A technológia beférkőzött, és mindent könnyebbé tett Egy hatalmas, háromtengelyes, több mint tíz méter hosszú jármű, hátul két rakodóval, meg a sofőrrel, és velem az anyós ülésen. Nyugodtan indul a nyári műszak hajnali órája a telepen, aztán rájövök, hogy milyen jó helyre kerültem, hiszen nem kommunális vonalon vagyok. Miért? Megsúgom, az büdösebb.
A Concorde várakozásainak megfelelően alakultak a Duna House második negyedéves számai, így az elemzőház nem változtatott tartással egyenértékű ajánlásán és célárán.
A bizalmat kell visszaszerezni, ezen múlik a fogyasztás és a gazdasági növekedés helyreállítása – erről beszélt lapunknak Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, aki üdvözölte a kkv-államtitkárság felállítását.
A pop királyának közel két évtizeddel ezelőtti tragikus halála óta sok kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy ki és mit örökölt az elképesztő vagyonából.
Az Egészségügyi Világszervezet jelentette be, hogy Izrael több "humanitárius tűzszünetet" is bevezet, hogy a Gázai övezetben be lehessen oltani a gyerekeket gyermekbénulás ellen.
Augusztus utolsó hétvégéjére szombaton 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik a kamionstopot – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).
Visszafogott pénzügyi várakozások jellemzik a hazai vállalati szektort a következő egy évre vonatkozóan, ezzel együtt mégsem tervezik a beruházások leállítását. Elsősorban technológiai fejlesztésekre és kapacitásbővítésre terveznek költeni majd a cégek.
Volodimir Zelenszkij elnök tanácsadója péntek délután kijelentette, hogy mégsem áll le január 1-től az orosz kőolajat többek között Magyarország felé is továbbító Barátság kőolajvezeték.
Sorsoltak a harmadik számú európai kupasorozatban, a Konferencia-ligában is, amelyben magyar csapatnak végül nem, öt magyar játékosnak azonban szurkolhatunk.
Az egyik leggyakoribb és legsúlyosabb rákfajta, amelyet nehéz felismerni, mivel általában nem okoz észrevehető tüneteket, amíg már nem terjedt szét a szervezetben.
A világon elsőként nyerte el a CC IT-biztonsági tanúsítványt a dél-koreai LG Electronics (LG) V2X autóipari megoldása. Az LG által a Volkswagen (VW) számára kifejlesztett, a járművek és a környezetük közötti kommunikációt lehetővé tevő V2X (vehicle-to-everything) megoldás megkapta az IT-biztonság területén nemzetközileg elismert szabványnak számító
A Telegram-alapító, Pavel Durov letartóztatása nemcsak a Toncoinra, hanem a Monerohoz hasonló, névtelenséget és biztonságot hangsúlyozó kriptoprojektekre is ráirányította a figyelmet. De vajon ez a hirtelen figyelem fellendítheti a Monero árfolyamát és érdeklődését a kriptopiacon? A Monero potenciális előnyei a piacon A Monero több hálózati frissít
Nem meglepő, hogy a barna haj szőke melírokkal továbbra is az egyik legnépszerűbb választás 2024-ben. Ez a két hajszín ötvözi a barna haj hétköznapi hangulatát a szőke ragyogásával, így egy olyan hajszínt hoz létre, amely világos, gyönyörű és könnyen karbantartható. Ha te is szeretnéd feldobni megjelenésedet most mutatunk neked 9 kreatív ötletet,
Az uszkár az egyik legértelmesebb, igen ügyes, nagy munkakedvű, kedves, tanulékony és szolgálatkész fajta. Régen főleg vízi vadászatokon használták. Ma világszerte elterjedt, kedvtelésből tartott kutya.
Ma a magyar repülés szerelmesei különleges pillanatnak lehettek és még lehetnek is szemtanúi: a HA-LOB, a Malév egykori Boeing 737NG típusú repülőgépe, amely egykoron a magyar nemzeti légitársaság flottájának ékköve…
A jelenlegi elszámolási adatok szerint pénteken újabb történelmi rekord született, 2024. augusztus 23-án, a 13 órával kezdődő negyedórában 3242 megawattig futott fel az 50 kW feletti napelemes rendszerek összes termelése - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán hétfőn.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Döbbenetes felfedezést tettek angol régészek: a modern ember által a környezetbe juttatott anyagok egyszerűen "életveszélyesek" a mélyben megbújó kincsekre.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján ad tájékoztatást arról, hogy 2024. augusztus 31-én, szombaton 8 órától 18 óráig karbantartás miatt az MNB honlapjának és a kapcsolódó informatikai szolgáltatásoknak az elérhetőségében átmeneti lassulások, illetve rövidebb idejű szünetek várhatók.