Mindkét magyar egység bejutott a vasárnapi döntőbe az új számokban, a vegyes négyesek 500 méteres versenyeiben az üzbegisztáni Szamarkandban, az olimpia műsorán nem szereplő számok kajak-kenu világbajnokságán.
Az ember nappali életmódot folytat, ezért éjszaka szívesen világítja meg környezetét. Ugyanakkor arra kevesen gondolnak, hogy az éjszakai állatokra milyen hatással van a mesterséges fény.
Yoann Bonato súlyos sérülést szenvedett a Francia Rally Bajnokság negyedik versenyén, azonban három hónap kihagyás után visszatér a Citroen C3 Rally2 volánja mögé.
A szingli és a párkapcsolatban élő Bikák életében lesznek hullámhegyek és hullámvölgyek, a Rákok pedig vigyázzanak, mert baleset- és konfliktusveszélyt jeleznek a bolygók. Íme, a heti szerelmi horoszkóp.
A Magyar Közlekedési Klub néhány nappal ezelőtt nyílt levélben fordult Lázár János építési és közlekedési miniszterhez. Ebben azt írták, nem kizárt, hogy más vonalakon is előfordul a jelenség, a 14-es Pápa-Szany-Csorna vonalon viszont teljesen biztosan "kamuból" lassítják a vonatokat a központig. A MÁV úgy reagált: kritikának mindig van helye, az u
Az ugandai egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy két újabb mpox-vírusfertőzést azonosítottak az országban, ezzel a négyre emelkedett a megbetegedések száma – írja a Reuters.
A kiberbiztonsági kutatók lebuktatták az oroszul beszélő kiberbűnözők legújabb csoportját. A támadók legitim márkáknak adják ki magukat és arra buzdítják a felhasználókat, hogy különböző kártékony szoftvereket töltsenek le. A kampányok során olyan adathalász taktikákat is alkalmaznak, amelyekkel áldozataikat ráveszik arra, hogy adják át személyes é
A 2024-es nyári utazási főszezon első két hónapjában 89 ezer utasbiztosítást kötöttek a külföldre induló magyarok, 5 százalékkal többet, mint tavaly – közölte az MTI-vel a Netrisk a saját adatai…
A nyár egyik legjobban várt alkotása, a legújabb Alien film, az Alien: Romulus. A franchise legújabb részét ezúttal Fede Álvarez rendezte, akihez köthető a főgonosz szörnyeteg kitalálása is. A produkciós csapat nem csak speciális effektekkel akarta megformálni az "Offspring" névre keresztelt lényt, ezért egy több mint kétméteres színészt választott
Rácz Jenő felesége magánéleti titkokat osztott meg magáról: elárulta, hogy melyikük a szigorúbb szülő, illetve arról is, hogyan állt fel élete mélypontjáról.
Idén a BME VIK gólyatáborában történt botrányos események borzolják a kedélyeket még a 2024/2025-ös tanév megkezdése előtt. Nem elég, hogy a szervezők előzetesen kitiltották a táborból az óvszereket, a gólyáknak érkezéskor megalázó feladatokat adtak, korlátozták őket a szükségleteik ellátásában. A BME azóta felállított egy munkacsoportot, mely új,
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kitörése óta több ezer menekült érkezik naponta Magyarország területére a szomszédos háború sújtotta országból.
Az ABB integrált technológiája biztosítani fogja a szigetek villamosenergia-hálózatának fenntartásához szükséges inerciát és rövidzárlati teljesítményt, miközben egyre több megújuló energiát vesznek fel.
Hétvégén folytatódik a 4. Ikarus MiniFeszt az Északi Járműjavítóban, ahol vasárnapig harminc kiállított Ikarus autóbusz, tárgybemutató, élménybuszozás, tárlatvezetések és kerekasztal-beszélgetés is várja a látogatókat.
A Békéscsabai Napsugár Bábszínház hetedik alkalommal szervezi meg a Bábos Drámaíró Versenyt, hogy négy napon át együtt játsszanak írók, rendezők, színészek és zenészek. Az idei verseny különlegessége, hogy kifejezetten 16 éven felülieknek szóló, tehát ifjúsági vagy felnőttelőadást várnak az alkotóktól.
A kánikula és a szélcsendes idő miatt kialakult algásodás okozta oxigénhiány vezetett az egy hete történt halpusztuláshoz a Kis-Balaton Kazetta nevű tározójában - derül ki a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) szerdai közleményéből az első vizsgálati eredményekről.
Úttörő technológiákkal megerősített HONOR Magic V3-at az idei IFA-n mutatja majd be a kínai gyártó. A HONOR Magic V3 súlya mindössze 226 gramm, vastagsága összehajtva pedig csupán 9,2 mm, amivel a legvékonyabb befelé összehajtható telefon lesz a piacon. A készülék akkumulátora közel tíz százalék szilíciumot is tartalmazó 3. generációs szilícium-szé
Közel 21 ezer forint volt havonta egy átlagos háztartás hírközlési kiadása 2023-ban. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint a hírközlési szolgáltatásokra, azaz mobiltelefonra, internetre, tévé-előfizetésre és otthoni (vezetékes) telefonra átlagosan 20 900 forintot fizettek a magyarok. A kiadások több mint felét a mobilszolgá
A Szent István-napi ünnepségsorozat programjait ezúttal is fokozott figyelem övezte Budapesten: a mintegy húsz rendezvényhelyszínen több százezren fordultak meg négy nap alatt.
A karitatív szervezet önkéntesei az Adni Öröm! elnevezésű akcióban szerdától szombatig az Interspar hipermarketekben gyűjtik a vásárlók által megvett és a rászorulók számára felajánlott tanszereket - közölte a szeretetszolgálat szerdán az MTi-vel.
A Galaxy ökoszisztéma további készülékein válik elérhetővé a Bekarikázással keresés a Google-lel funkció, köztük meghatározott Galaxy A szériás okostelefonokon is, még szélesebb körre kiterjesztve ezzel a mobil AI-t. Ez a fejlesztés hangsúlyozza a Samsung és a Google azon elkötelezettségét, hogy kiemelkedő mobiltechnológiát biztosítsanak minél töb
A fokhagyma nemcsak az íze miatt nélkülözhetetlen konyhai alapanyag, egészségügyi hatásai miatt is érdemes rendszeresen fogyasztani. Most megmutatjuk, hogyan tárolták hosszú ideig a nagymamáink. Oajban tartósítva nem csak nagyon finom, de a szervezetünknek is jót teszünk vele.
A money.hu szakértője olyan lehetőségre hívja fel a figyelmet, ami a folyamatosan dráguló lakbérek mellett – és a rendelkezésre álló kollégiumi férőhelyek tükrében – hasznos pénzügyi alternatívát jelenthet az egyetemi tanulmányaik miatt albérletet vagy kollégiumot kereső diákoknak és szüleiknek.
Szombattól megint másodfokú hőségriasztás van érvényben Magyarországon egészen péntekig. Bár egy hidegfront vasárnap megközelíti hazánkat, nagy változást az időjárásban nem hoz – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.