Az obstruktív alvási apnoe az egyik legkellemetlenebb és legsúlyosabb alvási probléma, mely becslések szerint 175 millió európait érint, és számos negatív egészségügyi következménnyel jár, többek között a cukorbetegség és a szívbetegségek fokozott kockázatával, valamint krónikus nappali álmossággal, ami károsan befolyásolhatja az ebben szenvedők mi
Politikusi értékválasztása változatlanságát hangoztatta Kamala Harris, alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje csütörtökön a Cnn hírtelevízióban sugárzott előre felvett interjúban.
A WHO szerint a nemzetközi közösség évtizedek óta tartó hanyagsága vezetett ahhoz, hogy Afrikában a majomhimlő új, a korábbiakhoz képest könnyebben terjedő variánsa ütötte fel a fejét olyan országokban, amelyeknek nagyon kevés erőforrásuk van arra, hogy megfékezzék a vírus terjedését. Rusvai Miklós víruskutató szerint ugyanakkor nem lehet mindenre
Több évre szóló bérmegállapodás kidolgozásáról, a garantált bérminimum lehetséges átalakításáról egyeztettek a munkaadók és a munkavállalók képviselői.
Elérkezett a nyár utolsó hétvégéje, hétfőn elkezdődnek a gyerekeknek is a dolgos hétköznapok. Nézzük, mivel kényeztethetjük a pocakjukat még a vakáció utolsó két napján!
Helyi idő szerint tegnap délután, a bíróságon szúrták le Hugo Lee-t, egy dél-koreai kripto csalás szervezőjét. Lee és két társa 2020 márciusában, a COVID összeomlást kihasználva hozták létre a Haru Invest névre keresztelt vállalkozásukat, mellyel évi 12%-os fix megtérülést kínáltak azoknak, akik bitcoint, ethereumot, USDT és USDC stabilcoinokat, va
Adómentesség bevezetésével ösztönözné a kormány, hogy a lakosság a hosszú távú (például nyugdíjcélú) megtakarításainak egy részét inkább lakásvásárlásra, építésre, felújításra vagy hiteltörlesztésre fordítsa. A még véglegesítés előtt álló döntés háttérbe szorítaná a hosszú távú pénzügyi öngondoskodást a lakáscélú önerő mielőbbi előteremtése és a fo
Bár július elsejétől megszűntek a kötelező akciók, a boltok többsége mégis a korábbinál több, nagyobb árengedményt adó akciót hirdet meg. A Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ugyanis csak így lehet nagyjából szinten tartani az üzletek forgalmát. A legfrissebb adatok szerint ez még így sem sikerül, a forgalom ugyanis még a három évvel
Nem túlzás azt állítani, hogy az egész világ dr. Zádor Zsófiára figyelt 2023 szeptemberében, mikor a Magyar Barlangi Mentőszolgálat szakorvosa ezer méteres mélységben végzett sikeres életmentő beavatkozást Törökországban.
Színes sajtópremierrel ünnepelte a Madame Tussauds Budapest a legújabb állandó figuráját. Az alig harminc éves fiatalember azzal kezdte a karrierjét, hogy rövid úton kiesett a brit The X Factorból, majd visszatért a versenybe a One Direction tagjaként. A fiúbanda hihetetlen sikereket ért el, ez azonban csak az első lépést jelentette Harry Styles
A Volvo Trucks további új szolgáltatásokat vezet be az elektromos teherautók töltésére. A legújabb – Charging Management – egy olyan szolgáltatás, amely lehetővé teszi a hatékony töltést a telephelyén.
A jelenleg használatban lévő laptopok közül minden harmadikat vagy használtan vették vagy úgy kapták ajándékba – mutatják a számítástechnikai eszközök felújításával foglalkozó Furbify friss, reprezentatív felmérésének adatai. Ez az arány emelkedhet a közeljövőben, hiszen a magyarok többsége nyitott arra, hogy second hand laptopot vegyen. Ennek legf
A chip fényalapú chipként is igen lenyűgöző tulajdonságokkal bír, ráadásul egy nap erre épülhet majd az olyannyira hajszolt, általános mesterséges intelligencia.
Indul az ősz, úgyhogy a nyári pihenés után felpörög a Max is. Kultikus filmek (Beetlejuice, Carrie), családi kedvencek (Sonic, Rango), közkedvelt franchise (Szellemirtók gyűjtemény) mellett érkezik az év egyik legjobban várt sorozata (Pingvin) és utolsó évadával érkezik Elena Ferrante regénye alapján készült sorozat is (Brilliáns barátnőm 4. évad).
Semmi se vesszen kárba – ez lehetne a mottója a magmentő akciónak, amibe nem egy gondos háziasszony belefog nyaranta. Mert a kidobásra szánt maradványokból igenis hasznos tárgyak készülhetnek: mutatunk is rögtön hat felhasználási módot!
"Komoly kihívásokkal teli az ilyen aszályos, meleg nyár és ősz, úgyhogy megtesszük, amit lehet" - mondta el a Spirit FM Veszik vagy isszák? című műsorában Takler András, a Takler Pincészet alapító-vezetője.
Elon Musk neve számos iparágban ismerté vált, beleértve a technológiát, az űrkutatást, az elektromos járműveket és a közösségi médiát. 1971-ben született Pretoriában, Dél-Afrikában, és azóta a 21. század egyik legbefolyásosabb és legellentmondásosabb személyiségévé vált. Musk vállalkozásai nemcsak forradalmasítottak több iparágat, hanem globális vi
Az őszi időszak talán minden más évszaknál közelebb vihet önmagadhoz. Erről árulkodik a színpreferenciád is, ami a hideg hónapok kezdetén nem csak a stílusodról, hanem a személyiségedről is sokat felfedhet.
Mellre szívta Fernando Alonso, hogy félreértelmezték a Ferrari monzai esélyéről tett zandvoorti nyilatkozatát. Úgy döntött, nem felel több hasonló kérdésre
Sokkal biztonságosabbá válik a bankolás szeptembertől. Beállított limitek lesznek az elektronikus csatornákon a különböző tranzakciókra, már az átutalásokra is. Elvárás lesz minden műveletről az azonnali és ingyenes értesítés.
Chris Ingram a Ceredigion Rallyn ismét visszatér az ERC-mezőnybe, azonban elsősorban a brit bajnoki értékelést és nem az Eb-futamot szeretné megnyerni.
Egy finn kutatás szerint az életmódváltás, rendszeres testmozgás akkor is csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, ha egyébként genetikai hajlamot mutat rá az adott személy.
Már két évtizede, hogy egyes egészségügyi dolgozók úgynevezett kiegészítő szolgálati időt szerezhetnek. Összefoglaltuk ennek feltételeit és érvényesítési lehetőségeit.
A születések számának növelése érdekében jelentett be intézkedési tervet Donald Trump, republikánus elnökjelölt csütörtökön Michigan államban tartott kampányeseményén.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Daniel Sancho Bronchalot, egy neves spanyol színészcsalád sarját Thaiföldön, miután bevallotta a vád szerint elkövetett brutális gyilkosságot.
Változik a világ, változik a mesterséges intelligencia: a nagy nyelvmodellek teljesítménye folyamatosan nő, áruk pedig folyamatosan esik. A fejlődés annyira felpörgött, hogy július végén indult modell ára is majdnem a felére csökkent. A változással az alkalmazásfejlesztők járnak igazán jól.