Akár szeptemberig is elhúzódhat a bitcoin oldalazása, miközben a Mt. Gox és az amerikai kormány közel 15 milliárd dolláros eladási nyomással fenyegeti a piacot. Már néhány hete tart az az állapot, hogy semmi érdekes nem történik a vezető kriptovaluta árfolyamgrafikonján. A helyzetet tovább nehezíti az a tény, hogy több mint 14,8 milliárd dollárnyi
A válás mindig nagy érzelmi megterhelést jelent, különösen a gyerekek számára. Válófélben lévő szülőként fontos, hogy ügyeljünk arra, mit mondunk a gyerekeknek.
Negyven éve kapott Hollywoodban csillagot a Hírességek sétányán Clint Eastwood. Az immár 94 éves, legendás színész-rendezőről, a western és háborús filmek hőséről olyan érdekességeket szedtünk össze, amelyeket kevesen tudnak róla.
A nyári szezonnak lassan vége, de a nyíregyházi fürdők továbbra is várják a vendégeket, bár módosított üzemelési renddel. A Sóstó – Gyógyfürdők Zrt. legfrissebb tájékoztatása szerint a Parkfürdő 2024. szeptember…
Nem volt áram, az intenzívről és a sebészetről is számos beteget át kellett helyezni szombat reggel a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központjának sebészeti klinikáján. A bajt műszaki hiba okozta. Erről az egyetem sajtóközpontja szombat délután számolt be.
A magyar férfi jégkorong-válogatott pihenővel és délutáni másfél órás edzéssel töltötte a szombatot a pozsonyi olimpiai kvalifikációs tornán, amelyet vasárnap az osztrákok elleni, tét nélküli mérkőzéssel zár majd.
Bár a németországi bűnügyi statisztikák rekordokat döntenek, a berlini rendőrség próbálja megnyugtatni a lakosságot, és érdekes tippeket ad, hogyan lehet jól kezelni egy-egy erőszakos támadást.
Törökországban augusztusban az előző havi 94,4 pontról 93,1 pontra, 2020. júliusa óta a legalacsonyabbra esett a gazdasági bizalmi index a török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu - Tüik) által csütörtökön közzétett adatok szerint.
A különböző frontszakaszokon az utóbbi egy nap során az ukrán hadseregnek 2425 katonája esett el vagy sebesült meg a harcokban, közülük csaknem 400-an a Kurszkban harcoló ukrán alakulatokból.
Már régóta hangos a sajtó Angelina Jolie és Brad Pitt pereskedésétől. Most Halle Berry is a bíróságra fordult, hogy fia kizárólagos felügyeleti jogát kérje.
Budapesten immár ötödik alkalommal rendezték meg a La Dolce Vita fashion show-t, amelyen 13 magyar márka mutatta be lenyűgöző kollekcióját. A rendezvény különlegességét a pop-up shop és a látványos szettek adták, melyeket izgalmas színek és egyedülálló formavilág jellemzett. A 360 Bárból nyíló panorámás kilátás Budapest városára pedig emelte a kora
Iskolakezdéskor sok szülőben gyomorgörcs van a távozó tanárok és a megfelelő pótlásuk miatt, miközben általános félelemnek számít az oktatás színvonalának csökkenése.
Felfrissítenéd megjelenésed egy új frizurával? Akkor próbáld ki az olasz bob frizurát, ami 2024-ben a 40 év feletti nők körében a legújabb őszi frizura trend.
Teljes káosz. Ez volt az első gondolatom, amikor leszálltam Nápolyban a reptéri buszról a központi vasútállomás közelében. A véleményemet azóta is tartom, de azért egy kicsit módosítanám: csodás káosz ez a város!
Aki a '90-es években volt gyerek, tudja, hogy a cuminyaklánc, a gyémántos gumicukigyűrű, a platformos edzőcipő, a BRAVO magazin és az akkor még csak simán hajguminak hívott scrunchie volt az abszolút menőség.
Itt vannak az első pillanatok a paradicsomi villából, ahol négy pár teszi próbára szerelmét. A Kísértés, a párok próbája első adását szeptember 1-jén 20:15-től láthatják a nézők a TV2-n – a következő részek hétköznaponként 21.30-kor kerülnek képernyőre. A pálmafákkal és kísértőkkel teli villát fedezték fel a fiúk, és már a műsor elején volt aki ige
Sajnos a kapcsolatok gyakran megromlanak, és rengeteg házasság végződik válással. Ez történt a 36 éves Suellen Carey influenszerrel is, csak van egy bökkenő: a brazil nő önmagától készül elválni.
A kampány azután indult, hogy az ENSZ bejelentette a "humanitárius fegyverszünetet", amelynek célja a gyermekek beoltása a palesztin területen tizenegy hónapja dúló háború ellenére.
Újra csörög a vekker, a reggelek rohanósak, de ha néhány apró dologra odafigyelsz, megkönnyítheted az átállást, és a családot mentesíted a stressz alól.
Eltűnt egy helikopter háromfős személyzettel és 19 turistával a fedélzetén az Oroszország távol-keleti részén található, turisták körében kedvelt Kamcsatkán. A tájékoztatás szerint a rádiókapcsolat a Mi-8-as típusú helikopterrel megszakadt. Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt.
Orosz csapatok elfoglalták a Donyeck régióban található Kirovo (ukrán nevén Pivnyicsne) települést - közölte az orosz védelmi minisztérium a szombati hadijelentést ismertetve.