Az eddigi havi kettő helyett akár hatszor is beoszthatnának az orvosokat ügyelni, csökken a pihenőidő, az ebédidőt pedig le kell dolgozni aszerint a jogszabály-tervezet szerint, amelyet a MOK véleményeztetésre kapott az egészségügyi államtitkárságtól - írja a hvg.hu.
Az aukciót a rejtett vagyonok felkutatásával és kezelésével foglalkozó kijevi ügynökség (ARMA) rendezte. A Maybach 1,83 millió hrivnyáért (17 mFt) kelt el, a quad pedig 160 ezerért (1,5 mFt) A befolyt pénzeszközök a hadikötvény-vásárlási ügynökség betétállományába kerülnek, vagyis az ukrán fegyveres erők támogatására költik az összeget. Az ARMA ko
A hazai fogyasztók általánosan bíznak a hazai élelmiszeripari termékekben, melyeket jó minőségűnek tartanak – jelentett ki dr. Felkai Beáta Olga,az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a 10. Agóra konferencián, Tatán, csütörtökön. A helyettes államtitkár elmondta, a jelenlegi magyarországi élelmiszerpiac helyzete számos tényezőtől függ, amelyek
Több vendég szállt meg a vidéki szálláshelyeken június–júliusban, mint a tavalyi rekordévben; a nyár első két hónapjában a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint 2,9 millió külföldi és hazai utazó 7,9 millió vendégéjszakát töltött a fővároson kívül – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel pénteken.
A 4iG Csoport sikeresen folytatta növekedési pályáját 2024 első félévében, új rekordot érve el a vállalatcsoport árbevétele és eredményessége szempontjából.
Nemzetközi tanulmányok szerint a Földközi-tenger vidékének lakói - mindenek előtt a Kréta szigetén élők - számíthatnak a leghosszabb élettartamra. Melyek a mediterrán diéta alapelvei? És milyen előnyökkel rendelkezik egészségügyi szempontból?
Vasárnap, szeptember első napján sok napsütés várható. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél helyenként élénkebbé válhat. Hajnalban a hőmérséklet általában 17 és 22 fok között lesz, de a hidegre érzékeny területeken néhány fokkal hűvösebb is lehet. Délután a maximum hőmérsékletek 31 és 37 fok között alakulnak.
Szombaton napos idő várható, helyenként gomoly- és fátyolfelhők megjelenésével. Csapadékra nem kell számítani. Az északi, északkeleti szél általában mérsékelt lesz, a hőmérséklet pedig 32 és 36 fok között alakul. Igazi strandidővel búcsúzik az idei nyár.
Több fontos, stresszel és veszélyekkel együtt járó munkakörben, szakágazatban szeptembertől már nem lesz kötelező a foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálat – mondta az InfoRádióban a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Zlati Róbert úgy véli, a korábbi szabályokhoz képest visszalépés az új rendelettervezet, amely szerinte alkotmányellene
A tervek szerint a speciális adózású vállalkozók átalányadózók, őstermelők, katások könnyebben kaphatnak a jövőben lakástámogatást. Most már nem csak tervről beszélhetünk, ugyanis megjelent a kormányrendelet a könnyítésekről. Egy meglepetés azért szerepel a végleges szabályok között.
Új rovatunkban olyan hollywoodi sztárok nyomába eredünk, akiknek egykor mindenki ismerte az arcát, de hosszú ideje eltűntek a rivaldafényből. A Régi kedvencek nyomában cikksorozat első célpontja a Rendőrakadémia jóképű csibésze, Steve Guttenberg.
Bár az SNI-s gyerekek számára az óvodát hivatalosan az illetékes pedagógiai szakszolgálat jelöli ki, szülőként megtehetjük, hogy előzetesen óvodákat látogatunk és információt gyűjtünk. Sok helyen adnak ugyanis befogadó nyilatkozatot, és ez minden résztvevő számára megkönnyítheti a folyamatot, a tervezést, és az előkészetekre is több idő jut.
A legtöbb ukrajnai régióban a júliusi rekord hőhullám mintegy 6 millió tonnával csökkentheti a 2024-es kukoricatermést - közölte az ukrán termelők szakszervezete.
Szilvaszezonban a sütikből sem maradhat ki ez az édes gyümölcs. Amikor megsül a pite, tetején lesz benne valami kesernyés árnyalat, amiben benne van már az ősz, az édes gyümölcshúsban pedig az indián nyár édes öröme. A mentás cukor a tetején üde üzenet, frissességével jólesik a napsütésben. Ezt az aromás, zöld cukrot bármilyen mentával kipróbálhatj
Különleges módon ünnepli a webOS okostévé-platform bevezetésének 10. évfordulóját az LG Electronics (LG): a vállalat szeptember 9-től október 13-ig 44 országban , köztük Magyarországon is megrendezi az ún. LG Streaming heteket. A 2018-ban, vagy azóta megjelent, azaz legalább webOS 4.0-t futtató és UHD-nál nagyobb felbontású LG televíziók tulajdonos
Egy jó szex póz számtalan új lehetőséget nyújt mindkét fél örömére. Most megtudhatod, mitől forrósodik fel igazán a hálószoba, mik az igazán jó szex pózok!
A portugál hatóságok pénteken bejelentették, hogy legalább két ember életét vesztette, amikor egy tűzoltó bevetésről visszatérő helikopter a Douro folyóba zuhant Észak-Portugáliában. A balesetben három további személy eltűnt.
Szombaton 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik a kamionstopot. Közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken. Az intézkedést a rendkívüli hőséggel indokolták. A hivatásos sofőröknek ilyenkor egészségtelen várakozniuk, a koncentrációs képességük szintén romlik. A korlátozás feloldása a szállított áruk minőségének megő
A CoreComm – Pannon Egyetem – Balatonalmádi Solar Boat Challenge napelemeshajó versenyt második alkalommal rendezték meg Balatonalmádiban az innováció, a fenntarthatóság jegyében, amelyen hét holland, egy lengyel és két magyar csapat vett részt. A látványos technikai sporteseménynek Hollandia és Monaco után, valamint a szeptemberi németországi és s
Lewis Hamilton három ezredmásodperc előnnyel zárta az élen az Olasz Nagydíj második pénteki gyakorlását Lando Norris McLarenje előtt, a napot még az első helyen nyitó Max Verstappen viszont ezúttal csak 14. lett.
171 milliárd forintos árbevétel mellett 56 milliárd forintos EBITDA-t ért el a 4iG 2024 második negyedévében – derül ki a társaság ma közzétett gyorsjelentéséből. A teljes átfogó jövedelem mínuszos lett, amit a pénzügyi ráfordítások, a nem realizált árfolyamveszteség, valamint az értékcsökkenés soron kimutatott, pénzkiáramlással nem járó tételek ok
Podoljak nyilatkozatában Szijjártó Péter is felfedezte a hibát, mondván, az eddigi hivatalos kijevi jelzések teljesen ellentétesek az ukrán elnöki tanácsadó friss nyilatkozatával.
Először hozott létre kolóniát Európában a vörös törpe méh—állapították meg tudósok. Az Ázsiában őshonos faj felfedezése riadalmat keltett a helyi méhészek és természetvédők körében, akik attól tartanak, hogy az őshonos méhpopulációkra gyakorolt hatása pusztító lehet.
Ahogy közeledik újra a sulikezdés, mindannyiunkban felélednek a régi emlékek. Íme 5 nosztalgikus film, amelyek garantáltan visszarepítenek az iskolai évek világába.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ezzel a mérföldkőnek számító akvizícióval az MVM Csoport nagy mértékben növeli nemzetközi jelenlétét, amely tovább diverzifikálja a társaságcsoport pozícióját a földgáz értekláncban - számol be az MVM Csoport.
Hétfőtől a tanítási időszakban érvényes, nyárinál sűrűbb menetrend szerint járnak a fővárosi tömegközlekedés járatai - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben pénteken.