Bence Horvathot azzal vádolják, hogy katonai minőségű rádiókat próbált csempészni az USA-ból Oroszországba, dubaji, szerb, lett és orosz cégek segítségével.
Nekünk, embereknek, csak egy felnőtt fogsorunk nő a tejfogaink után, ezzel szemben a nagy fehér cápák minden cápafajjal karöltve folyamatosan cserélik a sajátjukat. De mennyi van egyszerre a szájukban, hány sorban, és mennyit hullajtanak el egész életük alatt?
Az öntözőzsák már hazánkban is, egyre népszerűbb. Ennek oka, hogy az évről évre egyre forróbb nyarak során a csapadékhiányosabb időszakban még fontosabbá vált a gyümölcsfák öntözése. Ez az egyre népszerűbb öntözési megoldás nem csak a folyamatos vízellátást biztosítja, de erősebbé és sokkal ellenállóbbá teszi a gyümölcsfát.
Fejlődés csak akkor és ott lehet, ahol a legmagasabb szintű oktatás és a legmodernebb technológia kiegészíti egymást - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Dunakeszi Diáknegyed átadásán. A rendezvényen az igazságügyi miniszter közölte, hogy az ország legnagyobb oktatási beruházása elkészült, nincs más hátra, mint élettel megtölteni
Nem sok kétséget hagyott afelől Mette Frederiksen, hogy melyikre gondolt. Szerinte ez EU-nak korlátozások nélkül meg kellene adni mindent Ukrajának, mert mindenki érdeke, hogy ne Oroszország nyerje a háborút.
Az Ozempic néven ismert, 2-es típusú diabétesszel küzdőknek kifejlesztett gyógyszer nemcsak a fogyásban segít, számos szív-és érrendszeri betegségben segíthet.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Bitget, a világ egyik vezető kriptopénzváltója és Web3-as vállalata kiadta a havi frissítését a Proof-of-Reserves (PoR) átlátható nyomon követésére, kiemelve a Bitcoin (BTC), Ethereum (ETH), USDT és USDC tartalékarányait. Ez a riport a platform átláthatóság és biztonság iránti elkötelezettségét mutatja, kiemelve mind a felhasználói vagyon, mind a
Apja szerint Max Verstappen már hónapokkal ezelőtt figyelmeztette a Red Bullt az autójukkal kapcsolatos problémájukra, de egyszerűen nem vették őt komolyan.
Egy bizonyos kor felett Magyarországon mindenki ismeri a német bűnügyi sorozatot, amelyben Stephan Derrick és Harry Klein, a maguk megnyugtató tónusában haladnak, de végül a rossz (majdnem) mindig elnyeri a méltó büntetését. Ma már a főszereplők nem élnek, de a több mint 100 országban játszott epizódok, ha talán némileg megkopott nimbusszal is, de
A digitalizáció aranykorában az online csalások az egyik leggyakrabban elkövetett bűncselekménnyé váltak, számuk az elmúlt időszakban exponenciálisan nőtt. Az áldozatok között cégek is megtalálhatók, a bűnelkövetők velük szemben is egyre kreatívabb módszereket alkalmaznak. Az online csalások jelentős emelkedése miatt a jogalkotó 2024. augusztus 1-j
Airsoft Fesztivált rendeztek szombaton a Kincsem Parkban. Ehhez is a honvédségnek és a nagy toborzásnak van köze. Vajon tényleg ekkora veszélyben vagyunk, hogy folyamatosan keresni kell a katonákat?
Lázár János hozzászólt Magyar Péter nyílt leveléhez, melyben a TISZA Párt elnöke 16 ponton szedte csokorba problémákat és vádakat a MÁV-val kapcsolatban. A bejegyzést szombaton tette közzé Magyar, rövidesen pedig érkezett a válasz. Az építési és közlekedési miniszter azonban nem a felvetésekre reflektált, hanem azokat ez eredményeket és terveket so
Hayden Paddon újabb szakasgyőzelemmel erősítette meg első helyét a walesi Ceredigion Rallyn, miközben Mathieu Franceschi pozíciót vesztett, így akár akár az Eb-cím is eldölhet Walesben.
Legkésőbb az Európa-bajnokságon Ausztrián kívül is sokan megismerhették Alexander Prass nevét. A Sturm Graz színeiben az előző szezonban duplázó, majd a TSG Hoffenheimhez szerződött játékos személyében Ralf Rangnick nagy meglepetésre egy újabb balhátvédre talált az osztrák válogatottban, miközben klubcsapatában középpályásként játszott. Nézzük meg
Zelenszkij ismét a nyugati szövetségesek segítségét kéri az ukrán városokat érő orosz támadások megfékezésére. A kurszki betörés sikerei után az utóbbi napokban fokozódott az orosz támadások intenzitása Ukrajna ellen. Emlékezhetünk, hogy az ukrán csapatok Kurszk régióba történt behatolása után Zelenszkij már korábban is arra kérte a szövetségeseit,
Egyre jelentősebb a szerencsejátékok gazdasági súlya, Máltán például a bruttó hazai termék (GDP) tíz százalékát teszik ki – állapítja meg az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzése. A tanulmány szerzője, Fetter Bálint az InfoRádióban elmondta: Magyarországon az online lottó az online kaszinók és az online sportfogadás népszerűségét is messze t
A kaliforniai Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Minisztérium pénteken bejelentette, hogy az állam három tejgazdaságában is madárinfluenzával fertőzött teheneket azonosítottak. Ezzel Kalifornia lett a 14. olyan amerikai állam, ahol a H5N1 vírus megjelent a tejelő szarvasmarha-állományokban.
Szeptember elsején indul az Ázsia Expressz ötödik évada, amelyet tavasszal forgattak a Fülöp-szigeteken és Tajvanon. Laky Zsuzsi, egykori szépségkirálynő férjével, Dietz Gusztáv harcművésszel vágott bele a kalandba.
A szokványos biciklis Balaton-kerülés mellett már kétszer akkora távon, 400 kilométeren át is lehet a tavat körberajzolni. A nehéz terepekre is rávivő útvonal nyugisabb, mint a parti út, de a kezdőknek szükség lehet hozzá elektromos kerékpárra is. A somogyi homokcsapdást és a hangulatos Balaton-felvidéki szakaszt teszteltük biciklibérléssel együtt.
A MÁV tájékoztatása szerint sikeresen zárult a kalauz nélküli közlekedés tesztelése, így szeptembertől már több vonalon kalauz nélküli járatok fognak üzemelni. Ezekre csak érvényes bérlettel vagy jeggyel lehet felszállni.
Görögdinnye, őszibarack és szeder - talán ezek a legkedveltebb szezonális gyümölcsök, amelyeket jelenleg megtalálunk az élelmiszerboltok polcain, a zöldségeseknél és a termelői piacokon. Bár mindegyiknek megvannak a maga jótékony tulajdonságai, mellettük nem érdemes elfeledkeznünk egy másik fontos, zamatos és egészséges gyümölcsről, a szilváról sem
Behúzták a féket augusztusban a befektetési alapokat kezelő hazai portfóliómenedzserek; a részvénypiacokkal egyértelműen óvatosabbak, inkább pénzpiaci eszközökben várják, mit hoznak a következő hetek: további részvénypiaci menetelést vagy gazdasági visszaesést? A friss portfólióajánlókban néhányan jelentősebb nagytakarítást végeztek.