Akkora volt a szerelem, hogy jó ötletnek tűnt beruházni egy 60 millió dolláros villába. Azonban Jennifer Lopez és Ben Affleck egy évvel később elváltak, a palota pedig üresen maradt.
Idén huszonöt éves a Tundra, a kifejezetten az észak-amerikai piacra fejlesztett, nagyméretű Toyota pickup, amely annak idején méretosztályában elsőként ötvözte a japán minőséget a helyi (észak-amerikai) gyártásból adódó költséghatékonysággal. A modell egymást követő generációi rendre a kategória legmegbízhatóbb képviselőinek bizonyultak, ebből ped
Fejenként 44 forint a liftezés ebben a fura házban, amit egykor kormánytagoknak és katonatiszteknek építettek, de mára divatboltok, kávézók és co-working irodák otthona.
A betegségek legyőzésekor leginkább a testi tüneteket tartjuk szem előtt, azok fejezik ki leginkább a probléma súlyosságát. Egyes betegségek viszont a viselkedésre is erősen hatnak és akár a személyiség megváltozását is eredményezhetik. A személyiségünk - egyedi tulajdonságaink összessége – egész életünk során mutathat változást, fejlődést, de ala
A CNN riportja szerint felfedeztek egy víz alá süllyedt barlangban fedeztek fel egy legalább hatezer éves emberi építmény, egy hidat. Az építmény felbukkanása merőben megváltoztatja az emberiség eddigi történelméről alkotott képet.
A fertődi Esterházy-kastélyban pénteken kezdődik és jövőhét szombatig tart a 2. Haydneum Eszterháza Fesztivált, amely koncertszerű operaelőadással, zenetörténeti sétával, fortepianoesttel és vonósnégyes koncertekkel várja az érdeklődőket.
A központi felvételi eljárásban negyven százalékkal haladta meg a tavalyi számokat a Gál Ferenc Egyetem és a pótfelvételi során is minden karra többen jelentkeztek az idén. A 2024/25-ös tanévben minden eddiginél több elsős hallgató kezd a GFE campusain. A számok önmagukért beszélnek a Gál Ferenc Egyetemen, hiszen a tavalyi kimagasló eredményeket
A testünk általában megmondja, hogy mit és mikor együnk, és talán hallgatnunk kellene rá. Az évek múlásával megfigyelhető az étvágy változása. A miértek megértése hozzájárulhat a jó egészség megőrzéséhez a késői életszakaszban is. Hogyan változik az étvágy az életkor előrehaladtával? Milyen hormonok irányítják?
Őrizetbe vettek 119 embert Törökországban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam terrorszervezethez tartoztak - közölte a török belügyminiszter pénteken az X közösségi médiaplatformon megjelent üzenetében.
Új szintre emeli a Mastercard az online vásárlás biztonságát Indiában, ahol bevezeti Payments Passkey nevű szolgáltatását. Biometrikus azonosítással teszik még biztonságosabbá a fizetéseket. A szolgáltatás kezdetben egy pilot programként indul, amelyben India legnagyobb fizetési szereplői vesznek részt. Többek között olyan fizetési aggregátorok, mi
Úton önmagamhoz Hatodik alkalommal szervezte meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója a Kortárs Segítő Hit-tábort. Idén a Bács-Kiskun vármegyei Tass-Alsószenttamáson, ÁGOTA Falván pasztorációs, kulturális és rekreációs programokon vettek részt a szolgáltató feladatvállalási területének mind a tizenhárom vármegyéjé
Izrael beleegyezett, hogy szeptember három napig szüneteltessék a harcokat a Gázai övezetben addig, amíg minden kisgyermek megkapja a gyermekbénulás elleni védőoltást.
Kit terhel a leltárhiány? Minden esetben a munkáltatónak kell lenyelnie a hiány miatti veszteséget? Netán a dolgozónak kell megfizetni a kárt? A kérdésekre dr. Kocsis Ildikó ügyvéd, vitarendezési szakjogász válaszol.
Finn tudósok áttörést értek el az Északi-sarki-óceán mélyéről származó mikrobák vizsgálatával, amely új lehetőségeket nyit a gyógyszeripar számára. A felfedezés új antibiotikumok kifejlesztéséhez vezethet, amelyek hatékonyan küzdhetnek a gyógyszerrezisztens baktériumok ellen, és potenciálisan megmenthetik milliók életét.
Jenna Ortega meg van győződve arról, hogy Zendaya miatt maradt le egyik legnagyobb filmszerepéről. A színésznő nemrég a Buzzfeednek nyilatkozva felidézte a múltbeli meghallgatásait, amelyek végül nem sikerültek, és elárulta, hogy 15 évesen a Dűne szerepére is pályázott.Emlékszem, hogy nagy rajongója voltam annak a filmnek és a franchise-nak, meg mi
A baj nem jár egyedül – bár általában optimistán látom a jövőt, és a jelent is igyekszem jó kedéllyel megélni, ha valami rossz történik velem vagy körülöttem, szinte biztos vagyok benne, hogy lesz folytatása még egy darabig, és a jó dolgokban is a negatívumot keresem. Ezzel azonban nem vagyok egyedül.
Kutyák halálosan megsebesítettek egy 11 éves kisfiút a székelyföldi Kányád községhez tartozó Petek nevű falu közelében pénteken - jelentette a Székelyhon című hírportál.