Döbbenetes felfedezést tettek angol régészek: a modern ember által a környezetbe juttatott anyagok egyszerűen "életveszélyesek" a mélyben megbújó kincsekre.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján ad tájékoztatást arról, hogy 2024. augusztus 31-én, szombaton 8 órától 18 óráig karbantartás miatt az MNB honlapjának és a kapcsolódó informatikai szolgáltatásoknak az elérhetőségében átmeneti lassulások, illetve rövidebb idejű szünetek várhatók.
2025 elejétől leállhat a Barátság II. kőolajvezeték, a Mol viszont még nem tart ott a finomítóknál a diverzifikációban, hogy az Adria vezetéken keresztül érkező, nyugati olajtermékkel teljesen el tudja látni a százhalombattai és a pozsonyi finomítókat, ezért jelentős olajimportra kényszerülhet a társaság, ami nagy költségvonzattal járhat. A befekte
Az eddigi hivatalos kijevi jelzések teljesen ellentétesek Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó friss nyilatkozatával, aki sajtóhírek szerint bejelentette, hogy hazája jövő évtől leállítja a Barátság kőolajvezetéket és az orosz földgáz tranzitját is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szentpéterváron
Az OpenAI fejlesztette ChatGPT már a 2022-es indulását követően is bankot robbantott, ami a felhasználókat illeti. Az azóta eltelt két évet követően pedig most jutott el oda, ahova más generatív alkalmazás egy darabig nem fog.
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma júliusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az Acea honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint.
A termelővédelmi törvénycsomag a meglévő piacszabályozási eszközök fejlesztésével és új szabályozási elemek megteremtésével javítja a termelők felvásárlókkal szembeni kiszolgáltatott helyzetét.
Nem bizonytalanította el a Mercedest Andrea Kimi Antonelli monzai balesete. Toto Wolffot a balesetig teljesített másfél kör is lenyűgözte, a bukás után pedig ugyanazt tanácsolta tehetségének, amit előtte.
Magyarország számára továbbra is a magyar gazdák érdeke az első, ezért a magyar kormány továbbra is fenntartja az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat. Hazánk elismeri Ukrajna mezőgazdasági törekvéseit, de ezek nem mehetnek a magyar agrárgazdaság kárára – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki Kijevben tár
Az európai nők mindössze 18 százaléka vesz részt aktívan a befektetések világában, ami jelentősen megnehezíti a nemek közötti pénzügyi egyenlőség elérését. Amennyiben ez a tendencia nem változik, akár 169 évre is szükség lehet a pénzügyi különbségek felszámolásához.
A hazai kiskereskedelem hosszú idő óta nem talál magára, képtelen túljutni a 2021-es fogyasztási szinten. Hasonló problémával más uniós országok is szembesülnek, de ott jellemzően magasabb a bázis és nem szenvedtek olyan inflációtól, mint itthon. A várakozáson aluli kiskereskedelmi teljesítményre sok magyarázat született, kezdve azzal, hogy a magya
Akkora volt a szerelem, hogy jó ötletnek tűnt beruházni egy 60 millió dolláros villába. Azonban Jennifer Lopez és Ben Affleck egy évvel később elváltak, a palota pedig üresen maradt.
Megvannak még a lehetőségek Ukrajna hatékonyabb támogatására, az Oroszország elleni szankciók megerősítésére és az orosz ipar háborút támogató képességeinek meggyengítésére - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő pénteken Prágában. A 19. Globsec Fórum nemzetközi biztonságpolitikai konferenciát megnyitó beszédében Petr Pavel az Oroszország által meg
Idén huszonöt éves a Tundra, a kifejezetten az észak-amerikai piacra fejlesztett, nagyméretű Toyota pickup, amely annak idején méretosztályában elsőként ötvözte a japán minőséget a helyi (észak-amerikai) gyártásból adódó költséghatékonysággal. A modell egymást követő generációi rendre a kategória legmegbízhatóbb képviselőinek bizonyultak, ebből ped
Fejenként 44 forint a liftezés ebben a fura házban, amit egykor kormánytagoknak és katonatiszteknek építettek, de mára divatboltok, kávézók és co-working irodák otthona.
2018 júniusában nevezték ki Pedro Sánchezt spanyol miniszterelnöknek és még meg sem melegedett alatta a bársonyszék, amikor – még abban a hónapban! – meglátogatta őt Soros György és kísérete a Moncloa-palotában. A titkos találkozó előzetesen nem is szerepelt az újdonsült kormányfő naptárában. A felek másfél órán át tárgyaltak egymással, és a megbes
A betegségek legyőzésekor leginkább a testi tüneteket tartjuk szem előtt, azok fejezik ki leginkább a probléma súlyosságát. Egyes betegségek viszont a viselkedésre is erősen hatnak és akár a személyiség megváltozását is eredményezhetik. A személyiségünk - egyedi tulajdonságaink összessége – egész életünk során mutathat változást, fejlődést, de ala
A CNN riportja szerint felfedeztek egy víz alá süllyedt barlangban fedeztek fel egy legalább hatezer éves emberi építmény, egy hidat. Az építmény felbukkanása merőben megváltoztatja az emberiség eddigi történelméről alkotott képet.
A fertődi Esterházy-kastélyban pénteken kezdődik és jövőhét szombatig tart a 2. Haydneum Eszterháza Fesztivált, amely koncertszerű operaelőadással, zenetörténeti sétával, fortepianoesttel és vonósnégyes koncertekkel várja az érdeklődőket.
A központi felvételi eljárásban negyven százalékkal haladta meg a tavalyi számokat a Gál Ferenc Egyetem és a pótfelvételi során is minden karra többen jelentkeztek az idén. A 2024/25-ös tanévben minden eddiginél több elsős hallgató kezd a GFE campusain. A számok önmagukért beszélnek a Gál Ferenc Egyetemen, hiszen a tavalyi kimagasló eredményeket
Ebben a témában semmilyen jelzést nem kapott a Mol Nyrt., "holott ha lenne változás, elsőként tájékoztatnának minket" – közölte társaság pénteken az MTI-vel. Arra a hírre reagálva, hogy az ukrán elnöki tanácsadó bejelentése szerint januártól leáll a Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát orosz kőolajjal ellátó Barátság kőolajvezeték. A Mol közl
Nőttek a személyi jövedelmek és kiadások az Egyesült Államokban júliusban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) pénteki jelentése alapján. A személyi jövedelmek az elemzők által várt 0,2 százaléknál nagyobb mértékben, 0,3 százalékkal emelkedtek júliusban az előző havihoz képest a 0,2 száz
A testünk általában megmondja, hogy mit és mikor együnk, és talán hallgatnunk kellene rá. Az évek múlásával megfigyelhető az étvágy változása. A miértek megértése hozzájárulhat a jó egészség megőrzéséhez a késői életszakaszban is. Hogyan változik az étvágy az életkor előrehaladtával? Milyen hormonok irányítják?