Napos időre számíthatunk döntően kevés gomoly- és fátyolfelhővel, legfeljebb nyugaton, illetve északkeleten alakulhat ki néhány helyen zápor, esetleg zivatar. Az északkeleti, keleti szél az ország keleti, délkeleti felén megélénkül, de a zivatarokat erős, viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között várha
A születések számának növelése érdekében jelentett be intézkedési tervet Donald Trump, republikánus elnökjelölt csütörtökön Michigan államban tartott kampányeseményén.
Politikusi értékválasztása változatlanságát hangoztatta Kamala Harris, alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje csütörtökön a CNN hírtelevízióban sugárzott előre felvett interjúban.
A spanyol kormány korábban bejelentette, hogy nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva megvétózza, hogy a Magyar Vagon felvásárolja a Talgo vonatgyártót.
A spanyolországi tengerparton, a napozók szeme láttára lett rosszul és halt meg a Netflix sztárja, Julián Ortega. A halálát szívroham okozta. A tragikus hirtelenséggel elhunyt színész mindössze 41 éves volt.
Egyes szakértők úgy vélik, hogy a blokklánc használata lehet a megoldás az adatvédelmi incidensek megelőzésére. A National Public Data (NPD), egy olyan vállalat, amely háttérellenőrzésekhez gyűjtött adatokat értékesít tovább, megerősítette, hogy egy adatlopási ügy során 2,9 milliárd személyes információ került veszélybe, beleértve neveket, lakcímek
A világranglistán 3. helyen álló Carlos Alcaraz óriási meglepetésre három szettben kikapott a holland Botic van de Zandschulp (74.) ellen az amerikai nyílt teniszbajnokság második fordulójában.
A jövő évtől már nem fogják engedélyezni, hogy a hamvakat a Balaton vagy a Velencei-tó vizébe szórjuk a nyári szezonban, a többi időszakokban pedig külön engedélyt kell kérni az ilyenfajta temetkezési aktusra.
A neuropátia a perifériás idegrendszer idegeinek működési zavarát jelenti. A működési zavar jelentkezhet fájdalom, zsibbadás, érzéketlenség vagy görcsök formájában is.
A jövőben kötelező környezeti hatásvizsgálatot lefolytatni az akkumulátorgyáraknál – közölte az MTI-vel csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium (EM). A biztonságos, szigorú feltételeknek megfelelő működtetés minden ipari létesítménnyel, így a magyar gazdaság jövőjét jelentő zöldenergia előállításával, tárolásával foglalkozó vállalatokkal, üzemekkel
Sulyok Tamás államfő Orbán Viktor javaslatára Kósa Ádámot és Sztojka Attilát 2024. szeptember 1-jei hatállyal a Belügyminisztérium államtitkárává nevezte ki. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem Kósa Ádám kapja meg Győrffy Balázs EP-mandátumát, aki azért mondott le, mert tettlegességig fajuló vitába keveredett egy nővel.
Egyre több cég ismeri fel, hogy az egészségügyi szolgáltatásokba való befektetés közvetlenül járul hozzá a munkavállalók elégedettségéhez és a munkahelyi lojalitáshoz. Az egészségbiztosítás egy olyan juttatás, amely azonnal érzékelhető előnyökkel jár, így a munkavállalók már az első naptól kezdve élvezhetik a minőségi ellátást. A hazai magánegész
Marozsán Fábián kikapott a második fordulóban a 2021-ben győztes orosz Danyiil Medvegyevtől az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A világranglistán 3. helyen álló Carlos Alcaraz hatalmas meglepetésre, három szettben kapott ki a holland Botic van de Zandschulp ellen New Yorkban.
A felnőtt lakosság jóllétét vizsgálta országszerte a Profession.hu legfrissebb kutatásában, specifikusan kitérve a munkahelyi jóllétre és az ehhez kapcsolódó munkavállalói elvárásokra, motivációkra. A Who által kidolgozott, a válaszadók önértékelésén alapuló mérési módszert is felhasználó kutatás szerint a magyarok kétharmada vidámnak és jókedvűn
Gondoltad volna, hogy már reggeli közben felfedezhető az Alzheimer-kór? Egy friss kutatás után arról a meglepő eredményről számoltak be a szakemberek, hogy a szaglás és az ízlelés elvesztése akár demenciára is utalhat. Természetesen nem kell azonnal megijedni, hiszen a tüneteket akár egy egyszerű megfázás is okozhatja.
A költő a félelemmel való szembenézés témáját is érinti majd abban a várhatóan télen megjelenő gyerekkönyvben, amihez Loveis Wise készít illusztrációkat.
A története ugyanolyan fordulatos, mint magának Magyarországnak a történelme. Nehéz kezdetek, fényes sikerek és szomorú pillanatok övetik a Nemzeti Színház múltját, rengeteg átmeneti időszakkal.
Pénziránytű Alapítvány: 700 ezer ingyenes kiadvány és digitális fejlesztések is segítik a diákok pénzügyi nevelését az új tanévben. Százhetvenöt ezer példányban érkeztek meg a hazai iskolákba a pénzügyi tudatosság fejlesztését támogató Állampolgárok pénzügyei című munkafüzetek a 8. és 12. évfolyamos diákok számára. Emellett 520 ezer példányt rendel