A szilárd jövedelemtermelő képesség eredményeként csökkenő hozamkörnyezetben is jól teljesített az Mbh Bank az idei első félévben. A 2024. első féléves pénzügyi időszakról szóló tőzsdei jelentése alapján a társaság korrigált adózás előtti eredménye meghaladta a 162,6 milliárd forintot, a Csoport mérlegfőösszege pedig 11 727 milliárd forintot tett k
A Kínában őshonos kolibrihal (Tanichthys albonubes) hazánkban is népszerű, közkedvelt "gyakorlóhal". Mindezt annak a jó tulajdonságának köszönheti, hogy rendkívül szívós, így kezdő akvaristák szívesen vásárolják első eresztésként akváriumukba.
Újfent megsértette a műsorszámok korhatári kategóriába sorolására és sugárzási időpontjára vonatkozó törvényi előírásokat a Rádió 1 a május 13-án sugárzott Balázsék című műsorszám közzétételével – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa augusztus 27-i ülésén. A testület ezért a médiaszolgáltatóra 7 150 000 forint, annak
Ukrajna önvédelmének segítése érdekében az európai uniós tagállamoknak teljesen fel kell oldaniuk a fegyverhasználati korlátozásokat, és az országba küldött katonai felszereléseket teljes mértékben ki kell használni, hogy Kijev csapást mérhessen azokra a helyszínekre, ahonnan Oroszország csapást mér rájuk - jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Jos
A munkaképes korúak között azoknak az aránya, akiknek nincs megtakarítása valamivel 40 százalék alatt van. Idén a lakosság jelentős, több mint 1400 milliárd forint kamatjövedelmet kap az állampapírok után.
A német cégek közel 267 milliárd dolláros veszteséget könyveltek el tavaly a különböző hackertámadások miatt, derült ki a Bitkom szerdán közzétett felméréséből. A felmérésben ezer német céget kérdeztek meg. Az eredmények azt mutatják, hogy a vállalatok 90 százaléka több kibertámadásra számít a következő hónapokban. Érdekes azonban, hogy pusztán 3
A szülőknek szeptember 13-ig van lehetőségük benyújtani a beleegyező nyilatkozatot, hogy gyermekük részt vehessen az iskolai védőoltási kampányban. Az oltás célja, hogy megelőzze a HPV által okozott súlyos egészségügyi problémákat, köztük a daganatos megbetegedéseket és a nemi szervi szemölcsöket.
Bieber "már most nagyszerű apa" mióta Jack Blues nevű fia megszületett, és egy, a sztárpárhoz közeli forrás szerint túlcsordul a boldogságtól, hogy apa lehet.Bár nem hozták nyilvánosságra, a pár állítólag évek óta álmodozott a szülőségről.Nagyon vágytak a terhességre, imádkoztak érte. Amikor megtudták, hogy Hailey terhes, az volt a legjobb nap Just
Bécs városa újabb lépést tett a fenntartható és élhető városi környezet megteremtése felé. A helyiek által Grätzl-nek nevezett lakónegyedekben mostantól zöld oázisok jönnek létre a Grätzloase program keretében.
Ukrajna önvédelmének segítése érdekében az európai uniós tagállamoknak teljesen fel kell oldaniuk a fegyverhasználati korlátozásokat, és az országba küldött katonai felszereléseket teljes mértékben ki kell használni, hogy Kijev csapást mérhessen azokra a helyszínekre, ahonnan Oroszország csapást mér rájuk - jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Jos
Júliusban is növekedett a turizmus, amelyet ismét a külföldi vendégek húztak. Mivel az ágazat a magyar GDP jelentős részéért felelős, a kormány stratégiai fontosságú ágazatként tekint rá.
Idén taroltak a foci-Eb és az olimpia alatt az itthoni legálisan működő szerencsejátékos cégek. Hazánkban az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt., illetve az LVC Diamond Kft. oldalain (vegas.hu) fogadhatnak legálisan a szerencsejátékosok, a foci-Eb és olimpia alatt pedig meg is ugrott a fogadók és a fogadások száma. Egy szerencsés tippmixelő példáu
A csökkenő hozamkörnyezetben is jól teljesített az MBH Bank az idei első fél évben: a társaság korrigált adózás előtti eredménye meghaladta a 162,6 milliárd forintot, a csoport mérlegfőösszege pedig 11 727 milliárd forintot tett ki a fél év végén, egy év alatt 12 százalékot emelkedett – közölte a tőzsdei jelentése alapján csütörtökön összeállított
"Brutális, hogy milyen felvételeket lehet látni a videó megosztókon, ahogyan szegény ukrajnai embereket elviszik a frontra, ahol legtöbbjükre lényegében csak a halál vár" - írta a Facebook oldalán Szijjártó Péter, amikor Brüsszelbe indult a külügyminiszteri csúcsra.
Ukrajna önvédelmének segítése érdekében az európai uniós tagállamoknak teljesen fel kell oldaniuk a fegyverhasználati korlátozásokat, és az országba küldött katonai felszereléseket teljes mértékben ki kell használni, hogy Kijev csapást mérhessen azokra a helyszínekre, ahonnan Oroszország csapást mér rájuk - jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Jos
A szabadtüdős mélymerülés egyre népszerűbb sport, Magyarországon pedig kifejezetten kedvelt. De valójában milyen sport ez? Miért szeretik itthon? Mit ad a testnek és pszichének a mélység érzése?
Visszaéltek a Fővárosi Vízművek nevével: egy a társasággal nem szerződött vállalkozás a fogyasztókat megtévesztve a cég minősített partnereként hirdette magát, és lakás-mellékvízmérők cseréjéhez ajánlotta szolgáltatásait - közölte a szolgáltató szerdán az MTI-vel.