a családanya alkoholbeteg.
Különösen a nyári nyaralási szezonban gyakori ez a helyzet, sokszor az állandó személyzet melletti kisegítők foglalkoztatása formájában. Ilyenkor több lehetőség közül választhat a munkáltató megoldásként. Köthető erre a rövid időre is határozott idejű munkaszerződés, de ennél jobb döntés lehet, ha egyszerűsített foglalkoztatás keretében kerül alkal
Győrffy Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője, komoly botrányba keveredett, amikor egy budapesti szórakozóhelyen történt incidens során ittas állapotban összeütközésbe került egy nővel. Az összetűzés tettlegességig fajult, ami miatt Győrffy nemcsak a nyilvánosság előtt kért bocsánatot, hanem azonnal távozni kényszerült pártjából is. A Fid
A Beryl hurrikán miatt vált totálkárossá Polgár Kriszta autója. A Texasban élő egykori szépségkirálynő a minap osztotta meg a szomorúságát a követőivel: a júliusban pusztító természeti csapás bizony az ő földi javait sem kímélte.
Kamala Harris alelnök csütörtök este a modern politikai történelem egyik legkülönlegesebb hónapját zárta le egy olyan beszéddel, amely a demokratákat a hazafiság témái köré csoportosította – és Donald Trumpot a klasszikus amerikai elvek ellenségének állította be. "A demokrácia és a zsarnokság közötti tartós küzdelemben tudom, hol állok. És tudom, h
Az emberi civilizáció történelme során a technológiai fejlődés soha nem tapasztalt ütemben gyorsult fel az elmúlt évszázadokban. A különböző tudományos és mérnöki áttörések, amelyeket a világ számos területén elértek, radikálisan megváltoztatták mindennapi életünket és az egész világ működését. Megkérdeztük Mr. Smith ChatGPT asszisztenst hogy milye
Szélben, esőben kezdődött, napfényes, száraz pályán zárult a F1 Holland Nagydíj első szabadedzése, melynek utolsó perceiben mindenki beleadott mindent. Lando Norris diktálta a tempót az első szabadedzésen, a McLaren pilótája végzett az élen egy órán át, melyen a korai esőzés után változó pályaviszonyok uralkodtak. Négy héttel az F1 utolsó, nyári sz
Shane Tusup szerelme, Nagy Viktória Zoé úszik az anya szerepben, amit a kedvese is észre vett rajta, sőt, le is szögezte: ő a tökéletes édesanya. Az újdonsült apuka nem is kívánhatna jobbat, amit most ismét bebizonyított a szőke szépség. Egy édes videón mutatta meg a kislányukat, Aurorát.
Júliusban a német BMW először adott el több elektromos járművet Európában, mint az amerikai Tesla. JATO Dynamics piackutató cég honlapjára fölkerült adatok szerint a múlt hónapban éves összevetésben 35 százalékkal, 14 ezer 869-re nőtt a teljesen elektromos BMW járművek értékesítése Európában. Eközben a Tesla autók eladása 16 százalékkal, 14 ezer 56
Az infláció csaknem legyőzésével és a munkaerőpiac lehűlésével a Fed készen áll arra, hogy megkezdje irányadó kamatának csökkentését a jelenlegi 23 éves csúcsáról – mondta az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke pénteken. Jerome Powell arról nem szólt, hogy mikor kezdődne a kamatcsökkentés és hogy milyen mértékű lenne, de
2024 január 1-től évente 48 ezer forint rezsitámogatást nyújtanak egyszerűsített, könnyen hozzáférhető formában azoknak a budapesti nyugdíjasoknak, akiknek havi juttatása nem haladja meg a 125 ezer forintot. A jövedelemhatárt ebben az esetben 100 ezer forintról emelték 125 ezer forintra. És a nem budapesti nyugdíjasok milyen összeget kapnak?
Az elmúlt napokban már naponta 6 millió palackot, üveget és dobozt váltottak vissza a vásárlók, néhány hét alatt 150 millió darabra nőtt a visszaváltások száma Magyarországon – közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken az MTI-vel. A vállalat közleményében hangsúlyozta: a visszaváltási rendszer a pozitív környezetvédelmi hatásai mellett
Erősödéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken, a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,46 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,55 százalék, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index pedig 0,77 százalék pluszt jelzett csütörtöki záróértékéhez képest. Ugyanekkor a londoni FTSE100 index 0,34 százalé
A kedvezőtlen külső hatások ellenére a kormány stabilizálta az államháztartás egyensúlyát. Az idei évben meghozott intézkedésekkel a kormány mintegy 1000 milliárd forinttal javította a költségvetés mozgásterét. Az intézkedéseknek is köszönhetően a költségvetés július végén 213 milliárd forint többlettel zárt, ami minden idők második legkedvezőbb jú
Alaposan felbolydult a nyáron az Egyesült Államok belpolitikája. Volt egy igencsak erőteljes vitaesemény Donald Trump republikánus jelölt és Joe Biden amerikai elnök között. Majd jött a Trump elleni merényletkísérlet, majd az ő hivatalos jelöltté válása. Ezek után pedig Joe Biden visszalépése, Kamala Harris kampányának beindítása és végül a jelenle