2024. augusztus 30. péntek

aug. 30
18:33
A világ egyik legnagyobb mélytengeri földgázmezőjében szerzett részesedést az MVM (Növekedés)
Ezzel a mérföldkőnek számító akvizícióval az MVM Csoport nagy mértékben növeli nemzetközi jelenlétét, amely tovább diverzifikálja a társaságcsoport pozícióját a földgáz értekláncban - számol be az MVM Csoport.
aug. 30
18:33
Óriási botrány: A kormány törölte a nyilvántartásból Iványi Gáborék szegedi iskoláját is (Nyugati Fény)
450 gyermek és család életét törte ketté Orbán Viktor "családbarát" és "keresztény" kormánya.
aug. 30
18:33
"Jó heccnek tűnt, de már megbántam" – mondta az Újpest elleni meccsen füstbombázó fradista (Telex)
Persze, hogy megbánta – elkapták a rendőrök az 50 éves férfit.
aug. 30
18:39
Nyakunkon a tanévkezdés, rendkívüli bejelentést tett a BKK (ATV)
Hétfőtől a tanítási időszakban érvényes, nyárinál sűrűbb menetrend szerint járnak a fővárosi tömegközlekedés járatai - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben pénteken.
aug. 30
18:39
Így vécézett a világtörténelem egyik legnagyobb királya, nekünk ez már ultrakínos lenne (Promotions)
Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a hatalmas uralkodók is csupán emberek voltak, természetes napi szükségletekkel. A vécézés megoldása néha egészen kínosra sikeredett.
aug. 30
18:45
Részeg sofőr gázolta halálra a népszerű sportolót és öccsét (Infostart)
Kerékpározás közben elütötték és életét vesztette Johnny Gaudreau, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Columbus Blue Jackets játékosa, valamint testvére, Matthew.
aug. 30
18:45
Nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye az első fél évben (ProfitLine)
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye 2,048 milliárd forint volt az első fél évben, a tavaly ugyanebben az időszakban elért 562 millió forintos nyereség után - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
aug. 30
18:45
Egy generáció után nem gyártja tovább elektromos csúcsszedánját a Mercedes (Portfolio)
A Mercedes nem jön ki az elektromos csúcsszedánjának, az EQS-nek a második generációjával, helyette egyszerre két S-osztályos szedánt fog értékesíteni, egy belsőégésű és egy akkumulátoros-elektromos modellt, tudta meg az Autocar. A lap információi szerint a két modell ugyan hasonló formatervezésű lesz, de nem ugyanarra a platformra épülnek majd.
aug. 30
18:45
Egy outfit különböző testalkatokon: Így néz ki ugyanaz a ruha egy szupermodellen vs. egy sztáron (Joy)
Ugyanaz a szett, mégis teljesen más outfit! Mutatunk 6 alkalmat, amikor a legnagyobb sztárok is a kifutó modelljeiből inspirálódtak!
aug. 30
18:45
Ezeket mindenképpen látnod kell! 10 indokolatlanul alulértékelt romantikus vígjáték, amik megérdemlik a figyelmet (InStyle)
Olyan romantikus vígjátékokat hoztunk most, amik közül jó párat biztos, hogy még te se láttál.
aug. 30
18:51
Fontos hírt közöltek a felsőoktatásról: rengeteg diákot érint, minden máshogy lesz innentől (Pénzcentrum)
Mostantól a hallgatók is részt vesznek a Neptun tanulmányi rendszer fejlesztésében - tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
aug. 30
18:51
Ennyi zöldséget ajánlott fogyasztani hetente (Agroinform)
Egy nagyszabású kutatás során a szakértők meghatározták, mennyi növényi eredetű ételt kellene fogyasztanunk egy héten.
aug. 30
18:51
Ezt az üzenetet kaphatod Jákob Zoltántól, de egyáltalán nem ő küldte (Femcafe)
A milliárdos üzletember, Jákob Zoltán gyakran jótékonykodik, és pont ezt akarják kihasználni a csalók. Alaposan résen kell lenned, ha ilyen üzenetet kapsz.
aug. 30
18:51
Három település elfoglalását jelentették be az oroszok (Demokrata)
Az orosz statisztika szerint a megsemmisített ukrán drónok száma meghaladta a 30700-at.
aug. 30
18:51
Újabb autó tört Monzában, az élen három ezred választja el Hamiltont és Norrist (Racing)
Lewis Hamilton három ezredmásodperc előnnyel zárta az élen az Olasz Nagydíj második pénteki gyakorlását Lando Norris McLarenje előtt, a napot még az első helyen nyitó Max Verstappen viszont ezúttal csak 14. lett.
aug. 30
18:57
Brit uralom a második mozai szabadedzésen (Infostart)
Lewis Hamilton autózta a leggyorsabb köridőt pénteken a Forma-1-es Olasz Nagydíj második szabadedzésén.
aug. 30
18:57
Meglepetés a benzinkutakon: változnak az üzemanyagárak a hétvégén (ATV)
Augusztus utolsó napján változik a benzin ára a magyar töltőállomásokon.
aug. 30
18:57
Josep Borrell szerint nincs gond az európai fegyverek oroszországi használatával (Demokrata)
Közölte: a fegyvereket Ukrajna önvédelemre használhatja a nemzetközi jognak megfelelően.
aug. 30
18:57
Fordulat: Váratlan bejelentést tett Ukrajna a kőolajszállításról (Nyugati Fény)
Egyelőre nem áll le a Barátság kőolajvezeték.
aug. 30
18:57
A Forbes az OKX Wallettel új NFT-közösséget indít el (BitcoinBázis)
A Forbes nemrég partnerségre lépett az OKX Wallettel, melynek révén a tárca felhasználói kizárólagos hozzáférést kapnak a Forbes Legacy Pass NFT-hez. A felek által kötött együttműködés révén a tárca felhasználói gyorsabban és egyszerűbben csatlakozhatnak a magazin digitális közösségéhez. A kezdeményezés a Forbes innováció iránti elkötelezettségét b
aug. 30
18:57
Fotókon a horrorbaleset: egy ember szörnyethalt a 6-os főúton, Szekszárd mellett (naphire.hu)
Két autó összeütközött, az egyik jármű vezetője meghalt pénteken a 6-os főúton Szekszárd és Tolna között - közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
aug. 30
18:59
Rettenetes halált halt egy kisfiú, agresszív kutyák támadták meg (naphire.hu)
Kutyák halálosan megsebesítettek egy 11 éves kisfiút a székelyföldi Kányád községhez tartozó Petek nevű falu közelében pénteken - jelentette a Székelyhon című hírportál.
aug. 30
19:01
Megérkezett a hír, amire sok magyar autós várt: nem drágul a tankolás ezen a hétvégén (naphire.hu)
A benzines autósok örülhetnek leginkább.
aug. 30
19:03
Strandolni ment a forint pénteken (Privátbankár)
Nem sok minden változott ezen a napon a magyar fizetőeszköz árfolyamát tekintve.
aug. 30
19:03
Visszavonta az interjút 6363, miután megtudta, hogy a Fidelitas volt elnöke kérdezte (SzMo)
Szerint vétkesek közt cinkos, aki néma, és arról is beszélt, hogy a videót nem is láthatta, így annak megjelenését nem hagyta jóvá.
aug. 30
19:03
Navracsics Tibor a vietnami építésügyi miniszterrel tárgyalt (Demokrata)
A város- és vidékfejlesztés magyarországi tapasztalatairól tárgyalt Nguyen Thanh Nghi.
aug. 30
19:03
Újabb szívszorító részletek derültek ki Slash mostohalányának haláláról (naphire.hu)
Kiderült a Guns N' Roses gitárosának mostohalánya, Lucy-Bleu Knight halálának oka.
aug. 30
19:03
Igéretesen bekezdett az új Peugeot 3008 (Autószektor)
A francia piacon 2024 áprilisban debütált az új 3008-as, a többi európai országban, így nálunk is, két hónappal később vezették be. Ezekből az időpontokból arra is következtethetnénk, hogy az ezt követő nyári uborkaszezon miatt lassan indultak be az eladások. Nos, éppen ellenkezőleg történt: a Peugeot 3008 és E-3008 valósággal berobbant a piacra, s
aug. 30
19:03
Doboz keresi tetőt: hozd el a tető nélküli műanyag dobozod a Telex születésnapjára (Telex)
És a doboz nélküli tetőidet. Hátha párra talál a Telex közösségi műanyagdoboz-párosító eseményén szeptember 1-én a Dürer Kertben.
aug. 30
19:03
Pep Guardiola elképesztő ajándékkal lepte meg a Man City mellett dolgozó munkatársakat (naphire.hu)
Pep Guardiola a Manchester City stábja minden tagjának 10 ezer fontos bónuszt adott át a folyamatos kemény munkájukért.
aug. 30
19:09
Szupererős, villámgyors szegénységűző bűbáj: csak egy csésze rizsre és pár házi hozzávalóra lesz szükség (Blikk)
Ez a szegénység elleni mágikus gyakorlat egy erős szimbolikus varázslat, amely egyszerű, könnyen beszerezhető összetevőkkel veszi fel a harcot a szegénység ellen.
aug. 30
19:09
Nőtt a szolgáltatásexport a második negyedévben (Adózóna)
2024 II. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 5,5, importja 4,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 2,9 milliárd euró volt, 188 millió euróval több a 2023. II. negyedévinél. Az előző negyedévhez mérten az export értéke 12, az importé 7,6 százalékkal emelkedett, a többlet pedig 498 millió euróval ma
aug. 30
19:09
A ferihegyi repülőtér különlegességekkel készül a 75. születésnapjára (Spabook)
Még javában tart az idei utazási szezon, de a színfalak mögött már gőzerővel zajlik a jövő év tervezése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az előkészületek az újabb izgalmas úti célok…
aug. 30
19:09
Megkezdődik a sebészeti ellátás az új debreceni gyermeksürgősségi központban (Demokrata)
Rendelkezésükre állnak a koraszülöttek ellátásához a legújabb mikrosebészeti műszerek is.
aug. 30
19:09
Görögországban betiltják a mobiltelefonok használatát az iskolákban (Demokrata)
Aki nem tartja be a szabályt, egy napra kitiltják az iskolából – mondta az oktatási miniszter.
aug. 30
19:11
Hiába ösztönzik a családokat gyermekvállalásra, drámaian visszaesett a születésszám Magyarországon (Blikk)
Megérkeztek a KSH friss adatai.
aug. 30
19:15
Fradi-formát mutatott a forint pénteken (Menedzsment Fórum)
Egyelőre nem zuhant össze, de büszke azért nem lehet magára.
aug. 30
19:15
A kormány átírja a bírósági eljárások szabályait, változnak a perköltségek is (Portfolio)
Az Igazságügyi Minisztérium új rendelettervezetet mutatott be a bírósági eljárások során megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségek újraszámításáról. A rendelet célja a polgári és közigazgatási peres eljárások során felmerülő jogi képviseleti költségek meghatározása és szabályozása. Az új szabályozás részletesen kitér arra, hogyan leh
aug. 30
19:15
Bemutatjuk azokat a kastélyokat, amiket gyönyörűen felújítottak, és most ingyen magánkézbe adnak (SzMo)
Az államtitkár szerint a kastélyokat az a veszély fenyegeti, hogy az enyészeté lesznek, ha gyorsan nem adják oda ingyen valakiknek.
aug. 30
19:15
Görögországban is betiltják a mobilhasználatot az iskolákban (Telex)
De nem veszik el a gyerekektől, a táskákban kell tartani.
aug. 30
19:15
Barátság kőolajvezeték: össze-vissza beszél Zelenszkij embere (naphire.hu)
Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, az ukrán elnök tanácsadója bejelentette, hogy január 1-jétől teljesen leáll a Barátság kőolajvezeték. Most azonban újabb fordulat történt az ügyben, ugyanis az elnök tanácsadója már tagadja a korábbi kijelentését, miszerint Ukrajna elzárja a Magyarországot is ellátó kőolajvezetéket.
aug. 30
19:21
Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák (Infostart)
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Varga Mihály, Balogh Tamás, Kárpáti Róbert, Polyánszky Zoltán, Szegheő Péter, Harangi Szabolcs, Kiss Róbert Richárd.
aug. 30
19:21
Alaposan átalakul a 4iG! - Rendkívüli közgyűlést tart a vállalat (Portfolio)
2024. szeptember 30-án rendkívüli közgyűlést tart a 4iG, ahol a részvényesek többek között új igazgatósági tagokról és saját részvény visszavásárlásról is döntenek, de a legfontosabb napirendi pont a 4iG átalakulásáról szól.
aug. 30
19:21
Így alakult a nyári vendégforgalom az MTÜ szerint (Spabook)
Több vendég szállt meg 2024-ben a magyarországi vidéki szálláshelyeken június-júliusban, mint a 2023-as rekordévben. A nyár első két hónapjában a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint 2,9 millió külföldi…
aug. 30
19:21
Tévhit, hogy a sorozatgyilkosok őrült zsenik, akiket vert az anyjuk (WMN)
Kiből lesz a sorozatgyilkos? Mi késztet valakit arra, hogy kiélje a beteg fantáziáit? Minden kérdésre választ ad a törvényszéki pszichológus.
aug. 30
19:27
Betett a Barátság-pánik a pesti tőzsdének (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 328,48 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 72 865,31 ponton zárt pénteken.
aug. 30
19:27
Óriási a baj: 1700 új vírus jelent meg a földön a globális felmelegedés miatt (Pénzcentrum)
A nyugat-kínai Tibeti-fennsíkon található Guliya-gleccserből származó jégmintákban több mint 1700 ősi vírust fedeztek fel kutatók. Az Ohiói Állami Egyetem által vezetett vizsgálat során egy 1000 láb hosszú jégmagot elemeztek, amely 41 ezer éves múltra tekint vissza.
aug. 30
19:27
A román kormány aszálybiztosítást tervez a gazdálkodók számára (Magyar Mezőgazdaság)
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter közölte, hogy a román kormány a mezőgazdasági földterületek biztosítási rendszerének jóváhagyását tervezi egy sor intézkedéssorozat részeként, amelynek célja, hogy segítse az aszály sújtotta gazdákat.
aug. 30
19:27
Sekély tóban magas élet – rohamtempóban tűnik el a klasszikus vitorláskultúra a Balatonról (Telex)
Generációk nőttek fel azzal a tudattal, hogy a vitorlázás úri sport, és most valóban az lett – egyre nagyobbak a hajók a Balatonon, és a kikötők is egyre drágábbak. Ezt pedig egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, így rohamtempóban tűnik el a szocializmus idejében sarjadt vitorláskultúra.
aug. 30
19:27
Letiltatná az interjúját 6363, mert megtudta, hogy a fideszes propaganda készítette (Media1)
6363 interjút adott a Partizán fideszes változatának szánt Köztérnek, de állítólag nem tudta, hogy valójában mi ez a csatorna, akivel beszélgetett, ezért erre hivatkozva most letiltatná a már felvett beszélgetést. Azt kéri mindenkitől, jelentse a videót. A Köztér szerint másról van szó.

Keresés