Hayden Paddon nagy fölénnyel nyerte a Ceredigion Rally leghosszabb szakaszát, így magabiztos előnyre tett szert, miközben a második helyen álló James Williams balesetet szenvedett.
A legtöbben jobban szeretünk tenni valamit, mint semmit sem csinálni. Pedig sok esetben az utóbbinak lenne nagyobb haszna. Az elhamarkodott reakciókkal is csak pazaroljuk az energiánkat.
Tojásfehérjéből tejtermék-helyettesítők, funkcionális élelmiszerek? Igen, egy magyar találmánynak köszönhetően egyedülálló módon elő lehet ma már állítani a tej-, zsír- és szénhidrátmentes túró-, tejföl-, sajtkrém-alternatívákat, méghozzá telis-tele értékes állati eredetű, azaz tojás-fehérjével. Sok találmány és szabadalom az íróasztal fiókjának ké
Magyar Péter is üzent Lázár Jánosnak a MÁV-val kapcsolatban. A Tisza Párt elnöke egy nyílt levelet osztott meg a közösségi oldalán, melyben kifejtette, hogy a vasúttársaság ahelyett, hogy fejlődött volna az utóbbi években, válságba sodródott. 16 pontban fogalmazta meg, hogy mi is a gond a MÁV-val.
Kedvenc színészeink krémje most Velencében ünnepel. A legendás velencei filmfesztivál idején rengeteg rajongó érkezik a vizek városába: autogramra, közös fotóra, videóra vadásznak, a nagy pillanatokról pedig cuki videók készülnek.
Több mint 120 év után először emelik le és restaurálják teljeskörűen a monumentális Millenniumi emlékmű korinthoszi oszlopán álló szobrot, Zala György alkotását.
Bár hazánkban még kevésbé elterjedt a spirulina, összességében a világ legnépszerűbb étrend-kiegészítői közé tartozik. A "zöld aranyként" is emlegetett superfood tulajdonképpen egy mikroalga, ami az eddigi tudományos kutatások szerint nagyobb tápértékkel bír, mint bármilyen ismert élelmiszer vagy orvosi készítmény. Szó szerint minden benne van, ami
A növényi tejek piaca regionális szinten Ázsiában volt a legmagasabb tavaly, és a népességszám miatt ez várhatóan a közeljövőben is így lesz. Az egy főre jutó átlagos bevétel azonban nagyobb ütemben növekedhet Észak-Amerikában és Európában. Változatos okokra vezethető vissza világszerte, hogy miért választják egyre többen a növényi tejet a hagyomán
A következő hetekben megnyitják az olaszországi illegális bevándorlóknak Albániában épített táborokat – jelentette be az olasz miniszterelnök a nyári szabadság utáni első kormányülésen, amelynek részleteit a miniszterelnöki hivatal péntek este közölte.
A sportlövő Rescsik Csaba izgalmas csata után nyolcadik lett az SH1-es kategória légpuskás alapversenyében, ezzel bejutott a 12.15 órakor kezdődő döntőbe a párizsi paralimpián.
Az Egyesült Államok kifejezetten népszerűnek számító és már európai verzióval is rendelkező TIME magazine legutóbbi címlapja érdekes felütéssel indít. Salvador elnöke, Nayib Bukele szerepel a borítón, azzal a megjegyzéssel, hogy hogyan lett Bukele a világ legnépszerűbb diktátora. Természetesen hosszú interjú is van az újságban az elnökkel. Ebben Bu
Az amerikai Pyka cég a Heinen Brothers Agra Servicest nevezte meg úttörő ügyfélként az első Pelican Spray drónjához az Egyesült Államokban. A kansasi székhelyű légi alkalmazási szolgáltató azt tervezi, hogy integrálja működésébe a Pelican Sprayt az Egyesült Államok közép-nyugati, déli és nyugati régióiban.
Egy befolyásos kriptovaluta elemző megosztotta várakozásait a követőivel, amelyek 2025-ig szerinte jelentős nyereséget termelhetnek. Az általa felvázolt, potenciális 10 millió dolláros nyereség olyan altcoinokkal érhető el, mint a SOL, a TON, a SHIB és egy nem túl nyilvánvaló projekt. Cikkünkben részletesen bemutatjuk ezeket a kriptovalutákat, és f
A sportlövő Rescsik Csaba izgalmas csata után nyolcadik lett az SH1-es kategória légpuskás alapversenyében, ezzel bejutott a 12.15 órakor kezdődő döntőbe a párizsi paralimpián.
"De mi lesz a szalagcím egy katasztrófa esetén? Nem az, hogy a Boeing megölt két asztronautát. Az lesz, hogy a NASA ölt meg két asztronautát" – vélekedtek a NASA-nál.
A 10 éves Nylah Anderson a "blackout kihívást végezte" éppen, a játék azonban sajnos az életéeb került. Az édesanyja a lánya halála után megesküdött, hogy felveszi a harcot a TikTokkal.
Komoly probléma van a doppingkérdéssel és az ellenőrzés szervezeti rendszerével, a közvélemény számára egyáltalán nem világos, hogy kit miért mentenek fel vagy miért tiltanak el – mondta az InfoRádióban a sportközgazdász. Dénes Ferenc szerint a mesterséges intelligencia világában már elavult a jelenlegi felfogás.
A közlemény szerint a "Legyen könnyebb az iskolakezdés" programnak köszönhetően az általános iskolások tanszercsomagot, a középiskolások tabletet kaptak.